Idő 
Értékelés 
Értékelés Hétköznapi pszichológia…
Hatvan felett, állítják, hogy szép lehet az élet.
Mondják ezt azok, kiket még nem gyötört az élet,
Akikben még nem járt le, elkopva, ennyi élet.
Hittem... idősen gondtalan az élet,
Évekkel hátamon, nem találok szépet.
*
Aki fiatalabb, az állítja, hogy csodálatos az öregkor,
És nagyon szép lehet, hogy minden napra jut egy kortynyi pimpós bor.
Ez már nem az őszöm, de biz' a telem kezdete, itt már nincs por…
Fiatalon nem voltam tisztában,
Mit jelent lenni gyászban,
Élni levélhullásban.
*
Hatvan után, az ember újra végigjárja, a járt utat,
És ismét számba-sorba veszi, mi az mi múltjában maradt…
Hatvan után, mese vágyad már nem repít boldog-havas hegyeken át,
Már csak fotelban ülve mulasztod, igen lassan a havas éjszakát.
Múltbanézek, számadásba kezdek...
Találok-e érdemeset, amiért élni muszáj... imába kezdek.
*
Hatvan után, jól megdobál a sors, de száraz kenyérrel,
Sőt, hozzád vágott igen élhetetlen, véges élettel…
Idősen az agy már meddősködik, a kéz enyhén remegő,
Ahogy írok, a toll is hebegő, tenta pacacseppentő…
Életem már nehézkes,
Kezem zsibbad, agyam kihagy, létem már véges.
*
A telemben még megvan a megvett, ingyen bérletem,
De nincs pénzem, nincsen tűzifám, bár még van tűzhelyem…
Körülöttem van levegő, de hideg, nem élvezem…
Csonka létem tengetem,
Időmet lassan pergetem,
Értelmetlen... elveszett álmokat kergetem.
*
Hah! Juj, de régen én már rájöttem, nem csak a szeretet számít,
Bár én is tudtam régen, de hatvan után már, miért is csábít?
Öregségem monoton,
Mennék... sorsom kegyetlen, visszatart konokon.
Még létezek... romokon.
*
Az udvaron, már éles a levegő, sötét felhők a horizontom felett,
Ha még sokáig maradok, betegséget kapok, és nem élvezem kellemet.
Remény, honnan és minek, mihez? Örülök, ha így élhetem az életemet…
Vecsés, 2011. március 1. – Szabadka, 2018. február 20. – Kustra Ferenc József – a verset én írtam, a 10 szavasokat, szerző-, és poéta társam Jurisin (Szőke) Margit. A 10 szavasok címe: ’Még létezek... romokon’
Hatvan felett, állítják, hogy szép lehet az élet.
Mondják ezt azok, kiket még nem gyötört az élet,
Akikben még nem járt le, elkopva, ennyi élet.
Hittem... idősen gondtalan az élet,
Évekkel hátamon, nem találok szépet.
*
Aki fiatalabb, az állítja, hogy csodálatos az öregkor,
És nagyon szép lehet, hogy minden napra jut egy kortynyi pimpós bor.
Ez már nem az őszöm, de biz' a telem kezdete, itt már nincs por…
Fiatalon nem voltam tisztában,
Mit jelent lenni gyászban,
Élni levélhullásban.
*
Hatvan után, az ember újra végigjárja, a járt utat,
És ismét számba-sorba veszi, mi az mi múltjában maradt…
Hatvan után, mese vágyad már nem repít boldog-havas hegyeken át,
Már csak fotelban ülve mulasztod, igen lassan a havas éjszakát.
Múltbanézek, számadásba kezdek...
Találok-e érdemeset, amiért élni muszáj... imába kezdek.
*
Hatvan után, jól megdobál a sors, de száraz kenyérrel,
Sőt, hozzád vágott igen élhetetlen, véges élettel…
Idősen az agy már meddősködik, a kéz enyhén remegő,
Ahogy írok, a toll is hebegő, tenta pacacseppentő…
Életem már nehézkes,
Kezem zsibbad, agyam kihagy, létem már véges.
*
A telemben még megvan a megvett, ingyen bérletem,
De nincs pénzem, nincsen tűzifám, bár még van tűzhelyem…
Körülöttem van levegő, de hideg, nem élvezem…
Csonka létem tengetem,
Időmet lassan pergetem,
Értelmetlen... elveszett álmokat kergetem.
*
Hah! Juj, de régen én már rájöttem, nem csak a szeretet számít,
Bár én is tudtam régen, de hatvan után már, miért is csábít?
Öregségem monoton,
Mennék... sorsom kegyetlen, visszatart konokon.
Még létezek... romokon.
*
Az udvaron, már éles a levegő, sötét felhők a horizontom felett,
Ha még sokáig maradok, betegséget kapok, és nem élvezem kellemet.
Remény, honnan és minek, mihez? Örülök, ha így élhetem az életemet…
Vecsés, 2011. március 1. – Szabadka, 2018. február 20. – Kustra Ferenc József – a verset én írtam, a 10 szavasokat, szerző-, és poéta társam Jurisin (Szőke) Margit. A 10 szavasok címe: ’Még létezek... romokon’
Rossz költőként élni csak álandó bánat,
rogyadozó omló falú lelked, házad.
Verseidet csak talán a rigó fütyüli,
soha senki nem mondja, hogy kell neki.
De a sok híres, akiket ünnepelnek,
ha csak egy szavuk is szólal, hát figyelnek.
Csodaszép az életük, remekelnek ők,
könyvek hadait töltik meg a jó költők.
Mikor a rossz költő hazafelé ballag
kavarog benne sok rímbeszedett maszlag,
szakadt kabátját összehúzza hát magán,
hisz benne, hogy nagy költő lesz egyszer talán.
rogyadozó omló falú lelked, házad.
Verseidet csak talán a rigó fütyüli,
soha senki nem mondja, hogy kell neki.
De a sok híres, akiket ünnepelnek,
ha csak egy szavuk is szólal, hát figyelnek.
Csodaszép az életük, remekelnek ők,
könyvek hadait töltik meg a jó költők.
Mikor a rossz költő hazafelé ballag
kavarog benne sok rímbeszedett maszlag,
szakadt kabátját összehúzza hát magán,
hisz benne, hogy nagy költő lesz egyszer talán.
Mint egy kis király ültem a szánkón
melyet nagyanyám mererőltetésel húzta.
Enyhe pelyhek hullottak az égből
és a hó mint patyolatos fehér takaró
fedte be a keményre fagyott földet,
Ölemben tartottam egy barna papírban
burkolt csomagot, mert nagyanyám megkért
hogy szorosan tartva vigyázzak rá.
A falu szegényeihez voltunk útba, kiket
megsegített. Ilyen volt az én nagyanyám.
Az én nagyanyám egy áldott lélek volt
kit az Úristen már régen szívébe vette.
Hóviharban vagy kánikulában, az én
nagyanyám életében mindig akadt valaki
kit önmagánál fontosabbnak tekintette.
melyet nagyanyám mererőltetésel húzta.
Enyhe pelyhek hullottak az égből
és a hó mint patyolatos fehér takaró
fedte be a keményre fagyott földet,
Ölemben tartottam egy barna papírban
burkolt csomagot, mert nagyanyám megkért
hogy szorosan tartva vigyázzak rá.
A falu szegényeihez voltunk útba, kiket
megsegített. Ilyen volt az én nagyanyám.
Az én nagyanyám egy áldott lélek volt
kit az Úristen már régen szívébe vette.
Hóviharban vagy kánikulában, az én
nagyanyám életében mindig akadt valaki
kit önmagánál fontosabbnak tekintette.
A lövészárokban, a terepen, bármikor érhet golyó,
Itt bent a bunkerban, egy akna, biz' nagyon is eltaláló…
Ennek persze van egy nagy veszélye, ami bizony bekövetkezhet,
Ha egy akna telibe talál, akkor a halál meg is érkezett!
Két órás pihenőben vagyok, így éjfélkor, és az után,
Kis vaskályha melegít, jó ez a kinti mínuszok után.
Egyedül vagyok, az őrmesterem elment ellenőrizni,
Hátha segíthet, orosznak ne legyen már... kiket kilőni.
Mitől lesz itt valós az élet, minden jéghideg-csalóka álom,
Fagyban és hóviharban életet én tisztán már sehogy nem látom…
Parancsokat kapok, és mély-hideg hazugságokba burkolózok,
Hazug tábornokok által terjesztett fantáziákba elbukok...
Otthon, nem álltam hadba senkivel, fejtől talpig felfegyverezve,
De itt a törvényeket, az eszem és a lelkem is megértette…
Szerettem én otthon a ködtelen eget, csillaghalmazok renyhe
Fényét, és kisfiúm játékból, lepkéket ment kergetni a rétre!
Egy új kadét némán, a bunkerban port söpör, mit utál és így asztalt is töröl,
Letörli a szálkát, az beleszúr a rongyba, ahogy csinálja, bánatot közöl,
És látom, komótos a munkája, ő itt nem ötöl-hatol, míg kint lövöldözöl…
A kadét nemrégen érkezett, de lőni, kimenni, neki nem lehet,
Mert az egyik keze felkötve, sebesült, átlőtték, most port törölget.
Látom, megfoghatatlan árnyat nem kerget, csak keresi... ha, lényeget.
Még itt-ott porszem gurul, közeli robbanások zaja behallatszik,
Szerettem otthon a padláson a széna illatát, itt nem érződik.
Állkapcsom nem fáj a sok fölösleges beszédtől,
A kadéttal, csak hallgatunk és nézünk egyvégből…
Az jutott eszembe, ha reggel ébresztenél... édes volt álom.
Ha az ébresztéskor, a csókod lenne lecsorgó méz a számon,
Lehet, hogy boldogságban, nem is kéne uralkodni a vágyon?
Itt az első vonalban nem a duma a lényeg, golyót kapsz, ha, lényed nem félted,
Otthon mindig értelmét kerestem mindennek a világban, ott az volt a léted…
Itt a jövő pillanat, lehet, hogy magával hozza a halált, ettől kell félned.
Még ez a két óra pihenő sem biztos, mert aknák jönnek,
Ha, telibe talál, akkor volt-nincs az életednek lőttek!
Ez olyan gyorsan játszódik le, hogy ember észre sem veszi, hogy meghalt,
Nincs idő imára és ez a pici pillanat is, veled együtt halt!
Érezd kedvesem otthon, hogy ott vagyok veled és itt lenni igen fáj,
A szerelmem irántad nem múlik, de itt nincsen piros pipacsos táj…
Kopott álmaim szőnyegét próbálom hóra kitenni,
Kutatgatok magamban, hogy mit nem kéne elfeledni…
Mutat-e utat a sors, hogy ezt itt, hogy lehet túlélni?
Odakint már mindent elborít a sűrű ködpára,
Aki innen kimegy, jobb lesz ha, köpenyt vesz magára…
Odakint a havon, biz' véresen csillog a hideg,
Ember, pár lépés után összefagyva, épp’ csak piheg.
Eszembe jut, mennyire szeretném még én otthon a tanyavekkert hallani,
Mikor reggel, a ganén a kakas, torkaszakadtából kezd kukorítani!
Dühöngő vihar csak rombol a lelkem tengerében,
Nagyon idegesen fekszek, frontnak szűk bunkerében.
Dühöngő hóvihar dúl és langymeleg a bunkerben…
Vecsés, 2017. február 24. – Kustra Ferenc
Itt bent a bunkerban, egy akna, biz' nagyon is eltaláló…
Ennek persze van egy nagy veszélye, ami bizony bekövetkezhet,
Ha egy akna telibe talál, akkor a halál meg is érkezett!
Két órás pihenőben vagyok, így éjfélkor, és az után,
Kis vaskályha melegít, jó ez a kinti mínuszok után.
Egyedül vagyok, az őrmesterem elment ellenőrizni,
Hátha segíthet, orosznak ne legyen már... kiket kilőni.
Mitől lesz itt valós az élet, minden jéghideg-csalóka álom,
Fagyban és hóviharban életet én tisztán már sehogy nem látom…
Parancsokat kapok, és mély-hideg hazugságokba burkolózok,
Hazug tábornokok által terjesztett fantáziákba elbukok...
Otthon, nem álltam hadba senkivel, fejtől talpig felfegyverezve,
De itt a törvényeket, az eszem és a lelkem is megértette…
Szerettem én otthon a ködtelen eget, csillaghalmazok renyhe
Fényét, és kisfiúm játékból, lepkéket ment kergetni a rétre!
Egy új kadét némán, a bunkerban port söpör, mit utál és így asztalt is töröl,
Letörli a szálkát, az beleszúr a rongyba, ahogy csinálja, bánatot közöl,
És látom, komótos a munkája, ő itt nem ötöl-hatol, míg kint lövöldözöl…
A kadét nemrégen érkezett, de lőni, kimenni, neki nem lehet,
Mert az egyik keze felkötve, sebesült, átlőtték, most port törölget.
Látom, megfoghatatlan árnyat nem kerget, csak keresi... ha, lényeget.
Még itt-ott porszem gurul, közeli robbanások zaja behallatszik,
Szerettem otthon a padláson a széna illatát, itt nem érződik.
Állkapcsom nem fáj a sok fölösleges beszédtől,
A kadéttal, csak hallgatunk és nézünk egyvégből…
Az jutott eszembe, ha reggel ébresztenél... édes volt álom.
Ha az ébresztéskor, a csókod lenne lecsorgó méz a számon,
Lehet, hogy boldogságban, nem is kéne uralkodni a vágyon?
Itt az első vonalban nem a duma a lényeg, golyót kapsz, ha, lényed nem félted,
Otthon mindig értelmét kerestem mindennek a világban, ott az volt a léted…
Itt a jövő pillanat, lehet, hogy magával hozza a halált, ettől kell félned.
Még ez a két óra pihenő sem biztos, mert aknák jönnek,
Ha, telibe talál, akkor volt-nincs az életednek lőttek!
Ez olyan gyorsan játszódik le, hogy ember észre sem veszi, hogy meghalt,
Nincs idő imára és ez a pici pillanat is, veled együtt halt!
Érezd kedvesem otthon, hogy ott vagyok veled és itt lenni igen fáj,
A szerelmem irántad nem múlik, de itt nincsen piros pipacsos táj…
Kopott álmaim szőnyegét próbálom hóra kitenni,
Kutatgatok magamban, hogy mit nem kéne elfeledni…
Mutat-e utat a sors, hogy ezt itt, hogy lehet túlélni?
Odakint már mindent elborít a sűrű ködpára,
Aki innen kimegy, jobb lesz ha, köpenyt vesz magára…
Odakint a havon, biz' véresen csillog a hideg,
Ember, pár lépés után összefagyva, épp’ csak piheg.
Eszembe jut, mennyire szeretném még én otthon a tanyavekkert hallani,
Mikor reggel, a ganén a kakas, torkaszakadtából kezd kukorítani!
Dühöngő vihar csak rombol a lelkem tengerében,
Nagyon idegesen fekszek, frontnak szűk bunkerében.
Dühöngő hóvihar dúl és langymeleg a bunkerben…
Vecsés, 2017. február 24. – Kustra Ferenc
Európai stílusú Tankában és haikuban
Voltak őseim.
Tőlük van eredetem.
Már árva vagyok.
Gyertyaláng az élet, a fénye iránytű,
Szerintem meg mocskos az élet, egy tetű.
*
Kiket ismertem,
Azokat úgy szerettem.
Emlékként élnek.
*
Halottak napján
Megyek a nyughelyükhöz.
Szeretet gyertya.
*
Voltak őseim.
Tőlük van eredetem.
Már árva vagyok.
Elképzelni sem tudom, milyen ki boldog?
Az én lelkem gúzsba van kötve, csak óg-móg.
*
Kiket ismertem,
Azokat úgy szerettem.
Emlékként élnek.
*
Halottak napján
Megyek a nyughelyükhöz.
Koszorú. Virág.
*
Szétfúj szélroham,
Gyertyák, mécsesek között.
Ég, míg itt vagyunk.
Mint másnak is, vannak kis és nagy vágyaim,
Teszek értük, vagdalkoznak kardlapjaim.
*
Még igazítják
Koszorút. Követ simít.
Fájdalmas búcsú.
*
Hazafelé oly?
Nagy bánat uralkodik.
Élet megy tovább!
*
Egyszer kijövünk
És maradunk itt végleg.
Sors beteljesül.
Mindez kevés, csak a levegőt suhintom,
Üres az életem, nekem nincs megváltóm.
Vecsés, 2014. október 17. ? Kustra Ferenc - A haikuk önálló műnek is megfelelnek, logikai sorrendben vannak. A 4. és 5. sorok folyamatosan olvasva önálló verset alkotnak!
Voltak őseim.
Tőlük van eredetem.
Már árva vagyok.
Gyertyaláng az élet, a fénye iránytű,
Szerintem meg mocskos az élet, egy tetű.
*
Kiket ismertem,
Azokat úgy szerettem.
Emlékként élnek.
*
Halottak napján
Megyek a nyughelyükhöz.
Szeretet gyertya.
*
Voltak őseim.
Tőlük van eredetem.
Már árva vagyok.
Elképzelni sem tudom, milyen ki boldog?
Az én lelkem gúzsba van kötve, csak óg-móg.
*
Kiket ismertem,
Azokat úgy szerettem.
Emlékként élnek.
*
Halottak napján
Megyek a nyughelyükhöz.
Koszorú. Virág.
*
Szétfúj szélroham,
Gyertyák, mécsesek között.
Ég, míg itt vagyunk.
Mint másnak is, vannak kis és nagy vágyaim,
Teszek értük, vagdalkoznak kardlapjaim.
*
Még igazítják
Koszorút. Követ simít.
Fájdalmas búcsú.
*
Hazafelé oly?
Nagy bánat uralkodik.
Élet megy tovább!
*
Egyszer kijövünk
És maradunk itt végleg.
Sors beteljesül.
Mindez kevés, csak a levegőt suhintom,
Üres az életem, nekem nincs megváltóm.
Vecsés, 2014. október 17. ? Kustra Ferenc - A haikuk önálló műnek is megfelelnek, logikai sorrendben vannak. A 4. és 5. sorok folyamatosan olvasva önálló verset alkotnak!
