Kopár hegy tövében sűrű tölgyfa erdő.
A természet ajándéka mind a kettő.
Hatalmas barlang van a hegy belsejében.
Egy csinos kis ház áll az erdő mélyében.

Szépen berendezve a hegy nagy barlangja.
A tágas lakosztályt az óriás lakja.
Az erdei kis ház virágokkal körbe.
Éppen most ebédel lakója a törpe.

Friss gomba az ebéd, amit maga szedett.
Erdei patakból ivott rá hűs vizet.
Aztán érett gyümölcs került a pocakba.
Közben a madarak énekét hallgatta.

Dél volt. Az óriás is épp megéhezett.
A hegy oldalából egy sziklát megevett.
Amikor jól lakott, ő is megszomjazott.
Vizet csavart pár nagy kőből, abból ivott.

Törpe és óriás jó barátok voltak.
Ha nem volt más dolguk, egymással játszottak.
Gyakran találkoztak, ha sétáltak éppen.
Az erdő és a hegy közötti kis réten.

Most, hogy az ebéden mindketten túl voltak,
Nem volt véletlen, hogy egymásba botlottak.
Köszön az óriás: Szia törpe, játszunk?
Válaszol a törpe: Szia, bújócskázzunk.

A törpe a hunyó, behunyja a szemét.
A nagy óriásnak elrejtőzni nehéz.
Gondolkozik kicsit, aztán lép vagy ötöt,
Csendesen leguggol a kopár hegy mögött.

Szétnéz a kis törpe, és már egyből sejti,
Óriás komáját merre kell keresni.
Mászni kezd sebesen a hegy tetejére.
Hosszú út ez neki, de felér estére.

A csúcsról ugrik az óriás vállára.
Egy fél napig tartott amíg megtalálta.
Pár lépés most csupán az erdei kunyhó.
Holnap délután az óriás a hunyó.

Másnap ebéd után újra találkoznak.
Ahogy megbeszélték, megint bújócskáznak.
Háttal az óriás,- elbújik a törpe.
Hogy hova- azt jó előre eldöntötte.

Indul az óriás keresni barátját.
Átnéz minden bokrot, átvizsgál minden fát.
A nagy kopár hegyet kétszer megkerüli.
Az agyafúrt törpét estig mégsem leli.

Nem zavarja már, hogy a játékban vesztett.
Vajon barátjának végleg nyoma veszett?
Aggódás terül el őszinte szívében.
Orráig is alig lát már a sötétben.

Rémülten felkiált: Törpe gyere elő.
Nem is kellett volna ekkora hangerő.
Remegett a törpe a nagy nevetéstől,
Mikor kimászott az óriás zsebéből.

Eztán mind a ketten egy nagyot nevettek.
Ahogy minden este, most is hazamentek.
Mint minden délután, holnap is játszanak.
Örökre igazi barátok maradnak.

Munka után édes az evés.
Bár a kajám otthon épp kevés,
A vacsorát lazán megoldom.
Van egy tucat tojás a polcon.

Készülhet a csodás rántotta.
Szükség lesz legalább háromra.
Több is férne korgó bendőmbe,
Holnapra is hagyok belőle.

Fogom az elsőt, odaverem.
Sajnos kicsit hevesen teszem.
Vesztemre a teljes tartalma
Szétfolyik a a konyhaasztalra.

Sebaj, jöhet a következő.
Még mindig nagy az ütőerö.
Azért sem megy egyik se kárba,
Ujjaimmal húzom a tálba.

Nem tiszta az asztalterítő.
Az eredmény nem túl áttetsző.
Bagatell dolog, csuda bánja.
Majd a sütés sterillizálja.

Kezembe újabb tojást fogok.
Most már taktikát változtatok.
Kiskésemmel hasítom félbe.
Ujjaimba hatol az éle.

Sárgájába és fehérjébe
Elegyül ujjam piros vére.
Most csak annyit a védelmemre:
Visszajut majd keringésembe.

Betörök még néhány tojásba,
S ráunván a fogadtatásra
Úgy döntök már jöhet az evés.
Bár a bruttó nettója kevés.

Belenézek a kotyvalékba,
Úszik benne bőven a héja.
Nem fogok most ezen aggódni.
Habverés előtt meg kell sózni.

Fogom a sót oda se nézek.
Majdnem üres. Rá az egészet.
A fenébe. Nem mellényúltam?
A fejedelmit megcukroztam.

Ez volt a perc mikor feladtam.
Volt ott egy székem, leroskadtam.
A tál gezemice előttem.
Csak az éhség szállt el belőlem.

Ülök szokott letargiámban.
Előttem még két épp tojás van.
Megszólal a kakukkmadaram:
Ennyi volt mára. Éjszaka van.

Egyik tojásom elhibázza.
A másik telibetalálja.
Szép sárgán csorog piros csőre.
Rögtön kiszállt a hang belőle.

Belenyugodva nyomoromba,
Hogy nem sok került gyomoromba,
Álomra hajtom a fejemet.
E dicső napnak véget vetek.

Ma reggel, amikor
felébredtem,
sötét volt még
a villany sztrajkolt
- megdermedtem.

itt sem egy gyufa
sem egy mécses;
és sietnem kell,
mert nincs választás
a vizeléshez.

mert nem voltam
egy kicsit sem elôrelátó
így mindenütt
a sötétség, úgy fogadott
mint csukott ajtó.

úgy volt velem,
ki munkát keres.
csukott ajtók...
és aki az ajtókat
sem találja meg.

Ha bántanak,ha kínoznak,
ne add fel:Ember küzdj!
Ha azt mondják,túl kicsi vagy,
te nőjj nagyra,és mutasd meg magad.
Ha beléd rúgnak,ha nem szeretnek,
tárd ki szíved,és menten megkedvelnek.
Nem vagy túl édes?
Légy hát kicsit mérges-Ember küzdj!
Kiáltsd ki hát bátran:Én is ember vagyok!
És hidd el még a nap is felragyog!
Ember küzdj!

Én úgy szerettem volna esélyt kapni egyszer
hogy érezzék,lelkem tiszta és nemes,
én úgy szerettem volna kicsit jót is tenni
hogy a szegény is boldogabb legyen.

Én úgy szerettem volna itt maradni végleg
pedig bizalmat nem kaptam soha
bár most elmegyek,mégis visszasírom
hisz legédesebb a szülőföld pora.

Én úgy szerettem volna itt maradni végleg
hogy a gyöngéknek hasznára legyek
hogy ne győzzön mindig önző,gonosz érdek
és akit lehet,boldoggá tegyek.

Én úgy szerettem volna itt maradni végleg,
hogy segíthessek néhány emberen
ne csak a gazdagnak nyíljon ki az ajtó,
és a szegények ne éhezzenek.

Én úgy szerettem volna itt maradni végleg
de most fájó szívvel mégis elmegyek,
nem marad utánam csak sötét,kósza árnyék
apránként eltűnve némán,csendesen.