Csendes őszi hétvégén,
útra kelünk te meg én,
ősz a kedves évszakom,
útra kelünk vonaton.

Vonat füstje messze száll,
sok szép helyen meg - meg áll,
élmény ez az utazás,
napfény ragyog mi reánk.

Völgyről fel és völgyre le,
visz a vonat messzire,
remek ez az utazás,
csodáljuk a sok szép fát.

Zöld fenyők közt robogunk,
visz szerelem vonatunk,
hegyoldalnak árnyéka,
csodás fények játéka.

Másik oldal aranyban,
rásüt napnak sugara,
ősz színeit csodáljuk,
kézen fogva megállunk.

Boldogság így megállni,
forró csókot váltani,
madárdalra eszmélni,
szép szemedre ránézni.

Tova robog vonatunk,
sok szépséget csodálunk,
egymást nézve derülünk,
őszbe borult szerelmünk.

Ősz adta kirándulás,
veled kedves oly csodás,
fogd a kezem örökké,
nem baj hogyha jő' a tél.

E szerelem vonatunk,
oly' boldogan utazunk,
majd végállomáshoz ér,
utazásunk véget ér.

Csendes őszi hétvégén,
útra kelünk te meg én,
ősz a kedves évszakom,
útra kelünk vonaton.

Vonat füstje messze száll,
sok szép helyen meg - meg áll,
élmény ez az utazás,
napfény ragyog mi reánk.

Völgyről fel és völgyre le,
visz a vonat messzire,
remek ez az utazás,
csodáljuk a sok szép fát.

Zöld fenyők közt robogunk,
visz szerelem vonatunk,
hegyoldalnak árnyéka,
csodás fények játéka.

Másik oldal aranyban,
rásüt napnak sugara,
ősz színeit csodáljuk,
kézen fogva megállunk.

Boldogság így megállni,
forró csókot váltani,
madárdalra eszmélni,
szép szemedre ránézni.

Tova robog vonatunk,
sok szépséget csodálunk,
egymást nézve derülünk,
őszbe borult szerelmünk.

Ősz adta kirándulás,
veled kedves oly csodás,
fogd a kezem örökké,
nem baj hogyha jő' a tél.

E szerelem vonatunk,
oly' boldogan utazunk,
majd végállomáshoz ér,
utazásunk véget ér.

Vörös rózsa reszkető kezemben,
gyógyulás halovány reménye,
lélek harc, állandó küzdelem,
idő múlásával már reménytelen.

Bizalom? Már tovaszállt lelkemben,
szívem gyógyulása oly reménytelen,
szebb jövő? Már nem juthat nekem,
marad a múlt, összetört szívemben.

Fáj, a lélek ölő bizonytalan jelen,
messze jár boldogságom, s kedvesem,
megtalálni nem fogom, bár keresem,
összetört szívvel ez reménytelen.

Emlékezés őseimre?

Ahogy vége, elmúlt az élet? már nincsen több akarat,
Egymás hiányát érezzük, de bízok, emlék megmarad.
Kedveseink, már nem hiányolnak, nem létezel?
Kedvesem, a hosszú utadon, fent, visszanézel?

Téged takar itt egy nagy síremlék halom,
De tudd, szívemben nem múlik a fájdalom!
Majd eljő az idő, összeölelkezünk egy fázós hajnalon?
És, ha megint együtt leszünk, akkor ott már semmi nem fáj nagyon.

Hogy hátha látlak, ott messze, igyekszem lábujjhegyre állni,
Nyakam is kinyújtom, de messze vagy, tégedet biz? nem látni?
Ahogy lépegetek, puha? tehát alulról rothad az avar,
Cipőm besüpped, de már benne kárt nem tesz, senkit már nem zavar.

Vecsés, 2015. január 2. ? Kustra Ferenc

Zaj ömlik velem a sírkert a csöndjébe,
Kedvesem, jöttem, mert Te itt laksz örökre…
Anyám te is, távoztatok mindörökre.

Sírás, hüppögés, neszezés, halk mondatok,
Fütyülnek a közelben menő vonatok...
Valaki hangosan jajdult is, belerúgott a síremlékbe,
Fáj neki, de hangosan átkozódni nem mer… könny a szemébe…
*

(3 soros-zárttükrös)
Halottak napján a kis gyertyafények, mint őrtüzek hajladoznak.
Körbenézek, mindenfelé ez van, földi-szép csillagnak látszanak.
Halottak napján a kis gyertyafények, mint őrtüzek hajladoznak.

Itt járok egyedül, a temetőben, kezemben gyertya és virág,
Messze vagy, ott nyugovóra tértél, elválaszt tőlem a másvilág.
Itt járok egyedül, a temetőben, kezemben gyertya és virág,

Látom a sírodnál már voltak és virágokat tettek,
De én nem tudom, a könnyei talán mind szívből jöttek?
Látom a sírodnál már voltak és virágokat tettek,
*

Megint eltelt egy év, nélküled voltam a földi létbe,
Emlékeim meg csak föltolulnak, de majd' egy végtébe.
Kezd csöpögni az eső, igen felhős az ég alja,
El is megyek haza, különben jön, ronggyá-ázása.

(Septolet)
Isten veletek,
Lassan hazamegyek,
Útközben merengek,
Egyedül ténfergek…
Célt, már nem érek!

Kérek,
Félek…

Vecsés, 2020. május 3. – Kustra Ferenc