Aludjál hát,
Csendes az éj,
Csillagok lámpása fényesen ég.
Aludjál még,
Csendes az éj,
Rád talált az álomsötétség.
Csak a csillagok fénye ég.

Hópihe száll,
Csendes az éj,
Aludjál hát,
Az álom tiéd.
Tündérek szárnyán
Suhan az éj.
Szívem, a lelkem csak teérted él.

Kitárja kapuját a végtelen éj,
Sóhajok szállnak,
A szív még remél.
Aludjál, kedves,
Csendes az éj,
Szívedben ébred
A holnapremény.

Izzad a nyárban a katicabogár,
Szénakazalban hűsítőn hever.
Gyermekkacajtól hangos a határ,
Lóhalálba fut az időkaraván.

Ring velünk hintaágyon az ifjúság,
A régi házban kacagó gyermekzsivaj.
Újra éled bennem, mint az élet a lehajló almafa ágán.
Pici korom legszebb évei.

Rózsaszín felhős, gyermeki láz,
La Fontaine-mesés álomvilág.
Mint hintaágyon az örök ifjúság,
Peregnek le életünk alkonyán.

Tarnazsadány, 2019. február 18.

Itt élünk már több száz életen át,
Nyomorgó tavaszok hajnalán.
Madarak röpke szárnyán szállnak az évek,
Kísért a múltunk ezer fájó sebbel.

Feneketlen múltunk mély kútját
Titkok őrzik, és kételyek.
Nincstelenek temetőjén
Csak vadvirág terem.

Sírt ásott magának a csend
Millió csillagok fényében.
Több száz éve szinte hazátlanul élünk e honban.
Indiáig kísért a múlt.

Tékozló szerelmek a hosszú karavánút nyomán,
Jéggé fagyott szívünk árnyékként elsuhant.
A múltunkkal messze tovaszállt
E lidérces, fájó gondolatokkal.

Itt röpdös most is
Fejünk fölött a halálmadár.
Nyomasztó gondok kése a húsunkba vág,
Képmutató lett az egész világ.

Tarnazsadány, 2019. április 8., A Nemzetközi Roma napra

A szirteken dalol a szél,
Dús hajamat borzolja szét.
Az égen ezer csillag ragyog,
Kedvesem épp vállamra hajol.
Csóktűz, tengernyi éjszakák
Mossák az emlékeink nyomát.
Így múlik az év,
S múlnak idők.
Őszülő fejem egy csillagra hull.
Ott ragyog fenn, az ég közepén.
Vigyázza álmodat, kicsikém.

Jégtündérek furulyáznak,
Hóangyalok paroláznak.
Szántó-vető öreg paraszt,
Tél van, várja már a tavaszt.
Csak én vagyok egyedül,
Aki néked hegedül.
Táncoljál hát, pici leány,
Álomtündér nem vár reád.