Első pillantásra beléd szerettem,
és szívem halk szavát követtem.
Üvöltöttem volna a világnak, hogy megtaláltalak,
de lassú, halk léptekkel biztosabb volt a válasz.
Kell, hogy erős legyek, önmagam, egyedül,
és így talán a Te szíved az enyémmel rezdül.
Lágyan, finoman, egymást érezve lényünk megnyílik egymás felé,
érzem lelked érintésének mélységét, mely csak hozzád vezet, nem másfelé.
Tudom, hogy együtt erősek vagyunk, egymásból meríthetünk,
és a világ elhalkul, és ketten vagyunk egyes-egyedül.
Arra születtem, hogy szeresselek,
hogy szerelmemmel ünnepeljem lényedet,
Te pedig lelkemet vezeted előre,
és bármerre mész, én követlek.
Hisz hozzád tartozom, Te pedig énhozzám,
mindig is így volt, és így lesz ezután.

Simogat az érzés, mint egy puha paplan, beteríti testem,
az Égre nézek, és csak a csillagokat lesem.
Melyik világít nekem?
Melyik vezérli lelkem?
Vajon az Ég küldte,
vagy csak buta álmaim egyike?
Táncolnék az esőben, fejest ugranék a mélységébe!
Érzékeny, látó szellem, már elsőre meglátta lelkem.
Igaz valóság vagy hamis ábránd csupán?
Az Eget kérdezem és segítségét várom immár.
Bár lelkem mélyén mégsem hiszek benne,
annyi fájdalom ért, hogy nem tudom, elhihetem-e.
De ez úgyis a jövő zenéje.

Mindig óvtál, oltalmaztál,
Ha kellett fájdalmat csillapítottál.
Ha beteg voltam, mellettem voltál,
Lelket, megszakadt szívet gyógyítottál.

Sok rossztól megóvtál,
Hogyha féltem, bátorítottál,
Vagy éppen alibit biztosítottál.
Könnyet töröltél, védtél, vigasztaltál.

Számíthattam segítségedre,
Ha nehézség telepedett szívemre.
Hitted, tudtad mire van szükségem,
Anyai szíved érezte minden rezdülésem.

Jó, hogy hittél bennem,
És sikerült ennyi mindent elérnem.
De ha kell, sírhatunk is egymás vállán,
Hisz mi együtt utazunk a szeretet vonatán.

Hálás vagyok mindenért,
Törődésért, léleksimogatásért.
Köszönetet így mondok most Néked,
Mi tőlem telik, megteszem én is Érted.


2021. május 2.

Istenem, hogy kellene megszabadulnom a generált reménytől, ez egy csaló!
Ő a megtestesült ellenségem, ámítóm, hitegetőm! Ő a porba sújtó…
Istenem, hogy kellene megszabadulnom a generált reménytől, ez egy csaló!
*
(Senrjon)
Már elmúlt hetven éve,
Hogy hithűn reménykedek! Minek?
Ő csak mosolyog…
*
(Bapeva)
Hazug
A remény,
De lesz ez még
Akár rosszabb is!
Fogadalmam mindig
Van! Óhajtom, végre már
Én járjak jól, idő eljött!
Ó, legalább egy gyertyafényt ha,
Mutatnál, de a pokolba lelöksz.
Jól kihasználod, szerető lelkemet...
*
Közel van már, így félek, hogy a szemfedőm sem tud megóvni tőled,
Mert nem fogsz elengedni, ilyen, vagy mint: hitegető ő felséged.
Hiába látod, hogy sok nagy könnycseppemet elpazarolom.
Hiába van, hogy a reményem marad, de közben elsírom…
*
(Apeva)
A
Remény,
Maga csőd!
Örök Uram
És parancsolóm!
*
(10 szavas duó)
Szívem esdik, remegve sokszor szárnyal,
De mindig lemaradok egy árnnyal…

Sokszor fölsejlik, hogy na, most!
De lemaradok… mondom az átkozóst.

Vecsés, 2021. március 18. – Kustra Ferenc József– íródott: Alloiostrofikus versformában.

Egyszer majd…

Egyszer majd megbabonázva nézlek,
Egyszer majd bódult fejeink összeérnek.
Egyszer majd csodás érzés járja át testem,
Egyszer majd ébredezik halódó lelkem.

Egyszer majd kihűlt szívem is újra él,
Egyszer majd bensőm pillangókkal zenél.
Egyszer majd elém tárod boldogan nevetve,
Egyszer majd beleveszek a mindenségbe.

Egyszer majd felpezsdíted sivár életem,
Egyszer majd újraíródik élettörténetem.
Egyszer majd ez a lét lesz varázslatosan szép,
Nem is történhet ez majd másképp.

Aztán…

Megbabonázva nézlek,
Bódult fejeink összeérnek.
Csodás érzés járja át testem,
Ébredezik halódó lelkem.

Kihűlt szívem is újra él,
Bensőm pillangókkal zenél.
Elém tárod boldogan nevetve,
Beleveszek a mindenségbe.

Felpezsdíted sivár életem,
Újraíródik élettörténetem.
Ez a lét varázslatosan szép,
Miért is volt eddig másképp.


2021. április