Eljöttem én ma… hozzátok ide,
Fontos, hogy itt locsolhassak párat.
Adjátok a páleszt, már most ide.
A kenyér meg sonka meg még várhat.

Moszkovszkaját én már nem találtam,
Régi locsolóknak volt kedvence…
De a NET –n sok kínait találtam
Dehogy vettem, azt egye a fene.

Otthon, női szakaszban kutattam
És találtam finom parfümöket.
Zöld erdőben keveset sem jártam
Így, nem is láttam nyúl-gyerkőcöket.

Ti kislányok,
Öreglányok,
Itt vagyok, locsolok,
Jó kedvet szétszórok!

Kezdhetek már, locsolkodni?

Vecsés, 2017. április 6. – Kustra Ferenc József

A világ sora már nem egyenes, de girbegurba… Az UNIÓ keményen háborút akaró lett!

Az emberiséget elemezve, rettenetes… Beton alá, egy gödörbe temetve…
Az emberek vágyai, szeretetük… Hatalom földbe ásta, nyomait csipegetjük.
Csirájában elfojtott szépet, szeretetet… Ezek a nyugati értelmiség… dermeszt!

Csirájában elfojtott vágyak kipusztultak… Ha még maradt, azok kutyához kushadtak.
Embert ’fogyatékkal élőkké’ teszik… De nem kell… Elitben a létet totál megszegik!

Freud írta = a bajotokból majd kiránt polgárháború, (már szomszédban a háború),
Majd eszement mutánsként kitörtök felszínre, a csúnya baj tovább nem fektet gerincre…
Ha felszínre törtök, lekerül rólatok a töviskoszorú, bízzunk, hogy elmúlik bú.

Évtizede mondom, emberiséget veszejti modernség, közelghet rideg világvég.
Vannak kevesen kúsza gondolatok, de azok normál embernek használhatatlanok!
Emberiséget pusztítják, nem szeretik, emberiséget mind irányukból veretik!

USA George államban van egy harminc tonnás szikla, rajta egy vésett márványtábla…
Írva vagyon, emberiséget lecsökkentik ötszáz millióra, magyarul is le van írva…
Bizonyítja, hogy ezek emberi szörnyek, hogy háborút akaró, emberírtó szörnyek!

Vecsés, 2023. november 29. – Kustra Ferenc József – íródott; Doktor Virág, Édes szörnyetegek c. ötletadó verses műve ihletésével… leoninusban. Naponta látjuk, TV híradóban a videókat kendőzetlenül! Meg látjuk a háborús uszítók beszédeit is… az atomháborúra!

Meditáció pszichés alapokon…

Az életében, mindenkinek vannak bizony kis-dolgai,
De keveseknek adatik meg, hogy legyenek nagy-dolgai…
Kis-dolog-e, ha a vízből pára, majd nagy felhő lesz?
Nagy-dolog-e, ha a felhő vízcseppekként, eső lesz?

Kis-dolog-e akaratlanul, de valakit megölni?
Nagy-dolog-e háborúban sok embert csak úgy lelőni?
Kis-dolog-e az embertömegek felett uralkodni?
Nagy-dolog-e otthon egy rabszolga-cselédet tartani?
Kis-dolog-e az utcán, egy ártatlan embert megverni?
Nagy-dolog-e ártatlan kutyakölyköt vízbe fojtani?

Az élet, sokaknak egészen mást, keveset jelent,
És keveseknek jelent, élhetően nagy végtelent.
Van kit a saját elborult agya irányít,
És van, kit teljesülhetetlen álom ámít.

Meg az emberek kb. tízévente biz' megváltoznak,
Persze vannak, kiknél az alapok nem másulnak.
Van ki töményen, a sűrűben éli életét,
És van, kinek a jellemzőség adja meg létét.

Kis-dolgok-e ezek, vagy mind nagyok?
Kérdés, elvégezni mit akarok?

Nincs az életre két teljesen egyforma recept,
Vagy beszélhetsz tájszólásba, de érted a nyelvet.
Ki tudja, kis-dolog neked, ami másnak nagy,
A légúti járvány is múlik, majd ha megfagy…

Vecsés, 2015. július 23. – Kustra Ferenc József

Koldus ül az út szélén és lesi az úri népet.
Az ő lelke gúzsba kötve, nem teszi a szépet.
Csodálják nézését, irigylik szabadságát,
De nem kérnek belőle, semmiért, világért.

Dobnak neki alamizsnát, de kevesen. Aki…
A többség azt hiszi, látja őt valaki.
A koldus változtatni nem tud, csak ül a padkán…
Ruhája rongyos, szabadsága nincs; nem akarván.

Küzd tetvekkel, őt leköpő fenegyerekekkel,
Küzd az életével, benne a nagy szellemekkel,
Ahol nem fogadják őt be, mert csóri és szakadt,
Még az életet sem érdekli, ez csak elhaladt.

Aki koronahercegnek születik, király lesz,
Kapjon bár, jó nevelést, a másik csak koldus lesz.
Csak irigylik szabadságát, de felkarolni? Nem…
Egy senkiházi koldust nem látogat senki! Nem…

Vecsés, 2002. július 1. – Kustra Ferenc József

Jó volna néha elbújni egy csöndes sarokba olykor,
hogy ne szóljon hozzám senki sem, s ne zavarjanak folyton.
Magamban álmodni csendesen, valami egészen jóról,
hűvös távoli bércekről, amely még csillog a hótól.

Mint vakító, fehér tisztaság, mely szememet bántja olykor,
olyanná tenni a világot, hogy megtisztuljon a rossztól.
Ki éhesen, fázva ott vacog, adni neki a sokból,
mit mások eldobnak, s küzdeni, hogy nekik is jusson a jóból.

Mosolyt látni az arcokon, ahol most bánat ül sokszor,
s zord, hideg téli szél helyett meleget érezni olykor.
Reményt, és hitet adni ott, ahol már hideg az otthon,
s érezni, azt a meleget, mely szívünkből sugárzik akkor

amikor tudjuk, mily kevés kell, hogy örömöt hozzon
minden apró kis érintés, és néhány emberi jó szó.
Hogy el tudjuk hinni, van jövőnk, s lehet még bárki itt boldog,
hol már nem tudunk hinni sem, és félünk. Már elég a rosszból.

Nézz le a földre Istenem! Emelj fel minket a porból!
Hozd el a jólétet nekünk, elegünk van a pokolból!
Szeresd mindegyik gyermeked egyformán! Itt, s most!
Földi jólétet adj nekünk! S méltóbb emberibb sorsot!