Van egy közeli-szomszéd háborút, és fölütötte a fejét a -majdnem élő- világháborús világhely-zet…

(senrjú csokor, félhaiku láncban)
Bőszen bombáznak.
Emberélet még adott?
Gőgös pojácák!

Emberhalál, még
Csak föl sem rémlik nekik!
Gőgös pojácák!
*
(gőg: leírása)
1/.
Elbizakodott önhittség; mások megvetésében megnyilatkozó erős önteltség.
Elbizakodott önhittség; más bántó lenézésében mutatkozó erős önteltség.
Saját, eltúlzott kiválósága feltételezése, minthogy ő egy különlegesség…
Valójában szánalomra méltó alak, aki gőgöt mutat,
Lenéző gőg nem is igaz-kiváló tulajdonságot mutat…
2/.
Önérzet, büszkeség; ez maga az önmagunkba vetett hit, bizonyosság.
A gőggel, ha az ember eredményei támasztják alá… nincsen bajság.
Költő büszke gőgje is -lehet- megjelenik verseiben.
Olvasó meg átérezheti olvasói szeretetben…
*

(anaforás, bokorrímes, kétszeres belsőrímes)
Fogadok, hogy kosoknak műmájer a mosolyuk,
Fogadok, hogy nekik megengedi a vagyonuk…
Fogadok, hogy a gazdag fekete kosok, nagyon-túlzón szívtelenek,
Fogadok, hogy ezek a kosok -háború mutatja- lélektelenek…
*

(anaforás leoninus)
Egy fekete kos, maga a bársony bőrű vasököl, ő úr és nem kérdezi mi köll…
Egy fekete kos, maga a gödröcskés vasököl, ő az úr és legott üt is, ha köll…
Ez fekete kos teste, amit pénz tölt ki, nem üres, de az agya, lelke ah, üres.
*

Zúgva és bőgve
Nyilatkoznak tarackok.
Gőgös pojácák.
*
Nyugdíjasokat
Is már, elviszik frontra.
Gőgös pojácák.
*

(anaforás leoninus, tizenkétszeres belsőrímes, önrímes)
Veszett kosoknak még kell a háborús pénz, ez a kérdés? Vagy éppen ez nem kérdés?
Veszett kosok döntnökök, még háborús pénz, ez a kérdés? Vagy éppen ez nem kérdés?
Veszett kosok csak ilyenek! Háborús pénz, ez a kérdés? Vagy éppen ez nem kérdés?
*
(leoninus duó)
Emberek! Társadalmi szintű divat, a férfi és nő átformálása! Legyen divat!
Manapság! Menő a fekete kosok önteltsége, önimádata, szellem tiprása.

Halló fiúk! Közben a sorozatvetők vehemensek, hogy hullnak katonaemberek...
Halló lányok! Közben robbannak kazettás -betiltott- bombák, kipusztulnak a családfák.
Manapság! Ijesztő fekete kosok nézete, míg pénzdúsak... háború éledése.
Rémisztő! Közeleg, frontra viszik az orvosnőket is, meg persze gyógyszerésznőket is…
*

Fekete kosok
Találták ki háborút!
Gőgös pojácák.

Fekete kosok
Gyártják a fegyvereket!
Gőgös pojácák.

Fekete kosok
Bezsebelik pénzeket!
Gőgös pojácák.

Fekete kosok!
Sok százezer a halott!
Gőgös pojácák.

Fekete kosok
Mér’ csak a fegyvergyártás?
Gőgös pojácák.


Micsoda embert és jóérzést megsemmisülésbe tipró,
A csak folyvást gazdagodó kosok uralma… nagy népírtó!
Nem ismernek sem embert, sem istent, ördög… ők maguk!
Nem akarnak semmit, csak minél jobban gazdagodjunk…

Vecsés, 2023. október 5. – Kustra Ferenc József- íródott; a világ, az emberiség jelen -katasztrofális és élő háborús- történelmi helyzetéről. Naponta láthatjuk, minden TV híradóban a videókat is… kendőzetlenül!

Történelmünk egy szelete…

Október huszonharmadika,
Az újkori szabadság napja.
Fegyvert fogott és harcolt a nép,
Két hét után, biz' eljött a vég.

Mi, bizony igen jól emlékszünk,
Hogy jött a sok-sok tank ellenünk!
Gyerekek és nők, kint az utcán,
Molotov koktél repült is mán’.

Nem hiányzott hazaszeretet,
A szabadságvágy hívta népet.
Ment, akit érdekelt a haza,
Sokan bizony nem tértek haza.

Az idegen hatalom tankjai,
Tapostak, mint óriás lábai,
Nem kímélték a nőt és gyermeket,
Irtották a hazafi fejeket.

Elbukott a dicső szabadságharc,
Őrködjünk, ne legyen már itt több harc!
Népünknek ez olyan szép emlékkép…
Becsülettel őrizzük emlékét!

Budapest, 1997. augusztus 30. - Kustra Ferenc József – íródott; az 1956 -s Forradalom és szabadságharcunk emlékére…

Ha arra jársz
Hol szellős lombok között
A dalos madár beköltözött
Még rügyfakadáskor,
Ahol megérintett valami
Illatos mámor
És a fehér kérgű nyírfa
Csüngő ágai
A szélben ringatózva
Feléd bólintanak
Gondolj azokra
Kik téged nem hallanak,
Kik lelkedben némán vallanak
Élő emléket a tegnapokról.
Tárd ki lelked ablakát
Mintha meggyújtanád a gyertyát
Hogy szemed fénye
Velük legyen a napsütésbe
S emelkedjen az égre
Minden foton
Hiszen találkoztok Egy napon.

A kávéház ablaküvegén
Esővíz s a por elegyén
Megtapadva
Kinn rekedt a hétköznapi
Város szürke zaja.
A kőburkolaton
Hajnali zápor
Nyomain visszaverődnek
A délelőtti sietős árnyak
Az ásító házak

Cukorüledék maradt a csésze aljában
Édesítve pár gondolatot
S a szavak között kávéízzel
Keveredik a dohány füst

Ráérős percek
Az asztalra telepednek
Könyökölve..
Még egy ideig magamban
Elidőzök a gondolattal...
A duruzsoló embertársaságban
...elmondhatom...sziesztáztam

Rövidesen elballagok
A sorok végén kikacsintok

Az álmokról, miben akkor hittünk,
még ma is oly gyakran álmodom,
de messze tűnnek az ébredéssel,
minden pirkadó hajnalon.

Mint a fák tövén lepergő gyanta,
mely beteg kérgein ott ragadt,
emlékeztetve: milyen jó volt,
gyümölcse, amíg megmaradt.

Ma már nem terem. Mégis táplál
ifjú hajtást, mely úgy terem
ízes gyümölcsöt, s felkínálja,
ahogy ő egykor, kedvesen.

Álmaink talán valóra válnak,
csak harcolni kell, míg úgy jön el
ébredésünk, hogy felcsigázza
erőnk, túllépve mindenen.

Ne csak álmodj! Harcolj is érte!
Ne hagyd, hogy álomkép legyen!
Ki erősen küzd, annak valóra válhat,
nem szabhat gátat semmi sem!

Ahogy a fa a gyönge hajtását
saját törzsével védi meg,
éppen úgy válhat valóra álmod,
csak küzdeni, vívni, hinni kell!