Ahogy sétálva lassan beértem erdőbe, a szépség, szinte megdermesztett!
Ahogy körülnéztem, ugyanazt láttam, mint tavaly. Meglepetés lebegtetett!
Ahogy fölnéztem, a tavaszi lombkoronát erdő hordta! Gyönyörködtetett!
A nap is sütött már, tavasziasan erősen, kezdett jól melegíteni,
De, az erdő lombjaik között, csapdába esett… nem lehetett segíteni!
Itt buzgón dúlt kora-nappali estve, mit nem lehetett kivilágítani.
Hogy a szépség eme mesés csendjét kiélvezzem,
Egy picike füves dombra ültem, majd eldőltem.
Ezt felemésztő buzgalommal, szundikálássá fejlesztettem.
Jólesett, tán' még horkantottam is, így semmire nem figyeltem!
(3 soros-zárttükrös csokor)
Bizony, egy kicsit, pihenésként a fűbe dőltem,
Aztán már csak azt éreztem, hogy lélekben éltem…
Bizony, egy kicsit, pihenésként a fűbe dőltem.
*
A rám törő vihart nem láttam meg a fakoronáktól,
De rosszul esett, nagyon is féltem a sok villámlástól…
A rám törő vihart nem láttam meg a fakoronáktól.
*
Egy rettenetesen mogorva és zord villám lecsapott,
Nem voltam messze, a fa kigyulladt, gyorsan lángra kapott…

Nyakam közé kaptam a lábam, hogy futásnak induljak,
De, azonnal fának mentem, jaj, miként, hogy szabaduljak?
Kábán néztem, megjött több villám, közöttük a testvére is,
Ugyanoda csapott le, közelembe… Szabadulnék, hogy is?
A tűz átterjed a szomszédos fákra, gyorsan, nagyon égtek,
De eső nem jött… elmosta volna, tűzet! Ez kéne néktek!
A veszetten viharos szél, letört egy nagy ágat,
A kegyetlen vihar, fejemre sodorta ágat...
Mikor leütött az ág, megjött egy villám a másik irányból,
Lecsapott, fa már égett is, én meg hogy jutok ki válságból?
Rettenetes volt a hangja,
Éreztem kábaságomba…
Döbbenetesen észleltem, jól-nagyon belerondítottam gatyámba,
És akkor ért oda –éppen- az erdőkerülő végre- valahára…
Talán a bajba került turisták mentsvára?
Látta, hogy támolygok, biz' segít nemsokára?
(3 soros-zárttükrös)
Karjaimnál fogva erősen megrázott, hogy térjek magamhoz,
Mire felébredtem és visszatértem létembe... meleg naphoz…
Karjaimnál fogva erősen megrázott, hogy térjek magamhoz.
Hmm… most jövök rá, mennyire -igen gyorsan- elnyomott buzgóság,
Viszont jó, hogy felkeltettem, rossz álmom volt, jó nagy marhaság.
Volt valami villámlás, dörgő vihar… ez mind, hagymázasság?
Körbeforogtam, mindenfelé szép nyári volt az idő,
De órám nincs, csak éreztem letelt a pihenő idő!
Tudtam, hogy ma kellett erre járnom… kiránduló idő!
Vecsés, 2021. február 3. – Kustra Ferenc József

Hasra esett a nap a dombon.
Sietett, hogy hajnalt hozzon.
Úgy látom, hogy a dombon túl,
amíg látok az éj az úr.
Remélem, hogy nem lett baja.
Kicsit behorpadt a hasa.
Sajnálom is nagyon szegényt.
Szétszórta a reggeli fényt.
Sietett, hogy hajnalt hozzon.
Úgy látom, hogy a dombon túl,
amíg látok az éj az úr.
Remélem, hogy nem lett baja.
Kicsit behorpadt a hasa.
Sajnálom is nagyon szegényt.
Szétszórta a reggeli fényt.
Emlékezésről…
(Senrjon duó)
Nagyon izzadunk hőben,
Mint muraközi fuvaros-ló.
Sörgyári munkás.
Sörgyár, nem sarkvidéki,
De majd hűteni kell söröcskét.
Sör… sok kedvelő.
*
(3 soros-zárttükrös duó)
Öreg fánk lombja, udvari hőben néha rezdül,
Alá is ül mindenki, ki hő elől menekül…
Öreg fánk lombja, udvari hőben néha rezdül.
Öreg fánk lombja alatt, van, aki beszélget,
Van, ki karosszékben elhorkolja lényeget…
Öreg fánk lombja alatt, van, aki beszélget.
*
(HIAQ duó)
Bobikánk nyelve lóg,
Kutyus lihegésétől, ráng’.
Bobi fáradtan néz.
Bobikánk velünk van,
Jó neki, mert ő nem izzad.
Együtt hűsöl család.
*
(Senrjú duó)
Férfiak fröccsöt
Kortyolnak… hideg szóda!
Más, hideg teát.
Hidegtől többek
Izzadnak, nagy pihegés.
De ha, ez ízlik…
*
(Bokorrímes duó)
Kicsik homokoznak és egyszer össze is vesznek
Homokvárak, összesen hány tornyúak legyenek…
Némi perpatvar, de aztán már szót is értenek.
Bobikánk feláll, és homokozó mellé fekszik,
Milyen rendes, kicsiket megvédeni törekszik…
Fekete szőre van, gyötri a meleg… lihegszik.
*
(10 szavas duó)
Alkonyodás közelg’, fény, mint bíborvarázs, elterül,
Égi hamuparázs, végül besötétül…
Így nap végén jő homálypillanat,
Ég parázsló fényén, lassú hervadat...
*
(Sedoka)
Esteledik már,
Nem enyhül, kutya liheg.
Hőség, mindenkinek sok.
Még lesz itt bogrács
Főzés, estebéd gyanánt.
Hőség, mindenkinek sok.
Vecsés,2017. július 1. – 2021. július 7. - Kustra Ferenc József – íródott: alloiostrofikus versformában.

Hétköznapi pszichológia
Ha majd meghalok? Akkor már nem húzza életteher a vállaimat,
De majd a leszármazottaim, haragban lesznek, mert volt valamim…
Ha majd meghalok? Már nem tudom elmondani ezt a nagy bánatomat,
Pedig kéne,
Mert a háború majd akkor kezdődik, hogy markolják a valamim…
Levegő, mérgező lesz, szerelem eltűnik... Hagytam hagyatékomat…
*
(Septolet)
Szív-gyűlölet föltámad,
Értetlenség letámad,
Van, mi rád marad,
Gazdagítsd magad!
Mi maradt,
Jogosan rád-maradt,
Odaragadt!
*
(Anaforás senrjon duó)
Kiváltság nem-igen van,
Mert a juss, mi jogosan jár!
Már nem kedvezek…
Kiváltságot, nem-igen
Adtam, fontos: élet-igaz!
Halállal vége…
*
(Bokorrímes)
A halál nem csodatévő,
Sőt, még nem is megigéző,
Gazdagodna ingyenélő!
(3 soros-zárttükrös duó)
Feszültségben bugyborékol a harag,
Rokonok közt, ez maga büdös dögszag…
Feszültségben bugyborékol a harag.
Rokonok közt az ellenségeskedés csak nő,
Már látszik, az örök-harag is kifejlődő…
Rokonok közt az ellenségeskedés csak nő.
(HIAfo csokor)
Emberi faj ilyen.
Van, kinek a vagyon
Egész élete értelme.
Emberi faj ilyen.
Van ki mindenkiét
Begyűjtené, ó boldogan.
*
Én már nem tudok, és nem akarok változtatni,
De nem is fogok senkit, kicsit sem kárhoztatni.
Mindenki éljen meg, ahogy tud, ha én már meghaltam,
A túlvilágon jó lesz, majd elmondom, ha rákaptam.
Vecsés, 2020. szeptember 7. – Kustra Ferenc József – íródott: alloiostrofikus versformában.

Puhán lépdelt a fű felett,
kertembe tündér érkezett.
Billegette kicsit szárnyát,
elűzte az éjnek árnyát.
Hajnal pírja festette be.
Madarak daloltak vele.
Öröm öntötte el szívem,
hálával telt meg a lelkem.
Igaz volt, vagy csak látomás?
Mindegy is, ez oly csodás.
Gyönyörű lett a reggelem,
jer hát, élvezd te is velem.
kertembe tündér érkezett.
Billegette kicsit szárnyát,
elűzte az éjnek árnyát.
Hajnal pírja festette be.
Madarak daloltak vele.
Öröm öntötte el szívem,
hálával telt meg a lelkem.
Igaz volt, vagy csak látomás?
Mindegy is, ez oly csodás.
Gyönyörű lett a reggelem,
jer hát, élvezd te is velem.