Mint letördelt ágak a vihar tépte fákon
olyan lettem most én is hirtelen,
mint akit zúgó szélvész megtépázott,
s romjaitól már nem tud lépni sem.

Mint tomboló szélvész,mely mindent összetépett,
maga mögött hagyva mindent hirtelen,
lepusztult romokká zúzva,összetörve,
olyan lettem most én is nélküled.

Porrá zúzott tépett álmaim ködében
megcsitulni vágyom szüntelen,
de bárhová lépek szemem könnybe lábad,
s a romoktól nem tudok szinte lépni sem.

Istenem adj erőt!megtalálni újra
romokba taposott ,vérző lelkemet,
Engedj fel állni,vagy pusztíts el végleg,
de ne gyötörd tovább összetört szívem.

Sohasem mondtam, pedig mindig is éreztem
hogy mikor először találkoztunk nem lehetett véletlen.
Olyan erők ezek amihez nem érhet fel az ember
próbáltam megérteni, de rájöttem hogy nem kell.

Csak az lehet barát, aki akkor is elfogad
amikor már megismerte valódi arcodat.

Habár ritkán látlak, azért gondolok rád
most éppen mit csinálsz, merre jársz.
A barátság egy kötelék két ember között
lelked féltett titka idővel belém költözött.

Az idő az egyetlen ami a barátságban irányt mutat
szívem még sokszor a régi emlékek után kutat.

Kedves barátom, fogadd meg magadnak
bárhogy is lesz, az emlékek veled maradnak.
A mosoly az arcodon örökre megmarad
a veled töltött idő még oly sokszor elragad.

Ezt a Verset az együtt élt percekért ajánlom
hogy ne felejtsd el, te voltál a legjobb barátom.

Sokszor azon töprengtem,
Ahogy itthon ültem csendben,
Jó ez így teljesen egyedül,
vagy a magány előttem táncra perdül?

Furcsa, egy kicsi kis talány,
jó érzés vagy rossz talán?
Van amikor szükség van egyedül létre,
de örökre, abból senki sem kérne.

Ha már végképp nincsen senkid,
bírod, bírod, de vajon meddig?
Ha viharba vagy ködbe kerül az életed,
kievezel? Nem, ezt csak te képzeled!

De ha valaki megszorítja a kezed
és azt mondja gyere, evez velem.
Nem lesz olyan természeti akadály,
ami megingatná a hajót, ha együtt evez egy pár.

Jöhetnek kalózok, énekelhetnek a szirének,
összebújnak, így semmitől se félnek.
Kibukkanhat jéghegy, feltámadhat a szél,
egymás szemébe néznek és elmúlik a veszély.

Lehet más nélkül is sodródni az árral,
kalózok,szirének,jéghegy, szél mind mind csak árthat.
Idővel ezeket már nem is veszed észre,
csak mikor süllyed a hajó, és úgy érzed vége.

Ha valaki nyújt feléd egy szerető, segítő kezet,
ragadd meg és szorítsd, de el sohase engedd!
Kéz a kézben utazhattok az élet tengerén.
Te is lehetsz boldog, nem csak én.

Bár tudhatnám mi az a fájdalom,
ha elvesztem, mielőtt még akarom?
Bár tudhatnám mi az a fájdalom,
mikor szeretem és ő csak átkarol?

Bár tudhatnám mi az a fájdalom,
egy kínos mosoly a hangomon?
Bár tudhatnám mi az a fájdalom
és végre kiülhetne az arcomon,

Nem kéne mindig egy olyan lepel,
ami az örök boldogságba visz el,
Furcsa érzés képzelt maszkban élni,
De szükség van rá, hiánya meg tudna ölni,

Így csodálatosnak tartom a rothadó világot,
és mindenhol csak boldog családokat látok,
Minden férfi ember teljes szívből szeret,
Mi mást mondhatna egy nő,hát boldogító Igent,

De nem lehet időtlen időkig álarcban élni,
Ha kinyitom a szemem elkezdhetek félni,
Nincsenek olyan családok, amiket én látok,
Csak erkölcstelen férfiak, és kegyetlen lányok.

Mit is tehetnék,ha ez így van megírva,
Boldognak lenni, ááá az csak egy tréfa.
De vajon mi lehet az igazi fájdalom?
Nem tudom, de amit gondolok átadom

Szükség van egy vágyakozó személyre,
és attól függ milyen a lány kedélye,
Van amikor szereti, de van úgyhogy kerüli
A erősebb nemet ez néha mélyen szíven üti.

Ez lenne hát az a bizonyos fájdalom,
Mintha egy éles kést szúrna át a hátamon?
Ekkor jön egy röpke kérdés, mi bajod?
Mondjam azt, hogy az egész szívem sajog?

Ez lenne hát az a bizonyos fájdalom,
Mintha egy kicsi harkály ülne a vállamon?
és csak kopog, kopog, van itthon valaki?
szavak nem, csak pár könnycsepp csordul ki.

Ez lenne hát az a bizonyos fájdalom?
Vagy ez az egész egy mocskos rágalom?

Otthon,hol kékebb az ég is
otthon,hol zöldebb a fű
otthon, mi vigaszt nyújt nékem,
amikor sorsom keserű.

Otthon,hol nem bánthat senki
amikor néha rossz vagyok,
otthon,hol lágyabbak az esték,
s melegebbek a hajnalok.

Otthon,hol kiöntöm bátran
minden fájdalmam,haragom,
otthon,hol szerettem élni,
s most fájó szívvel,de itt hagyom.

Nem viszek magammal semmit,
koncokként másokra hagyom,
de álmomban mindig visszatérek,
hisz a szívemet itt hagyom.