Idő 
Értékelés 
Értékelés Magácska árnyékom… ó, Jolán!
Megyek, magácska követ, flegmán.
Sohse jön közelebb,
Sohse megy el messzebb.
Igy mindig emlékeztet, Jolán.
Hát jövök, mert unatkoztam épp,
De én nem leszek árny, se bús kép.
Nem követlek flegmán,
Csak nézlek, hogy lám – lám...
Ez lenne a férfi? Hát, hogy... épp!
De én nem tudom Önt feledni,
Viszont, nagyon tudnám szeretni…
Testi valójában,
Lelki magasságban!
Ha tudhatnám… ismét ölelni!
Testestől, lelkestől szeretne?
Tudja, ki ilyet mond, elcseszte.
A lelki magasban?
Ne röhögtessen, van
Már tíz nője – s mára keresne!
Árnyéka, tartja a vágyamat,
Megmutatnám Önnek… házamat.
Kettőnknek szerelem
Fészkeként kedvelem.
Váljon már el, bírja házamat!
A házát? Hát mutassa bátran!
Ne számítson nőre hálátlan!
Fészek? Talán kalitka!
Szállok, mint pacsirta!
Nem bújok az ágyába, sálban...!
Vecsés, 2023. július 15. – Siófok, 2025. április 11. Kustra Ferenc József – írtam: a páratlanokat romantikus LIMERIK -ben. A párosok: poéta-, és szerzőtársam, Gránicz Éva munkája. Az
„Árnyékhatás magácska kedves Jolán… 1.-3.” c. közösünk, közös átirata.
Megyek, magácska követ, flegmán.
Sohse jön közelebb,
Sohse megy el messzebb.
Igy mindig emlékeztet, Jolán.
Hát jövök, mert unatkoztam épp,
De én nem leszek árny, se bús kép.
Nem követlek flegmán,
Csak nézlek, hogy lám – lám...
Ez lenne a férfi? Hát, hogy... épp!
De én nem tudom Önt feledni,
Viszont, nagyon tudnám szeretni…
Testi valójában,
Lelki magasságban!
Ha tudhatnám… ismét ölelni!
Testestől, lelkestől szeretne?
Tudja, ki ilyet mond, elcseszte.
A lelki magasban?
Ne röhögtessen, van
Már tíz nője – s mára keresne!
Árnyéka, tartja a vágyamat,
Megmutatnám Önnek… házamat.
Kettőnknek szerelem
Fészkeként kedvelem.
Váljon már el, bírja házamat!
A házát? Hát mutassa bátran!
Ne számítson nőre hálátlan!
Fészek? Talán kalitka!
Szállok, mint pacsirta!
Nem bújok az ágyába, sálban...!
Vecsés, 2023. július 15. – Siófok, 2025. április 11. Kustra Ferenc József – írtam: a páratlanokat romantikus LIMERIK -ben. A párosok: poéta-, és szerzőtársam, Gránicz Éva munkája. Az
„Árnyékhatás magácska kedves Jolán… 1.-3.” c. közösünk, közös átirata.
Az életről filozofálva… mert az sorsszerű!
(Bokorrímes csokor)
Emlékeimben ott van minden, kicsit megélt álmom,
Szép gondolataimban kiütközik a fájdalom,
Mindig is úgy volt, hogy kemények a sötétes éjek,
Az álmok meg harsogóan csendesek, mozgók, mélyek.
Amikor a harcok dúlnak,
Ott a könnyek igen hullnak,
Az ész erők lekonyulnak!
Már jól berozsdásodott: nyikorgó a kis kapu, nem nyílik némán,
Lehetőség adott, de erővel kell betörni a lét ajtaján
És lehet, hogy odabent: csak sok kiszáradt, szálkás parketta vár mán.
Azt mondják, hogy ne sirassam a tavaszt,
Meg, hogy ne sirassam a meleg nyarat?
Hát, hogyne mikor ez mind életfalat!
Én, egy szobában élek, de összezsúfolódva a sűrű magánnyal,
Sorsom, erre a címre jelentett be, együtt, az egykori vagánnyal!
Lelépni nem lehet, bár mozdony van, nem rendelkezünk képes' vágánnyal…
Megéltem én, korok jöttek, eszmék elmennek,
Becsületért mindig, mindenhol arcul köpnek.
Ember fejlesztette ők megvetendő szörnyek.
Nekem néha sem fájt… sosem simogatott élvezettel élet,
Sok álmom volt, mind-mind kudarcba fulladt és mind-mind semmisé lett.
Nemcsak a gondolatom, az életem is a vak végzeté lett…
Egyedül lakok a sors 'Péntek nélküli' apró szigetén,
Nem is ismerem ki magam, a lélekfájdalom tengerén,
Sivár ez a hely, az én belső gyarmatbirodalmam,
Még itt vagyok, így a kiutat biztos nem találtam…
Keresem vadul a magányom ördögi ügyintézőjét,
Közben nem keresem-találom, boldogság ügyintézőjét…
(3 soros-zárttükrös trió)
Szoktam néha a dzsungelben ücsörögni, nem padon, de csak kidőlt fán,
Nem bántanak, de itt van velem egy óriási birtokos, 'hangya' klán...
Szoktam néha a dzsungelben ücsörögni, nem padon, de csak kidőlt fán.
Ez az én padom, lelkem erőtlen... ezt bizony senki dönti ki.
A hangyák nem rám másznak, nincs bennünk harag, így veszélyem csöppnyi...
Ez az én padom, lelkem erőtlen... ezt bizony senki dönti ki.
Jobb híján keresem én a beste magányt,
Meg, ha van a boldogság védelmi kardját...
Jobb híján keresem én a beste magányt.
Vecsés, 2016. május 1. - Kustra Ferenc József- írtam: alloiostrofikus versformában.
(Bokorrímes csokor)
Emlékeimben ott van minden, kicsit megélt álmom,
Szép gondolataimban kiütközik a fájdalom,
Mindig is úgy volt, hogy kemények a sötétes éjek,
Az álmok meg harsogóan csendesek, mozgók, mélyek.
Amikor a harcok dúlnak,
Ott a könnyek igen hullnak,
Az ész erők lekonyulnak!
Már jól berozsdásodott: nyikorgó a kis kapu, nem nyílik némán,
Lehetőség adott, de erővel kell betörni a lét ajtaján
És lehet, hogy odabent: csak sok kiszáradt, szálkás parketta vár mán.
Azt mondják, hogy ne sirassam a tavaszt,
Meg, hogy ne sirassam a meleg nyarat?
Hát, hogyne mikor ez mind életfalat!
Én, egy szobában élek, de összezsúfolódva a sűrű magánnyal,
Sorsom, erre a címre jelentett be, együtt, az egykori vagánnyal!
Lelépni nem lehet, bár mozdony van, nem rendelkezünk képes' vágánnyal…
Megéltem én, korok jöttek, eszmék elmennek,
Becsületért mindig, mindenhol arcul köpnek.
Ember fejlesztette ők megvetendő szörnyek.
Nekem néha sem fájt… sosem simogatott élvezettel élet,
Sok álmom volt, mind-mind kudarcba fulladt és mind-mind semmisé lett.
Nemcsak a gondolatom, az életem is a vak végzeté lett…
Egyedül lakok a sors 'Péntek nélküli' apró szigetén,
Nem is ismerem ki magam, a lélekfájdalom tengerén,
Sivár ez a hely, az én belső gyarmatbirodalmam,
Még itt vagyok, így a kiutat biztos nem találtam…
Keresem vadul a magányom ördögi ügyintézőjét,
Közben nem keresem-találom, boldogság ügyintézőjét…
(3 soros-zárttükrös trió)
Szoktam néha a dzsungelben ücsörögni, nem padon, de csak kidőlt fán,
Nem bántanak, de itt van velem egy óriási birtokos, 'hangya' klán...
Szoktam néha a dzsungelben ücsörögni, nem padon, de csak kidőlt fán.
Ez az én padom, lelkem erőtlen... ezt bizony senki dönti ki.
A hangyák nem rám másznak, nincs bennünk harag, így veszélyem csöppnyi...
Ez az én padom, lelkem erőtlen... ezt bizony senki dönti ki.
Jobb híján keresem én a beste magányt,
Meg, ha van a boldogság védelmi kardját...
Jobb híján keresem én a beste magányt.
Vecsés, 2016. május 1. - Kustra Ferenc József- írtam: alloiostrofikus versformában.
(Bokorrímes)
Gyere már, ezt nagyon vágyjuk, Te drága Lélek.
Gyere Te drága Lélek, mert én félve élek…
Gyere már mert mindönk-sokak benned remélnek.
*
(leoninus)
Sokan várjuk őt, a szent pirkadatot, a hajnali első sugárt, mint szívdobbanást!
Pünkösdi rózsák bimbói is nyílnak, gyere adjad segítséged életharcunknak.
Isten lelke a megmentőnk, kérjük legyen még jövőnk…
Vecsés, 2024. május 14. – Kustra Ferenc József
Gyere már, ezt nagyon vágyjuk, Te drága Lélek.
Gyere Te drága Lélek, mert én félve élek…
Gyere már mert mindönk-sokak benned remélnek.
*
(leoninus)
Sokan várjuk őt, a szent pirkadatot, a hajnali első sugárt, mint szívdobbanást!
Pünkösdi rózsák bimbói is nyílnak, gyere adjad segítséged életharcunknak.
Isten lelke a megmentőnk, kérjük legyen még jövőnk…
Vecsés, 2024. május 14. – Kustra Ferenc József
Függő ágyban heverészve
Dohányfüstöm száll a szélbe.
Oly kék színű mint az égbolt,
Egy darabja lelkemből volt.
Öreg, kérges nagy fák alatt
Múlatom az időm hanyatt.
Balzsam-árnyék hozzám tapadt,
Fülemüle dalra fakadt.
A nap cammog fáradt este,
Nyugalmamat égre festve.
Lenge felhők, mint tarka rét;
Színesedik bennem a lét.
Lég illata ízes, bodzás;
Enyhít rajtam, ahol rozsdás.
Naplemente pirospozsgás,
Elszenderít madár zsongás.
Rám borul a lombkorona,
Mintha Isten karja óvna...
Dohányfüstöm száll a szélbe.
Oly kék színű mint az égbolt,
Egy darabja lelkemből volt.
Öreg, kérges nagy fák alatt
Múlatom az időm hanyatt.
Balzsam-árnyék hozzám tapadt,
Fülemüle dalra fakadt.
A nap cammog fáradt este,
Nyugalmamat égre festve.
Lenge felhők, mint tarka rét;
Színesedik bennem a lét.
Lég illata ízes, bodzás;
Enyhít rajtam, ahol rozsdás.
Naplemente pirospozsgás,
Elszenderít madár zsongás.
Rám borul a lombkorona,
Mintha Isten karja óvna...
Nem fáj már semmi,
Földi lét végére ért-
Beteljesedett.
Túlléptél az anyagon
Lelked szárnyal szabadon.
Nyugodj békében,
Mindig Ember maradtál-
Emlék bennünk él.
Szívekből a szeretet
Csillag ösvényen vezet.
Öröklét kezdet
Mennyeknek tárt kapuja-
Megüdvözülés.
Földi létnek az ára
Világosság Világa.
Gyertyánknak fénye,
S gondolatunk feléd száll
Égi utadon.
Várnak már kik elmentek,
Mennyországba vezetnek.
(Íródott egy kedves rokon emlékére...)
Földi lét végére ért-
Beteljesedett.
Túlléptél az anyagon
Lelked szárnyal szabadon.
Nyugodj békében,
Mindig Ember maradtál-
Emlék bennünk él.
Szívekből a szeretet
Csillag ösvényen vezet.
Öröklét kezdet
Mennyeknek tárt kapuja-
Megüdvözülés.
Földi létnek az ára
Világosság Világa.
Gyertyánknak fénye,
S gondolatunk feléd száll
Égi utadon.
Várnak már kik elmentek,
Mennyországba vezetnek.
(Íródott egy kedves rokon emlékére...)
