Te jelented

Hogy mi végre vagyok még ezen a világon?
S mi tartja még bennem a világot?
Honnan az erő, mi felkelni sarkall?
S mi késztet túlélni egy újabb nappal?

Oly sok a kérdés, mi felötlik bennem?
Mért kéne mindig, még tovább mennem?
Sokszor a választ én magam sem tudom,
Csak súgja valami: Ki kell még tartanom!

Hisz az új napon arcod tán újra láthatom,
Tán fülembe susogsz még jövendő hajnalon?
Törékeny alkatod bár karomban tarthatom,
És ajkaid érezni vágyom az ajkamon!

Bár én lehelhetnék álmot a szemedre!
Tarthatnám kezedet többször a kezembe!
Ezért vagyok hát újra, nap-nap után,
Remélni, szeretni, vágyni valami után.

Szeretnélek magam mellett tudni Téged!
Hisz azt jelented nekem, mint másnak az élet.
Mint pacsirta madárnak az ébredő határ,
És mint határnak a pacsirta madár?

Nem lőn egymás nélkül sem éjjel és nappal,
Se vérvörös alkony, se mámoros hajnal.
Nincs tűz a füst nélkül és villám se hangtalan,
Mindennek párja van. Én mért lennék pártalan?

Te jelented nekem a napot az éjben,
Ahogy megmártózol velem a végtelen kéjben,
Te vagy a villám is, a te fényed tölti be az eget,
Te vagy a gyermek, ki oly vígan sárkányt ereget?

Tücsök vagy, a rét zöldjének hangja,
Maga vagy a boly. Egy szorgos, kicsi hangya.
Te vagy a szivárvány; szellő, tikkasztó napokon?
Mit jelentesz nekem? Tán el se mondhatom.

Őszből a télbe? a tanka csokrot eredeti Baso féle stílusban írta meg a szerzőpáros.

Napsütés ragyog,
Szélhárfán, dallam csendül.
Fázós hajnalok.
Faágakon szél zenél,
Múlt szerelemről mesél.
*
Sárga avarba
Belehalt a jó idő!
Nagyúr a múlás.
Didereg szívem, lelkem,
Hiányzik a szerelem.
*
A hűvös szélben
Keringőznek, levelek.
Ez, utolsó tánc!
Így ősz vége idején,
Elmúlás szívet emészt.
*
Levél, csak zizeg,
Esőcseppek gurulnak.
Lassan tar ágak.
Felhőkönnyek hullanak,
Emlékek nem fakulnak.
*
Idő, ködfátylat
Tereget mindenhová.
Tejfehér semmi.
Hitet veszteni vétek,
Míg az érzések élnek.
*
Néma kerítés
Öleli ködfoltokat.
Elbujt végtelen.
Teszem kezem kezedbe,
Ölelj, végy védelmedbe.
*
Télen a köd is
Átszitál a fasoron.
Kár, nagyon is kár?
Kérek csókot szememre,
Dalol szívem keblemben.
*
Üvöltő vihar,
Belefúj a kéménybe.
Kandalló köhög.
Súgod fülembe: Ne félj!
Mond, kérlek, mi bánt?- mesélj.
*
Párás időben
Hallgatag a szél csendje.
Hajnal zúzmarás?
Ha az ősz már telet vár,
Utolsó tangó még jár.

Szép hófehérség,
Olyan, mint egy takaró.
Zengő jégcsapok.
Tovatűnt őszi varázs,
Érkezik a nagy fagyás.
*
Erdőre borult,
Vastag a hótakaró.
Napmeleg, hideg.
Ha befed mindent a hó,
Szívem nem lesz oly bohó.
*
Rideg és fagyos,
Földön halódó szirom.
Virágról hullott.
Tovaszállt minden álmom,
Nem is éltem... sajnálom!

Vecsés, 2017. augusztus 13. ? Szabadka, 2017. augusztus 18. ? Kustra Ferenc ? A haikukat én írtam, alá a verset, szerző- és poétatársam Jurisin (Szőke) Margit. A versrész címe:?Tovaszállt minden álmom!?

Juj! Kereslek magamban Iza!
Te vagy nekem nők legjobbika.
Megismerkedhetnénk,
Szemben közelednénk...
Boldoggá tehetnél, ó, Iza!

Juj! Kaján vigyor nincsen bennem,
Boldogság se? nincs miből ennem.
Ha foghatnám kezed,
Légy jó! Átengeded?
Boldoggá tehetnél? szerelem.

Juj! Gyere már szembe, ó, Iza!
Mehetnénk tovább, kézen fogva.
Páromnak vágylak én!
Párság bensőségén...
Boldoggá tehetnél? óhajra.

Vecsés, 2019. augusztus 26. ? Kustra Ferenc ? anaforás, romantikus LIMERIK csokor

Elindulsz a csendesen kihall a kastély útcán,
veled sétáltam a kényelmes lócán,
Némán Ballagom Némán hallgattom,
Gyöngyőrű szép felhőkőn túl ott állsz a szélben,
Érints Meg a kezem, ahogy Érezzem a kezed.
Aztán Engedj el ölelés miatt, Ne feledd el soha
Ne Feleljts el engem jöjj vissza. Az Életemben
az Enyém leszel a világon, Adj egy szép Áldást
Hogy szálljon rád a te Bánatodban, Emlékedben,
Tedd a szivedben az Enyém volnál mint a,
Békességben, Nézd fel a felhőkőn túl,
Nézd fel a Gyöngyőrű szép voltál felhőkőn túl,
Énekeld el Szivemben a te Lelkedben,
Szivemben egy bájos dalommal szomorúságodban
A Felhőkőn Túl
A Felhőkőn Túl
Te voltál az első Boldogságodban,
Messze szálltál Felhőkőn Túl
Mindenem Bennem van a Reménységből,
Szállj Szállj
A Felhőkőn Túl
Szép voltál,
A Felhőkőn túl
Zuhan a szélben
Felhőkőn túl
Szállj fel Magasan,
A Felhőkőn túl,
Maradj ott fent a Szélviharban,
Szállj Szállj Fel
Felhőkőn túl
Zuhan a te sorsaid Felhőkőn Túl
Magasban szálltál odafent,
Felhőkőn Túl,
Örökké Szivemben lakozzál,
Felhőkőn Túl
Ahol a Dalomba Átöleltél a szivemben.

Uram. Ha magamba nézek, látlak téged.
Csak rád gondol szívem, vágyom érintésed.
Vágyaimnak célja csak te vagy,
érints meg, s hadd lássam arcodat.

Uram. Csak veled teljes az életem.
Nélküled mit sem ér, ha szárnyal is az értelem.
Szellemem csak te benned lehet szabad,
vezess engem, hol éltet ad szavad.

Uram. Mikor anyám méhében formált szent kezed,
már tudtam én, ki vagy, s ki adhat életet.
De midőn, mint szikra, gyulladt bennem a tudat,
lábam egy másik útra lépett, melyet e világ mutat.

Uram. Akkor már nem ismerve téged,
bár szemem e csodás világba nézett.
Nem láttalak abban, mit kezed alkotott,
a tökéletest, ki mindennek életet adott.

Vakon s tudatlan, hajszolva mindent, mi élvezet, tévesztve célt,
nézve csak, mint világtalan, ki homályban él.
Nem látva meg csodás eged,
melyre szivárványívedet festette két kezed.

Méltatlan voltam és vagyok,
de szellemem te holtan nem hagyod,
Krisztusban utánam nyúlt féltőn két kezed,
letörve rólam minden láncot, mi megkötözte szívemet.
Ki anyám méhében még tudta, hogy ki az,
Ki magát kicsinnyé téve, szerelmes szóval hív ma is.
Teremtőm, Alkotóm, ki mindig igazán szeret,
s hogy ki vagyok én, azt is tudom már.
Megmentett gyermeked.

Kaposvár, 2020. július 19.