Szófelhő » Lágyan
« Első oldal
1
...
of
9
Idő    Értékelés
Az ég mennydörgött és villámlott,
Csipkebokor lángja felcsapott.
Az Úr hangja mindent áthatott,
? Én vagyok a te Urad, Istened?

Ekként szól az Úr Sion hegyén,
Visszhangzik ma is szívek mélyén.
Ember szeresd a Te Istened,
Ki téged a földre teremtett.

Őt illeti minden tisztelet,
E létben csiszolja lelkedet.
Emeld alázattal szívedet,
Ő általa nyersz majd kegyelmet.

Ne kételkedj Atyánk létében,
Megszabadít Ő kétségtelen.
Akár a vérzivatarokon,
Akár úszó könnytengereken,

Kiszabadít és hordoz téged.
De nem úgy, ahogy Te akarod,
Fogva tart önző gondolatod,
Eltévelyedett ember lélek.

Hanem hallgasd az Úr beszédét,
Keresd és éld az Úr törvényét.
A fényutadat megtalálva,
Gondjaidat tedd oltárára.


A Sinai hegy mennydörgését,
Felváltja az idő múlása.
Épp úgy csendes szellőként,
Lágyan, de szól az Úrnak hangja.

? Én vagyok a te Urad, Istened?
Hangzik időtlen ? idők óta.
Örökké él az Isten szava,
Ha hisz vagy nem e föld lakója!
Beküldő: Poór Edit
Horvát Jánosné
Óh... be szeretnék sokszor vándorfelhő lenni,
Halkan suttogó széllel szobádba repülni,
Gyönyörű szemedbe nézni, csókolni a szádat,
Veled tölteni hosszú-hosszú éjszakákat.

Szeretnélek szeretni,
Karjaimmal lágyan átölelni,
Odabújni hozzád a csendes félhomályban,
Szeretni téged a végtelen éjszakában.

Álomba ringatnálak ölelő karommal,
Altatnálak halk, suttogó szavakkal,
Nézném álmodó, csodaszép arcodat,
Simogatnám szép selymes hajadat.
Beküldő: Horvát Jánosné
Nem ő volt a legszebb, nekem mindig ő marad,
sejtjeimbe élő kép, minden kedves szavad.
idő vasfoga hiába, nem lepheti rozsda.
néha csintalan voltam én, mára sok a borosta.
nem korholtál vagy szidtál soha soha.

Ott csüngtem karodon, mint szárítón a ruha,
erős volt két kezed, s mégis oly lágyan puha.
egy kézzel végezted tovább dolgod szüntelen
a bajokból sem kerültem ki mindig sértetlen,
hányszor megígértem,s leléptem kéretlen.

De nem múlt el nap ne jutottál volna eszembe,
ha valamit teszek vagy csinálok ott a fejembe,
intelmek amiket halkan magadnak suttogtál.
az év egy napján a csokortól elpirultál,
gyermekeid mondták szeretünk, amit mindig is tudtál!
Beküldő: Makadám László
Hosszú holdfényes éjszakán fejét vállamra hajtja úgy karol a magány.
Alszik ölében mozdulatlanul gyermeke a csend.
Néha - néha álmából ha felébred megsimogatja lágyan a kezem.

Nappal a temetőt járom.
Némán nézem a halottak virágos honát.
Ahol még a nap is,
könnyezve szórja a sírhalmokra sugarát.

Lábam alatt megcsörren a száraz avar.
A szívem hevesen dobog az elmúlás felkavar.
Felriad,elinal tőlem a csend.
A magány ragad belém,
fogja szorosan a kezem.
Beküldő: Debreceni Zoltán
Felhők mögül előjön a Nap
Fényes sugarával lágyan simogat
Felszárítja arcodról
A legurduló könnyeket
Mely az örömtől könnyezett
Forró karjaival átöleli tested
Szebbet a jó Isten sem festett
Elengeded magad a lágy öleléstől
Szabadulni sem tudsz a követéstől
Átengeded tested a vágynak
Ölelésem csókom már várnak
Csukva van a szemed csak álom

Nyisd ki a valóságot látod
Éreztem és tudtam
De ne vagyok látnok
Szerelmes ölelésnek
Semmi nem vet gátat
Végig szalad csókom
A nyakadon érzed
Tüze nem a Naptól ég így
Selyemből szőtt ajkad
Még többet akarnak
Izgatottan tőr előre nyelved
Megkapja, enyémet akarja
Szerelem a csókod
De szavaz a tested
Jó meg a jó,összeforrnak ketten


Beküldő: Dér istván
Népszerű fórum témák
Legfrissebb kommentek
Új témák