Megy a felhívásom…

(3 soros-zárttükrös)
Hah! Hogy én a szerető emberiséget mennyire akarom…
Mindennap meditálok ezen és így telik majd' minden napom…
Hah! Hogy én a szerető emberiséget mennyire akarom.
*
Így aztán egyedül vagyok, tollamból kisercenget a magány,
Pedig én keresem az együttműködést, mint utcai vagány…
Így aztán egyedül vagyok, tollamból kisercenget a magány.

Szavak és a mondatok hiába töltik ki a soraimat,
Az emberek bizony olyanok, nem fogadják indokaimat...

Az igazság, hogy az életvonatok jönnek vagy mennek,
Vannak többen, amik engemet kanyarban is előznek,
És bizony látni, hogy ott régi mulatságok tetőznek.
Most az újévben emberek régi utakon előznek?

(3 soros-zárttükrös)
Itt az újév is és vajon minden megy tovább a régiben?
Jobb híján kutakodunk mindannyian a rongyos fecniben?
Itt az újév is és vajon minden megy tovább a régiben?
*
(Septolet)
Csak együttműködni!
Egymásra nézni…
Nevetve ökörködni…

Emberi faj!
Minek nektek baj?
Inkább szeretve;
Együttműködve…
*
Hol vagytok Ti régi játszótársak, kik még velem gondolkoztok?
Az emberiség sok-sok baján ezzel és együtt javíthattok!

(Anaforás, belső rímes, önrímes)
Várhatjuk a kegyelmet, de idő mutatja, hogy úgysem jön el.
Várhatjuk a kegyelmet, talán nem érdemeljük, úgysem jön el…
Várhatjuk a kegyelmet, bízzunk még tovább… talán később jön el?

Mondja nekünk a dal is; „szeressük egymást gyerekek…”
Én meg szeretném, hogy szeretetteljesek legyetek…

Vecsés, 2019. december 23. – Kustra Ferenc József – íródott: alloiostrofikus versformában.

A szememben fény, köröttem csend.
Csak hallanám, hogy mi megy odafent.
Egyedül még, egyedül mindig.
Ki kísér majd el az aranyközépútig.
Itt a fejemben egy látomás.
Mi szült neked egy vallomást.
Magam ellen becsülettel küzdhetek.
Jöhet a változás.
Nem kérem, hogy megértsd.
Nem akarom, hogy megbocsáss.
Valaki más, majd rám talál s elvisz magával.
Majd hárman megyünk tovább, ő és én, a magánnyal.

Az érzelmek síkján…

Kedves Barátném, mutasd a kottád,
Mit mutat nekem az ábrád?

Kedvesem!
Ne keresd kottám.
Egy húron pendülünk már.
Húrom pengesd, búj hozzám,
Szeretlek! -mondám.
*

Odaadó szeretőm… az egyetlen vagy,
Aki bajban el nem hagy.

Tudom jól,
Egyetlen vagyok.
Tűzön, vízen át együtt,
Menni veled akarok,
S végig... maradok!
*

Édes szerelmem mit mondasz, mindig édes,
Finom, halk, fülbe csempészes…

Édesem!
Füledbe súgom:
Imádlak, érted élek,
A szerelmedben úszom.
Karodba bújom!
*

Álmaink lépcsőjén hallgatom dalod…
Nem fakó boldogság, remélem, hogy, akarod…

Csak veled!
Hallgasd a dalom,
Simogató fuvallat,
Szívből neked dalolom.
Szeress, akarom!
*

Életem hangszere a Te szerelmed,
Pengetem a húrjait, míg megengeded.

Jöjj Édes!
Tiéd szerelmem,
Hangszered mért ne lenne?
Pengesd, pengesd...élvezem.
Játsszál még velem!
*

A mi napkelténk ébredezik horizont párnáján,
Kávéját várja, napnak sugarán…

Ébredni
Édes kettesben,
Meglesni nap felkeltét.
Karjaink ölelésben,
Meghitt békében.
*

Szerelmünk a mai napon is a régi,
Közösségünket, napkelte fényli…

Még ma is
Minden a régi,
Együtt várjuk a reggelt.
Szerelmünk él, mennybéli,
Nem fakult, égi...
*

Addig jó, míg remegő ujjaim cirógatnak,
Mitől vágyaid, erőre kapnak…

Vecsés, 2015. január 5. – Szabadka, 2018. június 7. - Kustra Ferenc- az erotikus 10 szavasokat én írtam, alá a kínai versformát= „Vágyódás délre”: "Yijiangnan" 3, 5, 7, 7, 5 Rímképlet = xaxaa, szerző és poéta társam, Jurisin Szőke Margit. A vers címe:”Örök szerelem”

Az erotika szárnyán…

Az ezüstös Hold nyitott ablakomon mosolyog be rám,
A mosolyod várom, verset írnák, de eltompult pennám.
Gondolatim nálad járnak, nem szül verset memóriám,
Gyötrő vágyak feszítik testem, fogytán az energiám.

(10 szavas)
Csukott szemeid békét sugallnak…
Közben meg benned a vágyak tombolnak
*

Üres és rideg az ágyam, belebújni borzong testem,
Szívem magányos, hiányol, vágysóhajtól remeg keblem.
Testem eped, hiányolja bársonykezed, jöjj Kedvesem!
Ölelj, szeress, csitítsd a vágyam, hozz lázba, röpülj velem!

(3 soros-zárttükrős)
Jövök már, úton vagyok, mint közelgő erdő, zizzenő muzsikája.
Dúl bennem a bizsergés, egyre nő... beteljesül két szív vágya...
Jövök már, úton vagyok, mint közelgő erdő, zizzenő muzsikája.
*

Nincsen kínzó vágy, itt vagy velem, szorosan ölel kezed,
Láz uralja énem, ingem gombolod, rólam leveszed.
Rózsaszirmos ágyba viszel, hozzám simul izzó tested,
Vágylázasan, erőteljesen csókolsz, számban a nyelved.

(Limerick)
Ez az, élvezem, hogy megjöttem,
Oldalt fekszek, Te meg előttem.
Kéj neszek... sóhajok,
Bizsergést átadok.
Vágy összeforraszt... téged, engem.
*

Kezed siklik nedves testemen, már gödreim keresed,
Kérlek, amit vágysz, tegyed, élvezni akarom szerelmed.
Testem fetreng kéjtől, vágytól, észveszejtő lenni veled,
Sikoly tör ki ajkamon, egybeforr velem tested s lelked.

Simogatlak, vicsorítok fogsorommal, torkomból hörgés tőr fel,
Birkózók a tőled kapott, emelkedett érzéssel. Egy vagyok a kéjeddel.
Az én testemben is tobzódik a vágy forrósága, sütkérezek kéjfényeddel.
*

Mintha már ezer év telt volna el, pedig most mentél el,
Mutatókat nézem, szeretném, ha futnának ezerrel.
Csoda jó veled, együttlétünkre vágyok, minden éjjel,
Jöjj, siess hozzám! Röpülj velem újra az egekbe fel!
*

(Kínai: (erős) vágyakozás- „Ku- xiangsi” -7, 3, 3, 4, 5, 7, 3, 3 Rímképlet = axaxaxxa)
Jövők újra, nem kések,
Értelem?
Kéj-éjek
Elherdálva…?
Éjjel, kéj-fények,
Fognak világítani!
Kéj, repdes…
Kéj! Égek…

Szabadka, 2018. június 29. – Vecsés, 2018. július 1. –Jurisin Szőke Margit– a verset én írtam, alá a 10 szavast, a 3 soros-zárttükrös –t, a limerik -t, a bokorrímest és a kínai formát, poéta-, és szerzőtársam Kustra Ferenc József. A vegyes címe: „Jövők újra, sietek…”

Honnan erednek azok az őselvek?
Folyton előttem állnak mint kőhegyek.
Százszor, bizton nem néhányszor
Üti fel fejét hogy erősnek ismernek.

Mászom, utamban áll egy szerpentin.
Vétek uralkodnom békés területein
A völgynek, nem találok nyugalmat
Az elnyomottak hamar múló könnyein.

Rang és létra, csodás szimbolika.
Az észak hegyei jobb retorika,
Mihelyst csúcsra törni akar s fog
Hálátlan harcosoknak legjobbika.

Felfelé ösvényen gyengül a növényzet.
Zöldellő színek nem borítják környéket,
Alázat hűlt helye és annak hivatott
káromlói rombolják az összképet.

Mit akarok Én, kósza vágyálmot?
Elhiszem, és vállalom a vakságot,
Átgázolok utolsó méterein a gyopárnak
S követelem a legmagasabb ábrándot.

A maradék meghátrált, egyedül állok
Hófödte magaslatról én diktálok.
Ridegség fog el nyomban, felelősség
Terhe nyom mi ellen szembeszállok.

Vezetem a hegy lakóit, fagyoskodva.
Gyáva hatalom másokat ostorozva
Őrzi saját helyét. Nem értek vele egyet,
Lelkem szól mint zászló, fentről s lobogva.

Visszaindulok a völgyekbe, a béke hív.
Domináns egyén itt nem csatát vív,
Akaratommal rendet teremtek, mely
Oly hatalmas, mint az emberi szív.