Légy jó hozzám, ha sötét hajamra
majd a tél borít csipkefedőt,
ha nem ölel már úgy karom, mint régen,
s olyan szorosan, mint azelőtt.

Légy jó hozzám, ha arcom már ránctól
torzult, s nem lesz már annyi erőm,
s ne vess meg majd, ha agyam is tompul,
hisz egyre kevesebb már az időm.

Szívem még most is ugyanúgy érez,
épp olyan forrón, mint azelőtt,
s bármi is lesz, én szeretni foglak
akkor is, ha az éj szele jő.

Légy jó hozzám, hisz nélküled én is
olyan védtelen, s árva vagyok,
mint hervadt virág, s ha nem látlak többé,
félek, hogy lassan belehalok.

Gyönyörű volt, akár egy álom,
mind az, mit képzeltem veled,
gyönyörű, mit arany tollal
színesre festett a képzelet.


Gyönyörű, de rá kellett jönnöm,
mind az, mit elhittem neked,
hazugság volt. Most rideg minden,
s nem találom a helyemet.


Kihűlt szívemben néma gyász van,
s a könny, mely lelkemről pereg,
eleven sebként sajdul bennem,
aztán elmúlik hirtelen.


Időm kevés, és nem akarom már
rád pazarolni, mert lehet,
azt dobom el, ki csöndben, némán,
tiszta szívéből szeretett.


Néha még itt vagy álmaimban,
de többé nem leszek veled,
messze tűnök, hol talán egyszer
rám talál még a szerelem.

Futnak az évek

Futnak az évek, de amíg élek
szeretnék átélni ezer csodát,
melletted lenni, ha bármi is jönne,
hogy elmondhasd majd, ha valami bánt.


Futnak az évek rohanó lépttel,
és néha nem tudjuk, hogyan tovább,
egyetlen csak, mi biztosnak tűnik,
hogy szeretlek téged egy életen át.


Történjen bármi, én nem fogok bánni
semmit sem, amíg mellettem állsz,
mert amíg itt vagy karomba bújva,
addig gyönyörű ez a világ.


Jöhet a tél és pustolhat hó is
hófehér leplét terítve ránk,
mert az a tűz, mely belőlünk árad,
úgy fűt, akár egy meleg kabát.


Futnak az évek. Messze tűnt régen
az ifjúkori álmodozás,
de míg egy csöppnyi remény is éltet,
Addig gyönyörű ez a világ.

Mama szeretsz e akkor is engem,
mikor egy kicsit morcos vagyok,
s dacolok véled, ha nem az van mindig,
amit hirtelen én akarok?

Mama szeretsz e akkor is engem,
amikor kicsit rosszabb vagyok,
s összekenem a szép, új ruhámat,
vagy sáros tócsában tapicskolok?


Mama tudod, én mindig szeretlek,
akkor is, mikor durcás vagyok,
csak kicsi szívem nem érti még meg,
hogy értem van minden, s szeretsz nagyon.


Igen kicsim! Én nagyon szeretlek!
Te vagy a csillag, mely nékem ragyog,
s nincs más boldogabb ember a földön,
mint én, mikor végre veled vagyok.


Gyöngül a karom. Múlik az élet,
de míg csak élek, imádkozom,
kérem az istent, őrizzen téged,
s ez lesz az utolsó gondolatom.

Szinte érzem, itt a vég Emma!
Hívnék orvost, papot… kit még ma?
Te vagy bevégzettség?
Érinthetetlenség?
Tüzelve vágyok Rád! Ó, Emma!

Hiányzol, reggel se süt a nap,
Csak esik, ernyővel jár a pap.
Nagy erőm van, várlak!
Jössz? Karomba zárlak…
Csodákkal telt szíved, vágyalap.

Melengetnéd szívem? Ó, Emma…
Napsütésed kén’… fuvallata.
Nevetsz vagy könnyezel?
És együttérzéssel?
Két fél az egész, gyere még ma!

Vecsés, 2020. október 7. - Kustra Ferenc József – íródott: romantikus LIMERIK csokorban.