Idő 
Értékelés 
Értékelés Mivé leszünk, ha elmúlik a szerelem,
S úgy élünk egymás mellett, mint két idegen.
Hangunk, szavunk nem hallja már egyikünk sem,
Így illan el az életünk oly sebesen.
Összegörnyedve, bénán, ágyamon fekszem,
El nem sírt könnyeim égetik a lelkem.
Mi lesz így velem? Hogyan tovább Életem?
Ki mondhatja meg, hogy mit kellene tennem…
Ki tudna segíteni, megfogni kezem,
Hogy fájó sebzett szívem rendbe tegyem.
De a választ magamban kell megkeresnem,
Titkon remélem, hogy egyszer majd meglelem.
2021. március
S úgy élünk egymás mellett, mint két idegen.
Hangunk, szavunk nem hallja már egyikünk sem,
Így illan el az életünk oly sebesen.
Összegörnyedve, bénán, ágyamon fekszem,
El nem sírt könnyeim égetik a lelkem.
Mi lesz így velem? Hogyan tovább Életem?
Ki mondhatja meg, hogy mit kellene tennem…
Ki tudna segíteni, megfogni kezem,
Hogy fájó sebzett szívem rendbe tegyem.
De a választ magamban kell megkeresnem,
Titkon remélem, hogy egyszer majd meglelem.
2021. március
Keserű mosoly ül kába fejemben,
Bensőm zubog enyhe remegésben.
Magam kis porszemnek érzem,
Ahogy néz le rám e szent perem.
Egy gondolat kopogtat fejemben,
Hogy a kormányrudat elvesztettem.
S a fellegek tovasodorják fénymesém,
Vele minden reményt, ami szép.
Épp csak igent mondtam az életre,
De most fájón hasít az elmémbe,
Hogy szabadulni már nem lehet,
Cipelnem kell súlyos terhemet.
Napra nap jön s éjre az éj,
Ez a megalkuvás nagyon kemény.
De ott ragyog a vakító fény,
A két csodás csillagteremtmény.
Ők fényesítik pislákoló egem,
Erősítik hitem, szívem s lelkem.
Utat mutatnak a csillagösvényen,
Velük teljes a világmindenségem.
2021. március
Bensőm zubog enyhe remegésben.
Magam kis porszemnek érzem,
Ahogy néz le rám e szent perem.
Egy gondolat kopogtat fejemben,
Hogy a kormányrudat elvesztettem.
S a fellegek tovasodorják fénymesém,
Vele minden reményt, ami szép.
Épp csak igent mondtam az életre,
De most fájón hasít az elmémbe,
Hogy szabadulni már nem lehet,
Cipelnem kell súlyos terhemet.
Napra nap jön s éjre az éj,
Ez a megalkuvás nagyon kemény.
De ott ragyog a vakító fény,
A két csodás csillagteremtmény.
Ők fényesítik pislákoló egem,
Erősítik hitem, szívem s lelkem.
Utat mutatnak a csillagösvényen,
Velük teljes a világmindenségem.
2021. március
Pedig érdemtelen vagyok rá…
Tálán azért egy jobbas élet járna ki nekem,
Mert ez a mostani a végső lehetetlenem…
Tálán azért egy jobbas élet járna ki nekem.
Ahogy öregszem, már lassan nem is fáj a csend, ami kifejlődött,
A csendem a semmi, addig körözött, míg lelkembe nem öltözött…
Ahogy öregszem, már lassan nem is fáj a csend, ami kifejlődött.
Minden ember ki öregszik, az öregségével, rohan a nagy semmijébe,
Ezzel a léte kiteljesedik, az élete végzetes semmiségébe…
Minden ember ki öregszik, az öregségével, rohan a nagy semmijébe.
Pedig öregek között többen is vagyunk, kik talán jobb sorsra érdemesek,
A sorsok azonban összefogtak, így aztán mi lettünk az érdemtelenek…
Pedig öregek között többen is vagyunk, kik talán jobb sorsra érdemesek.
Az újra törekvő vágyam, talán célszerűbb, ha immár végleg elengedem,
Az idő és így az öregség sem áll meg, létem, sorsom a tehetetlenem…
Az újra törekvő vágyam, talán célszerűbb, ha immár végleg elengedem.
Vecsés, 2019. szeptember 7. – Kustra Ferenc József - íródott: 3 soros-zárttükrös versformában. Olvasni úgy kell, hogy az első és 2. sort egyben, majd a 2. és 3. sort egyben, így lesz meg a 2 féle látásmód gondolatisága. (Mintha egymással szemben ülve a tortának kivágnánk 1-1 szeletét. Ugyanaz, de mégsem az! Ráadásul az ízlésünk sem ugyanaz!)
Tálán azért egy jobbas élet járna ki nekem,
Mert ez a mostani a végső lehetetlenem…
Tálán azért egy jobbas élet járna ki nekem.
Ahogy öregszem, már lassan nem is fáj a csend, ami kifejlődött,
A csendem a semmi, addig körözött, míg lelkembe nem öltözött…
Ahogy öregszem, már lassan nem is fáj a csend, ami kifejlődött.
Minden ember ki öregszik, az öregségével, rohan a nagy semmijébe,
Ezzel a léte kiteljesedik, az élete végzetes semmiségébe…
Minden ember ki öregszik, az öregségével, rohan a nagy semmijébe.
Pedig öregek között többen is vagyunk, kik talán jobb sorsra érdemesek,
A sorsok azonban összefogtak, így aztán mi lettünk az érdemtelenek…
Pedig öregek között többen is vagyunk, kik talán jobb sorsra érdemesek.
Az újra törekvő vágyam, talán célszerűbb, ha immár végleg elengedem,
Az idő és így az öregség sem áll meg, létem, sorsom a tehetetlenem…
Az újra törekvő vágyam, talán célszerűbb, ha immár végleg elengedem.
Vecsés, 2019. szeptember 7. – Kustra Ferenc József - íródott: 3 soros-zárttükrös versformában. Olvasni úgy kell, hogy az első és 2. sort egyben, majd a 2. és 3. sort egyben, így lesz meg a 2 féle látásmód gondolatisága. (Mintha egymással szemben ülve a tortának kivágnánk 1-1 szeletét. Ugyanaz, de mégsem az! Ráadásul az ízlésünk sem ugyanaz!)
Látszik, hogy ideér a tavasz…
(Senrju)
Már látszott, hogy a
Mezőn, nyílnak virágok.
Jó volt élveztem.
*
Láttam szépséget,
Gaz-féléket, halomban.
Orromban illat!
*
Jó levegőn, jó
Volt… virág kezdemény… volt.
Illat és látvány.
(3 soros-zárttükrös)
Már látszott, a legelő virágai nyíltak,
Egyre szebbek színhalmazok, megmutatkoztak...
Már látszott, a legelő virágai nyíltak.
A réten már, minden, buja-frissen kizöldellt,
Ámulva csak nézte, lelkem is emelkedett…
A réten már, minden, buja-frissen kizöldellt.
Tavasz fékezhetetlenül előre lódult idei útján,
Mint istálló-ló, most részt vesz-vehet, nyárig is eltartó vágtán…
Tavasz fékezhetetlenül előre lódult idei útján.
*
Néztem, hogy kicsi
Bogarak is futkostak.
Lét… gyarapodó.
*
Távoli erdő,
Mozdulatlan… őrségben.
Erős lombulás.
*
Séta, botorka,
Csokorba virágszedés.
Jó ez a napom.
Vecsés, 2019. március 28. – Kustra Ferenc József – Senrjú -ban és 3 soros-zárttükrös –ben.
(A Senrjú is „haikuforma”, de itt nem a természetről szól, hanem azért nevezzük így, mert az emberről.)
(Senrju)
Már látszott, hogy a
Mezőn, nyílnak virágok.
Jó volt élveztem.
*
Láttam szépséget,
Gaz-féléket, halomban.
Orromban illat!
*
Jó levegőn, jó
Volt… virág kezdemény… volt.
Illat és látvány.
(3 soros-zárttükrös)
Már látszott, a legelő virágai nyíltak,
Egyre szebbek színhalmazok, megmutatkoztak...
Már látszott, a legelő virágai nyíltak.
A réten már, minden, buja-frissen kizöldellt,
Ámulva csak nézte, lelkem is emelkedett…
A réten már, minden, buja-frissen kizöldellt.
Tavasz fékezhetetlenül előre lódult idei útján,
Mint istálló-ló, most részt vesz-vehet, nyárig is eltartó vágtán…
Tavasz fékezhetetlenül előre lódult idei útján.
*
Néztem, hogy kicsi
Bogarak is futkostak.
Lét… gyarapodó.
*
Távoli erdő,
Mozdulatlan… őrségben.
Erős lombulás.
*
Séta, botorka,
Csokorba virágszedés.
Jó ez a napom.
Vecsés, 2019. március 28. – Kustra Ferenc József – Senrjú -ban és 3 soros-zárttükrös –ben.
(A Senrjú is „haikuforma”, de itt nem a természetről szól, hanem azért nevezzük így, mert az emberről.)
Vannak napok
amikor úgy érzed,
senki se szeret.
Hogy nincs senki
ki ha baj van,
megfogná kezed.
Valaki...ki csendesen
a füledbe súgná:
"Itt a válam....gyere,
s a fejed hajds rá!"
Akkor gondolj arra
a milliónyi harcra,
amit eddig megvívtál
úgy hogy nem volt
a kezedben szabja!
Hogy neki rontva
magad a világnak,
nem adtad lelked
a fekete királynak.
Emeld fel fejed!
S ne kesredj el!
Mert egy olyan EMBER vagy,
aki minden csatát MEGNYER!
amikor úgy érzed,
senki se szeret.
Hogy nincs senki
ki ha baj van,
megfogná kezed.
Valaki...ki csendesen
a füledbe súgná:
"Itt a válam....gyere,
s a fejed hajds rá!"
Akkor gondolj arra
a milliónyi harcra,
amit eddig megvívtál
úgy hogy nem volt
a kezedben szabja!
Hogy neki rontva
magad a világnak,
nem adtad lelked
a fekete királynak.
Emeld fel fejed!
S ne kesredj el!
Mert egy olyan EMBER vagy,
aki minden csatát MEGNYER!
