Az ezüst levelű nyárfa törzse
Csontfehéren villan
Párás teliholdkor
A mély-sötét éjszakában.
Fent a dermedt, fénylő koronák,
Alant reszketve kuporog a vakság
Sűrűn szőtt, szuszogó bozótban...
Titkosan hallgatag a némaság.

A szél sem suttog ma.
Beleolvad a csend
Rejtelmes holdvilágba,
És komótosan ködfátyol
Ereszkedik az ásító tájra.
Az elnyúlt pillanat
Csillagokat terel karámba,
A szeplős ég
Hatalmas hold-udvarába.

A hűvös nap végére,
Mint frissen sült kenyér
E nyugalmas béke
Zamata...az égig ér.
Hol száll esti ima hite,
Oda egy angyal betér.

Vízkelet, 2021. február 16.

A Régiek megmondták;
Más felé fordult a világ!
...csak aggok károgták?!
Haladni kell fejlődve
A mai korral előre!
Az evolúció tetejére?!

Sistereg a rekkenő hőség,
Verejték cseppekből bőség...
Rövidre zsugorodott az árnyék,
Meglapul a tett, a szándék.

Adatrekordot jegyeznek hevesen;
Olvashatod a neten...
Itt a földön ilyen is megterem?!
Születőben van még egyéb más
Sokasodó megjósolt csapás,
Eddig nem tapasztalt változás.

Pilledt a repedt táj délibábja,
Torkát köszörüli hűsítő imára.
Fuldokol mező, erdő, lények,
És emberben a szikkadt lélek.

Hullámzó, ringó aszfalt terek,
Tornyosodó épület-rengetegek.
Táguló légüres térben
Úszik a Föld a szemétben.
Közben csapból folyik el a vére,
Beton kerül amputált tüdejére!

Kórt fecskendez büszkeséggel,
Hiú szakértelemmel,
Ostobaság tüneteivel
A gőgös bölcs-ő-ember.

Földünk embertől haldoklik,
És a nemzedék ha elalszik...
Elalél szikes, kopár talajon!
Nézhet majd az űr-ablakon?!
Tudományát zsebre teheti,
Ha nem lesz idelent senki.

A Föld az otthon, itt a haza,
Ez volt régen az Éden maga!
Valaha...
Hová fejlődik az ember agya?

Sorsom, születéskor kirótta rám a végítéleti bíróság által,
Hogy éltemet a végzet, omló gödrében kell leélnem, mindazonáltal
Bár éltem hosszan igaz és bűntelen rabként, senki vagyok ezen-által...

Nem akartam én meghalni, de a végítélet bíróság kivégzett,
Persze azt nem értem, hogy mi okból van, hogy magának engem kinézett
A sorsom végtelenül kegyetlen, de a konkrét haláltól megvédett.

Könnyező szemmel gödröm omló falára merengek
Közbe ez nem jó, de messzeségbe nem révedhetek...
Közelg' azonban idő, történelem része leszek!

(Septolet)
Kínszenvedés,
Ideálkeresés,
Cselvetés,
Összeszedelőzködés?

Miért volt, ami eltolt,
Mezőségem nem volt...
Létem... csak holt?

Vecsés, 2020. február 2. – Kustra Ferenc József

Mert úri kedvem úgy tartotta…

Nincs semmi másom,
Csak vendégszeretetem.
Meghívtam őket.
*
Megyek a boltba
Veszek lisztet kenyérnek,
Adok vendégnek.
***

Lakomát csaptunk.
Volt egy nagy evős napunk.
Pocim degesz lett.
*
Vendégek mennek,
Mi meg kitakarítunk.
Vacsi-maradék...
*
Jól eltelt a nap,
Jól éreztük magunkat.
Máskor mi megyünk.

Vecsés, 2013. március 23. – Kustra Ferenc József– írtam: senrjú csokorban. Önéletrajzi írás.

Eltévedt golyók süvítenek körülöttem,
Ide-oda ugrálok, kapkodom a fejem.
Ha valakinek csak úgy, lőhetnékje támad,
Nem néz, csak rám lő, mintha én lennék a dámvad.

Ma hallottam nagy hírt, már puskával lőnek rám,
Menekülnöm is kell, pedig ezt nem akarnám.
Születéstől az élet, halálig haldoklás,
Nekem ez meg még plusz, kínszenvedés semmi más.

Budapest, 2000. július 30. –Kustra Ferenc József- Önéletrajzi írás