Némán mentem az árban
Esett az eső,
Még azt sem tudtam mi van, vagy mennyi az idő.

SZívemet a horror és a fájdalom tiporta,
Elevenen újraélni csak a balga sorsa.
Rád gondolni újra, s újra fedetlen átok,
Emlékeid meggyötörnek, szíveim szilánkok.
Testünk egyszer egy volt, idő múltán kettő,
Lelkem tiéd rabja lett, a válasz nem kellő.
Eszem már rég elveszett, mélyt a szerelemben,
Keresni sem tudnám, mert nálad hagytam esztelen.

Menekülni nem tudok, a vágy elás, betemet,
Álmaimba menekülni se könnyebb, se nehezebb.
Ringó karodba emelj még, még, újra kérlek, hogy az álom álom legyen, az életem meg élet.

Megtörten, búsan járom az utcát
szemem sarkában könny ragyog,
senki sem szól, senki sem néz rám
csak egy koldus ki mellettem ácsorog.

Reszkető kézzel tartja a markát,
kérve: csak egy kis aprót adjanak!
Hogy tudjak egy kis kenyeret venni!
Kérem! Csak néhány forintot adjanak!

Esdeklő szemekkel nézi az arcom,
megtört szemében sápadt fény ragyog
nem szólok semmit, zsebembe nyúlok
s szótlanul néhány forintot adok.

Hálásan néz rám, s rebegi halkan:
Isten áldja meg érte asszonyom!
Nem is sejti hogy lelkemben mélyen
én is egy kifosztott koldus vagyok!

Könnyeim lágyan csillantak a fényben
mint a felvillanó apró gyöngyszemek,
aztán búcsút intve eltűntek a szélben,
már csak sós ízét érzem nyelvemen.

Ajkamhoz érve szelíd mosolyt csalnak
arcomra, s eltűnnek mint a képzelet,
szemembe szikrázó napfényt varázsolva
mielőtt végleg búcsút intenek.

Már nem fáj semmi sem! Oly könnyű a lelkem
boldog mosollyal száguldok feléd,
s szelíden sóhajtva, fejed megsimítva
csöndesen suttogom: itt vagyok! Ne félj!

Nem hagylak magadra bármi is történt,
megbocsájtottam minden bűnödet!
Ha én is elmegyek ki marad melletted?
ki fogja őrizni a lépteidet?

Nem kérek semmit, csak gondold át újra
s engedd hogy vezessem kóbor léptedet,
Hiszen én vagyok az egyetlen a földön
ki minden hibáddal együtt is szeret!

Kerestelek a csöndes félhomályban
az alkonyatból nyúló éjszakában,
mondd meg! Merre vagy?

Kutattalak a tűnő messzeségben
s kiáltanék a messze zúgó szélben
hogy meghalld hangomat.

Kiáltanék újra és újra
de nem hallom hangodat vissza,
szólj hát! Merre vagy?

Jössz e már? Vagy felejtselek végleg,
temesselek a szívembe mélyen
mondd meg :hol maradsz?

Akarsz még? Vagy elfeledtél mindent
s meg sem látod már patakzó könnyem
mely lelkemből fakad?

S ha elmegyek fogsz e majd hívni
hogy válladon tudjam kisírni
mi felkavar?

Ülök kint a balkonon, cigaretta kezembe
és gondolkodom, ez az élet tényleg nekem való-e.
Nincsen sem palotám, sem korlátlan életem
Csak a társaság, mely körül vesz engem.

Nem vagyok én telhetetlen, nem kell az egész élet.
Csak szeretném azt hogy boldogan éljek.
Megvannak a barátok a pénz és az elismerés
De ez nem minden, ez csak a körítés

Egy ideig azt hittem hogy a körítés a fontos
De rájöttem , ez előre nem rúgdos.
Nem segít az életemet előre meg írni
Mit fogok később majd elmesélni


Elmondom majd fiamnak milyen szép az élet
De azt is hogy ebből ő már szépen meg nem élhet.
Elmondom én neki az élet csínját bínját
De nem fogja elhinni, mivel ő már mást lát.

Látja majd a szépet, a jót, a különbséget
De nem tudja átérezni, a felnőttséget.
A fiatal elme, mindig máshogy ragyog
Ő miért ne tudna fellőni egy újabb nagy csillagot?

Egy csillagot mely megtudná váltani a világot
Istenem, bárcsak lenne ilyen a világod
Bárcsak igaz lenne, minden mit elhiszünk.
Bárcsak az álmaink írnák az életünk.

Ha minden mese igaz lenne
Ha minden madár szárnyra kelne
Nem lenne mi szárnyat szegne
Minden ember boldog lenne.

Mert ez a világ boldogságra született.
Nem a búra s bánatra mely szüli a versemet.

Megvan minden boldogságom, megvan minden vigasságom
Mégsem érzem hogy meglenne, belülről az igazságom.

Nem tudok a lelkemmel zöld ágra vergődni
Mely segítene a helyes irányba tévedni......

Nem látom a helyes irányt, nem szabja meg senki
Nehéz az életet, irány nélkül élni.
Érezem a jót, és hogy mit kellene tenni.
De nem húz az elme, mert éppen jobb a semmi.

Jobb az üresség, és a méltánytalan élet
Talán egyszer majd, észhez tér a lélek.
Elindítja újra, a megtört élet útját.
És megpróbálja tovább vinni amit régen elvárt.

Felhozni a régi álmot, melyet gyerekként képzelt
Mikor még sokkal jobbnak tűnt az élet.
Felveszi a harcot a gonosz igazsággal
És legyőzi mert az álmok minden felett állnak.

Álmodja a tökéletest a jót, a szépet.
Mert az elme ezért több mint az élet
Boldoggá teszi azt is ami nem valósult meg
Mert elhiteti azt hogy minden megtörténhet.