Rég volt már, de milyen régen
Mikor a sparhelt mellett a kis széken
Öreganyám mesélt nékem nehéz életéről,
Gyermekkoráról, s a család keservéről.

Az ablak mint egy mozivászon -
Jött a sok színeskép, ma is látom.
Fantáziám a szemébe, szívébe bújt;
Így láthattam, ami szerencsére elmúlt.

Kertünkben a diófa már száz éve ott állt;
Átutazott mégis többször ország határt.
Kétszer égett életében ez cudar nagy világ,
Mást se kívánt, csak együtt legyen a család.

Előbb német katonák vertek tanyát náluk,
Majd orosz gránáttól repedezett házuk.
A jószágot elvitték, mert a fronton enni kell,
Kis krumpli mi megmaradt, beérték ennyivel.

Volt hogy a tányérba olykor más is bekerült;
Megesett az is, hogy az éj leplével menekült.
A fél falut, mint a marhát beterelték vagonba,
Ez volt a magyarnak a béke kollektív jutalma.

Bűnösnek pecsételt emberek lettek,
A mai napig elnézést senkik sem kértek.
Hánya-vetett sorsuk ötvenben ért véget
Mikor az apám ősei telkén új házat épített.

Két szoba, s konyha- mind elfértek benne,
Három generációnak otthona lett végre.
Ki becsülettel dolgozott,szerényen élhetett,
És nem volt hogy a család napokig éhezett.

Az elődök közt voltak kik életüket adták,
Nagyanyám csendesen hordozta fájdalmát.
Örült hogy unokái most békében élhetnek,
Ha a gyomruk megéhezik kenyeret is kérhetnek.

A jóistent áldottuk, szűzanyát kértük esdekelve,
Nagyanyámmal minden este imátkoztunk térdepelve,
Hogy kegyetlen sors senkire se várjon már
Hiába van a haza a határ túloldalán.

Régen elment, fenn nyugszik csedes békességbe,
De itt lakozik bennem is, a szívem melegébe.
Egy-egy szava fülembe cseng szinte most is hallom
Hitünkben a jó isten mindnyájunkat áldjon.

(Nagyszüleim emlékére,kiket a ll.v.háború után deportáltak Csehországba munkára, mint sok annyi magyar családot a kollektív bűnösség szellemében.)

Csuszka kutat a fa törzsén
Amott harkály kopogtat
Mókus szökken a bozótban
A természet hívogat

A pókhálók fonalán
Lecsúszik a drága fény
Remegve csillognak
Ártatlan tünemény

Beengedem a lelkembe
E pillanat ott hont kap
Hadd legyen szép melengető
Ez a röpke mai nap.

Kaszakővel csiszolgatom
Fenegetem énemet
Hogy a penge odabentről
Legyen kicsit élesebb

Bekeverem a színeket
Festegetem életem
Ha idővel majd kifakul
Tarkább legyen végzetem

Fát ültetek az anyaföldbe
Tiszta szívvel gondozom
Hogy a fénnyel ölelkezve
A lelkemet még itt hagyom

A gondolat bűvös árral
Szétfolyik az éterbe
Ki érzi majd a szómágiát
Ott leszek a közelbe.

Bort
És jó-sort!
Békességet,
Egészséget…

Kérjük, új esztendőnk legyen jobb,
A legeslegjobb,
Egy sétagalopp!
*

Legyen jó jövőképünk,
Hozzá lehetőségünk.
Adjon Isten szerencsét,
Mindig fűtött kemencét.

Erényest,
Tüneményest,
Tojáslepényest...
*

Ajtónkon beszökhetne fény,
Kerüljön kelevény…

Jól legyek!
Hátha nyerek...
Ne legyek ötletszegény,
Béreslegény,
Szegénylegény...

Vecsés, 2019. október 12. – Kustra Ferenc József - Septolet csokorban írva

Friss szerzeményem,
Mert megy az óév, jő új!
Jó évünk legyen!
*
Boldog újéve,
Hazánknak, sőt nemzetnek!
Boldog családok…
*
Itt a szilveszter, ennek örvendjünk,
Pezsgőt csak, igyuk, de ne vedeljünk.
Ünnepeljünk elegánsan, szeretettel, boldogan,
Mindenki járja az ész saját útját, hogy, hogy hogyan.

Szilveszterkor magadból a régies gondod vesd ki hamar,
Az óév, már elmenni, sőt végleg rohanva-futni akar.
Ne akadályozd, engedd csak el, tárd is ki a szíved hamar.

Most már újesztendő kerül előre,
Te, éjjelre tégy szert a jó kedélyre…
Mert erre lesz szükség, majd egész évbe.
*
Újévet kapunk,
Ha kell, másképp élhessünk!
Ezt adta sorsunk.
*
Jobb újesztendőt,
Sikereket mindenhol!
Remény, maradjon.
*
Higgy, majd a Hitnek!
Használd lehetőséget.
Jót, mindenkinek!

Magány sötétje kerülje a házad,
Nehogy azt mond, a vízözön utánad!
Ha szíved valamiért darabokra törik,
Javítsd ki, meglásd, majd az égi fény őrködik.

Éld át az újév mámorát,
Várd és meghozza a csodát…

Havas fának, bokornak, összes, kopasz ága,
Óévet búcsúztatja, ez mulandósága…

Vecsés, 2014. augusztus 31 – Kustra Ferenc József- írva: Versben és senrjúban…