Idő 
Értékelés 
Értékelés Itt a szüret, szedjük,
A szőlőfürtöt letépjük.
Daráljuk és préseljük,
A levét meg szeretjük.
Must lesz az most, finomka,
Murci meg az itóka.
Később érik, bor lészen,
Pohárban áll asztal szélen.
Lehet száraz, fehér,. Bordó,
Édes, félédes, aranyló.
Van, ki fehéret szereti,
Meg aki vöröset eszi.
Jövőre újra keresztelik,
S már óbornak nevezik.
Finomabb a zamata, íze,
Nézve szebbe lett a színe.
Megkóstolva esik jól,
Töltsünk még a palackból.
Ahogy e kis vers is,
Véget ér az óbor is.
Budapest, 1997. február 11. – Kustra Ferenc
A szőlőfürtöt letépjük.
Daráljuk és préseljük,
A levét meg szeretjük.
Must lesz az most, finomka,
Murci meg az itóka.
Később érik, bor lészen,
Pohárban áll asztal szélen.
Lehet száraz, fehér,. Bordó,
Édes, félédes, aranyló.
Van, ki fehéret szereti,
Meg aki vöröset eszi.
Jövőre újra keresztelik,
S már óbornak nevezik.
Finomabb a zamata, íze,
Nézve szebbe lett a színe.
Megkóstolva esik jól,
Töltsünk még a palackból.
Ahogy e kis vers is,
Véget ér az óbor is.
Budapest, 1997. február 11. – Kustra Ferenc
Fogalmazni tudni kell…
Rímelő sorok összeállításán fáradozok,
Ami majd, bízok, hogy sikerül, addig le nem állok.
Nem fogom elnagyolni, mint teszik azt sokan mások.
Fogalmazni persze nagyon is tudni kell ehhez,
Ha nem, az közelít a lehetetlen végzethez…
Nem akarok közelíteni sekélyességhez…
Lelkemet a lúdtollon keresztül a tentába vezetem,
Mert, hogy leírjam nektek, fontos ez... nekem ez a végzetem.
Már a nap is bíbor lemenőben… de én még nem végeztem.
Vecsés, 2015. november 26. – Kustra Ferenc – immár régen, amikor az emberek még beszélgettek egymással…
Rímelő sorok összeállításán fáradozok,
Ami majd, bízok, hogy sikerül, addig le nem állok.
Nem fogom elnagyolni, mint teszik azt sokan mások.
Fogalmazni persze nagyon is tudni kell ehhez,
Ha nem, az közelít a lehetetlen végzethez…
Nem akarok közelíteni sekélyességhez…
Lelkemet a lúdtollon keresztül a tentába vezetem,
Mert, hogy leírjam nektek, fontos ez... nekem ez a végzetem.
Már a nap is bíbor lemenőben… de én még nem végeztem.
Vecsés, 2015. november 26. – Kustra Ferenc – immár régen, amikor az emberek még beszélgettek egymással…
Fronti létemnek, nyűgét, keservét kinevetem vagy elsírom?
Ez az én hordozott keresztem, cipelem is? amíg, még bírom!
A szélvihar itt zúgva-bömbölve tombol egész éjszaka,
A lövészárokban beszélgetnénk, de elnyomja a szava.
Aknák csak úgy robbannak, ide nem hívta őket senki,
A katonák meg nagyon félnek, ezzel él itt mindenki.
Itt a fronton, nehéz az életem,
Mint egy vásárláskor a cekkerem.
De, míg abban szükséges dolgok vannak,
Itt félelem és halál betakarnak.
Itt a kanyarok, nem csak jobbra és balra vannak,
Majd elmesélik, akik itt életben maradtak.
Mind az úton, amiket itt biz' be kell járni,
Az életért rohanunk, cikázva kell fázni.
Zakatoló élet-hullámvasút forog, csak körbe-körbe
Ha aknarobbanás van, repeszeső zúdul... bele fénybe.
Hullámvasút vaskerekei rozsdától nyikorogva,
Páros, többszörösen kerék, mi az életet darálja?
Repeszesőben állva kihunyhat az élet gyertyája.
Én itt is csak egy átlagos ember vagyok,
Repeszesőben remélem, nem maradok?
Remélem, apámnak él még a szép kis deres lova,
Ha hazaérek, én leszek örököse, hajtója.
Itt még a hóvihar sem mutatja a helyes utat
Én hazafelé mennék, de arra semmi nem mutat.
Nagy kanyarban nem akarnák kiesni a hullámvasútból,
Mennék én haza, szántani, vetni, nem úri huncutságból?
Vecsés, 2017. április 21. ? Kustra Ferenc
Ez az én hordozott keresztem, cipelem is? amíg, még bírom!
A szélvihar itt zúgva-bömbölve tombol egész éjszaka,
A lövészárokban beszélgetnénk, de elnyomja a szava.
Aknák csak úgy robbannak, ide nem hívta őket senki,
A katonák meg nagyon félnek, ezzel él itt mindenki.
Itt a fronton, nehéz az életem,
Mint egy vásárláskor a cekkerem.
De, míg abban szükséges dolgok vannak,
Itt félelem és halál betakarnak.
Itt a kanyarok, nem csak jobbra és balra vannak,
Majd elmesélik, akik itt életben maradtak.
Mind az úton, amiket itt biz' be kell járni,
Az életért rohanunk, cikázva kell fázni.
Zakatoló élet-hullámvasút forog, csak körbe-körbe
Ha aknarobbanás van, repeszeső zúdul... bele fénybe.
Hullámvasút vaskerekei rozsdától nyikorogva,
Páros, többszörösen kerék, mi az életet darálja?
Repeszesőben állva kihunyhat az élet gyertyája.
Én itt is csak egy átlagos ember vagyok,
Repeszesőben remélem, nem maradok?
Remélem, apámnak él még a szép kis deres lova,
Ha hazaérek, én leszek örököse, hajtója.
Itt még a hóvihar sem mutatja a helyes utat
Én hazafelé mennék, de arra semmi nem mutat.
Nagy kanyarban nem akarnák kiesni a hullámvasútból,
Mennék én haza, szántani, vetni, nem úri huncutságból?
Vecsés, 2017. április 21. ? Kustra Ferenc
SAS behívót kaptam
Én SAS behívót kaptam és gyorsan idekerültem?
Sokan vagyunk itt, itt látom, nem csak egyedül jöttem!
Itt a hómező olyan, mint a zöldellő, buja dzsungel,
Haladni benne nehéz, elveszni lehet, végérvénnyel.
Minket is itt, mint nyári fenyvesben terjedő tűzvész riogat,
De itt a tűz, ágyútűz, ha eltalál, bizton kilő több fogat.
Nem nagy hideg várt itt minket ősszel, amikor még nem fáztunk,
Az óta tudjuk, e hely életünkben a csonka vágányunk.
Itt a mínusz negyvenben csak, jobb híján makogunk és fázunk!
Olyanok vagyunk, mint vándor, aki nekivágott a végtelennek,
És itt nem talált mást csak, jégcsapokat, amelyek éghetetlenek.
Minden percben, minden nappal, belezuhanunk egy másik életbe,
De ott is bomba vár, így folyvást takarózunk a vak félelembe.
Itt a bánatunkat nem segíti ki az ész bontókalapácsa,
Defektes a mozdonykerék, itt ez, az életünk csonka vágánya
Én, jelen vagyok!
Fáradt, én vagyok!
Mellettem állok!
Én magam mitévő legyek, hódító vagyok, kiengesztelhetetlen,
De majd ha, ránk támad az orosz, ők lesznek itt a megfékezhetetlen.
Szinte légüres, de végtelen itt a hómező,
Rettenetes, és farkasordítóan dermesztő!
Itt vagyok a végtelen térbe, a valóság határán túl,
A közös vakvágányt már bontják, mozdony is itt marad és múl!
Itten parancsra megy minden, nincsen morális megfontolás,
Nem mondhatom azt, hogy tudok jobbat, nem tetszik és legyen más!
A fronton helyben lelövést kaphat a parancsmegtagadás!
Aki nem volt ott, az ne is ítélkezzen,
Otthon a nagy fotelban csak képzelegjen?
Nekünk ott minden mindegy-hideg volt,
Mert a harcunk a túlélésért folyt!
Egy frontkatona, hogyan álljon helyt, morálisan és mentálisan?
Bármit tesz, parancsra vagy a nélkül, élete a tét reálisan...
Háború, nem enged, fogva tart engesztelhetetlenül!
Te ott vagy és próbálsz túlélni, küzdesz reménytelenül!
De lőnek rád és parancsokat kapsz, fékezhetetlenül!
Itt lent a ködben az úr, a homály-reménytelenség?
Felhős az ég, de a felhők felett, tán? tiszta az ég?
Örök kérdés a levegőben? Leszünk-e holnap még?
Lélekbe maró mindenség, fájó gyalázat-szenvedély
Itt a fakó élet, és mindenestől hazug meredély...
Mohón felőrli a lelket, ráadásul, nagyon kevély.
Ma reggel a lövészárokban, pír besávozta a napfelkeltet,
A végtelen hómező felszíne ritkás köd-párától remegett?
Néztük is az árokból, hogy - mint, oly' finom tülltakaró - kicsit fedte.
Hómező és mi az árokban? szép hajnalkoszorúként viselhette.
Hová visz a sínpár, milyen messzire vezet el az út,
Ahová megyünk jég és fagy lesz? Lesz élő hó-alagút?
Zakatol velünk az életvonat, elviszi életünk,
Ablak nincs de, kinézzük, kicsit azért reménykedhetünk?
Elhagyott sínpárok
Végén, dőlő az állomás,
Menedéket nem ad?
A múlt itt is csendes,
De lövések, oly? zajosak!
Micsoda vészhelyzet!
Vagyok! Magam vagyok!
Élek, de kérdés, hogy meddig?
Lehet, meg se tudják!
Itt múltba révedni?
Miközben akna száll erre?
Betalál, gyors halál!
Szemtől szemben állunk a halállal, gyűlölt méregetés,
Föl sem fogja ember, olyan gyorsan elcsattan a lövés?
Szemtől szemben állunk a halállal, gyűlölt méregetés.
Ha, ezt nem élem túl, a történelem halottja leszek,
Fa sírkeresztek alatt semmi nincs, ott ne keressetek!
Otthon emlékezzetek, szeretetteljesek legyetek.
A szétcsúszott sínpár,
Már csak doni csonka vágány.
Már bizony, meghalt ő?
Vecsés, 2016. január 4. ? Kustra Ferenc - emlékezés a hős őseinkre. A fivérre, apákra, nagypapákra! Aki a fronton életben maradt az hős! Aki meghalt, ő meg a mi hősi halottunk!
Én SAS behívót kaptam és gyorsan idekerültem?
Sokan vagyunk itt, itt látom, nem csak egyedül jöttem!
Itt a hómező olyan, mint a zöldellő, buja dzsungel,
Haladni benne nehéz, elveszni lehet, végérvénnyel.
Minket is itt, mint nyári fenyvesben terjedő tűzvész riogat,
De itt a tűz, ágyútűz, ha eltalál, bizton kilő több fogat.
Nem nagy hideg várt itt minket ősszel, amikor még nem fáztunk,
Az óta tudjuk, e hely életünkben a csonka vágányunk.
Itt a mínusz negyvenben csak, jobb híján makogunk és fázunk!
Olyanok vagyunk, mint vándor, aki nekivágott a végtelennek,
És itt nem talált mást csak, jégcsapokat, amelyek éghetetlenek.
Minden percben, minden nappal, belezuhanunk egy másik életbe,
De ott is bomba vár, így folyvást takarózunk a vak félelembe.
Itt a bánatunkat nem segíti ki az ész bontókalapácsa,
Defektes a mozdonykerék, itt ez, az életünk csonka vágánya
Én, jelen vagyok!
Fáradt, én vagyok!
Mellettem állok!
Én magam mitévő legyek, hódító vagyok, kiengesztelhetetlen,
De majd ha, ránk támad az orosz, ők lesznek itt a megfékezhetetlen.
Szinte légüres, de végtelen itt a hómező,
Rettenetes, és farkasordítóan dermesztő!
Itt vagyok a végtelen térbe, a valóság határán túl,
A közös vakvágányt már bontják, mozdony is itt marad és múl!
Itten parancsra megy minden, nincsen morális megfontolás,
Nem mondhatom azt, hogy tudok jobbat, nem tetszik és legyen más!
A fronton helyben lelövést kaphat a parancsmegtagadás!
Aki nem volt ott, az ne is ítélkezzen,
Otthon a nagy fotelban csak képzelegjen?
Nekünk ott minden mindegy-hideg volt,
Mert a harcunk a túlélésért folyt!
Egy frontkatona, hogyan álljon helyt, morálisan és mentálisan?
Bármit tesz, parancsra vagy a nélkül, élete a tét reálisan...
Háború, nem enged, fogva tart engesztelhetetlenül!
Te ott vagy és próbálsz túlélni, küzdesz reménytelenül!
De lőnek rád és parancsokat kapsz, fékezhetetlenül!
Itt lent a ködben az úr, a homály-reménytelenség?
Felhős az ég, de a felhők felett, tán? tiszta az ég?
Örök kérdés a levegőben? Leszünk-e holnap még?
Lélekbe maró mindenség, fájó gyalázat-szenvedély
Itt a fakó élet, és mindenestől hazug meredély...
Mohón felőrli a lelket, ráadásul, nagyon kevély.
Ma reggel a lövészárokban, pír besávozta a napfelkeltet,
A végtelen hómező felszíne ritkás köd-párától remegett?
Néztük is az árokból, hogy - mint, oly' finom tülltakaró - kicsit fedte.
Hómező és mi az árokban? szép hajnalkoszorúként viselhette.
Hová visz a sínpár, milyen messzire vezet el az út,
Ahová megyünk jég és fagy lesz? Lesz élő hó-alagút?
Zakatol velünk az életvonat, elviszi életünk,
Ablak nincs de, kinézzük, kicsit azért reménykedhetünk?
Elhagyott sínpárok
Végén, dőlő az állomás,
Menedéket nem ad?
A múlt itt is csendes,
De lövések, oly? zajosak!
Micsoda vészhelyzet!
Vagyok! Magam vagyok!
Élek, de kérdés, hogy meddig?
Lehet, meg se tudják!
Itt múltba révedni?
Miközben akna száll erre?
Betalál, gyors halál!
Szemtől szemben állunk a halállal, gyűlölt méregetés,
Föl sem fogja ember, olyan gyorsan elcsattan a lövés?
Szemtől szemben állunk a halállal, gyűlölt méregetés.
Ha, ezt nem élem túl, a történelem halottja leszek,
Fa sírkeresztek alatt semmi nincs, ott ne keressetek!
Otthon emlékezzetek, szeretetteljesek legyetek.
A szétcsúszott sínpár,
Már csak doni csonka vágány.
Már bizony, meghalt ő?
Vecsés, 2016. január 4. ? Kustra Ferenc - emlékezés a hős őseinkre. A fivérre, apákra, nagypapákra! Aki a fronton életben maradt az hős! Aki meghalt, ő meg a mi hősi halottunk!
Magyar vadászpilóták a keleti fronton?
'41. július hó tizenkettedikén a ?Ricsi? század
Harcba indult, a közel felderítők oldalán? le nem marad.
A ?CR-42? ?s gépek ósdiak voltak ugyan? de, a levegőben marad?
Felszállás tízkor, levegőben körözés és találkozó.
A bombákkal megrakott ?Sólymokkal? ott volt a találkozó.
Mikor már mindenki ott volt, kialakult így a kötelék
És indultak a célterületre, nem volt semmi haladék.
Útközben Szobránczy Aladár százados, aki a kötelék parancsnoka
Észlelte, három szovjet kétmotoros az állásaik felé haladva,
Útjukat keresztezte, így a légi harc kezdésének megvolt a módja.
A magyar vadászpilóták így már, azonnal támadás alá vonták,
Az orosz felségjelű kétmotorosokat? ezeket lerohanták.
Perceken belül kiderült, ezúttal csapdába szaladtak,
Mert, nagy bajként történt, ahogy a bombázók után haladtak.
Előkerült egy hét darabos ?I-16? ?os orosz vadászgép kötelék
És ezekkel kellett szembefordulni? védték, mi saját kötelék.
Szobránczy százados már, kiválasztott egy ?Ratát?, a közelebbit,
Amire szűk fordulóval lecsapott? bevitte lövéseit.
A nyomjelzős lövedékek füzére elérte a ?Rata? kabinját
És vagy műszereket talál el, vagy azonnal megölte a pilótát.
A vadászgép erősen elkezdett füstölni, majd zuhanni kezdett,
Irányíthatatlanul a föld felé szédült, a vég közeledett.
Pottyondy László főhadnagy volt egy, újabb ?Rata? után eredő,
De a vad hajsza hevében, nem volt eléggé körültekintő.
Egy ellenséges gép, ömögé került,
Ezzel, igen szorult helyzetbe került?
A szorongatott helyzetből Soós szakaszvezető mentette legott ki,
Mert egy jó légi manőver, lehetőséget biztosított erre, neki.
Így a támadója mögé került, aki sikerült is legéppuskázni.
Pottyondy főhadnagy ezután másik ellenséges ?I-16? után vezette a gépét
És a végtelenségig űzte a motort, hogy kivegye annak teljesítményét.
Sebességet gyűjtve rá is csapott,
Lőtávolba érve, tűzet nyitott.
Vezérsíkokat, mind felszaggatott.
Balogh János szakaszvezető légi győzelmet aratott,
De, Vámos hadnagy nagyon peches volt... eltalálták, kiugrott.
Szobránczy kötelékparancsnok sietett is a megmentésére,
Ezt szolgálta az ejtőernyős bajtárs feletti körözése.
Vámost a szél egy erdősáv felé sodorta, beesett a fák közé,
A százados meg rémülten látta, még messze, több orosz is fut felé?
Egy frontharcosnak a leggyötrelmesebb dolog a fogságba esés,
Így a százados leszállt az erdő mellé, még most lehet segítés.
Erre semmiből előbukkant egy katonai lovascsapat, vágtatva,
Ő meg csőre töltötte a pisztolyát, ezzel, fel is készült a tűzharcra.
A lovasok, másodpercek alatt oda is értek,
Kiderült, a magyar huszárok jöttek segítségnek.
Szobránczy százados, az egyik huszár lovát gyorsan elkérte
És az erdőbe ment, hogy megtalálja a pilótát végre.
Hamar megtalálták a fáról logó ejtőernyőt üresen,
Majd kutakodás után meglelték pilótát, ki édesdeden,
Egy elhagyott erdész kunyhóban aludt, hajszoltan, kimerülten.
Nagy nehezen felébresztették, csak nézett! Vámos hadnagy beszámolt,
Az utóbbi órák történéseiről. Élettel, már leszámolt...
Valahogy levágta magát és leesett a hevederből
És azonnal elkezdett kifelé szaladni az erdőből.
A szélén valaki rálőtt, erre befelé szaladt az erdőbe,
Majd rátalált a kunyhóra, ott elaludt, ebbe a kis fészekbe.
A pilóta csapat, este hétre visszaért a század támaszpontjára,
Ahol a bajtársak kitörő örömmel fogadták őket, áldomással!
Az alakulat pilótái, aznap öt légi-győzelmet arattak,
Pilótát nem vesztettek, csak egy gépet, mit lelőttek! Este, mulattak.
Hadvezetés, a pilóták kiemelkedő bátorságát honorálta.
Szobránczy századost, Vámos hadnagyot, egy-egy kitüntetéssel jutalmazta.
Vecsés, 2017. július 22. ? Kustra Ferenc
Kurt Rieder: ?Magyar fejlesztések a II. Világháborúban? c. dokumentumregénye alapján. A leírt esemény megtörtént.
'41. július hó tizenkettedikén a ?Ricsi? század
Harcba indult, a közel felderítők oldalán? le nem marad.
A ?CR-42? ?s gépek ósdiak voltak ugyan? de, a levegőben marad?
Felszállás tízkor, levegőben körözés és találkozó.
A bombákkal megrakott ?Sólymokkal? ott volt a találkozó.
Mikor már mindenki ott volt, kialakult így a kötelék
És indultak a célterületre, nem volt semmi haladék.
Útközben Szobránczy Aladár százados, aki a kötelék parancsnoka
Észlelte, három szovjet kétmotoros az állásaik felé haladva,
Útjukat keresztezte, így a légi harc kezdésének megvolt a módja.
A magyar vadászpilóták így már, azonnal támadás alá vonták,
Az orosz felségjelű kétmotorosokat? ezeket lerohanták.
Perceken belül kiderült, ezúttal csapdába szaladtak,
Mert, nagy bajként történt, ahogy a bombázók után haladtak.
Előkerült egy hét darabos ?I-16? ?os orosz vadászgép kötelék
És ezekkel kellett szembefordulni? védték, mi saját kötelék.
Szobránczy százados már, kiválasztott egy ?Ratát?, a közelebbit,
Amire szűk fordulóval lecsapott? bevitte lövéseit.
A nyomjelzős lövedékek füzére elérte a ?Rata? kabinját
És vagy műszereket talál el, vagy azonnal megölte a pilótát.
A vadászgép erősen elkezdett füstölni, majd zuhanni kezdett,
Irányíthatatlanul a föld felé szédült, a vég közeledett.
Pottyondy László főhadnagy volt egy, újabb ?Rata? után eredő,
De a vad hajsza hevében, nem volt eléggé körültekintő.
Egy ellenséges gép, ömögé került,
Ezzel, igen szorult helyzetbe került?
A szorongatott helyzetből Soós szakaszvezető mentette legott ki,
Mert egy jó légi manőver, lehetőséget biztosított erre, neki.
Így a támadója mögé került, aki sikerült is legéppuskázni.
Pottyondy főhadnagy ezután másik ellenséges ?I-16? után vezette a gépét
És a végtelenségig űzte a motort, hogy kivegye annak teljesítményét.
Sebességet gyűjtve rá is csapott,
Lőtávolba érve, tűzet nyitott.
Vezérsíkokat, mind felszaggatott.
Balogh János szakaszvezető légi győzelmet aratott,
De, Vámos hadnagy nagyon peches volt... eltalálták, kiugrott.
Szobránczy kötelékparancsnok sietett is a megmentésére,
Ezt szolgálta az ejtőernyős bajtárs feletti körözése.
Vámost a szél egy erdősáv felé sodorta, beesett a fák közé,
A százados meg rémülten látta, még messze, több orosz is fut felé?
Egy frontharcosnak a leggyötrelmesebb dolog a fogságba esés,
Így a százados leszállt az erdő mellé, még most lehet segítés.
Erre semmiből előbukkant egy katonai lovascsapat, vágtatva,
Ő meg csőre töltötte a pisztolyát, ezzel, fel is készült a tűzharcra.
A lovasok, másodpercek alatt oda is értek,
Kiderült, a magyar huszárok jöttek segítségnek.
Szobránczy százados, az egyik huszár lovát gyorsan elkérte
És az erdőbe ment, hogy megtalálja a pilótát végre.
Hamar megtalálták a fáról logó ejtőernyőt üresen,
Majd kutakodás után meglelték pilótát, ki édesdeden,
Egy elhagyott erdész kunyhóban aludt, hajszoltan, kimerülten.
Nagy nehezen felébresztették, csak nézett! Vámos hadnagy beszámolt,
Az utóbbi órák történéseiről. Élettel, már leszámolt...
Valahogy levágta magát és leesett a hevederből
És azonnal elkezdett kifelé szaladni az erdőből.
A szélén valaki rálőtt, erre befelé szaladt az erdőbe,
Majd rátalált a kunyhóra, ott elaludt, ebbe a kis fészekbe.
A pilóta csapat, este hétre visszaért a század támaszpontjára,
Ahol a bajtársak kitörő örömmel fogadták őket, áldomással!
Az alakulat pilótái, aznap öt légi-győzelmet arattak,
Pilótát nem vesztettek, csak egy gépet, mit lelőttek! Este, mulattak.
Hadvezetés, a pilóták kiemelkedő bátorságát honorálta.
Szobránczy századost, Vámos hadnagyot, egy-egy kitüntetéssel jutalmazta.
Vecsés, 2017. július 22. ? Kustra Ferenc
Kurt Rieder: ?Magyar fejlesztések a II. Világháborúban? c. dokumentumregénye alapján. A leírt esemény megtörtént.
