Idő 
Értékelés 
Értékelés S Lám,
Szomorkodnak emlékeim
A letűnt időkön,
Eltűntek a sikereim.
Szívemben
Tátongó űr maradt.
Haldokolnak bús éjszakáim,
Elzsibbadt a nyár!
S valaki az éjben
Egy régi dalt muzsikál.
Kopott, elnyűtt vándorbotom
Az életét kilehelte.
S a puszta táj harangján,
Tarna vize zúgó haragján
Elveszek az élet kórlapján.
Szomorkodnak emlékeim
A letűnt időkön,
Eltűntek a sikereim.
Szívemben
Tátongó űr maradt.
Haldokolnak bús éjszakáim,
Elzsibbadt a nyár!
S valaki az éjben
Egy régi dalt muzsikál.
Kopott, elnyűtt vándorbotom
Az életét kilehelte.
S a puszta táj harangján,
Tarna vize zúgó haragján
Elveszek az élet kórlapján.
Versben és apevában filozofált a szerzőpáros…
Néma időpercekben is halad az életvonat,
Fehér hóban vagy vaksötétben úszik az alkonyat.
Nem
Siklik
Csak döcög.
Zaj, csendet tör,
Egy lelket morzsol.
Mindent eltör darabokra, így aztán csak caplat,
Haladunk, meg nem áll, körbeölel élethajlat.
Sín
Kopott,
Kisiklik.
Tovább indul.
Még mennie kell!
Néma időpercekben is elhalad az életvonat,
Ködtengerben, nagy hóesésben, nem látni csillagokat
Fáj
A szív.
Se szó, se
Kép, csak magány.
Foszlott remények.
Reggelente mindig megjön az új, szupernóva,
Hajnalban már látszik, nem áll meg, de, halad tova…
Vecsés, 2017. június 4. - Szabadka, 2017. június 19. - Kustra Ferenc József - A verset én írtam, alá az apevákat, szerző- és poétatársam Jurisin (Szőke) Margit.
Néma időpercekben is halad az életvonat,
Fehér hóban vagy vaksötétben úszik az alkonyat.
Nem
Siklik
Csak döcög.
Zaj, csendet tör,
Egy lelket morzsol.
Mindent eltör darabokra, így aztán csak caplat,
Haladunk, meg nem áll, körbeölel élethajlat.
Sín
Kopott,
Kisiklik.
Tovább indul.
Még mennie kell!
Néma időpercekben is elhalad az életvonat,
Ködtengerben, nagy hóesésben, nem látni csillagokat
Fáj
A szív.
Se szó, se
Kép, csak magány.
Foszlott remények.
Reggelente mindig megjön az új, szupernóva,
Hajnalban már látszik, nem áll meg, de, halad tova…
Vecsés, 2017. június 4. - Szabadka, 2017. június 19. - Kustra Ferenc József - A verset én írtam, alá az apevákat, szerző- és poétatársam Jurisin (Szőke) Margit.
Háborúból hazafelé,éhezett a katona.
Bárhová is kopogtatott,enni nem kapott soha.
Bejárta az egész falut, adnának-e alamizsnát.
De mit kapott nem fedezte szegény vacsoráját.
El is határozta gyorsan, felkapva egy nagy követ.
Főzök ebből levest én! Keresek olyan helyet
Első falu első házán kopogott a katona.
Gondolta, hogy itt lesz kőből mindjárt finom vacsora.
Öregasszony nyitott ajtót. Köszöntötte a legény.
Alamizsnát jöttem kérni bár nem vagyok én szegény.
Vizet, s lábost tud-é adni?Főzni valót hoztam ám.
Finomabbnál finomabb kővel teli a tarisznyám.
Ámult-bámult a vénasszony. Kőből főzni lehet-e?
Ha megtanul bizonyára gazdag lesz az élete.
Gyere-gyere invitálta. Mutasd hogyan csinálod.
Mindent adok mi kell hozzá, ahogy te csak kívánod.
Lábost, vizet hozzon kend,tegye fel a tűz fölé.
Mikor a víz már rotyogott, kavicsot dobott belé.
Kevergette,kevergette.Az öregasszony meg csak leste.
Finom leves lesz majd ebből, mire leszáll az este.
Kóstolgatta,kóstolgatta.Csettintgetett nagyokat.
Egy kanál zsír kéne belé, ha a háznál az akad.
Hogyne lelkem akad az itt.Van kint a kis kamrában.
Ha kell bele egy csipet só is, mondjad nekem csak bátran.
Csipet só is,s egy kis krumpli édesíti a követ.
Ha hozna bele, ha már megy, a kamrából jövet.
Serény asszony lótott-futott. Hozott mindent, amit kért.
A vidám obsitos az apróságért jó vacsorát ígért.
Mondja hősünk:-nagyon finom, szinte kész is.
Valami tán, egy kis kolbász kéne bele mégis.
Hozom-hozom mondá szüle, s szinte suhan.
Ahogy titkos kamrájába a kolbászért rohan.
Kész is lett a kőleves. Jól laktak tőle nagyon.
Gondolta az öregasszony, ez a kő egy vagyon.
Sokat ér az. Sokat ér az. Kőből levés. Nahát!
Sosem látott a vénasszony még ekkora csodát.
Add el nékem a csodakövet. Kérlelte a legényt.
Szinte ráncigálta, nem engedte elmenni a szegényt.
Nohát, legyen. Nohát, legyen. Száz forint az ára.
Gazdag lett a szegény legény. Pedig eddig felkopott az álla.
Bárhová is kopogtatott,enni nem kapott soha.
Bejárta az egész falut, adnának-e alamizsnát.
De mit kapott nem fedezte szegény vacsoráját.
El is határozta gyorsan, felkapva egy nagy követ.
Főzök ebből levest én! Keresek olyan helyet
Első falu első házán kopogott a katona.
Gondolta, hogy itt lesz kőből mindjárt finom vacsora.
Öregasszony nyitott ajtót. Köszöntötte a legény.
Alamizsnát jöttem kérni bár nem vagyok én szegény.
Vizet, s lábost tud-é adni?Főzni valót hoztam ám.
Finomabbnál finomabb kővel teli a tarisznyám.
Ámult-bámult a vénasszony. Kőből főzni lehet-e?
Ha megtanul bizonyára gazdag lesz az élete.
Gyere-gyere invitálta. Mutasd hogyan csinálod.
Mindent adok mi kell hozzá, ahogy te csak kívánod.
Lábost, vizet hozzon kend,tegye fel a tűz fölé.
Mikor a víz már rotyogott, kavicsot dobott belé.
Kevergette,kevergette.Az öregasszony meg csak leste.
Finom leves lesz majd ebből, mire leszáll az este.
Kóstolgatta,kóstolgatta.Csettintgetett nagyokat.
Egy kanál zsír kéne belé, ha a háznál az akad.
Hogyne lelkem akad az itt.Van kint a kis kamrában.
Ha kell bele egy csipet só is, mondjad nekem csak bátran.
Csipet só is,s egy kis krumpli édesíti a követ.
Ha hozna bele, ha már megy, a kamrából jövet.
Serény asszony lótott-futott. Hozott mindent, amit kért.
A vidám obsitos az apróságért jó vacsorát ígért.
Mondja hősünk:-nagyon finom, szinte kész is.
Valami tán, egy kis kolbász kéne bele mégis.
Hozom-hozom mondá szüle, s szinte suhan.
Ahogy titkos kamrájába a kolbászért rohan.
Kész is lett a kőleves. Jól laktak tőle nagyon.
Gondolta az öregasszony, ez a kő egy vagyon.
Sokat ér az. Sokat ér az. Kőből levés. Nahát!
Sosem látott a vénasszony még ekkora csodát.
Add el nékem a csodakövet. Kérlelte a legényt.
Szinte ráncigálta, nem engedte elmenni a szegényt.
Nohát, legyen. Nohát, legyen. Száz forint az ára.
Gazdag lett a szegény legény. Pedig eddig felkopott az álla.
A lövészárokban, a terepen, bármikor érhet golyó,
Itt bent a bunkerban, egy akna, biz' nagyon is eltaláló…
Ennek persze van egy nagy veszélye, ami bizony bekövetkezhet,
Ha egy akna telibe talál, akkor a halál meg is érkezett!
Két órás pihenőben vagyok, így éjfélkor, és az után,
Kis vaskályha melegít, jó ez a kinti mínuszok után.
Egyedül vagyok, az őrmesterem elment ellenőrizni,
Hátha segíthet, orosznak ne legyen már... kiket kilőni.
Mitől lesz itt valós az élet, minden jéghideg-csalóka álom,
Fagyban és hóviharban életet én tisztán már sehogy nem látom…
Parancsokat kapok, és mély-hideg hazugságokba burkolózok,
Hazug tábornokok által terjesztett fantáziákba elbukok...
Otthon, nem álltam hadba senkivel, fejtől talpig felfegyverezve,
De itt a törvényeket, az eszem és a lelkem is megértette…
Szerettem én otthon a ködtelen eget, csillaghalmazok renyhe
Fényét, és kisfiúm játékból, lepkéket ment kergetni a rétre!
Egy új kadét némán, a bunkerban port söpör, mit utál és így asztalt is töröl,
Letörli a szálkát, az beleszúr a rongyba, ahogy csinálja, bánatot közöl,
És látom, komótos a munkája, ő itt nem ötöl-hatol, míg kint lövöldözöl…
A kadét nemrégen érkezett, de lőni, kimenni, neki nem lehet,
Mert az egyik keze felkötve, sebesült, átlőtték, most port törölget.
Látom, megfoghatatlan árnyat nem kerget, csak keresi... ha, lényeget.
Még itt-ott porszem gurul, közeli robbanások zaja behallatszik,
Szerettem otthon a padláson a széna illatát, itt nem érződik.
Állkapcsom nem fáj a sok fölösleges beszédtől,
A kadéttal, csak hallgatunk és nézünk egyvégből…
Az jutott eszembe, ha reggel ébresztenél... édes volt álom.
Ha az ébresztéskor, a csókod lenne lecsorgó méz a számon,
Lehet, hogy boldogságban, nem is kéne uralkodni a vágyon?
Itt az első vonalban nem a duma a lényeg, golyót kapsz, ha, lényed nem félted,
Otthon mindig értelmét kerestem mindennek a világban, ott az volt a léted…
Itt a jövő pillanat, lehet, hogy magával hozza a halált, ettől kell félned.
Még ez a két óra pihenő sem biztos, mert aknák jönnek,
Ha, telibe talál, akkor volt-nincs az életednek lőttek!
Ez olyan gyorsan játszódik le, hogy ember észre sem veszi, hogy meghalt,
Nincs idő imára és ez a pici pillanat is, veled együtt halt!
Érezd kedvesem otthon, hogy ott vagyok veled és itt lenni igen fáj,
A szerelmem irántad nem múlik, de itt nincsen piros pipacsos táj…
Kopott álmaim szőnyegét próbálom hóra kitenni,
Kutatgatok magamban, hogy mit nem kéne elfeledni…
Mutat-e utat a sors, hogy ezt itt, hogy lehet túlélni?
Odakint már mindent elborít a sűrű ködpára,
Aki innen kimegy, jobb lesz ha, köpenyt vesz magára…
Odakint a havon, biz' véresen csillog a hideg,
Ember, pár lépés után összefagyva, épp’ csak piheg.
Eszembe jut, mennyire szeretném még én otthon a tanyavekkert hallani,
Mikor reggel, a ganén a kakas, torkaszakadtából kezd kukorítani!
Dühöngő vihar csak rombol a lelkem tengerében,
Nagyon idegesen fekszek, frontnak szűk bunkerében.
Dühöngő hóvihar dúl és langymeleg a bunkerben…
Vecsés, 2017. február 24. – Kustra Ferenc
Itt bent a bunkerban, egy akna, biz' nagyon is eltaláló…
Ennek persze van egy nagy veszélye, ami bizony bekövetkezhet,
Ha egy akna telibe talál, akkor a halál meg is érkezett!
Két órás pihenőben vagyok, így éjfélkor, és az után,
Kis vaskályha melegít, jó ez a kinti mínuszok után.
Egyedül vagyok, az őrmesterem elment ellenőrizni,
Hátha segíthet, orosznak ne legyen már... kiket kilőni.
Mitől lesz itt valós az élet, minden jéghideg-csalóka álom,
Fagyban és hóviharban életet én tisztán már sehogy nem látom…
Parancsokat kapok, és mély-hideg hazugságokba burkolózok,
Hazug tábornokok által terjesztett fantáziákba elbukok...
Otthon, nem álltam hadba senkivel, fejtől talpig felfegyverezve,
De itt a törvényeket, az eszem és a lelkem is megértette…
Szerettem én otthon a ködtelen eget, csillaghalmazok renyhe
Fényét, és kisfiúm játékból, lepkéket ment kergetni a rétre!
Egy új kadét némán, a bunkerban port söpör, mit utál és így asztalt is töröl,
Letörli a szálkát, az beleszúr a rongyba, ahogy csinálja, bánatot közöl,
És látom, komótos a munkája, ő itt nem ötöl-hatol, míg kint lövöldözöl…
A kadét nemrégen érkezett, de lőni, kimenni, neki nem lehet,
Mert az egyik keze felkötve, sebesült, átlőtték, most port törölget.
Látom, megfoghatatlan árnyat nem kerget, csak keresi... ha, lényeget.
Még itt-ott porszem gurul, közeli robbanások zaja behallatszik,
Szerettem otthon a padláson a széna illatát, itt nem érződik.
Állkapcsom nem fáj a sok fölösleges beszédtől,
A kadéttal, csak hallgatunk és nézünk egyvégből…
Az jutott eszembe, ha reggel ébresztenél... édes volt álom.
Ha az ébresztéskor, a csókod lenne lecsorgó méz a számon,
Lehet, hogy boldogságban, nem is kéne uralkodni a vágyon?
Itt az első vonalban nem a duma a lényeg, golyót kapsz, ha, lényed nem félted,
Otthon mindig értelmét kerestem mindennek a világban, ott az volt a léted…
Itt a jövő pillanat, lehet, hogy magával hozza a halált, ettől kell félned.
Még ez a két óra pihenő sem biztos, mert aknák jönnek,
Ha, telibe talál, akkor volt-nincs az életednek lőttek!
Ez olyan gyorsan játszódik le, hogy ember észre sem veszi, hogy meghalt,
Nincs idő imára és ez a pici pillanat is, veled együtt halt!
Érezd kedvesem otthon, hogy ott vagyok veled és itt lenni igen fáj,
A szerelmem irántad nem múlik, de itt nincsen piros pipacsos táj…
Kopott álmaim szőnyegét próbálom hóra kitenni,
Kutatgatok magamban, hogy mit nem kéne elfeledni…
Mutat-e utat a sors, hogy ezt itt, hogy lehet túlélni?
Odakint már mindent elborít a sűrű ködpára,
Aki innen kimegy, jobb lesz ha, köpenyt vesz magára…
Odakint a havon, biz' véresen csillog a hideg,
Ember, pár lépés után összefagyva, épp’ csak piheg.
Eszembe jut, mennyire szeretném még én otthon a tanyavekkert hallani,
Mikor reggel, a ganén a kakas, torkaszakadtából kezd kukorítani!
Dühöngő vihar csak rombol a lelkem tengerében,
Nagyon idegesen fekszek, frontnak szűk bunkerében.
Dühöngő hóvihar dúl és langymeleg a bunkerben…
Vecsés, 2017. február 24. – Kustra Ferenc
Friss szerzeményem,
Mert megy az óév, jő új!
Jó évünk legyen!
*
Boldog újéve,
Hazánknak, sőt nemzetnek!
Boldog családok...
*
Itt a szilveszter, ennek örvendjünk,
Pezsgőt csak, igyuk, de ne vedeljünk.
Ünnepeljünk elegánsan, szeretettel, boldogan,
Mindenki járja az ész saját útját, hogy, hogy hogyan?
Szilveszterkor magadból a régies gondod vesd ki hamar,
Az óév, már elmenni, sőt végleg rohanva-futni akar.
Ne akadályozd, engedd csak el, tárd is ki a szíved hamar.
Most már újesztendő kerül előre,
Te, éjjelre tégy szert a jó kedélyre...
Mert erre lesz szükség, majd egész évbe.
*
Újévet kapunk,
Ha kell, másképp élhessünk!
Ezt adta sorsunk.
*
Jobb újesztendőt,
Sikereket mindenhol!
Remény, maradjon.
*
Higgy, majd a Hitnek!
Használd lehetőséget.
Jót, mindenkinek!
Magány sötétje kerülje a házad,
Nehogy azt mond, a vízözön utánad!
Ha szíved valamiért darabokra törik,
Javítsd ki, meglásd, majd az égi fény őrködik.
Éld át az újév mámorát,
Várd és meghozza a csodát...
Havas fának, bokornak, összes, kopasz ága,
Óévet búcsúztatja, ez mulandósága...
*
Pezsgő durrant itt.
Szólt papírtrombita is.
Éjféli öröm!
*
Éjfél! Szép szavak.
Fogadkozás, koccintás...
Elveszett is jött!
*
Érvénybe lépett,
Hogy már mindennapok van.
Munkás, mindennap!
*
Mit hoz ez év?
Tegyük meg, amit meg kell.
Éljünk örömmel...
Lám-lám, íme, eljött hozzánk, mert úgy vártuk az újesztendőt,
Kifakult, kopott a régi, elhagytuk, mint kopott nyakkendőt.
Majd most mi megmutathatjuk, hogy jól éljük ezen esztendőt!
Vecsés, 2015. december 24. - Versben és európai stílusú haikuban?
Mert megy az óév, jő új!
Jó évünk legyen!
*
Boldog újéve,
Hazánknak, sőt nemzetnek!
Boldog családok...
*
Itt a szilveszter, ennek örvendjünk,
Pezsgőt csak, igyuk, de ne vedeljünk.
Ünnepeljünk elegánsan, szeretettel, boldogan,
Mindenki járja az ész saját útját, hogy, hogy hogyan?
Szilveszterkor magadból a régies gondod vesd ki hamar,
Az óév, már elmenni, sőt végleg rohanva-futni akar.
Ne akadályozd, engedd csak el, tárd is ki a szíved hamar.
Most már újesztendő kerül előre,
Te, éjjelre tégy szert a jó kedélyre...
Mert erre lesz szükség, majd egész évbe.
*
Újévet kapunk,
Ha kell, másképp élhessünk!
Ezt adta sorsunk.
*
Jobb újesztendőt,
Sikereket mindenhol!
Remény, maradjon.
*
Higgy, majd a Hitnek!
Használd lehetőséget.
Jót, mindenkinek!
Magány sötétje kerülje a házad,
Nehogy azt mond, a vízözön utánad!
Ha szíved valamiért darabokra törik,
Javítsd ki, meglásd, majd az égi fény őrködik.
Éld át az újév mámorát,
Várd és meghozza a csodát...
Havas fának, bokornak, összes, kopasz ága,
Óévet búcsúztatja, ez mulandósága...
*
Pezsgő durrant itt.
Szólt papírtrombita is.
Éjféli öröm!
*
Éjfél! Szép szavak.
Fogadkozás, koccintás...
Elveszett is jött!
*
Érvénybe lépett,
Hogy már mindennapok van.
Munkás, mindennap!
*
Mit hoz ez év?
Tegyük meg, amit meg kell.
Éljünk örömmel...
Lám-lám, íme, eljött hozzánk, mert úgy vártuk az újesztendőt,
Kifakult, kopott a régi, elhagytuk, mint kopott nyakkendőt.
Majd most mi megmutathatjuk, hogy jól éljük ezen esztendőt!
Vecsés, 2015. december 24. - Versben és európai stílusú haikuban?
