Szófelhő » Kicsit » 36. oldal
Idő    Értékelés


Munka után édes az evés.
Bár a kajám otthon épp kevés,
A vacsorát lazán megoldom.
Van egy tucat tojás a polcon.

Készülhet a csodás rántotta.
Szükség lesz legalább háromra.
Több is férne korgó bendőmbe,
Holnapra is hagyok belőle.

Fogom az elsőt, odaverem.
Sajnos kicsit hevesen teszem.
Vesztemre a teljes tartalma
Szétfolyik a a konyhaasztalra.

Sebaj, jöhet a következő.
Még mindig nagy az ütőerö.
Azért sem megy egyik se kárba,
Ujjaimmal húzom a tálba.

Nem tiszta az asztalterítő.
Az eredmény nem túl áttetsző.
Bagatell dolog, csuda bánja.
Majd a sütés sterillizálja.

Kezembe újabb tojást fogok.
Most már taktikát változtatok.
Kiskésemmel hasítom félbe.
Ujjaimba hatol az éle.

Sárgájába és fehérjébe
Elegyül ujjam piros vére.
Most csak annyit a védelmemre:
Visszajut majd keringésembe.

Betörök még néhány tojásba,
S ráunván a fogadtatásra
Úgy döntök már jöhet az evés.
Bár a bruttó nettója kevés.

Belenézek a kotyvalékba,
Úszik benne bőven a héja.
Nem fogok most ezen aggódni.
Habverés előtt meg kell sózni.

Fogom a sót oda se nézek.
Majdnem üres. Rá az egészet.
A fenébe. Nem mellényúltam?
A fejedelmit megcukroztam.

Ez volt a perc mikor feladtam.
Volt ott egy székem, leroskadtam.
A tál gezemice előttem.
Csak az éhség szállt el belőlem.

Ülök szokott letargiámban.
Előttem még két épp tojás van.
Megszólal a kakukkmadaram:
Ennyi volt mára. Éjszaka van.

Egyik tojásom elhibázza.
A másik telibetalálja.
Szép sárgán csorog piros csőre.
Rögtön kiszállt a hang belőle.

Belenyugodva nyomoromba,
Hogy nem sok került gyomoromba,
Álomra hajtom a fejemet.
E dicső napnak véget vetek.
Beküldő: kocsis antal
Olvasták: 2429
Ma reggel, amikor
felébredtem,
sötét volt még
a villany sztrajkolt
- megdermedtem.

itt sem egy gyufa
sem egy mécses;
és sietnem kell,
mert nincs választás
a vizeléshez.

mert nem voltam
egy kicsit sem elôrelátó
így mindenütt
a sötétség, úgy fogadott
mint csukott ajtó.

úgy volt velem,
ki munkát keres.
csukott ajtók...
és aki az ajtókat
sem találja meg.

Beküldő: Mikael Sinko
Olvasták: 2520
Ha bántanak,ha kínoznak,
ne add fel:Ember küzdj!
Ha azt mondják,túl kicsi vagy,
te nőjj nagyra,és mutasd meg magad.
Ha beléd rúgnak,ha nem szeretnek,
tárd ki szíved,és menten megkedvelnek.
Nem vagy túl édes?
Légy hát kicsit mérges-Ember küzdj!
Kiáltsd ki hát bátran:Én is ember vagyok!
És hidd el még a nap is felragyog!
Ember küzdj!
Beküldő: Varga Anikó
Olvasták: 2238


Én úgy szerettem volna esélyt kapni egyszer
hogy érezzék,lelkem tiszta és nemes,
én úgy szerettem volna kicsit jót is tenni
hogy a szegény is boldogabb legyen.

Én úgy szerettem volna itt maradni végleg
pedig bizalmat nem kaptam soha
bár most elmegyek,mégis visszasírom
hisz legédesebb a szülőföld pora.

Én úgy szerettem volna itt maradni végleg
hogy a gyöngéknek hasznára legyek
hogy ne győzzön mindig önző,gonosz érdek
és akit lehet,boldoggá tegyek.

Én úgy szerettem volna itt maradni végleg,
hogy segíthessek néhány emberen
ne csak a gazdagnak nyíljon ki az ajtó,
és a szegények ne éhezzenek.

Én úgy szerettem volna itt maradni végleg
de most fájó szívvel mégis elmegyek,
nem marad utánam csak sötét,kósza árnyék
apránként eltűnve némán,csendesen.
Beküldő: Meggyesi Éva
Olvasták: 1512
Ez a versem kicsit más, mint a többi,
erről az emberről is lehet mit írni.
Már hajnal ötkor felkel,
kicsit még álmos,de kit érdekel.

El is indul a munkába elég kábán,
néznek is rá az emberek furán.
Beér a munkahelyre,köszön halkan.
Éjszakás társa épp hogy meghallja.

Átveszi az osztályt,és a betegeket,
Látott ő már ilyet,nem egyet,de rengeteget.
Eteti,itatja,ápolja az elesetteket,
dolgozik is nem is keveset.

Az emberek őt nagyon szeretik,
A fáradtságot ő nem is ismeri.
Lassan letelik a műszakja,
de a munkát otthon se hagyja abba.

Lassan lépeget az utcán,
Kérdezik is a szomszédok:Ki is ez a lány?
Ő is csak egy ember,mint más.
Ha ő ápol,nem érhet csalódás.

Otthon is keményen tevékenykedik,
hogy hogy bírja,mások nem is érték.
És hogy miért lettem én is ápolónő?
Talán mert kemény lelkemnek ez ad erőt.
Beküldő: Varga Anikó
Olvasták: 2098