Idő 
Értékelés 
Értékelés Szemlélő voltam – versben, HIAQ –ban és TANQ –ban.
Hú-hú, ez a jeges szélvihar, csak úgy támad a távvezeték drótok között,
Onnan, fanfárok hangja hallatszik! Valami megváltozott a drót-lét között?
Ez a torz lelkű gondolja, hogy sikere lesz, ha parodizál mező fölött?
Vagy azt gondolja, hogy tájfunt játszik, mint gyerekek –vitézt- fakarddal?
Akkor jobban várják őt, mint a halált, ki még csak ver a kardlappal,
Vagy lehet, hogy nem éri föl ésszel, hogy nincs siker jég-hó halmazzal?
Duruzsol a fanfárok nyekergése,
Síkit a dróthegedű lihegése…
Alkotás a hulló kristályok zizegése,
Megfázítós, hideg szél jeges melegsége…
*
Zúgó a szél: de vajh’
Merről jön? Mér, izzaszt kabát?
Meleg-hideg… reszket!
Most a gőgjét éli a szél,
És álnokul, csak jót mesél…
*
Gyökerestől kitépett fák körben mindenütt,
Bánatos ember szívében fájdalom beült…
A természet ereje tarol! Beteljesült!
***
Ez a szélvihar, a halál angyalának a lova,
Ami úgy tud vágtatni, hogy nincs is vasalt patkója?
Vagy ez a sok széllökés, támadó ordasok sora?
Ahogy elnézem a jeges szélvihart, oly’ mint orgia,
Azt is konstatálom magamban, hogy szépen lett megírva,
Egy nagy zenekarra, amit most előad, nem mammogva!
*
Akár, szép is lehet
Egy ilyen jeges tornádó.
Embertelen, nem kell!
*
Engemet ez a vihar inzultál!
Vagy mondhatnám, úgy látom, hogy vegzál...
Ha jobban figyelek… rondán szekál.
Mindezt jól látva, hallva, érezve,
A valóságban nem kételkedve,
Összehívtam az öregek tanácsát… ez én vagyok,
Hogy megtanácskozzuk, mikor, mit hoznak a holnapok…
Mindenki időben jött,
Senki nem ökörködött,
Mert a téli hideg-vihar téma,
Most aktuális, nem holnap… még ma!
Vezetésemmel rájöttünk, most van itt az ideje,
Még ha, ehhez embernek nem is nagyon van idege…
Fújj csak vihar… már várom, tavasznak majd lesz keletje!
Vecsés, 2017. december 23. – Kustra Ferenc József
Inzultál: sérteget, becsmérel – Vegzál: nyaggat, ostromol – Szekál: piszkál, ingerel
Hú-hú, ez a jeges szélvihar, csak úgy támad a távvezeték drótok között,
Onnan, fanfárok hangja hallatszik! Valami megváltozott a drót-lét között?
Ez a torz lelkű gondolja, hogy sikere lesz, ha parodizál mező fölött?
Vagy azt gondolja, hogy tájfunt játszik, mint gyerekek –vitézt- fakarddal?
Akkor jobban várják őt, mint a halált, ki még csak ver a kardlappal,
Vagy lehet, hogy nem éri föl ésszel, hogy nincs siker jég-hó halmazzal?
Duruzsol a fanfárok nyekergése,
Síkit a dróthegedű lihegése…
Alkotás a hulló kristályok zizegése,
Megfázítós, hideg szél jeges melegsége…
*
Zúgó a szél: de vajh’
Merről jön? Mér, izzaszt kabát?
Meleg-hideg… reszket!
Most a gőgjét éli a szél,
És álnokul, csak jót mesél…
*
Gyökerestől kitépett fák körben mindenütt,
Bánatos ember szívében fájdalom beült…
A természet ereje tarol! Beteljesült!
***
Ez a szélvihar, a halál angyalának a lova,
Ami úgy tud vágtatni, hogy nincs is vasalt patkója?
Vagy ez a sok széllökés, támadó ordasok sora?
Ahogy elnézem a jeges szélvihart, oly’ mint orgia,
Azt is konstatálom magamban, hogy szépen lett megírva,
Egy nagy zenekarra, amit most előad, nem mammogva!
*
Akár, szép is lehet
Egy ilyen jeges tornádó.
Embertelen, nem kell!
*
Engemet ez a vihar inzultál!
Vagy mondhatnám, úgy látom, hogy vegzál...
Ha jobban figyelek… rondán szekál.
Mindezt jól látva, hallva, érezve,
A valóságban nem kételkedve,
Összehívtam az öregek tanácsát… ez én vagyok,
Hogy megtanácskozzuk, mikor, mit hoznak a holnapok…
Mindenki időben jött,
Senki nem ökörködött,
Mert a téli hideg-vihar téma,
Most aktuális, nem holnap… még ma!
Vezetésemmel rájöttünk, most van itt az ideje,
Még ha, ehhez embernek nem is nagyon van idege…
Fújj csak vihar… már várom, tavasznak majd lesz keletje!
Vecsés, 2017. december 23. – Kustra Ferenc József
Inzultál: sérteget, becsmérel – Vegzál: nyaggat, ostromol – Szekál: piszkál, ingerel
Erdő csupaszon,
Sok-sok kóró is fázik.
Ágzörgős hideg.
*
A kis napsugár,
Csak reszket hangtalanul.
Kopasz fák ágán.
*
Hideg, süvítő
Szél rázza az ágakat.
Rügyecske bújik.
*
Vén, kopaszos fák
Között, esti félhomály.
Lent avar fázik.
*
Vénülő fákra
Tódul a jeges hideg.
Levélhullás volt.
*
Hatalmas fenyők
Koronái fehérek.
Hóborította.
*
Hideg zúzmara!
Sötét felhők vad tánca.
Még élvezkednek.
*
Kéklő ködfátyol
Uralja el a tájat.
Erdők fehérek.
*
Óriás fenyők.
Koronái közt, napfény.
Fehér csillogás.
*
Fákat beborít
Hajnali fagykorona.
Szürke napkelte.
*
A Hold, lámpaként
Világol… hó tükrözi.
Fagyos éjszaka.
*
Fényt suhogtató
A szél. Hideg tükrözés.
Jégcsap-orgona.
*
Jégpáncélt ölt a
Pocsolya koszos vize.
Fakó csillogás.
*
Szél a tetőn él.
Hites szóval elkábít.
Jégcsaptördelő.
*
Kelő napsugár
Megtörik a jégcsapon.
Pirkadat fénye.
*
Fagyott jégkéreg.
Naplemente. Vörös hó.
Sima hó-párna.
*
Alkonyon, arany
Szinű még a hideg is.
Égbolt álarcban.
*
Szinek nélküli
Elfakult, a kép. Fehér.
Fagyott növények.
*
Fekete felhők.
Nagy pihék esnek folyvást.
Vakít fehérség.
*
Játszi szelecske,
Andalító csendben jön.
Hóvihar tombol!
*
Megnyugtató csönd
Övezi hópihéket.
Hótakaró él.
*
Jeges könnyeket
Szül a jeges fergeteg.
Hóvihar, csípős…
*
Napsütést várja
Levélkupac alatt fű.
Szendereg csendben.
*
Fagyott fűcsomó
Mély álomba merülve.
Új élet rejtek.
Vecsés, 2015. október 10. – Kustra Ferenc József
3-400 éve még Japánban úgy tartották, ha a haikuíró életében meg tudott írni 10 haikut, (senrjú -t) akkor ő már mester!
Sok-sok kóró is fázik.
Ágzörgős hideg.
*
A kis napsugár,
Csak reszket hangtalanul.
Kopasz fák ágán.
*
Hideg, süvítő
Szél rázza az ágakat.
Rügyecske bújik.
*
Vén, kopaszos fák
Között, esti félhomály.
Lent avar fázik.
*
Vénülő fákra
Tódul a jeges hideg.
Levélhullás volt.
*
Hatalmas fenyők
Koronái fehérek.
Hóborította.
*
Hideg zúzmara!
Sötét felhők vad tánca.
Még élvezkednek.
*
Kéklő ködfátyol
Uralja el a tájat.
Erdők fehérek.
*
Óriás fenyők.
Koronái közt, napfény.
Fehér csillogás.
*
Fákat beborít
Hajnali fagykorona.
Szürke napkelte.
*
A Hold, lámpaként
Világol… hó tükrözi.
Fagyos éjszaka.
*
Fényt suhogtató
A szél. Hideg tükrözés.
Jégcsap-orgona.
*
Jégpáncélt ölt a
Pocsolya koszos vize.
Fakó csillogás.
*
Szél a tetőn él.
Hites szóval elkábít.
Jégcsaptördelő.
*
Kelő napsugár
Megtörik a jégcsapon.
Pirkadat fénye.
*
Fagyott jégkéreg.
Naplemente. Vörös hó.
Sima hó-párna.
*
Alkonyon, arany
Szinű még a hideg is.
Égbolt álarcban.
*
Szinek nélküli
Elfakult, a kép. Fehér.
Fagyott növények.
*
Fekete felhők.
Nagy pihék esnek folyvást.
Vakít fehérség.
*
Játszi szelecske,
Andalító csendben jön.
Hóvihar tombol!
*
Megnyugtató csönd
Övezi hópihéket.
Hótakaró él.
*
Jeges könnyeket
Szül a jeges fergeteg.
Hóvihar, csípős…
*
Napsütést várja
Levélkupac alatt fű.
Szendereg csendben.
*
Fagyott fűcsomó
Mély álomba merülve.
Új élet rejtek.
Vecsés, 2015. október 10. – Kustra Ferenc József
3-400 éve még Japánban úgy tartották, ha a haikuíró életében meg tudott írni 10 haikut, (senrjú -t) akkor ő már mester!
Föld nagyon fagyos!
Hideg csend uralkodik.
Köntöse fehér.
*
Barázdák, fehér
Színbe öltöztek. Szépek.
Mind egybefolynak?
*
Kis reményekre
Szakadt, enyhülés vágya!
Jeges alkonyat.
*
Szánkótalp fényes,
És gyors siklást segíti.
Borulni fájó.
*
Nagy domboldalon
Lesiklani élvezet.
Gödör! Törött láb.
*
Lovakkal, szánnal
Kirándulni olyan jó.
Sánta ló nem húz.
*
Fehérség olyan
Mint, mezőre öntött tej.
Nehéz a járás.
*
Krizantémokat
Fehér lepel takarja.
Élet és halál.
*
A természet, mint
Menyasszony, fehérben van.
Jégcsap mirtuszok.
*
Olyan dermesztő
A hideg. Észbontóan!
Megfagyás oly? gyors.
*
Hidegben segít,
Jól szabott vattakabát.
Kandalló szikra.
*
Kristályos vízből
Várat építhetnének.
Napsütés káros.
*
Fagyott trónuson,
Király is összerándult.
Lélegzet-pára.
*
Vonat zakatol
Át a hófehér tájon.
Lassan elakad.
*
Őrségben jégcsap!
Hegy lefelé! Fel ne mássz!
Szöges bakancsok!
*
Cinke éhezik,
Jön, diót kunyerálni.
Ki tudja, hol jár?
*
Fekete szárnyak,
Landolnak a szántásban.
Magok ásása.
*
Ki éri meg a
Következő évszakot?
Sötét károgás.
*
A kóró hegyén,
Stiglic gubbasztva fázik.
Nincs ennivaló!
*
A kóró szárán,
Nincsen madáreleség.
Hideg. Gubbasztás.
*
Cinegék hada
Veszekszik, torzsalkodnak.
Etető üres.
*
A jegesmedve
Jégmezőn csak kóborol.
Élelem-hiány.
*
Fehér pusztában
A csend, harsogva zenél.
Fehér kavargás.
*
Elfagyott fenyők,
Felnéznek, várják napot.
Messzi enyhülés.
Vecsés, 2015. október 8. ? Kustra Ferenc József
3-400 éve még Japánban úgy tartották, ha a haikuíró életében meg tudott írni 10 haikut, (senrjú -t) akkor ő már mester!
Hideg csend uralkodik.
Köntöse fehér.
*
Barázdák, fehér
Színbe öltöztek. Szépek.
Mind egybefolynak?
*
Kis reményekre
Szakadt, enyhülés vágya!
Jeges alkonyat.
*
Szánkótalp fényes,
És gyors siklást segíti.
Borulni fájó.
*
Nagy domboldalon
Lesiklani élvezet.
Gödör! Törött láb.
*
Lovakkal, szánnal
Kirándulni olyan jó.
Sánta ló nem húz.
*
Fehérség olyan
Mint, mezőre öntött tej.
Nehéz a járás.
*
Krizantémokat
Fehér lepel takarja.
Élet és halál.
*
A természet, mint
Menyasszony, fehérben van.
Jégcsap mirtuszok.
*
Olyan dermesztő
A hideg. Észbontóan!
Megfagyás oly? gyors.
*
Hidegben segít,
Jól szabott vattakabát.
Kandalló szikra.
*
Kristályos vízből
Várat építhetnének.
Napsütés káros.
*
Fagyott trónuson,
Király is összerándult.
Lélegzet-pára.
*
Vonat zakatol
Át a hófehér tájon.
Lassan elakad.
*
Őrségben jégcsap!
Hegy lefelé! Fel ne mássz!
Szöges bakancsok!
*
Cinke éhezik,
Jön, diót kunyerálni.
Ki tudja, hol jár?
*
Fekete szárnyak,
Landolnak a szántásban.
Magok ásása.
*
Ki éri meg a
Következő évszakot?
Sötét károgás.
*
A kóró hegyén,
Stiglic gubbasztva fázik.
Nincs ennivaló!
*
A kóró szárán,
Nincsen madáreleség.
Hideg. Gubbasztás.
*
Cinegék hada
Veszekszik, torzsalkodnak.
Etető üres.
*
A jegesmedve
Jégmezőn csak kóborol.
Élelem-hiány.
*
Fehér pusztában
A csend, harsogva zenél.
Fehér kavargás.
*
Elfagyott fenyők,
Felnéznek, várják napot.
Messzi enyhülés.
Vecsés, 2015. október 8. ? Kustra Ferenc József
3-400 éve még Japánban úgy tartották, ha a haikuíró életében meg tudott írni 10 haikut, (senrjú -t) akkor ő már mester!
Haikus meditáció
Úgy tűnik, a bárányfelhők, már téli szállásukra vonultak,
És a mostani helyzet, hogy komor hófelhők erre vonulnak…
A könnyű esti szél, dúdolgatva havazást ígér... varjúknak?
*
Komor hófelhők
Mint, ég boltozatai.
Nagyon fog esni?
*
Csak negyed gőzzel
Közeledik havazás…
Sok kristályszemcse.
*
Bimbók elfagynak,
Ők már nyomot nem hagynak.
Hópehely készül.
*
Nyírerdőkben fagy,
Dérből, egyetlen páncél.
Hideg víz… kemény.
*
Pokoli manőver, ez a hosszú ég-elfoglalás,
Ahogy sötétedik, úgy egyre kisebb a láthatás.
De, majd a hótakaró világít, mint egy nagy lámpás!
*
Vastag hófelhők
Elnyelik a hegyeket…
Látótávolság.
*
Nagyon fúj a szél!
Mit szél?! Jeges fuvallat!
Didergős idő.
*
Felszakadt a tél
Zúzmarás zimankója.
Napfény lehelet.
*
A tél eljövend,
A hó betakar mindent.
Hideg lesz az úr!
*
A tócsa merev,
Esőcseppek koppannak.
Fagyott víz… csúszik.
*
A már korhadt fa
Fázósan árválkodik…
Ágak között szél.
*
Téli fa-levélt
Halvány holdfény világít.
Szellő körbe-leng.
*
Tavasz után nyár,
Ősz után meg majd, tél jön.
Mindenki fázik.
*
Jól rám borultak
A didergő hajnalok.
Reggel, fázós csend.
*
Én is meghalok…
Fagyott földben nem lesz sír.
Kripta… jéghideg.
Vecsés, 2014. november 30. – Kustra Ferenc József
Úgy tűnik, a bárányfelhők, már téli szállásukra vonultak,
És a mostani helyzet, hogy komor hófelhők erre vonulnak…
A könnyű esti szél, dúdolgatva havazást ígér... varjúknak?
*
Komor hófelhők
Mint, ég boltozatai.
Nagyon fog esni?
*
Csak negyed gőzzel
Közeledik havazás…
Sok kristályszemcse.
*
Bimbók elfagynak,
Ők már nyomot nem hagynak.
Hópehely készül.
*
Nyírerdőkben fagy,
Dérből, egyetlen páncél.
Hideg víz… kemény.
*
Pokoli manőver, ez a hosszú ég-elfoglalás,
Ahogy sötétedik, úgy egyre kisebb a láthatás.
De, majd a hótakaró világít, mint egy nagy lámpás!
*
Vastag hófelhők
Elnyelik a hegyeket…
Látótávolság.
*
Nagyon fúj a szél!
Mit szél?! Jeges fuvallat!
Didergős idő.
*
Felszakadt a tél
Zúzmarás zimankója.
Napfény lehelet.
*
A tél eljövend,
A hó betakar mindent.
Hideg lesz az úr!
*
A tócsa merev,
Esőcseppek koppannak.
Fagyott víz… csúszik.
*
A már korhadt fa
Fázósan árválkodik…
Ágak között szél.
*
Téli fa-levélt
Halvány holdfény világít.
Szellő körbe-leng.
*
Tavasz után nyár,
Ősz után meg majd, tél jön.
Mindenki fázik.
*
Jól rám borultak
A didergő hajnalok.
Reggel, fázós csend.
*
Én is meghalok…
Fagyott földben nem lesz sír.
Kripta… jéghideg.
Vecsés, 2014. november 30. – Kustra Ferenc József
Vágyakozás… amit levélben küldtem haza.
Negyvenkettő, június tizenegyedike óta itt vagyunk,
Akkor érkezett ide, talán elsőként, éppen a mi rajunk!
*
Csak
Messzi
Távolból
Vagy Te velem!
De, szívem Tied!
*
Itt
Van még
Illatod,
Rám ölelted!
Vágylak, de nagyon!
*
Juj, de szeretnélek szeretni,
Könnyes szemeidet csókolni!
Jó lenne, ha nem hullajtanád a könnyeidet
Én így nem áztatnád el szépséges fuszeklidet…
Már, hónapok óta csak lőnek ránk,
Nem számít, hogy otthon vár a babánk!
Itt az élet, roppantul kemény,
Itt nem ismerik, mi az erény!
Itt nincsen más, csak pokol-fény…
Itt olyan nem létezik, hogy otthoni lényed…
De telik a képzeletbeli vér-edényed…
Egyre fáj a léted, mint, fájó kelevényed…
Hiányom van a szépséges mosolyodban,
Nagyon vágynék bele az ölelő karodban
Ellenni, esti szélcsendes pirkadatban…
Itt sokszor indul a roham, táltos dobpergésre,
Orosz táltos dob, a katyusájuk tüzelése.
Nálunk meg sorban szakadnak meg élte… mi végre?
Jaj, egészen közel jó, nagy akna robbant,
Majdnem oly’ közel, hogy a fejemen koppant.
A szomszéd szakasz bunkerét, telibe találta,
Az otthoniaknak már nem teljesül a vágya….
Ez a környék, bíz’ a holtak vidéke,
Imához, folyton csak leesni térdre?
Keresnék én valami mosolyt,
De, nincs! Legalább egy félmosolyt!
Itt az egyetlen emberi, a pára, mit kilehelek,
Amíg lehelek, addig élek és magamban ölellek.
Félek a megfagyástól,
Félek egy robbanástól,
Félek a saját, kihűlőben lévő porcikámtól,
Félek a ködtől, jégtől, a hótól, az elmúlástól,
*
Emlékszem, még rád,
Illatod, még orromban.
Lőporfüst szaga.
*
Mosolyod, veszett
Emlék, Felidézni, hogy?
Sebesült arcok.
*
Hóember van itt!
Katonák építették.
Halál, erre járt…
*
Már,
Nagyon
Vágyok én
Hozzád, haza.
Úgy ölelnélek.
*
Mosolyod újra
Tanulnám rögvest, legott!
Ölelő karok.
*
Közös fényképünk
Már, gyűrött, töredezett!
Nekem, drága kincs!
*
Üvöltenék én
Feléd, de Te nem hallod…
Névtelen vagyok?
*
Itt a Don-kanyarban, nincsenek saját tettek a történések útján,
Ülhetek én a hóban hajnalig, de mi lesz velem megfagyás után?
Jaj! Ez egy nagyméretű akna volt,
A szomszéd bunkerben tarolt
És immár egy, közeli barátommal kevesebb van velem…
Az emléked nagyon előjött, sőt, részletesen, azt ölelem.
Jézusom, riadó van
A közelben halál van.
Orosz támadás van!
Gyorsan mennem kell, ordít az őrmester,
Majd folytatom folytonos szeretettel…
Vecsés, 2017. április 12. – Kustra Ferenc József – íródott: versben, apevában, haikuban.
[Don-kanyarban 1943. január 12. –n indult meg a végzetes –orosz- ellentámadás, de a nagy roham; 17 órakor.]
Negyvenkettő, június tizenegyedike óta itt vagyunk,
Akkor érkezett ide, talán elsőként, éppen a mi rajunk!
*
Csak
Messzi
Távolból
Vagy Te velem!
De, szívem Tied!
*
Itt
Van még
Illatod,
Rám ölelted!
Vágylak, de nagyon!
*
Juj, de szeretnélek szeretni,
Könnyes szemeidet csókolni!
Jó lenne, ha nem hullajtanád a könnyeidet
Én így nem áztatnád el szépséges fuszeklidet…
Már, hónapok óta csak lőnek ránk,
Nem számít, hogy otthon vár a babánk!
Itt az élet, roppantul kemény,
Itt nem ismerik, mi az erény!
Itt nincsen más, csak pokol-fény…
Itt olyan nem létezik, hogy otthoni lényed…
De telik a képzeletbeli vér-edényed…
Egyre fáj a léted, mint, fájó kelevényed…
Hiányom van a szépséges mosolyodban,
Nagyon vágynék bele az ölelő karodban
Ellenni, esti szélcsendes pirkadatban…
Itt sokszor indul a roham, táltos dobpergésre,
Orosz táltos dob, a katyusájuk tüzelése.
Nálunk meg sorban szakadnak meg élte… mi végre?
Jaj, egészen közel jó, nagy akna robbant,
Majdnem oly’ közel, hogy a fejemen koppant.
A szomszéd szakasz bunkerét, telibe találta,
Az otthoniaknak már nem teljesül a vágya….
Ez a környék, bíz’ a holtak vidéke,
Imához, folyton csak leesni térdre?
Keresnék én valami mosolyt,
De, nincs! Legalább egy félmosolyt!
Itt az egyetlen emberi, a pára, mit kilehelek,
Amíg lehelek, addig élek és magamban ölellek.
Félek a megfagyástól,
Félek egy robbanástól,
Félek a saját, kihűlőben lévő porcikámtól,
Félek a ködtől, jégtől, a hótól, az elmúlástól,
*
Emlékszem, még rád,
Illatod, még orromban.
Lőporfüst szaga.
*
Mosolyod, veszett
Emlék, Felidézni, hogy?
Sebesült arcok.
*
Hóember van itt!
Katonák építették.
Halál, erre járt…
*
Már,
Nagyon
Vágyok én
Hozzád, haza.
Úgy ölelnélek.
*
Mosolyod újra
Tanulnám rögvest, legott!
Ölelő karok.
*
Közös fényképünk
Már, gyűrött, töredezett!
Nekem, drága kincs!
*
Üvöltenék én
Feléd, de Te nem hallod…
Névtelen vagyok?
*
Itt a Don-kanyarban, nincsenek saját tettek a történések útján,
Ülhetek én a hóban hajnalig, de mi lesz velem megfagyás után?
Jaj! Ez egy nagyméretű akna volt,
A szomszéd bunkerben tarolt
És immár egy, közeli barátommal kevesebb van velem…
Az emléked nagyon előjött, sőt, részletesen, azt ölelem.
Jézusom, riadó van
A közelben halál van.
Orosz támadás van!
Gyorsan mennem kell, ordít az őrmester,
Majd folytatom folytonos szeretettel…
Vecsés, 2017. április 12. – Kustra Ferenc József – íródott: versben, apevában, haikuban.
[Don-kanyarban 1943. január 12. –n indult meg a végzetes –orosz- ellentámadás, de a nagy roham; 17 órakor.]
