Idő 
Értékelés 
Értékelés Turi Pista családunk tagja,
Van több orvosi szakvizsgája.
Harminc évig volt körzeti orvos,
Most a legjobb reumatológus.
Jó fej a doki, igen szeretjük,
Mint embert is felettébb kedveljük.
Kár, hogy nem találkoztam vele máma,
Oly’ felüdülést jelent társasága.
Rendelőnk, igazgató főorvosa
És rheumathológus főorvosa.
Betegen is öröm hozzá járni,
Mindig szívből segít meggyógyulni.
Egyik érdekes régi esete,
Az Annus néni székrekedése.
Ha három napig állt benne széke,
Szíve verte magát nagyon félre.
Jajongott a család, hívták mentőt,
A Pistát tisztelték, mint megmentőt.
Pedig aztán nem irt fel csak hashajtót,
De panaszt megszüntette, gyorsan, legott.
Játszottam nyomozót Rendőrségen,
Vele voltunk halottszemlén, ketten.
Fölöttébb szerettünk együtt dolgozni,
Ha tehettem, intézkedtem: őt hívni!
Jól eligazodik orvoslásban
És mint főnök az igazgatásban.
Rokonok, beosztottak szeretik,
A betegek istenként tisztelik.
Igen jó ember az isten adta,
De neki is van egy nagy hibája.
Cigizik, dohányzik, láncdohányos,
Nem számít, ki a passzív dohányos.
Ne bántsuk őt, alig van hibája,
Köszvényére nincsen diétája.
Pedig magának tudná csinálni,
Igaz, azt be is kéne tartani.
No és még egy utolsó megrovás,
Igen szereti a sört nem vitás.
Ezt már csak azért rójuk fel neki,
Köszvény a sört, bizony nem szereti.
Igen sok sakkozás és olvasás,
Kedvenc főétele a babgulyás.
Igen érdekesen eszi lelkem,
Közben bagózik, mi nagyon mérgem.
Szeret utazni, mi dicséretes,
Bejárta Ázsiát, mily’ érdekes.
Korea, Thaiföld, oh, mily’ helyek,
Élmények maradók, érdekesek.
Művelt, okos, világlátott ember,
Mi vitte erre rá, tán a kényszer?
Belső igénye van mindezekre,
Ritka ember, mily’ sok az ő esze.
Mi csak Pista bácsinak nevezzük,
Ebből is láthatja, hogy szeretjük.
Jó így nekünk, kellemes a család,
Maradj velünk soká, ne légy galád
Pista bácsi.
Vecsés, 1997. május 9. – Kustra Ferenc József- íródott kedves és szeretett hozzátartozómról.
Van több orvosi szakvizsgája.
Harminc évig volt körzeti orvos,
Most a legjobb reumatológus.
Jó fej a doki, igen szeretjük,
Mint embert is felettébb kedveljük.
Kár, hogy nem találkoztam vele máma,
Oly’ felüdülést jelent társasága.
Rendelőnk, igazgató főorvosa
És rheumathológus főorvosa.
Betegen is öröm hozzá járni,
Mindig szívből segít meggyógyulni.
Egyik érdekes régi esete,
Az Annus néni székrekedése.
Ha három napig állt benne széke,
Szíve verte magát nagyon félre.
Jajongott a család, hívták mentőt,
A Pistát tisztelték, mint megmentőt.
Pedig aztán nem irt fel csak hashajtót,
De panaszt megszüntette, gyorsan, legott.
Játszottam nyomozót Rendőrségen,
Vele voltunk halottszemlén, ketten.
Fölöttébb szerettünk együtt dolgozni,
Ha tehettem, intézkedtem: őt hívni!
Jól eligazodik orvoslásban
És mint főnök az igazgatásban.
Rokonok, beosztottak szeretik,
A betegek istenként tisztelik.
Igen jó ember az isten adta,
De neki is van egy nagy hibája.
Cigizik, dohányzik, láncdohányos,
Nem számít, ki a passzív dohányos.
Ne bántsuk őt, alig van hibája,
Köszvényére nincsen diétája.
Pedig magának tudná csinálni,
Igaz, azt be is kéne tartani.
No és még egy utolsó megrovás,
Igen szereti a sört nem vitás.
Ezt már csak azért rójuk fel neki,
Köszvény a sört, bizony nem szereti.
Igen sok sakkozás és olvasás,
Kedvenc főétele a babgulyás.
Igen érdekesen eszi lelkem,
Közben bagózik, mi nagyon mérgem.
Szeret utazni, mi dicséretes,
Bejárta Ázsiát, mily’ érdekes.
Korea, Thaiföld, oh, mily’ helyek,
Élmények maradók, érdekesek.
Művelt, okos, világlátott ember,
Mi vitte erre rá, tán a kényszer?
Belső igénye van mindezekre,
Ritka ember, mily’ sok az ő esze.
Mi csak Pista bácsinak nevezzük,
Ebből is láthatja, hogy szeretjük.
Jó így nekünk, kellemes a család,
Maradj velünk soká, ne légy galád
Pista bácsi.
Vecsés, 1997. május 9. – Kustra Ferenc József- íródott kedves és szeretett hozzátartozómról.
(Anaforás)
Hmm… ha nem függnék, uralkodó „összes” körülményemtől,
Még tán' jobb sorsom is lehetne -meg múltam- zsigerből.
Hmm… Születésemkor beborított egy nagy, matt fekete fátyol,
Még jobb is lehetett volna minden… ó, sorsom, mért elhagyol?
*
(Senrjú)
Nem is én döntök,
Körülményirányítás!
Sors, rég’ elhagyott…
*
Fekete fátyol
Megmaradt, csak az enyém!
Rég’ elhagyott sors…
*
Születésemkor
Borús égen, csillagok?
Elhagyott rég’… sors.
Pazar, ahogy meditálok, ezt tanácsolták nekem,
De nem használ, ez bizony ez, az én lehetetlenem.
A matt fekete fátylam, kitartóan kísért mindvégig,
Ez már marad! Születésem óra és most már a sírig…
(Anaforás, halmazrímes, belső rímes)
Kik kedvesek voltatok nekem, már mind régen elmentetek… végül,
Így aztán itt maradtam a fonton, ellenségek között, egyedül.
Kik kedvesek voltatok nekem, mind hiányoztok oly' végtelenül,
Így aztán majd megyek lélekúton… bizony elkerülhetetlenül.
*
Ó! Ha nem függnék
Mástól! Szeretet lengne…
Gonosz emberek!
*
Éjsötét fátyol,
Távoli erdőségbe…
Levélzizegés.
*
Adjatok éltet,
Fekete nélkül békét!
Csillagfény magány.
*
Szél dalolása,
Elrepítheti rossza?
Ez felnőtt mese…
*
Kihalt parkban rendszeresen meditálok,
Ez jó, mert ott idegen kutyákkal játszok…
Kihalt parkban, keresem elveszett életet,
Ez jó… mert ott érzem a sok bárgyú nézetet.
(Bokorrímes)
Van, hogy ott ér a sötét, holdvilágos este,
Én meg keresem a csillagokat, fűben heverve.
Hogyan tovább? Életrealitás, vággyal keverve…
Vecsés, 2015. május 5. – Kustra Ferenc József– tavaszi megújulás jegyében született gondolatok önéletrajzi írásként.
Hmm… ha nem függnék, uralkodó „összes” körülményemtől,
Még tán' jobb sorsom is lehetne -meg múltam- zsigerből.
Hmm… Születésemkor beborított egy nagy, matt fekete fátyol,
Még jobb is lehetett volna minden… ó, sorsom, mért elhagyol?
*
(Senrjú)
Nem is én döntök,
Körülményirányítás!
Sors, rég’ elhagyott…
*
Fekete fátyol
Megmaradt, csak az enyém!
Rég’ elhagyott sors…
*
Születésemkor
Borús égen, csillagok?
Elhagyott rég’… sors.
Pazar, ahogy meditálok, ezt tanácsolták nekem,
De nem használ, ez bizony ez, az én lehetetlenem.
A matt fekete fátylam, kitartóan kísért mindvégig,
Ez már marad! Születésem óra és most már a sírig…
(Anaforás, halmazrímes, belső rímes)
Kik kedvesek voltatok nekem, már mind régen elmentetek… végül,
Így aztán itt maradtam a fonton, ellenségek között, egyedül.
Kik kedvesek voltatok nekem, mind hiányoztok oly' végtelenül,
Így aztán majd megyek lélekúton… bizony elkerülhetetlenül.
*
Ó! Ha nem függnék
Mástól! Szeretet lengne…
Gonosz emberek!
*
Éjsötét fátyol,
Távoli erdőségbe…
Levélzizegés.
*
Adjatok éltet,
Fekete nélkül békét!
Csillagfény magány.
*
Szél dalolása,
Elrepítheti rossza?
Ez felnőtt mese…
*
Kihalt parkban rendszeresen meditálok,
Ez jó, mert ott idegen kutyákkal játszok…
Kihalt parkban, keresem elveszett életet,
Ez jó… mert ott érzem a sok bárgyú nézetet.
(Bokorrímes)
Van, hogy ott ér a sötét, holdvilágos este,
Én meg keresem a csillagokat, fűben heverve.
Hogyan tovább? Életrealitás, vággyal keverve…
Vecsés, 2015. május 5. – Kustra Ferenc József– tavaszi megújulás jegyében született gondolatok önéletrajzi írásként.
Csak egy porszem vagyok a nagy sivatagban.
Fú a szél és gördülők át a dombon, lassan.
Nincsen semmi lehetőségem megállni.
A szélzúgásban nem tudok kiáltani.
Nincs, akihez szóljak, itt minden egyforma
És itt pillanatnyi az alak és forma.
Dűnék jönnek, mennek, ahogy fúj a szél,
Csak gürcölök, ahogy fúj a szél és nincs cél.
Jó nagy tevelábak jönnek, rám taposnak,
Nekik mindegy a homok, csak vándorolnak.
A teve szőrébe ragadni nem tudok,
Mert én csak dűnéről dűnére vonulok.
Borzalmas érzés, egy szem homoknak lenni,
Miközben a szél feladata elvinni
És innen jó messze, más dűnébe épít,
Ahol már nem jár teve, aki segít.
Csak e kedves púposka volna reményem,
De kellene, hogy fölismerje erényem.
Bundájába lennék, nem lenne egyedül,
Én meg az erdőben elhagynám hitlenül.
Úgy hallottam ott már esik is az eső
És nagy sárban én lehetnék az első
Szem, alkotó rész a vályogtéglában
És legalább alkatrész, szép nagy házban.
Csak gördülők tovább a dűnén és semmi
Kilátásom innen egyszer kikerülni.
Csak fúj a szél, fúj, átfúj az ember lelkén.
Homokszem! Embernek képzelem magam én?
Budapest, 2000. július 27. – Kustra Ferenc József- íródott: önéletrajzi írásként!
Fú a szél és gördülők át a dombon, lassan.
Nincsen semmi lehetőségem megállni.
A szélzúgásban nem tudok kiáltani.
Nincs, akihez szóljak, itt minden egyforma
És itt pillanatnyi az alak és forma.
Dűnék jönnek, mennek, ahogy fúj a szél,
Csak gürcölök, ahogy fúj a szél és nincs cél.
Jó nagy tevelábak jönnek, rám taposnak,
Nekik mindegy a homok, csak vándorolnak.
A teve szőrébe ragadni nem tudok,
Mert én csak dűnéről dűnére vonulok.
Borzalmas érzés, egy szem homoknak lenni,
Miközben a szél feladata elvinni
És innen jó messze, más dűnébe épít,
Ahol már nem jár teve, aki segít.
Csak e kedves púposka volna reményem,
De kellene, hogy fölismerje erényem.
Bundájába lennék, nem lenne egyedül,
Én meg az erdőben elhagynám hitlenül.
Úgy hallottam ott már esik is az eső
És nagy sárban én lehetnék az első
Szem, alkotó rész a vályogtéglában
És legalább alkatrész, szép nagy házban.
Csak gördülők tovább a dűnén és semmi
Kilátásom innen egyszer kikerülni.
Csak fúj a szél, fúj, átfúj az ember lelkén.
Homokszem! Embernek képzelem magam én?
Budapest, 2000. július 27. – Kustra Ferenc József- íródott: önéletrajzi írásként!
Nehogy már beijedjetek, kedves asszonyok-lányok,
Húsvét hétfő van, de nem pazarolok vizet rátok…
Ma még nem is reggeliztem, szívesen ennék sonkát tojással,
Enném hozzá az ecetes tormát, friss kenyérrel, két pofával…
Ma még nem is reggeliztem, szívesen ennék sonkát tojással.
Közben elővenném… megmutatnám… a méretes üveg pacsulimat.
Ja! És a végére kapom a reggeli utáni habos kávémat?
Legyünk túl ezeken, le akarom aratni hiányzó babérokat!
Álljatok csak nagyság szerint sorba,
Hogy pacsuli gőz se menjen kárba…
Álljatok csak nagyság szerint sorba.
Micsoda élmény lesz titeket húsvétilag meglocsolni,
Már csak röviden kortyolok kávémból, biz’ neki kell fogni!
Ja! Jut eszembe a kardinális kérdés; szabad locsolni?
2009. március 19. – Kustra Ferenc József- íródott: önéletrajzi írásként, alloiostrofikus versformában.
Húsvét hétfő van, de nem pazarolok vizet rátok…
Ma még nem is reggeliztem, szívesen ennék sonkát tojással,
Enném hozzá az ecetes tormát, friss kenyérrel, két pofával…
Ma még nem is reggeliztem, szívesen ennék sonkát tojással.
Közben elővenném… megmutatnám… a méretes üveg pacsulimat.
Ja! És a végére kapom a reggeli utáni habos kávémat?
Legyünk túl ezeken, le akarom aratni hiányzó babérokat!
Álljatok csak nagyság szerint sorba,
Hogy pacsuli gőz se menjen kárba…
Álljatok csak nagyság szerint sorba.
Micsoda élmény lesz titeket húsvétilag meglocsolni,
Már csak röviden kortyolok kávémból, biz’ neki kell fogni!
Ja! Jut eszembe a kardinális kérdés; szabad locsolni?
2009. március 19. – Kustra Ferenc József- íródott: önéletrajzi írásként, alloiostrofikus versformában.
Elmentél? Nem is voltál soha. Nem vagy?
Nélküled üresen csikorog az agy.
Hiányzol, mint kerékagynak a zsír,
Nélküled csikorgok, rólad semmi hír.
Itt az idő! Véglegesen felmérem,
Hogy nélküled mit sem ér az életem.
Föladom, a határidő december
Harmincegy és onnan nem vagyok ember.
Nem vagy. Nélküled az élet mit sem ér.
Nélküled az életem csak folt, de fehér.
Nélküled nem lehet feltérképezni se,
Mert üres, mint a szegények köcsögje.
Hát igen, nélküled idejutottam,
Eddig öklömmel semmibe sújtottam.
Most már látom eddig öklöm sem volt,
Most már látom, életem hamvában holt.
Én szólítanálak: Kedves Szerencsém!
Te! Hogy tegyem? Sohse voltál enyém.
Ez van… Búcsúzzunk el ismeretlenül,
Megyek tovább kielégületlenül.
Budapest, 2000. október 8. –Kustra Ferenc József- önéletrajzi írás.
Nélküled üresen csikorog az agy.
Hiányzol, mint kerékagynak a zsír,
Nélküled csikorgok, rólad semmi hír.
Itt az idő! Véglegesen felmérem,
Hogy nélküled mit sem ér az életem.
Föladom, a határidő december
Harmincegy és onnan nem vagyok ember.
Nem vagy. Nélküled az élet mit sem ér.
Nélküled az életem csak folt, de fehér.
Nélküled nem lehet feltérképezni se,
Mert üres, mint a szegények köcsögje.
Hát igen, nélküled idejutottam,
Eddig öklömmel semmibe sújtottam.
Most már látom eddig öklöm sem volt,
Most már látom, életem hamvában holt.
Én szólítanálak: Kedves Szerencsém!
Te! Hogy tegyem? Sohse voltál enyém.
Ez van… Búcsúzzunk el ismeretlenül,
Megyek tovább kielégületlenül.
Budapest, 2000. október 8. –Kustra Ferenc József- önéletrajzi írás.
