Idő 
Értékelés 
Értékelés Valentin napi vallomás kedvesemnek…
Őrjítő vágyam hajt, Fruzsina,
Őrjítő vággyal találkozna.
Szeretetnek fénye,
Neked… tőlem kéne?
Ez lehetne mindkettőnk vágya.
Vágy! Vágylak elégtelenséggel.
Biz’! Hiányzol fölségességgel.
Ó, egyek lehetnénk,
Ezt együtt éreznénk.
Lelkünk tele lenne szépséggel.
Álmodom: tartasz karjaidban.
Álmodom: pezsgek a vágyadban.
Idő lelassulna…
Idő befogadna.
Ó, ha megjelennék álmodban.
Vecsés, 2021. május 2. – Kustra Ferenc József – íródott: Valentin napra, romantikus LIMERIK csokorban.
Őrjítő vágyam hajt, Fruzsina,
Őrjítő vággyal találkozna.
Szeretetnek fénye,
Neked… tőlem kéne?
Ez lehetne mindkettőnk vágya.
Vágy! Vágylak elégtelenséggel.
Biz’! Hiányzol fölségességgel.
Ó, egyek lehetnénk,
Ezt együtt éreznénk.
Lelkünk tele lenne szépséggel.
Álmodom: tartasz karjaidban.
Álmodom: pezsgek a vágyadban.
Idő lelassulna…
Idő befogadna.
Ó, ha megjelennék álmodban.
Vecsés, 2021. május 2. – Kustra Ferenc József – íródott: Valentin napra, romantikus LIMERIK csokorban.
A sötét rög jajveszékel
mag játszik a létezéssel,
fényre törve élni akar
táplálja a rothadt avar.
Szennyből született új élet
üvölti ég felé létét,
talán most már szintet léphet
igazolva léte tényét.
mag játszik a létezéssel,
fényre törve élni akar
táplálja a rothadt avar.
Szennyből született új élet
üvölti ég felé létét,
talán most már szintet léphet
igazolva léte tényét.
Kicsorbult szemek, gonosz tettek,
Nem akarok élni veletek. Emberek!
Ember teszi ilyenné a világot,
De fogjunk össze és más világot
Teremtsünk, olyat, mi jó nekünk
És gyerekeinkkel tovább élhetünk.
Vecsés, 2012. március 16. – Kustra Ferenc József
Nem akarok élni veletek. Emberek!
Ember teszi ilyenné a világot,
De fogjunk össze és más világot
Teremtsünk, olyat, mi jó nekünk
És gyerekeinkkel tovább élhetünk.
Vecsés, 2012. március 16. – Kustra Ferenc József
(3 soros-zártükrös)
Mindenki azt vágyja, hogy egyszerre pitymallat legyen szívekbe,
Senki ne bánatoskodjon és főleg ne éhezzen lélekbe…
Mindenki azt vágyja, hogy egyszerre pitymallat legyen szívekbe.
*
(3 soros-zárttükrös, önrímes)
Azt, hogy én ezt tudom, kicsit emelve-magasíttatva érzem magam,
De az ellenvélemények zúzoznak és én... sárba taposom magam…
Azt, hogy én ezt tudom, kicsit emelve-magasíttatva érzem magam.
Ahogy kinézek ablakomon, a szembeni házak nem látszanak a hótól,
Csak minden szikrázik, vakít és a szemembe vág, vissza, napsütötte hótól.
Az a fránya nap, amikor minden havas minek is küzd ily' erőlködve,
Az a téveszmés nap, erővel gyötri magát, majd ő, hideget legyőzve…
*
(3 soros-zárttükrös, önrímes)
Kertemben milliónyi a fehér és vakitó kristály, kutyám hasig benne
És csak néz, hogy mi ez, hogy futkozzon, mire vágyik, úgyis csak elsüllyed benne…
Kertemben milliónyi a fehér és vakitó kristály, kutyám hasig benne.
Esteledik, hó miatt nagy sötét itt nem lesz, de a lelkem sötétben…
Hol a lakhelyem, mért nincs saját akaratom? Nincs ebben a laktérben...
A tél persze hangos, ha a hóba lépek, erős recsegés hallatszik,
Kinti éjben e hang erősödik, erre járók lépte behallatszik.
Az én lelkem recsegése kihallatszik-e, hallják, kik erre mennek,
És ha igen, mint gondolnak, csak nem hiányában vagyok, szeretetnek?
Szeretet nélkül ez nem lehet az otthonom és ez tőlem nem boldog ujjongás!
A gonosz, ronda, arctalan törpe sors, csak nézi… bármit hísz, ez nekem fuldoklás.
Ez gátolja, kivel szeretetben éljek, ki kéne jelölni a harc irányvonalát,
Hogy aztán tavasz pitymallódon mindkettőnknek a szíveinkben, hogy nyerjük meg a csatát.
(Anaforás, 3 soros-zárttükrös)
Nézem, hogy kertemben az elholt ruhát levetett fák, hó alatt roskadnak,
Nézem, hogy a kertemben van-e szeretet hó alatt, ott szívek dobbannak?
Nézem, hogy kertemben az elholt ruhát levetett fák, hó alatt roskadnak.
Te ronda, arctalan törpe, micsoda gonosz gumó van a hátadon,
Benne hordozod éltem ellenszerét, így nincs otthonom a világon?
Amit te rám erőltetsz, az maga az emberi tragédiám, én így élek,
Ki tudja mennyim van valójában hátra, majd szemfedő jelzi... már nem élek…
Vecsés, 2021. október 11. – Kustra Ferenc József – íródott részben: 3 soros-zárttükrös -ben. Olvasni úgy kell, hogy az első és 2. sort egyben, majd a 2. és 3. sort egyben, így lesz meg a 2 féle látásmód gondolatisága... (Mintha egymással szemben ülve a tortának kivágnánk 1-1 szeletét. Ugyanaz, de mégsem az!)
Mindenki azt vágyja, hogy egyszerre pitymallat legyen szívekbe,
Senki ne bánatoskodjon és főleg ne éhezzen lélekbe…
Mindenki azt vágyja, hogy egyszerre pitymallat legyen szívekbe.
*
(3 soros-zárttükrös, önrímes)
Azt, hogy én ezt tudom, kicsit emelve-magasíttatva érzem magam,
De az ellenvélemények zúzoznak és én... sárba taposom magam…
Azt, hogy én ezt tudom, kicsit emelve-magasíttatva érzem magam.
Ahogy kinézek ablakomon, a szembeni házak nem látszanak a hótól,
Csak minden szikrázik, vakít és a szemembe vág, vissza, napsütötte hótól.
Az a fránya nap, amikor minden havas minek is küzd ily' erőlködve,
Az a téveszmés nap, erővel gyötri magát, majd ő, hideget legyőzve…
*
(3 soros-zárttükrös, önrímes)
Kertemben milliónyi a fehér és vakitó kristály, kutyám hasig benne
És csak néz, hogy mi ez, hogy futkozzon, mire vágyik, úgyis csak elsüllyed benne…
Kertemben milliónyi a fehér és vakitó kristály, kutyám hasig benne.
Esteledik, hó miatt nagy sötét itt nem lesz, de a lelkem sötétben…
Hol a lakhelyem, mért nincs saját akaratom? Nincs ebben a laktérben...
A tél persze hangos, ha a hóba lépek, erős recsegés hallatszik,
Kinti éjben e hang erősödik, erre járók lépte behallatszik.
Az én lelkem recsegése kihallatszik-e, hallják, kik erre mennek,
És ha igen, mint gondolnak, csak nem hiányában vagyok, szeretetnek?
Szeretet nélkül ez nem lehet az otthonom és ez tőlem nem boldog ujjongás!
A gonosz, ronda, arctalan törpe sors, csak nézi… bármit hísz, ez nekem fuldoklás.
Ez gátolja, kivel szeretetben éljek, ki kéne jelölni a harc irányvonalát,
Hogy aztán tavasz pitymallódon mindkettőnknek a szíveinkben, hogy nyerjük meg a csatát.
(Anaforás, 3 soros-zárttükrös)
Nézem, hogy kertemben az elholt ruhát levetett fák, hó alatt roskadnak,
Nézem, hogy a kertemben van-e szeretet hó alatt, ott szívek dobbannak?
Nézem, hogy kertemben az elholt ruhát levetett fák, hó alatt roskadnak.
Te ronda, arctalan törpe, micsoda gonosz gumó van a hátadon,
Benne hordozod éltem ellenszerét, így nincs otthonom a világon?
Amit te rám erőltetsz, az maga az emberi tragédiám, én így élek,
Ki tudja mennyim van valójában hátra, majd szemfedő jelzi... már nem élek…
Vecsés, 2021. október 11. – Kustra Ferenc József – íródott részben: 3 soros-zárttükrös -ben. Olvasni úgy kell, hogy az első és 2. sort egyben, majd a 2. és 3. sort egyben, így lesz meg a 2 féle látásmód gondolatisága... (Mintha egymással szemben ülve a tortának kivágnánk 1-1 szeletét. Ugyanaz, de mégsem az!)
Már olyan nagyon metsző a hajnali hideg,
Még nincs itt, a vacogó fák ágain, remeg…
Várja az elmúlást két őszi levél…
Még nem, de már majdnem… csontig döf a tél.
Farkasordító hidegben egy közlámpa
Szétfagy… darabokban és kihuny a lángja,
Felrobbant hangosan, és mintegy szellemként,
Törötten semmi lesz, eltűnik álomként.
Hajnalban a sűrű köd, mintha sóhajtozna,
Olyan sűrű, és mintha engem mosolyogna…
Nappal még süvítő szél is fehér...
Erősen fúj, az egekig felér.
A nyári álmok már megfagytak a fák alatt,
A horgászok is pihennek, nem fognak halat.
Hajamba, juj, bele- belekap a szél
Incselkedve, nyári melegről regél…
Fák, bokrok ágai már teljesen kopárak,
Köztük a nap érzi magát birtokosának,
Ami csak önámítás, mert már integet a tél,
És ha ideér, akkor nagy jégről, fagyról mesél.
Ha itt lesz a Tél tábornok és majd irányít
Akkor lesz, hadd-el hadd, borzalom, nem csak ámít,
Hanem megmutatja, hol az erő.
Napnak mondja, hogy mehetsz, kimenő!
A tábornok még nem tudja, hogy mi ellene
Partizánok vagyunk, igen harcolunk vele
Nem akarjuk uralmát, kitörjük vasfogát…
Mi csalunk és jól, nagyon megrakjuk a kályhát.
Ott álmodozunk, hogy mikor lesz az új
Élet… jobb legyen, bíró telet lefúj.
Most kicsit azért élvezzük a hideget,
De bennünk van, várjuk mégis a meleget.
Vecsés, 2011. december 22. – Kustra Ferenc József
Még nincs itt, a vacogó fák ágain, remeg…
Várja az elmúlást két őszi levél…
Még nem, de már majdnem… csontig döf a tél.
Farkasordító hidegben egy közlámpa
Szétfagy… darabokban és kihuny a lángja,
Felrobbant hangosan, és mintegy szellemként,
Törötten semmi lesz, eltűnik álomként.
Hajnalban a sűrű köd, mintha sóhajtozna,
Olyan sűrű, és mintha engem mosolyogna…
Nappal még süvítő szél is fehér...
Erősen fúj, az egekig felér.
A nyári álmok már megfagytak a fák alatt,
A horgászok is pihennek, nem fognak halat.
Hajamba, juj, bele- belekap a szél
Incselkedve, nyári melegről regél…
Fák, bokrok ágai már teljesen kopárak,
Köztük a nap érzi magát birtokosának,
Ami csak önámítás, mert már integet a tél,
És ha ideér, akkor nagy jégről, fagyról mesél.
Ha itt lesz a Tél tábornok és majd irányít
Akkor lesz, hadd-el hadd, borzalom, nem csak ámít,
Hanem megmutatja, hol az erő.
Napnak mondja, hogy mehetsz, kimenő!
A tábornok még nem tudja, hogy mi ellene
Partizánok vagyunk, igen harcolunk vele
Nem akarjuk uralmát, kitörjük vasfogát…
Mi csalunk és jól, nagyon megrakjuk a kályhát.
Ott álmodozunk, hogy mikor lesz az új
Élet… jobb legyen, bíró telet lefúj.
Most kicsit azért élvezzük a hideget,
De bennünk van, várjuk mégis a meleget.
Vecsés, 2011. december 22. – Kustra Ferenc József
