Idő 
Értékelés 
Értékelés Állítólag a remény hagy el utoljára
(3 soros-zárttükrős)
Óh, de nagyon szeretnék én hazamenni,
Ha volna otthon hol, lehet lepihenni…
Óh, de nagyon szeretnék én hazamenni.
Ha
Volna
Valaki,
Ki haza vár…
Oda röpülnék!
*
Nincs meleg otthonod.
Hazád, házad, álmod se tán’...
Oly üres vagy, hideg.
*
Szomorúság gázol lelkembe, mint elevátor fémfalai,
Mert nincs is hová hazamenni, magánynak nincsenek falai!
Csak megcsonkolt vágyaim vannak, de azok bőven,
Körülöttem szálldosnak a szmogos levegőben.
Csak
Otthon
A neve…
Magány, bánat,
Nem nyújt meleget…
*
Csak szíved kertjében,
Fák ágain ring a remény.
Tiéd nem lehet az.
*
Az biztos, a bánat egész életemben a bőröm alatt ficánkolt,
Űztem volna messzire, de nem akart menni, maradt és csak viháncolt.
Szép
Is volt,
Maradt csak
Szomorúság.
Üres lakás s ágy…
*
Bánat ölel, csókol,
Karja lágyan simogat most.
Sosem voltál boldog.
*
Lehet, nekem azt jelenti a hazamenni,
Hogy bizony végleg el kell -túloldalra- menni?
Nem vagyok elég nagy tudású, most akkor hogyan tovább,
A végben reménykedni? Ez aztán a vég, hova-tovább…
A
Remény
Elhagyott.
Hogyan tovább?
Óh, bár csak tudnám…
*
Viharban ácsorogsz,
Megtépáz, meg is vet százszor.
Nem félsz a haláltól.
*
Volt nekem, is mint minden rendes embernek sok szép reménye,
De megcsalattam, rám ugyanis mattul sütött a nap fénye.
Reménykedtem, közben az életzugaimból osontam a másikba,
Így tengődtem valahogy a létszabadság határán, majdhogy pánikba.
A remény-esetek csaltak és hazudtak, ők már előre tudták, hogy becsapnak,
De látom, nálam igen jól érezték magukat, nekik volthelyük, hogy hol laknak…
Volt
Sok szép
Reményem,
Mind becsapott.
Hittem bennük! Kár…
*
De valahogy mégis
Napfény érint, kócos árnnyal.
Valahogy továbbélsz.
Vecsés, 2017. március 10. – Szabadka, 2019. január 6. – Mórahalom. 2019. január 11. - Kustra Ferenc József – a 3 soros-zárttükrös –t és a verset én írtam, az apevákat, Jurisin Szőke Margit. A HIAQ –k Farkas Tekla munkája.
(3 soros-zárttükrős)
Óh, de nagyon szeretnék én hazamenni,
Ha volna otthon hol, lehet lepihenni…
Óh, de nagyon szeretnék én hazamenni.
Ha
Volna
Valaki,
Ki haza vár…
Oda röpülnék!
*
Nincs meleg otthonod.
Hazád, házad, álmod se tán’...
Oly üres vagy, hideg.
*
Szomorúság gázol lelkembe, mint elevátor fémfalai,
Mert nincs is hová hazamenni, magánynak nincsenek falai!
Csak megcsonkolt vágyaim vannak, de azok bőven,
Körülöttem szálldosnak a szmogos levegőben.
Csak
Otthon
A neve…
Magány, bánat,
Nem nyújt meleget…
*
Csak szíved kertjében,
Fák ágain ring a remény.
Tiéd nem lehet az.
*
Az biztos, a bánat egész életemben a bőröm alatt ficánkolt,
Űztem volna messzire, de nem akart menni, maradt és csak viháncolt.
Szép
Is volt,
Maradt csak
Szomorúság.
Üres lakás s ágy…
*
Bánat ölel, csókol,
Karja lágyan simogat most.
Sosem voltál boldog.
*
Lehet, nekem azt jelenti a hazamenni,
Hogy bizony végleg el kell -túloldalra- menni?
Nem vagyok elég nagy tudású, most akkor hogyan tovább,
A végben reménykedni? Ez aztán a vég, hova-tovább…
A
Remény
Elhagyott.
Hogyan tovább?
Óh, bár csak tudnám…
*
Viharban ácsorogsz,
Megtépáz, meg is vet százszor.
Nem félsz a haláltól.
*
Volt nekem, is mint minden rendes embernek sok szép reménye,
De megcsalattam, rám ugyanis mattul sütött a nap fénye.
Reménykedtem, közben az életzugaimból osontam a másikba,
Így tengődtem valahogy a létszabadság határán, majdhogy pánikba.
A remény-esetek csaltak és hazudtak, ők már előre tudták, hogy becsapnak,
De látom, nálam igen jól érezték magukat, nekik volthelyük, hogy hol laknak…
Volt
Sok szép
Reményem,
Mind becsapott.
Hittem bennük! Kár…
*
De valahogy mégis
Napfény érint, kócos árnnyal.
Valahogy továbbélsz.
Vecsés, 2017. március 10. – Szabadka, 2019. január 6. – Mórahalom. 2019. január 11. - Kustra Ferenc József – a 3 soros-zárttükrös –t és a verset én írtam, az apevákat, Jurisin Szőke Margit. A HIAQ –k Farkas Tekla munkája.
Kérlek, ülj ide mellém,
Érintsd meg lelkem,
Lehelj csókot reá csendesen,
És én azt soha nem feledem.
Nem feledem nézésed sem,
Mellyel te láttál engem,
Ahogy eddig senki más nem,
Tán még én magamat sem.
Nem feledem érintésed,
Amint hozzám érsz gyengéden,
Lágyan kezedhez húzod kezem,
Ilyenkor érzem, megérkezem.
A boldog, félszeg félmosoly,
Mely mindig ott ül arcodon,
A világot jelenti nekem…
Ezt az érzést, most is
Megkönnyezem.
Érintsd meg lelkem,
Lehelj csókot reá csendesen,
És én azt soha nem feledem.
Nem feledem nézésed sem,
Mellyel te láttál engem,
Ahogy eddig senki más nem,
Tán még én magamat sem.
Nem feledem érintésed,
Amint hozzám érsz gyengéden,
Lágyan kezedhez húzod kezem,
Ilyenkor érzem, megérkezem.
A boldog, félszeg félmosoly,
Mely mindig ott ül arcodon,
A világot jelenti nekem…
Ezt az érzést, most is
Megkönnyezem.
Hétköznapi pszichológia (Hol a problémamegoldás?)
Régebben én voltam a még élő múltam,
Mára, főként a jelenembe avultam...
Régebben én voltam a még élő múltam.
(HIAQ)
Tüzes lét, élénk múlt,
Hitvány jelenemben avult.
Anno boldog voltam.
*
Az életem tanítgatott engem, de főként, balgán remélni,
Azt meg máig nem is értem, mért kellett nekem elnézést kérni?
A fűben akkor is fényes hátú bogarak rohangáltak,
Én meg reméltem, hogy segítenek a mezőgazdaságnak…
Régen még reméltem,
Ám korán hoppon maradtam.
Sorsom elbánt velem.
*
De aztán az élet-házamba, betette a kezét a mese-élet farkasa,
Vele azonnal úgy jártam, -be is jött- mint mesében a jóhiszemű malacka…
Ujjnyi tépőfogait magával hordta,
Lelkemet ezekkel, szét is marcangolta.
Mára már nincsen bennem lélek, ami még marcangolható,
De ő tudja, hogy a rettegésem, hogyan is fokozható!
(sedoka)
Létem vagy sorsom?
Elvette kit szerettem,
S a többi közelállót.
Szeretteimtől
Korán megfosztott engem.
Kettétörte életem.
*
Én szerencsétlen, az óta saját labirintusomban élek,
A napjaimat kiteszi, hogy folyvást esdek, kegyelmet kérek…
Én szerencsétlen, az óta saját labirintusomban élek.
(apeva)
Így
Tellik
Bánatban
Sok-sok napom.
Kegyelmet esdek.
*
A sorsom nagyon pudvás, mint a régi fekete retek,
Hogy elhagyná már a létemet, jelet fel nem fedezek!
Azt mondja a sorsom, hogy meg vagyon írva: eltűrni!
E szenvedés alatt, mást tenni? Nem látszik enyhülni…
Sorsom írva kaptam,
Elviselnem kell mit rám rótt.
Szenvedés nem lanyhul.
*
Néha látom én is, hogy a napocska igen fényesen rám is süt,
De hamar vége, mert a létem a végzetem és árnyéka... leüt!
Az utamon keresem magamat, mert érzem... vagyok az elveszett lélek,
Az ellenségem uralkodik, őt persze nem fogják vissza semmi fékek…
Útvesztőn járok,
Nem találom magamat.
Létem lesz a végzetem.
Tévúton megyek,
Létem lesz a végzetem.
Elveszett lélek vagyok.
*
Láttam már néha, hogy a felhők között villannak az ég, csodás szép kékek.
Végzetem a létem, hogy örülhetnék, ha csak néha villannak a kékek?
Láttam már néha, hogy a felhők között villannak az ég, csodás szép kékek.
Ritkán villan fény rám.
Soha már nem leszek boldog?
Létem a végzetem?
*
A labirintusnak, azt vélem, hogy momentán zárva a kijárata,
Az életemben, olyanok a körülmények, mind életem bánata...
A labirintusnak, azt vélem, hogy momentán zárva a kijárata.
Életem csak bánat,
Útvesztőből nincs kijárat.
Magány őrzi zárkám.
*
A vörös ködöm rátelepszik a lelkemre,
Nincsen is más, menjek fel végleg a mennyekbe?
A vörös ködöm rátelepszik a lelkemre…
Gyász,
Lelkem
Fedi már
Nagyon régen.
Mennybe kell mennem?
*
A világ bizony nézve, talán csak annyit lát, hogy egy szép, bokros kertben lakok,
Azt nem tudják, hogy, ez egy labirintus, itt élek és elátkozva lakolok…
A világ bizony nézve, talán csak annyit lát, hogy egy szép, bokros kertben lakok,
Ki csak kertem látja,
Nem látja lelkem zárkáját.
Bűnhődöm... átoktól.
*
Érzem, ezt a tetves, fagyott élet telet, kitartok, még egy kicsit bírnom kell,
És előkerül a szerencsém is, aki tudja, nekem végre kegyelem kell!
Még egyelőre, csak nézek a világra nagyon jogosan megorrontva,
Mi a fekete fényt rám ontja, de már érzem, hogy jön… fehér fényt rám ontva.
Bánat szülte álmokban, minden éjjel, szeretetben kiteljesedek,
A bánattal teljes matt-fénytelen napokban, egész nap buzgón esdek…
Szép álmom még van,
Bútól matt napjaimban
Szebb jövőt esdekelek.
Álmom reményt ad,
Bús napjaimban esdek.
Jöjjön már a kék madár!
*
Sívárósodott világomban beszűkült pupillás szemekkel,
Átbandukolni létből az életbe… úgy vágyok, szeretettel…
Sívárósodott világomban beszűkült pupillás szemekkel.
Vecsés, 2016. március 27. – Szabadka, 2018. július 22. – Kustra Ferenc József– A verset én írtam, alá a HIAQ –t, az apevát és a sedoka –t, szerző-, és poéta társam Jurisin Szőke Margit. A vegyes címe: „Sorsom, előre írva…”
Régebben én voltam a még élő múltam,
Mára, főként a jelenembe avultam...
Régebben én voltam a még élő múltam.
(HIAQ)
Tüzes lét, élénk múlt,
Hitvány jelenemben avult.
Anno boldog voltam.
*
Az életem tanítgatott engem, de főként, balgán remélni,
Azt meg máig nem is értem, mért kellett nekem elnézést kérni?
A fűben akkor is fényes hátú bogarak rohangáltak,
Én meg reméltem, hogy segítenek a mezőgazdaságnak…
Régen még reméltem,
Ám korán hoppon maradtam.
Sorsom elbánt velem.
*
De aztán az élet-házamba, betette a kezét a mese-élet farkasa,
Vele azonnal úgy jártam, -be is jött- mint mesében a jóhiszemű malacka…
Ujjnyi tépőfogait magával hordta,
Lelkemet ezekkel, szét is marcangolta.
Mára már nincsen bennem lélek, ami még marcangolható,
De ő tudja, hogy a rettegésem, hogyan is fokozható!
(sedoka)
Létem vagy sorsom?
Elvette kit szerettem,
S a többi közelállót.
Szeretteimtől
Korán megfosztott engem.
Kettétörte életem.
*
Én szerencsétlen, az óta saját labirintusomban élek,
A napjaimat kiteszi, hogy folyvást esdek, kegyelmet kérek…
Én szerencsétlen, az óta saját labirintusomban élek.
(apeva)
Így
Tellik
Bánatban
Sok-sok napom.
Kegyelmet esdek.
*
A sorsom nagyon pudvás, mint a régi fekete retek,
Hogy elhagyná már a létemet, jelet fel nem fedezek!
Azt mondja a sorsom, hogy meg vagyon írva: eltűrni!
E szenvedés alatt, mást tenni? Nem látszik enyhülni…
Sorsom írva kaptam,
Elviselnem kell mit rám rótt.
Szenvedés nem lanyhul.
*
Néha látom én is, hogy a napocska igen fényesen rám is süt,
De hamar vége, mert a létem a végzetem és árnyéka... leüt!
Az utamon keresem magamat, mert érzem... vagyok az elveszett lélek,
Az ellenségem uralkodik, őt persze nem fogják vissza semmi fékek…
Útvesztőn járok,
Nem találom magamat.
Létem lesz a végzetem.
Tévúton megyek,
Létem lesz a végzetem.
Elveszett lélek vagyok.
*
Láttam már néha, hogy a felhők között villannak az ég, csodás szép kékek.
Végzetem a létem, hogy örülhetnék, ha csak néha villannak a kékek?
Láttam már néha, hogy a felhők között villannak az ég, csodás szép kékek.
Ritkán villan fény rám.
Soha már nem leszek boldog?
Létem a végzetem?
*
A labirintusnak, azt vélem, hogy momentán zárva a kijárata,
Az életemben, olyanok a körülmények, mind életem bánata...
A labirintusnak, azt vélem, hogy momentán zárva a kijárata.
Életem csak bánat,
Útvesztőből nincs kijárat.
Magány őrzi zárkám.
*
A vörös ködöm rátelepszik a lelkemre,
Nincsen is más, menjek fel végleg a mennyekbe?
A vörös ködöm rátelepszik a lelkemre…
Gyász,
Lelkem
Fedi már
Nagyon régen.
Mennybe kell mennem?
*
A világ bizony nézve, talán csak annyit lát, hogy egy szép, bokros kertben lakok,
Azt nem tudják, hogy, ez egy labirintus, itt élek és elátkozva lakolok…
A világ bizony nézve, talán csak annyit lát, hogy egy szép, bokros kertben lakok,
Ki csak kertem látja,
Nem látja lelkem zárkáját.
Bűnhődöm... átoktól.
*
Érzem, ezt a tetves, fagyott élet telet, kitartok, még egy kicsit bírnom kell,
És előkerül a szerencsém is, aki tudja, nekem végre kegyelem kell!
Még egyelőre, csak nézek a világra nagyon jogosan megorrontva,
Mi a fekete fényt rám ontja, de már érzem, hogy jön… fehér fényt rám ontva.
Bánat szülte álmokban, minden éjjel, szeretetben kiteljesedek,
A bánattal teljes matt-fénytelen napokban, egész nap buzgón esdek…
Szép álmom még van,
Bútól matt napjaimban
Szebb jövőt esdekelek.
Álmom reményt ad,
Bús napjaimban esdek.
Jöjjön már a kék madár!
*
Sívárósodott világomban beszűkült pupillás szemekkel,
Átbandukolni létből az életbe… úgy vágyok, szeretettel…
Sívárósodott világomban beszűkült pupillás szemekkel.
Vecsés, 2016. március 27. – Szabadka, 2018. július 22. – Kustra Ferenc József– A verset én írtam, alá a HIAQ –t, az apevát és a sedoka –t, szerző-, és poéta társam Jurisin Szőke Margit. A vegyes címe: „Sorsom, előre írva…”
Cél nélkül vándorlónak talán békésen nyájas az arca,
De, ha ránézel orcájára, gonosz vigyor ülhet rajta.
Éjszaka a párnámon, éber lelkem oly’ bús, bánatos,
Mindenek cikáznak az agyamba… bolond gondolatos.
Jaj, de nem érzi az eszem, hogy fekete a kedvem
Várom, hogy majd kitisztul gondolatim. Ezt, remélem.
Szerte szétszórt életem, talán így lehetne nyugodt.
Ne járjak úgy, mint ki százért nyúl, de egyet sem fogott.
Nyári nap már nem képes, tavaszi magasságán ragyogni,
Nekem is, csak míg élek van időm dolgaim elvégezni.
Hisszük vagy sem, haláli téboly az életünk,
Rossz döntéssel, koppanva földet is érhetünk.
Döcög, avagy vadul-örülten hajt veled a szekér,
Előbb-utóbb élted, halálos sóhajjal földet ér!
Vecsés, 2014. április 4. - Kustra Ferenc József
De, ha ránézel orcájára, gonosz vigyor ülhet rajta.
Éjszaka a párnámon, éber lelkem oly’ bús, bánatos,
Mindenek cikáznak az agyamba… bolond gondolatos.
Jaj, de nem érzi az eszem, hogy fekete a kedvem
Várom, hogy majd kitisztul gondolatim. Ezt, remélem.
Szerte szétszórt életem, talán így lehetne nyugodt.
Ne járjak úgy, mint ki százért nyúl, de egyet sem fogott.
Nyári nap már nem képes, tavaszi magasságán ragyogni,
Nekem is, csak míg élek van időm dolgaim elvégezni.
Hisszük vagy sem, haláli téboly az életünk,
Rossz döntéssel, koppanva földet is érhetünk.
Döcög, avagy vadul-örülten hajt veled a szekér,
Előbb-utóbb élted, halálos sóhajjal földet ér!
Vecsés, 2014. április 4. - Kustra Ferenc József
Rian fejemben a fagyott sejttömeg.
A puszta szeretetből katasztrófa
Épül, véres agyam vár parancsszóra.
Analízál majd kételyt szór a löveg.
Eddig jó lélek hordozója voltam,
Mégis elönt a tengernyi aljasság.
Pillanat tört e reám, mint balgaság
Vagy a pillanatba magam tapostam?
Mérhetetlen gonosz, igazán emberi.
Mindig is ott volt a mezsgye, amin túl
Mindent mi vagyok a vágy felülmúl.
Zsigeri célomnak nem tiszták eszközei.
Kegyetlenül hasogatja lelkem a leány.
Igaz jót kerestem, szépet találtam.
Főbűnök táncolnak, én is beszálltam,
Egyik hívja másikat, nem nehéz talány.
Mivé lettem én? Bölcs vadállattá.
Mi voltam? Ember ki nem válhatott naggyá.
A puszta szeretetből katasztrófa
Épül, véres agyam vár parancsszóra.
Analízál majd kételyt szór a löveg.
Eddig jó lélek hordozója voltam,
Mégis elönt a tengernyi aljasság.
Pillanat tört e reám, mint balgaság
Vagy a pillanatba magam tapostam?
Mérhetetlen gonosz, igazán emberi.
Mindig is ott volt a mezsgye, amin túl
Mindent mi vagyok a vágy felülmúl.
Zsigeri célomnak nem tiszták eszközei.
Kegyetlenül hasogatja lelkem a leány.
Igaz jót kerestem, szépet találtam.
Főbűnök táncolnak, én is beszálltam,
Egyik hívja másikat, nem nehéz talány.
Mivé lettem én? Bölcs vadállattá.
Mi voltam? Ember ki nem válhatott naggyá.
