A kezdetben csak egy izzó,
folyékony és pörgő massza,
mely mint egy bolond kutya saját
farkat kergeti és a nap körül forog.

Ilyen volt kezdetben a földünk,
melynek lehűlése milliárd évek
hosszú folyamatán jött létre.
De hol volt akkor Isten képe?

Végül a tűz megkövesedett,
és a földünk megtestesedett.
Ki tudja a víznek eredetét,
Mely szűlte az élet leheletét?

A tény hogy víz nélkül
nincs se élet se tudat.
Talán a kő lelkében
valami titok megmaradt.

Nyüzsgű, zajos városokban
a köveknek nincsen hangja,
De ősies, csendes tájakon
A kő a szavát visszakapja.

Ott a földnek vén torkából,
mély morajlás megszólal,
és a merev, sötét kővek
örök szíve megdobban.

Régen megtaláltam(?) én az életutam és elvesztettem…
Az óta bizony, karon fogott kóborlás az én kedvesem…
Így már nekem, régen a sakkozás vele, a lételemem…

Még fut bennem a heves véráram,
A testem a saját életgyáram!
Ha sakkpartinak nézem, ez a csúcsjátszma,
De a kérdés, hogy ki lesz a győztes máma?
A halál nagy sakkjátékos, nagyon csontos újakkal,
Mindent lever, partit nyer az aktuális bábukkal.

Előszobámban vagy egy majdnem vakult tükör!
Abba nézegetem, hogy én vagyok az örök?
Megöregedtem és már meg is bolondultam?
A halált hagyom én nyerni, csak… úgy játszottam?
*
Nagyon nagy játékos,
A csontos ujjú! Parádés.
Leveri parasztot!
Ha megszólal, mondja, hogy sekk!
Válaszolok, én nem megyek!
*
Ez a zörgő, engem, nyikhajnak néz, folyvást sekket ad…
Királynőm sem győz menekülni, ez valós hadd-el-hadd…
Nekem meg állkapocs odaszól, ebből mássz ki magad!
*
Nem kapkod a táblán,
Ő az úr, ezen a pályán.
Egykedvű és csak üt!
Csontos kezű, sohse kapkod.
Kaszát, hiába markolod!
*
Vajh, én már dögrováson vagyok? A királynőm lesz, aki ment... meg?
A csont pofa, nevetve sakkból kilépett… kaszás keze remeg?
Óh, Uram adj erőt! Komolyan gondolja, mint téli fergeteg?
*
Volt biz’, hogy majdnem matt!
Szép felszálló por a fénybe,
Tekintetem, messze.
Ez meg csak nézi a táblát,
Kopogtatja, csontos sarkát.
*
Csontos újakkal értékeli helyzetet, állát simítja,
Ízület régen nincsen, így a csontok csak kopognak rajta.
Futót fogta és ez jó, mert akkor én nyerek.
Ő csak intett így én már mozdulni sem merek.

Megáll az ész, hogy folyvást vesztésre én állok,
De küzdök és ennek sekkre, nem gazsulálok.
Nem fárad, elmélkedik, dolgozik... mattot adhasson, rendesen.
Én alig bírom tartani magamat, győzelemre éhesen.

Régen, olyan nagy balgán gondoltam, okos vagyok,
Mint egy új csillag, glóriaként fennen ragyogok,
De közben a saját hamumba omlottam… szét tiprott napok…
Mint egy szibériai, levél nélküli fa, olyan vagyok.
*
Csontos, árad-apad.
Patak legyőzi a sziklát!
Én nem vagyok patak…
Szépek a csillagok, nézem.
Még hadd lássam! Én ezt kérem.
*
Rángatja a szerencsétlen lovat, az csak nyerít!
Ha én mernék, akkor rászólnék: azt a mindenit!
Folyvást mosolyognak a kiálló pofacsontjai,
Rám merednek közben, fixíroznak szemüregei.
Bölcsen, megfontoltan játszik, igen idegőrlőn.
Ha akar valamit, akkor rám néz, felül lévőn.

Ha megindul, akkor táblán bábu pusztaság lesz,
Ilyen a talárokkal értünk meg… Te nem kelessz…
Küzdők én, már csak nem hagyom el enyészetnek, magamat,
Hatvanhét évesen nem hagyom elveszni a partimat!

Elkorhadt bútorok, már rég elavultak,
Szétesnek, az enyészetben széthullanak.
Éjjel csattognak majd a denevérszárnyak,
Ők is úgy néznek ki, mint ezen csontvázak.
Remélem, velük nem kell éjjel sakkoznom,
Öregszem, kell már éjjel kicsit aludnom…

Életemben, folyton-folyvást, mentem előre,
Igyekeztem, hogy feljussak a hegytetőmre.
De állandóan abba helyzetbe kerültem,
Hogy soha, saját hegytetőmre fel nem értem.
*
A játszma kétséges!
Mosolyog, és magabiztos.
Van vesztenivalóm!
Jól sakkozni és csak nyerni!
Mattot… végül kap mindenki…

Vecsés, 2015. április 9. – Kustra Ferenc József – íródott: Versben és TANQ –ban…

Nyugalmas a Balaton partja, alszik a nádas is,
Gólyák állnak fél lábon, miért nem- zörren a haraszt?
Melegben a csendes pihenő antiszociális?
Gólyák meg éheznek, nincs nekik picikényi malaszt!
*
Kínai versforma; Tizenhat szótag "Shiliuziling" 1, 7, 3, 5 Rímképlet = aaxa
Tó.
Cirógató, csábító.
Cakóknak
Hallal kábító.
**

A csomómentes káka nagyra nőtt, melegben nagyot szundít,
A békák meg a tövében féltve őrzik a sok kis ebit.
Az egyik gólya csak annyit tett, hogy letette a lábát,
Valamire fölfigyelt és ez már elverte az álmát.
*
Kínai versforma; „bambuszliget”: 4x7 szótag „Zhuzchici” = Rímképlet aaxa
Nádasban jó maradni,
Békés dalra fakadni.
Fészkelőkből, békákból,
Kell hozzá egy csapatnyi.
**

Egyedül erre hemzsegett egy motorcsónakos vadállat,
Fordulva, akkor hullámot csapott, beijedt a sok állat!
Ha ez lett volna a déli tünemény-fény, kérünk még párat.
*
Kínai versforma; Tizenhat szótag "Shiliuziling" 1, 7, 3, 5 Rímképlet = aaxa

Nyár!
Tudom, hogy csak reám vár.
Szépsége
Bús szívembe zár.
**

A kisebb halak beijedtek és menekülnének, de látja a gólya!
A békák meg ugrottak is, a hosszú-lábú, hosszú-csőrű meg ezt látta.
Össze is kapkodott pár falatot, így le is tudta az ebédet legott,
Ügy tűnik neki, hogy ma a türelme sikeres volt, jól beprogramozott!
*
Kínai versforma; „bambuszliget”: 4x7 szótag „Zhuzchici” = Rímképlet aaxa
Elcsendesült a nádas,
Nem kerreg a kis szájas,
Jól lakott már a gólya,
S hál a béka, a hájas.

Siófok, 2017. május 5. – Érd, 2020. augusztus 10. - Kustra Ferenc – a verset én írtam. Kiegészítette kínai stílusban: szerző-, és poétatársam Gani Zsuzsanna!

Köröttem zúgva és pörögve, nyüzsög, tolakszik mindenki.
Plakát letépők, konyhai segédek, meg a többi senki…

(Haiku)
Zsibong a tömeg,
Kavarog a hangulat,
Az est átölel.

(Apeva)
Nap
Álmos,
Menni kész,
A csend dúdol
Egy bódító dalt.
**

(Bokorrímes)
Este az alkony, hazudós… valótlan meséket mesél,
Majd reggel a napébresztő hajnalban zizzen a levél…
Nap kicsomagolja fényt, hosszú útján, lassan útra kél.

Fél a nyírfaág,
Ringatja suttogó szél,
Szuszognak a fák.

Hold
Ébredt,
Felfénylett
Ezüstösen,
Némán, boldogan.
**

Az órával, az idő is megállt, figyelek, de kutya sem ugat,
Beszóltam a süket, álló csendnek, ablakon kivitte a huzat.
Úgy tűnik, hogy ma majd jól megfeketedett este jő
Az ezt nem szeretőkben a vakrémület folyvást nő!
Lehet rajtatok betegség, vagy megfogant átok,
Ma este békét, csendet, nincs, ami hozzon rátok.

A perc csordogál,
Életek jönnek, mennek,
Sosincs változás.

Aztán
Megállt,
Megtorpant
Tátott szájjal,
Bódultan nézett.
**

Még nem volt sötét, de heves szellők kócolták a hajam,
Közben arcomat az alkony vörös vérébe mártottam.
Az éjszaka tán’ a józanság hitvilága?
Ilyen... Szembefordult fény és árnyék világa?

Ásít az este,
Rám borul a szürke éj,
Sejtelmes beste.

Egy
Szótlan
Sziluett
Még felsejlik
Széttárt karokkal.
**

(Bokorrímes)
Most már az alkony mélyült sötétje, egyre jobban a tér-betöltésre vágyakozik,
Hogy ő legyen látótérben az urak ura, már mély sötétülésbe kívánkozik.
Végtelen feletti kívánalma, hogy teljesüljön... fokozatosan nyújtózkodik.

Vecsés, 2014. július 3. – Érd., 2020. július 14. - Kustra Ferenc József – a verset én írtam, hozzájuk a haiku -t és az apevát, szerző-, és poéta társam Gani Zsuzsanna.

A villám, váratlanul lecsapott a csendes eső csendjébe,
Idegingerlő élességgel és dermesztően... fényességbe!
Füstdrapériák lógtak, de eső lemosta őket a földbe…

Aludtam a csendes eső, halk, motoszkáló neszezésébe,
Tette álmot pihentetővé, földöntúli létezésébe.
Fránya villám, neveletlen, zajong, a maga nyerseségébe.

Rosszul ébredtem, felijedtem, hirtelen éltem... létezésben,
Mert az ébredésem gyors volt, álmom elmerült a feledésben.
Villám, több nem jött, elment az eső, feloldódott semmiségben.

Ekkora villámcsapástól vegyes érzéssel lehet ébredni,
És emberben, ijedtében, gyorsan, félelem kezd gyülemleni.
Fokozatos ébredés híján, kell oly' terebélyesen kelni.

Vecsés, 2015. február 28. – Kustra Ferenc József