Szófelhő » Keresztül
« Első oldal
1
Idő    Értékelés
Nekem ígért a hangod
ahogy hajlott, nevetett
és a telefon huzalokon
keresztül nekem integetett
szép csókra vágyó szád
s ahogy hallgattalak
ernyedő pára vonta át
tekintetemet csodáid
gyönyörű birodalmán
s amikor a hangunk
összeütközött
mert mikor én,
akkor szóltál te is
távolságunk két pontja
között
egymásba robbant a lelkünk
ez a két magányos
üstökös
Hajdúbagoson becsülettel dolgozott
egy fiatal kézbesítő.
A postást Lalinak hívták.
Minden nap esőben és hóban dolgozott.
A küldeményeket becsülettel kézbesítette.
Minden nap késő délután ért haza.
Egymást segítették az emberek a kis faluban.
Egy szegény rákos beteg ember élt csak magányosan,
Egy rendezett kis palatetős házban.
Nem látogatta senki.
A fiatal postásnak mondta el a gondját és a problémáját.
Könnyes szemekkel mondta el neki.
Ahányszor bemegy a kórházba, mindig betörnek hozzá.
Kirabolják a házát.
Ellopják a házából a kis élelmét,
és mindent elvisznek tőle, ami megfogható.
Amit nem bírnak elvinni, azt tönkreteszik, összefestékezik.
Nemrég a gázpalackjával is fel akarták robbantani.
Nyitva hagyták a házában a gázpalackot a rablók és a tolvajok.
Emiatt nagyon megijedt, és berácsoztatta a házát.
Rácsok között kell most élnie, mintha börtönbe lenne.
A postás keserű szívvel hallgatta a kisöreget.
Ha tehette, mindig elbeszélgetett vele.
A postást a kisöreg minden nap a kapu előtt várta.
Sokszor a kapunak támaszkodva,
mert a betegsége miatt nem tudott sokszor állni.
A fiatal postástól érdeklődött, jött-e levele.
A postás kedvesen válaszolta, ma sem jött levél.
A beteg ember mikor ezt meghallotta,
lehajtott fejjel szomorúan
sántikált fel a kaputól a házhoz.
Ugyanis a háza a kaputól jóval távolabb volt.
Azon a szép nyári napon is,
ment minden a maga szokásos rendjén.
A fiatal postás kihordta a küldeményeket.
Az emberekkel egy kicsit elbeszélgetett.
Így délután ért a kisöreg házához.
A kisöreg fáradt volt.
A szemét szomorúan, kérően emelte a postásra.
De a válasz ugyanaz volt,
ma sincsen levele!
A postás hazatért a családjához.
Nagyon várta, hogy láthassa a feleségét.
Ugyanis akkortájban nősült.
Szokás szerint megvacsoráztak,
már aludni indultak.
Amikor a kinyílt táskájába pillantott,
valami fehérlett a táska alján.
Odament, hogy megnézze.
Elcsodálkozott, mikor meglátta, hogy a kisöregnek címzett levél van benne.
Nagy sóhajjal bezárta a táskát.
Holnap majd kézbesítem - gondolta.
- Ha évekig tudott várni,
ez az egy éjszaka már semmit sem számít.
Reggel megpuszilta a feleségét és elindult munkába.
Dél körül érhetett a kisöreg házához, de nem látta a kapu előtt.
Nagyon csodálkozott rajta, hogy nem várja a kisöreg,
mint ahogy mindig szokta.
- Furcsa egy valaki ez a kisöreg.
Gondolta magában.
Éveken keresztül itt várt a kapuban.
Most hozom neki a levelet, és nincs sehol.
Hát, ha nincs itt,
Beviszem neki.
Az udvar felénél járhatott talán.
Mikor észrevette,
hogy néhány utcabeli ember van a házában.
A kisöreg hol van! - kérdezte?
A kisöreg az éjszaka meghalt.
Mondta neki egy fiatal gyerek,
aki kenyeret hozott neki néha a boltból.
A fiatal postás könnyes szemmel,
és fájó szívvel fordult vissza.
Mikor hazaért leült a háza előtt.
Az utcára nézett, a kisöreg házára,
Ugyanis egy utcában laktak.
Elgondolkodott magában,
milyen érzés lehet éveken keresztül valamire várni.
Nagyon bántotta, hogy ő akadályozta meg a kisöreg örömét.
Amit nem tudunk, az nem is fájhat.
Nyugtatta magát.
Egyszer csak meglátott egy autót a kisöreg háza előtt.
Egy férfi és egy 17-év körüli lány szállt ki az autóból.
A fiatal postásnak rossz érzése támadt.
Gyorsan felbontotta a kisöregnek címzett levelet.
Olvasni kezdte.

Drága jó édesapám!

Lassan 35-éve, hogy elsodort magától az élet.
De végre megtaláltam a napokban a címét.
Az életem is jóra fordult,
össze tudtam gyűjteni egy kis pénzt.
Nagyon sietek meglátogatni édesapámat.
Csütörtökön már érkezem a délutáni órákban, autóval.
Egy meglepetést is hozok magának,
a 17-éves unokáját.
Boldog szívvel és nagy örömmel várom azt a napot,
amelyiken találkozni fogunk.

Sokszor öleli fia és családja.

A postás csak nézett az utcára, a kisöreg háza felé.
Szemei teljesen könnybe borultak.
A férfi és a 17-év körüli lány még mindig a kapu előtt álltak.
Pontosan ott, ahol a kisöreg éveken keresztül minden nap állott.
Néztek az udvarba a kis palatetős ház felé.
Hallatszott a kiáltás, Édesapám! Édesapám!
De már választ nem kaptak,
csak a néma csend felelt.
A postás felállt és könnyes szemmel, szomorúan elindult feléjük.

Beküldő: Debreceni Zoltán
Nagyon régen Budapesten egy felsőfokú intézetben, Lacival cimborák lettünk,
egy csámpás, nagy orrú giliszta srác volt.
A fene sem tudja miért,de bukott rá minden csaj.De Ő inkább a csúnyácskákkal állt le,
a gyönyörű csajokat akik megakarták szerezni szélnek eresztette.
Meg is házasodott egy szemüveges csámpás lapos fenekű kancsal penészvirágot vett feleségül.Akinek csinált nem sokára gyereket,de nem is egyet hármas ikreket.
Nehogy a szavaim összekeverjem,ezen a pasin keresztül ismertem meg egy férjes asszonyt Katit.
Első vagy második látásra beleszerettem,
családos volt, sokat beszélt nekem a férjéről.
Ha lementünk a társalgóba, mondta,hogy a pondró csinált neki több gyereket,de nem foglalkozik velük.
Az anyja neveli őket,hogy tudja elvégezni az egyetemet.
Elengedtem a fülem mellett amit beszélt a pasijáról.
Mondta hova jár melózni,de már elfelejtettem.
Kati tudta van a férjének gyereke is valami külföldi csajtól.

Szerettem volna Katit elhívni szórakozni a városba de mindig elutasított,azt mondta sokat kell neki tanulni.
Orvosnak készült.
Ígérte,hogy majd máskor eljön velem.
A tekintettén láttam,hogy szerelmes belém.Lent a társalgóban mindig néztem ahogy a lába közé húzta a széket és körül fonta combjával mert fordítva ült rá,hogy asztalként használja.
Olyan gyengéden ahogy engem kellett volna. Mardosott miatta a vágy.
Kati csak lopást nézett tetőtől talpig végig rajtam.
Tudta szeretem
persze,hogy tudta,tudta azt is cigány vagyok.
El is nevezett énekes madárnak mert az udvaron dúdolva jártam.
Nagyon tetszett a becenév mert ő adta,ha tehettem cserébe mindig raktam a szőke hajába egy piros rózsát.
Amit az udvaron lévő rózsabokorról csentem ha nem látta senki.
Mert szegény voltam virágra nem volt pénzem.
Gyönyörű volt Kati,pláne rózsámmal a hajában.

Megpofozta Katit valami ünnepségen az a pondró.
Rögtön engem hívott,sírva mondta a telefonba,hogy az a tetű ráborította az asztalt.
Másnap eljött hozzám akkor feküdtem le vele először.Teste olyan volt,vagy még annál is szebb amilyennek elképzeltem.
Boldogan fonta derekamra a gyönyörű combját,nyögött,remegett az egész teste az izgalomtól többször elélvezett,
még én a csúcsra jutottam.
Összeköltöztünk Katival minden házimunkát én végeztem munka és suli után,hogy tudjon tanulni, mert készült a diplomára.
Le is diplomázott.
Nagy harmóniában boldogságban éltünk több éven keresztül.
Még gyanús nem lett a sógora, Kati elmondta bemászott az tetű hozzá a kerítésén amikor aludt.
Emiatt bizalmatlanság alakult ki bennem,amely marta éjjel nappal a szívemet.
Nem tudtam hinni.
Pedig Kati mindig mondta,hogy semmi köze a sógorához.
Ott hagytam,
úgy éreztem mindig,hogy Kati átnéz rajtam.Fogott egy sokkal öregebb szívsebészt.
Akivel megesküdött rövidesen,
ott voltam a templomba mikor esküdtek, menyasszonyi ruhában mikor láttam milyen gyönyörű elbőgtem magam.
Azt gondoltam nekem kellene ahelyett a kukac helyén most Kati oldalán állni.
Katinak nőt a hasa látszott rajta terhes.
Mindig felhívott telefonon mesélt,meséltem,úgy tettem mintha boldog lennék a nem létező barátnőmmel.
Küldtem dísztáviratot mikor a gyerek megszületett.
Meg is látogattam őket,
férje az a hernyó ott forgolódott körülötte,mint valami kis kutya. Házi pálinkával megkínált Kati a szomszéd szobába.
Majd szoptatott láttam a gyönyörű mellét.
Kedélyesen csevegtünk olyan csöndesen gyűlöltem,hogy magam sem hallottam meg.
Messzire elkerültem tőle,
sok-sok idő után találkoztam vele a kórházban.
Mert rákos lett a tüdőm,
fia műtött meg.
Aszott volt Kati melle amit láthattam a fehér köpenye alul.
Szíve a régi maradt,
hullott a könnyei arcomra úgy ébredtem műtéti álmomból,hogy simogatta a fejem.
A fia csodálkozva nézte édesanyját,hogy sír miattam.
A betegtársaim mondták.
Ez a sebész doki úgy hasonlít magára mintha a szájából köpte volna ki.
Akkor értettem meg,hogy a sebész nem más mint az édes fiam.
Beküldő: Debreceni Zoltán


Te voltál mindig ,minden álmom,
te voltál minden vigaszom,
te voltál minden reménységem
borongós,hűvös alkonyon.

Hány éjjel sírtam már miattad
párnámon könnyek záporát,
s e könnyeken keresztül láttam
arcodnak édes mosolyát.

Hány éjjel?Nem tudom követni!
Hány nappal?nem számít nekem!
Csak egyet tudok.Szívem mélyén
nem számít,bárhogy is legyen.


Beküldő: Meggyesi Éva


Miért higgyek,ha elvettél mindent
s nem maradt nekem semmi sem?
Tomboló viharként mindent összetörtél,
s nem maradt erőm még élni sem.

Viharként jöttél,elsöpörve mindent,
s szellőként suhantál messzire,
tomboló tüzeddel felégetve mindent,
s nem maradt nekem semmi sem.

Letörtél minden bimbódzó virágot
keresztül gázolva mindenen,
itt hagytál ,mint egy hervadó virágot,
s elvetted tőlem mindenem.

Én csak azért is talpra állok,
jöhet szélvész,vagy fergeteg,
szelíd felhőként messze szállok,
s eltűnök,mint a képzelet.

Népszerű fórum témák
Legfrissebb kommentek
Új témák