[pamflet]

Egyazon világban bolondok és bölcsek,
egy földön éltek, mint a hegyek és völgyek.
Egymást erősítve alkottak ők párost,
így hozták létre a ma ismert világot.

Teltek és múltak a történelmi évek,
az időtől a bölcsek sem lettek szépek.
A bolondok okoskodtak néha olykor,
kacagtak is a bölcsek rajtuk, jó sokszor.

A bölcsek bolondoztak néha a szóval,
a nép elhalmozta őket minden jóval.
Ám voltak bolondok, kik irigyen nézték,
arcukra fagyott a vigyorgó kevélység.

A király bolondja volt mindegyik aljas,
ostoba tányérnyaló, vakbuzgó talpas.
Fejüket összedugva eszüket űzték,
miként is álljanak bosszút a bölcs csürhén.

- Álljunk a király elé, mondjunk verseket! -
Így szól erre a főbolond: - Az nem lehet!
A bölcsek izmosak a kimondott szóban.
Törjétek fejetek ti ostobák, jobban!

Használjátok a fejetek, bolond barmok,
ha ellenük valaha győzni akartok!
Saját pályánkon kell megvívni a csatát,
azt a sok nagyokost kell hozzánk csalni át.

Erőben, elszántságban mi vagyunk jobbak,
s bátrabbak mint a vén, nagyagyú félholtak.
Lássuk, ki is használja jobban a fejét?
Legyen az ősi föld elhagyása a tét.

Végül is a tétben egységre jutottak,
nekiveselkedtek hát a feladatnak.
- Nos, ha oly bátrak és okosak a bölcsek,
lássuk, ahogy aggyal a kapun betörnek.

Röhög a főbolond, ki ezt kiagyalta,
bolondok közt is gaz, ármánykodó fajta.
- Menjünk királyunkhoz, legyen Ő a bíró,
ki bolondok közt a hatalommal bíró! -

Előadják sunyin, mélységes keservük,
áruló bölcseknek, mi is titkos tervük:
Aláásni gyáván királyuk hatalmát,
versekkel zavarva népének nyugalmát.

- Mi királyhű hívek, - szólal a főkolomp -
mi fogjuk óvni a trónt: az összes bolond!
Kihívjuk majd vetélkedni a sok bölcset,
a vesztes elhagyja a királyi földet.

Bólogat a király, - Úgy legyen hát! - monda.
- Menjen tüstént a fő-okosért egy szolga!
Hozzák menten elém, hadd lám csak a gyávát,
ki ily aljas módon kijátssza királyát.

Rohan a szolga, papucsát is elhagyva,
szalad házról-házra a bölcset kutatva.
Alkonyodik már, mire végre megleli,
félholtan pihegve így könyörög neki.

- Kövess jó uram, a palotába menten,
mert különben fejem bizonyost elvesztem!
Haragos a király, látni akar téged,
reggeltől hallgatja a bolond beszédet.

A trónteremben habzik a király szája,
dühöng, csapkod, miközben a bölcset várja.
- Hogy merészelted megváratni királyod?
Ki vagy te senki? - már beléptekor ráront.

- Lázítod a népem holmi gaz versekkel?
Koronámra törsz, nagyra tartott eszeddel?
Lássuk csak, mire mész e hatalmas gőggel,
ha bolondjaim sem bírod majd erővel.

Halljad hát szavamban a királyi törvényt!
Bolondjaim nem tűrve az agyas önkényt,
párbajra hívnak fel reggel minden bölcset,
és tétként: a vesztes elhagyja e földet!

Íme a feladat, mi a párbaj tárgya.
Egy nagy tölgyfakapu vezet a kincstárba,
ezt kell majd, pusztán fejetekkel kinyitni.
Nem lehet magatokkal semmit se vinni!

Szólottam hát, s van-é valakinél kérdés?
- Nincs uram - szólott a bölcs - pusztán egy kérés.
A kapun ne legyen rajta a vaslakat,
ésszel emelni nem arányos feladat.

- Rendben! - bólintott a király nagy kegyesen -
reggel mindegyikőtök legyen ott helyben.
Nem fogadok el semmiféle kifogást,
sem pedig nemtelen gyáva visszakozást!

Ezzel a király visszavonult lakába,
a két küzdő felet otthagyva magára.
A bölcsek követe csendben aludni tért,
a főbolond szalajtott a barátokért.

A bolondok egész éjjel csak mulattak,
bölcseket gúnyolva, röhögve vigadtak.
Így reggelre kelve nagy eszük elszállott,
kunkorodni látták az egész világot.

Eljött hát a párbajra kijelölt óra,
a nép királya felállt egy végső szóra.
- Kik titeket rontanak verssel, gondokkal,
megküzdenek a királyi bolondokkal!

A küzdelmet most a kihívó fél kezdi!
Cél a kincstár tölgyfaajtaját bevenni!
Lakat nélkül csak masszív faretesz tartja.
Csak a fejeteket használjátok... Rajta! -

- Éljen a király! - rohant rá a főbolond,
de már a küszöb előtt csúful fölbotolt.
Követve őt, fejjel-neki egyre s másra,
mint a kecskék, felkenődtek a deszkára.

Végül mindegyikük púptól vérző fejjel,
elterült a földön, mint a placcsant tejfel.
Számukra az első felvonásnak vége.
Ki tudja, hogy a győzelemhez elég-e.

Most minden egyes szem a bölcseket várja,
hallik, ahogy a légy szárnyait kitárja.
Néma a nép, lélegzetét visszafojtja,
a király nagyot nyel, kiszáradt a torka.

- Khm... - kezdé a király - következnek a bölcsek!
Ha a kapu győz, mindőtöket megöllek!
Csak így lehetek királyként igazságos! -
Szemében fény lobog, gonosz és álságos.

E szók után, trónusába visszaülve,
gúnyos arccal tekint a körön kívülre.
A legfőbb bölcs lassan feláll... szótalanul,
köpenye ujjára por és nap fénye hull.

Pisszenés se hallik, ahogy odalépe,
a tölgyfaajtóval farkasszemet nézve.
Szemével a vén fát végig simította,
ahogyan asztalos apja tanította.

Valaha egykoron, olyan nagyon régen,
apja gyalulta e deszkát, nagy serényen.
De ki emlékszik rá? Senkit fel se lelhet,
hogy e rideg fának ki adta a lelket.

Letérdelt itt hát, hol népe lelkét őrzik,
hol elődeinek sok szép verse rejlik.
E száz éves kapu őrzi mind e kincset,
és homlokával lenyomta a kilincset...

Pest-Buda 2012. június 4.

(Senrjú)
Micsoda csendben,
Törekszik utánad… vágy.
Itt lemondás nincs.
*
(Grádics)
Van itt nagy remény,
Szívember utánad vágyódok,
Sok napot meg, végig kínlódok!
Ez a szerelmes várakozás olyan kemény,
De bizonyítom ezzel, vagyok kemény legény.

*
(Limerik)
Életemben, rád vágyakozok,
Mert Te vagy az egy… kit imádok.
Ha itt lennél velem,
Boldog lenne lelkem…
Remélem, eljössz… csak, rád várok…
*

(Septolet)
Gondolatok…
Magányomban gyalogolok,
Elhervadok.

Hiába a szerelmem,
Nem vagy velem,
Egyetlenem.
Vágylak, ezt kesergem.
*

(Anaforás, 10 szavas duó)
Szívből mondom, olyan jó lenne,
Ha kezed itt volna kezembe…

Szívből kívánom, légy a közelembe,
Távolságod belekerült már az elegembe…
*

(10 szavas)
Majd, ha ruhátlanul ölelhetlek, lehet valószerűtlen,
Most úgy tűnik; lehetetlen?
*

(Haiku)
Természetváltás
Is megkapja magáét.
Ami jár, az jár!
*

(Sedoka duó)
Csak én egyedül
Élek, mint a pech szobra!
Esdés, nem hallgattatik!

Vad reményeim
Becsaptak, nem teljesült.
Küzdjek? Lesz ez még jobb is?

Vecsés, 2019. október 29. – Kustra Ferenc József – íródott: Alloiostrofikus versformában.

(Senrjú)
Micsoda csendben,
Törekszik utánad… vágy.
Itt lemondás nincs.
*
(Grádics)
Van itt nagy remény,
Szívember utánad vágyódok,
Sok napot meg, végig kínlódok!
Ez a szerelmes várakozás olyan kemény,
De bizonyítom ezzel, vagyok kemény legény.
*
(Limerik)
Életemben, rád vágyakozok,
Mert Te vagy az egy… kit imádok.
Ha itt lennél velem,
Boldog lenne lelkem…
Remélem jössz, meddig… csak várok?
*
(Septolet)
Gondolatok…
Magányomban gyalogolok,
Elhervadok.

Hiába a szerelmem,
Nem vagy velem,
Egyetlenem.
Vágylak, ezt kesergem.
*
(Anaforás, 10 szavas duó)
Szívből mondom, olyan jó lenne,
Ha kezed volna már kezembe…

Szívből kívánom, légy a közelembe,
Távolságod belekerült már az elegembe…
*
(10 szavas)
Majd, ha ruhátlanul ölelhetlek, lehet valószerűtlen,
Most úgy tűnik; lehetetlen?

(Haiku)
Természetváltás
Is megkapja magáét.
Ami jár, az jár!
*
(Sedoka)
Csak én egyedül
Élek, mint a pech szobra!
Esdés, nem hallgattatik!

Vad reményeim
Becsaptak, nem teljesült.
Küzdjek? Lesz ez még jobb is?

Vecsés, 2019. október 29. – Kustra Ferenc József– íródott a szerelemről; Alloiostofikus versszerkezetben.

L VAGYTOK, ANGYALOK?
Ugyan áruljátok el nekem,
Hogy hol vagytok, Ti angyalok?
Merre kódorogtok olykor néha:
Mást is cserben hagytatok?

Hol vagytok, mikor a szomszéd néni
Megint egyedül sírdogál a gangon?
Mert a fia elment messzire,
S csak pár sor egy cetlin volt a pardon.

Hol vagytok, amikor a fiatal festő
- Ki hittel s őszintén művész akar lenni -
A pályaudvaron próbálja eladni a képeit,
Csak mert: enni szeretne, pusztán enni!

Hol vagytok, amikor egy lány a buszon
Próbálja elrejteni a karján a vörös foltot?
Nem azért, mert divatos a tetoválás,
Hanem mert bántották őt: aljas mocskok.

Hol vagytok, mert én nem látok itt senkit,
Csak a szürke betonban a repedéseket.
És nemcsak az utcákon, a falakban,
Hanem a lelkekben is pusztító réseket.

Ugyan, áruljátok már el nekem,
Hogy hol vagytok, Ti angyalok?
Merre kéne keresselek titeket?
Mert a hitem bennetek már elhagyott.

M. Laurens: 2026. február

Kivonat az életből…

(3 soros-zárttükrös trió)
Folyvást csak szembejönnek a megvalósultalan álmok,
Álom nem valósul… de talán vannak jó pillanatok…
Folyvást csak szembejönnek a megvalósultalan álmok.

Kényszer öröm, kényszeres jókedv ellensúlyozza fájdalmat,
Körül is nézek, végig gondolom, ennyire jut akarat…
Kényszer öröm, kényszeres jókedv ellensúlyozza fájdalmat.

Bizony a nevetés is lehet egy rettenetes nyekergés,
Mikor ez olyan, mint a kukacnak pocsolyában tekergés…
Bizony a nevetés is lehet egy rettenetes nyekergés.

(leoninus)
Van, kit ér a bánat és csak morog, majdan ráér… majd sírjában forog.
Lehet, hogy azért morog ő sértetten, mert jobb lenne megszületetlen…
Tudjuk is, hogy élet juj, de nagyon vaskobakos, mondhatjuk, iszonyatos.
Van aztán a -mondják- fanyar mosoly is, ez őszintétlen is, meg csalfa is!
Van, aki sérelme esetén annyira ordít, hogy még kisebb harangot is kondit.
Van, ki örömét úgy éli, hogy sírva nevet, ő egy ideig nem fokozza csendet...

(Senrjú)
Kényszer nevetés,
Nem való jót keresni.
Kínos átélni!

(HIQ)
Rátalál
Valaki jóra?
Átéli?

(Senrjon)
Háborúk, nem is messze,
Ez öröm-gyilkos… egye fene!
Csak a robbanás!

(Sedoka – két katauta.)
Könnyes arc miért?
Bánat, sírást okozza.
Öröm is okozhatja…

Könnyes arc miért?
Végső bánat okozza.
Életút okozhatja.

(Apeva)
A
sírás
Csak megáll,
Abbamarad,
Ha bú nem ural.


(Bokorrímes)
Van ki bánatát úgy éli meg, hogy teliszájjal ordít,
Ha nem hagyja abba, akkor mindenkit bizton megőrjít.

Vecsés, 2023. december 31. – Kustra Ferenc József