Idő 
Értékelés 
Értékelés Jöjj már hideg!
Egész nyáron melegem, volt, már ilyen nem kellene!
Hideg karod, élvezettel fogna, úgy ölelgetne…
Kérem, akkor elmúlhatna a szenny, a bűn, a sár,
Ez az mire sokan is vágyunk, megtörhetne már.
(Leoninus)
Majd’ felvet a bölcs élet, de csak majdan kérek ilyet…
Jöjj már hó!
Építenénk klassz időjárást álló hóvárat és meg hógolyóznánk…
Kesztyűbe nem nagyon lehet hógolyózni, meztelen kézzel meg fáznánk.
Aztán gyorsan egymás ellen fordulnánk,
Hógolyót kemény-acélosra gyúrnánk…
Klassz lenne a végzetünk ellen megküzdeni
Ezért még a szembe árokba is elmenni…
(Leoninus)
Majd’ felvet a bölcs élet, de csak majdan kérek ilyet…
Jöjj már fagy!
Gyere csak, úgy hallottam a forró szívek orvosa vagy…
Jóságból tán’ szép szavakat rebegnél… Velünk oly’ jó vagy.
Az én és a mi álmainkat hűtenéd, perzselő nyár már úgyis elillant,
De bizony, mi még szeretettel a szívünkben őrizzük… rémült, ha rád pillant!
(Leoninus)
Majd’ felvet a bölcs élet, de csak majdan kérek ilyet…
Vecsés, 2022. február 2. – Kustra Ferenc József – íródott: Jörgné Draskóczy Ilma (1884-1945) „Jöjj tél!” c. verse átirataként!
Egész nyáron melegem, volt, már ilyen nem kellene!
Hideg karod, élvezettel fogna, úgy ölelgetne…
Kérem, akkor elmúlhatna a szenny, a bűn, a sár,
Ez az mire sokan is vágyunk, megtörhetne már.
(Leoninus)
Majd’ felvet a bölcs élet, de csak majdan kérek ilyet…
Jöjj már hó!
Építenénk klassz időjárást álló hóvárat és meg hógolyóznánk…
Kesztyűbe nem nagyon lehet hógolyózni, meztelen kézzel meg fáznánk.
Aztán gyorsan egymás ellen fordulnánk,
Hógolyót kemény-acélosra gyúrnánk…
Klassz lenne a végzetünk ellen megküzdeni
Ezért még a szembe árokba is elmenni…
(Leoninus)
Majd’ felvet a bölcs élet, de csak majdan kérek ilyet…
Jöjj már fagy!
Gyere csak, úgy hallottam a forró szívek orvosa vagy…
Jóságból tán’ szép szavakat rebegnél… Velünk oly’ jó vagy.
Az én és a mi álmainkat hűtenéd, perzselő nyár már úgyis elillant,
De bizony, mi még szeretettel a szívünkben őrizzük… rémült, ha rád pillant!
(Leoninus)
Majd’ felvet a bölcs élet, de csak majdan kérek ilyet…
Vecsés, 2022. február 2. – Kustra Ferenc József – íródott: Jörgné Draskóczy Ilma (1884-1945) „Jöjj tél!” c. verse átirataként!
Az elmúlás mozgalma…
(Anaforás, 3 soros-zárttükrös duó)
Látod? A fáról, bokrokról hullanak le a színesedett levelek,
Látod? Erdei lombok is muriznak, de ők már avarban hevernek…
Látod? A fáról, bokrokról hullanak le a színesedett levelek.
Már kolomp sem hallatszik és a mezei virágok is lassan, de sárgulnak,
Már bizony eljött az idő és mindőjük elveszti szép színét, elfakulnak…
Már kolomp sem hallatszik és a mezei virágok is lassan, de sárgulnak.
(Leoninus duó)
Elhallgata erdőn a madárdal, és a közeli temető csendje maga a dal…
Azért a hideg szél, ha futó edzést vesz, visít és a csendtörő önön maga lesz.
Ez a szél, mikor jönöcskél visszafele, az avar lesz, mint halk lépés ellenfele.
Neszt hallok föntről, fejem fölött... emelem fejem, szállnak a daruk messzire… vélem.
Van ez a oly' nagy V betű, tán’ több száz is, nem számolom, van szárny sokkal több... még több száz is!
Micsoda ’emberi hangok', nem győzőm figyelni, mennek... szemmel nem tudom követni…
(Anaforás, haiku trió)
Ősszel igy múlnak
Percek, órák, idő fogy.
Távozó vígság…
Ősszel múlik az
Ábránd, időkerék forg’.
Hallgató vígság.
Ősszel az idő
Ellenfele… szemfedél.
Gyors időkerék.
Vecsés, 2022. október 22. – Kustra Ferenc József – íródott: Baróthi Elemér (1800. - ???) azonos c. verse átirataként.
(Anaforás, 3 soros-zárttükrös duó)
Látod? A fáról, bokrokról hullanak le a színesedett levelek,
Látod? Erdei lombok is muriznak, de ők már avarban hevernek…
Látod? A fáról, bokrokról hullanak le a színesedett levelek.
Már kolomp sem hallatszik és a mezei virágok is lassan, de sárgulnak,
Már bizony eljött az idő és mindőjük elveszti szép színét, elfakulnak…
Már kolomp sem hallatszik és a mezei virágok is lassan, de sárgulnak.
(Leoninus duó)
Elhallgata erdőn a madárdal, és a közeli temető csendje maga a dal…
Azért a hideg szél, ha futó edzést vesz, visít és a csendtörő önön maga lesz.
Ez a szél, mikor jönöcskél visszafele, az avar lesz, mint halk lépés ellenfele.
Neszt hallok föntről, fejem fölött... emelem fejem, szállnak a daruk messzire… vélem.
Van ez a oly' nagy V betű, tán’ több száz is, nem számolom, van szárny sokkal több... még több száz is!
Micsoda ’emberi hangok', nem győzőm figyelni, mennek... szemmel nem tudom követni…
(Anaforás, haiku trió)
Ősszel igy múlnak
Percek, órák, idő fogy.
Távozó vígság…
Ősszel múlik az
Ábránd, időkerék forg’.
Hallgató vígság.
Ősszel az idő
Ellenfele… szemfedél.
Gyors időkerék.
Vecsés, 2022. október 22. – Kustra Ferenc József – íródott: Baróthi Elemér (1800. - ???) azonos c. verse átirataként.
Vajh, vízióm van megint…?
A napkelte reggelre aranyfény kaftánt vett,
Ma is lesz egy új, tán' szép nap, de nem mindegy, hogy milyen.
Lesz szeretet és jólét is, de az bizony kicsinyen?
Megváltásunk… bűneinkből eredeztetett.
Telihold is ment aludni a fátyol-felhős égről,
Enni már nem kapunk lassan, csak tápos-zaftos semmisét,
Már a pap sem vigasztal, fásultan celebrálja misét.
Az ember lelke bizsereg a sok szép népmesétől.
Emberek! Vásároljunk be, legyen otthon, falazó homok,
Legyen sokféle szaloncukor, mert jövőre is lesz karácsony,
Meg legyen száraz kenyér, penésztelen, ez tanácsom, farácson.
Meg talán legyen sok gyolcskendő, vizes, ha izzad a homlok…
Majd ha megyünk nem hátszéllel, de szembe… jól összekapaszkodunk.
Ha minden rosszul sül el, akkor még megfagyhatunk a melegben,
De az biztos, hogy gyorsan kihűlhetünk, fájó szeretetlenben.
Ha nem akar mindenki arra menni, jól összeakaszkodunk!
A nap meg csak virít az aranyfény kaftánjában
Csak nálunk nem változott semmi sem, mert halljuk a mesét,
Főleg modernt erőltetik, benne a nekünk semmisét.
De reggel rácsodálva nézi, van ő már másban…
A szépséges-szép hajnalfényre, legott ideér az est-ború…
Nem vagyok és semmi.
Nem vagyok én senki!
Elrohant a nappal, elfutott, de… ezért, nem vagyok szomorú…
Érzem, hogy előírva a lépésemben a szent tánc nekem,
Gondoltam is, hogy ez a rituálé meg minek nekem?
Csak botladoztam meg toporogtam, és volt hányingerem!
Nem születtem buddhista szerzetesnek, nem is használt nekem…
Íme és lám, a mai nap sem különb, ilyen az emberi lét!
Pedig én is láttam, az aranyfény kaftán igen jót ígért,
De abból csak annyi jutott, amennyit a hajnal is megért…
Semmi nem változik, tömeg meg boldogan éli a semmisét!
Vecsés, 2014. december 21. - Kustra Ferenc József
A napkelte reggelre aranyfény kaftánt vett,
Ma is lesz egy új, tán' szép nap, de nem mindegy, hogy milyen.
Lesz szeretet és jólét is, de az bizony kicsinyen?
Megváltásunk… bűneinkből eredeztetett.
Telihold is ment aludni a fátyol-felhős égről,
Enni már nem kapunk lassan, csak tápos-zaftos semmisét,
Már a pap sem vigasztal, fásultan celebrálja misét.
Az ember lelke bizsereg a sok szép népmesétől.
Emberek! Vásároljunk be, legyen otthon, falazó homok,
Legyen sokféle szaloncukor, mert jövőre is lesz karácsony,
Meg legyen száraz kenyér, penésztelen, ez tanácsom, farácson.
Meg talán legyen sok gyolcskendő, vizes, ha izzad a homlok…
Majd ha megyünk nem hátszéllel, de szembe… jól összekapaszkodunk.
Ha minden rosszul sül el, akkor még megfagyhatunk a melegben,
De az biztos, hogy gyorsan kihűlhetünk, fájó szeretetlenben.
Ha nem akar mindenki arra menni, jól összeakaszkodunk!
A nap meg csak virít az aranyfény kaftánjában
Csak nálunk nem változott semmi sem, mert halljuk a mesét,
Főleg modernt erőltetik, benne a nekünk semmisét.
De reggel rácsodálva nézi, van ő már másban…
A szépséges-szép hajnalfényre, legott ideér az est-ború…
Nem vagyok és semmi.
Nem vagyok én senki!
Elrohant a nappal, elfutott, de… ezért, nem vagyok szomorú…
Érzem, hogy előírva a lépésemben a szent tánc nekem,
Gondoltam is, hogy ez a rituálé meg minek nekem?
Csak botladoztam meg toporogtam, és volt hányingerem!
Nem születtem buddhista szerzetesnek, nem is használt nekem…
Íme és lám, a mai nap sem különb, ilyen az emberi lét!
Pedig én is láttam, az aranyfény kaftán igen jót ígért,
De abból csak annyi jutott, amennyit a hajnal is megért…
Semmi nem változik, tömeg meg boldogan éli a semmisét!
Vecsés, 2014. december 21. - Kustra Ferenc József
(3 soros-zárttükrös)
Kétfélével írok, pennával és töltőtollal,
Fejem meg tele van jobbnál jobb gondolatokkal...
Kétfélével írok, pennával és töltőtollal.
(Bokorrímes)
A pennámat én kék tintába mártom,
A golyóst meg feketével használom...
Papíron, ha percegek, ezt imádom.
nagyon is esteledik, és sejtelmes árnyak futnak a falon,
A Nap is elért útja végére... lebukik a horizonton.
Én most is írok, gyorsan kapok a kellemes, esti alkalmon.
*
(Senrjú)
Míg írok, álom
Világa vesz majd körül...
Nektek írok most.
*
(3 soros-zárttükrös)
Lüktető érzelmek,
Álmatlan éjjelek...
Lüktető érzelmek.
Mint zubogó forró-vízforrás tör ki a mélyemből...
Szűrödnek ki fényes gondolatim a sötétemből...
Papírra ugranak... maradnak a tollam hegyéből.
*
Időnek írok,
Vélem, hogy majd megmarad.
Olvasók hada...
*
Nyakamat önsajnálatom korrodált, rozsdás-vas lánca fojtja,
De segít nekem a tentás tollam hegyének vitus- tűztánca,
Ahogy tenta, a papír oldalakat sorra-rendre mázolja.
Indulnék és is a fények végtelen útján,
Haladnék óvatosan, de nem vonakodván...
Indulnék és is a fények végtelen útján.
Ajkamon kinyílnak az újabb és újabb, kinyílt szóvirágok,
Ezt adom példának, és isszák szavaimat a tanítványok...
Ajkamon kinyílnak az újabb és újabb, kinyílt szóvirágok.
Elhalkul a sok-sok hang, a csendem várában,
Én vadul kergetem a percet, magányában...
Elhalkul a sok-sok hang a csendem várában.
Vecsés, 2015. július 11. – Kustra Ferenc József
Kétfélével írok, pennával és töltőtollal,
Fejem meg tele van jobbnál jobb gondolatokkal...
Kétfélével írok, pennával és töltőtollal.
(Bokorrímes)
A pennámat én kék tintába mártom,
A golyóst meg feketével használom...
Papíron, ha percegek, ezt imádom.
nagyon is esteledik, és sejtelmes árnyak futnak a falon,
A Nap is elért útja végére... lebukik a horizonton.
Én most is írok, gyorsan kapok a kellemes, esti alkalmon.
*
(Senrjú)
Míg írok, álom
Világa vesz majd körül...
Nektek írok most.
*
(3 soros-zárttükrös)
Lüktető érzelmek,
Álmatlan éjjelek...
Lüktető érzelmek.
Mint zubogó forró-vízforrás tör ki a mélyemből...
Szűrödnek ki fényes gondolatim a sötétemből...
Papírra ugranak... maradnak a tollam hegyéből.
*
Időnek írok,
Vélem, hogy majd megmarad.
Olvasók hada...
*
Nyakamat önsajnálatom korrodált, rozsdás-vas lánca fojtja,
De segít nekem a tentás tollam hegyének vitus- tűztánca,
Ahogy tenta, a papír oldalakat sorra-rendre mázolja.
Indulnék és is a fények végtelen útján,
Haladnék óvatosan, de nem vonakodván...
Indulnék és is a fények végtelen útján.
Ajkamon kinyílnak az újabb és újabb, kinyílt szóvirágok,
Ezt adom példának, és isszák szavaimat a tanítványok...
Ajkamon kinyílnak az újabb és újabb, kinyílt szóvirágok.
Elhalkul a sok-sok hang, a csendem várában,
Én vadul kergetem a percet, magányában...
Elhalkul a sok-sok hang a csendem várában.
Vecsés, 2015. július 11. – Kustra Ferenc József
Fehér papír fekszik előttem, kezemben a tollal eljátszok,
Nézem közben, hogy az én gyertyám lassan leég… csak elmélázok.
Gondolatom olyan sok van, mind előjönne… bennük vájkálok.
Szép sorokat szeretnék írni, de nem… a sok-sok szavak még nem rímelnek…
Érzem, a fejemben a gondolatok jönnének… vagy csak ilyet mímelnek?
Pedig szép gondolatok segítik, hogy érzem én… öregen is még élek.
Egy tintapaca a sorok között elfér,
Majd, csak lassan terjed szét, olyan, mint a vér.
Ahogy szétfolyik, akkor... kacéran ledér.
A tintapaca él, mikor lecseppen,
Amikor terjed, akkor még eleven,
És már szétfolyt... akkor már tehetetlen.
Még le kell írnom sok-sok mindent, amit szeretve akarok, és hogy vagyok,
Ha meg közben paca csak úgy lecseppen? Nem nagy baj, akkor is vele vagyok.
Hogy a versemet ne lopják el, paca jelöli... a szerzője én vagyok.
Hálát adok minden reggel, hogy egy nappal mégis többet élek,
Ha meg nem jut eszembe semmi, hát nem írok… akkor sem félek,
Mert a papírlap nem üres, cseppent paca ott van… ő a lélek.
Minden reggelnek nagyon is örülök, nézem, ahogy felkel a nap,
És erősen bízok benne, -inkább cseppentek,- de ne jöjjön a pap.
Paca egy reménysugár? Igen, élek még… tán' ma lesz az új tegnap.
Vecsés, 2015. május 1. – Kustra Ferenc József
Nézem közben, hogy az én gyertyám lassan leég… csak elmélázok.
Gondolatom olyan sok van, mind előjönne… bennük vájkálok.
Szép sorokat szeretnék írni, de nem… a sok-sok szavak még nem rímelnek…
Érzem, a fejemben a gondolatok jönnének… vagy csak ilyet mímelnek?
Pedig szép gondolatok segítik, hogy érzem én… öregen is még élek.
Egy tintapaca a sorok között elfér,
Majd, csak lassan terjed szét, olyan, mint a vér.
Ahogy szétfolyik, akkor... kacéran ledér.
A tintapaca él, mikor lecseppen,
Amikor terjed, akkor még eleven,
És már szétfolyt... akkor már tehetetlen.
Még le kell írnom sok-sok mindent, amit szeretve akarok, és hogy vagyok,
Ha meg közben paca csak úgy lecseppen? Nem nagy baj, akkor is vele vagyok.
Hogy a versemet ne lopják el, paca jelöli... a szerzője én vagyok.
Hálát adok minden reggel, hogy egy nappal mégis többet élek,
Ha meg nem jut eszembe semmi, hát nem írok… akkor sem félek,
Mert a papírlap nem üres, cseppent paca ott van… ő a lélek.
Minden reggelnek nagyon is örülök, nézem, ahogy felkel a nap,
És erősen bízok benne, -inkább cseppentek,- de ne jöjjön a pap.
Paca egy reménysugár? Igen, élek még… tán' ma lesz az új tegnap.
Vecsés, 2015. május 1. – Kustra Ferenc József
