Kerek erdőn jártam
Kék ibolyát láttam.
El akart hervadni
Meg szabad-e locsolni?

Jó reggelt, jó reggelt,
Kedves liliomszál,
Megöntözlek rózsavízzel,
Hogy ne hervadozzál.
Kerek erdőn jártam,
Piros tojást láttam,
Bárány húzta rengő kocsin,
Mindjárt ideszálltam.
Nesze hát rózsavíz,
Gyöngyöm, gyöngyvirágom.
Hol a tojás, piros tojás?
Tarisznyámba várom

Én vagyok a hőse ennek a mesének.
Rólam fog hát szólni az alanti ének.
Rég volt, de él bennem,- vigye el a csuda.
Mivel én voltam a negatív figura.

Épp úgy mint most, nyár volt. Szépen felöltöztem.
Sötét öltöny rajtam, nyakkendőt kötöttem.
Hivatalos voltam már nem tudom hova.
Nincs jelentősége, mert nem értem oda.

Indulásom előtt gyorsan kitalálom,
Miképpen essek túl a rám váró távon.
Gyalog lusta vagyok. Taxizzon a bánat.
Előgurítottam a monten-bringámat.

Rémlik: fütyörésztem. Szellő játszott velem.
Utam enyhe lejtő, alig is tekertem.
Erőlködés nélkül fele távhoz értem.
Nyakkendőm, füleim lobogtak a szélben.

Aztán váltott az út elkenődésemre.
Emelkedni kezdett. Tekertem lihegve.
Nem fütyörésztem már, nyomtam ráhajolva.
Néha szép az élet, néha meg otromba.

Ekkor következett az elkerülhető:
Lobogó nyakkendőm elkapta a küllő.
Orrom gőzerővel a kormányba vágott,
Levizitelhettem az út menti árkot.

Fájdalmas bódulat után észre tértem.
Nyakkendőm csücskével letöröltem vérem.
Elővonszolódtam bringámmal karöltve.
Én is, utóbbi is le és összetörve.

Vissza vettem utam, bicaj volt a mankóm.
Lényegében ennyi volt most a mondandóm.
Tanulság leszűrve. Nem vagyok én lökött.
Kétkerekűzéshez nyakkendőt nem kötök.

Amikor rám nézel,édes a pillanat
Szerelmes érzelmek,belém hatolnak
Szíven találnak édes szavaid
Mint Ámor mézédes nyilai
Kapui szívemnek
Számodra megnyílnak
Húrjait ügyesen pengeted
Kezedben tartod az életem
Nézésed mint legkisebb sóhaj
Számomra parancs minden óhaj
Édes szádnak minden csókja
Ízét meg nem hazudtolja

Érintésed belém hatolnak
Bennem mint égés helye
Mélyen nyomot hagynak
Érzem, hogy erősek a vágyak
Súlya a szívembe zárnak
Fényes glóriát varázsolsz
Magasra emelsz körénk
Szerelmünk csúcsra szárnyal
Mint óriás kerék

Réten a lepkék is ránk szállnak
Szerelemből szívnak
Majd odébb állnak
Viszik a hírt szélirányba
Tovább adják fűnek fának
Minden szerelmesnek
Galambok dalolnának
Szerelemmel élj
Holnap és a mának

Igen! Emlékszel rá?
Amikor ebéd előtt
A kocsiban azt kértem
Hogy úgy döntsél
Ne fájjon az Nekem
Kérés volt tisztességes
Szerintem, úgy éreztem
Ismét hittem neked
Miért? az okát tudod

De köszönöm kedvességed
Időpontot kérek tőled
Mikor jövök s megölellek
Nem vagyok egyszerű eset
Tartozom azok közé
Kik kevesek
Csalódtam már sokat
Olyan emberben
Kiben megbíztam teljesen

Nevettem már könnyeken
Könnyeztem nevetésemen
Ütöttek, rúgtak
Én felálltam
Ültem és tovább tűrtem
Egyetlen pofon sem
Ejtett Rajtam sebet
Kitéptem a szívem
És adtam oda Neked
Dobtad porba nem kellett

Megtanultam megbocsájtani
Megbocsájthatatlant elfelejteni
Mit más soha
Képes nem tenne Veled
Tanultam és megbuktam
Felálltam újra
De ismét a földre rogytam

Éltem az életem
Olykor temettem lényem
Még is itt vagyok
Készen arra,hogy megmutassam
Az élet lehet mostoha
Bármilyen kemény
Élni, végigcsinálni érdemes
Újra felállni, van remény!