Kincseim

Ködfátyol takar ma mindent,
napfényt, kék eget, derűt
Halk, suttogó felhők közelednek
Hoznak ezernyi csillagot.
Majd megkeresem azt az egyet,
a csendesen elvegyülőt.
Majd kérdezem ezerszer ismét,
mint megfáradt utazót.
Hozzak-e harangvirágot?
A hegyek magasából.
Keressek tán egy nyájat
a bércek oltalmából?
Kincseim nem osztogatnám
Csak kincsekért cserébe
Napfényt, derűt, mosolygást
Kívánok helyébe!
2020.02.10.

JÉZUS SZÜLETÉSE


Augusztustól, a római császártól,
Rendelet jött ki, a nép számlálására,
Jelenjen meg ki-ki maga városában,
Születési hely szerint, összeírásra.

József és Mária is, nagy útra keltek,
Messze, Dávid városába, Bethlehenbe.
Oda érkezve, már nem volt hely számukra,
A zsúfolásig telt vendégfogadóban.

Végül, csak egy rozzant istállót találtak,
Jobb megoldás nem kínálokozott számukra.
Hamarosan meg is született a gyermek,
Isten fiának jászol lett a bölcsője.

A közelben tűz körül pásztorok ültek,
Hirtelen, nagy fényességre felfigyeltek.
Az angyali hírnök, hozzájuk leszállott,
?Ne féljetek, örömhírt hozok hozzátok.?

?Bethlehenbe, ma született a megváltó,
Krisztus, bepólyálva fekszik jászolában.?
Megjelent, mennyei sereg sokasága,
Zengett az angyali sereg tiszta hangja.

?Dicsőség a magasságos mennyekben,
Az Istennek, és a földön békesség,
És az emberekhez jó akarat.?

Így a pásztorok, gyorsan felkerekedtek,
Hogy köszöntsék a Messiást, Bethlehenbe,
Nagy áhítattal nézték az új szülöttet,
És elmesélték a velük történteket.

Esti égboltot figyelte, távol messze,
Néhány bölcs, csillagtudós, férfi keleten.
Hirtelen, egy szép szokatlanul fényesen,
Ragyogó, nagy csillagot, fedeztek fel.

Új király született, állapították meg,
Uralkodik majd, az egész világ felett.
Elhatározták, megismerkednek vele,
Útjukon, őket e fényes csillag vezette.

Több nap után, Jeruzsálembe érkeztek,
A királyi palotánál érdeklődtek.
Heródes királyban, félelmet keltettek,
Megrémült nagyon, hogy új király született.

Majd megkérte őket, a bölcs tudósokat,
Térjenek vissza a tapasztalatukkal.
Szeretné őt megismerni, felkeresni,
Bölcsek felé, magyarázatul, így szolgált.

Könnyen ráleltek Bethlehenbe Jézusra,
Előtte térdre borultak áhítattal,
Lábai elé tették ajándékukat,
Szép sorban, tömjént és mirhát, az aranyat.

Elmondtak mindet, útjukról beszámoltak,
Elfáradtak, éjszakára ott maradtak.
Figyelmeztették, a bölcseket álmukban,
Rosszat forral Heródes, ne térjenek vissza.

József is álmot látott ezen éjszakán,
Megjelent neki, istennek angyala,
?Kelj fel József, menekülj a gyermekkel,
És anyjával, Máriával Egyiptomba.?

Gyűlöletes haragra gerjedt Heródes,
Messiástól, királyságát féltette.
Minden két év alatti fiúgyermeket,
Parancsra a katonákkal megöletett.

Így József, a kis ded Jézus és Mária,
A figyelmeztető angyali szóra,
Még időben elhagyták Bethlehemet.
Heródes kezétől az Úr mentette meg.

Becsapjuk magunkat
jónak hazudjuk a valót
és hallgatunk
nem könnyezünk
nem rikoltozunk
nem verjük magunkat a földre
és nincs se vihar se forrradalom
csak gyász és bánat
hogy itt maradtál ezen
szeglentén ennek a nyomororult
világnak és most tűrsz
és hallgatsz
egy göebbelsi paraszt turkál
piszkos kezével
tiszta dolgaidban és zörög a haraszt
mert fúj a szél
és Európa
hiába kiabál vagy hiába hallgat
Merkel bűne
a magyarokkal szemben
megbocsájthatatlan
mert a te életed már
semmit sem ér
ki tudja mennyi van még hátra
mennyi nyomor
lerövídítheted
ha felakasztod magad egy
lajtorjára
s mit ér az ?
Be vagy a kényszereid közé
zárva
és örülj ha van pénzed
a tüzelő fára
ha nem vagy
üldözendő hajléktalan

öleljen át mégis a hit
vígasztaljon Mária országa
és a Karácsony ünnepe
ami közeleg

Ha válladdal nem tartasz engem,
s karóként nem óvsz a világtól,
ha máshol vagy, nem két szememben,
gyenge szavak hullnak a számból.

Tagjaim elerőtlenednek,
ha nem vagy mindig közelemben.
Csak létezem, de nem teremtek,
s hullni látom mind, ami lettem.

Ha néha egy-egy nap elragad,
tolvajlásába elkárhozom.
Égve felsercen a ?nem marad!?,
pedig tudom, hogy nincs rá okom,

mert visszajössz újra és újra,
mint vad viharok után a Nap.
De ma még saját dalát fújja
e halott, nélküled-pillanat.

Egy fél ország nyújtózik köztünk.
Vad füvek, erdők, s beton éke.
Felsejlik, hisz oly nagy a csöndünk,
hogy aki elment, hazatér-e?

A tavasz kinyílt, lassan a nyár?
S csak ragasztgatom széttört álmom.
Mint fészkétől elárvult madár,
téged kereslek minden ágon?

Anya meglepett egy csokival;
ott volt a tányérom mellett.
Szerettem volna azonnal kibontani.
Anya mosolygott,
de szeme szigorúan nézett.
Tudtam, előbb meg kell ennem a krumplis tésztát.
Nem is éreztem az ízét,
csak kanalaztam... egyik falat a másik után.
Elfogyott!
Kezembe fogtam a csokimat,
és mint aki éhhalál szélén áll,
úgy tömtem magamba.
Ó, hogy milyen finom volt!
Édes, selymes, és a nyelvemen szétkenődött!
Majd véget ért a csoda, mind megettem.
Csokimnak nyomai csak ujjaim begyén látszódtak.
Anya odahajolt, és apró puszival
egy pici csokimaszatot eltüntetett az ujjamról.
Ekkor jutott eszembe:
Meg se kínáltam őt!
Ránéztem az arcára, a csillogó szemére,
és a gyomromban valami fájó szorítást éreztem.
Észrevehette, mert magához ölelt,
és én szipogva súgtam neki:
Anya, ne haragudj, amiért nem adtam belőle.
Ígérem, ha lesz pénzem, veszek neked
egy nagy táblával, piros szalaggal átkötve!
Ő még jobban magához húzott.
Éreztem azt a biztonságot adó illatot és meleget,
amit csak az ő közelsége adhat.
Nem mertem felnézni,
mert hallottam légzésén, hogy sír.
Majd leguggolt hozzám, és
könnyeit letörölve mondta:
Nekem te vagy a csokoládé!
A legszebb piros szalagos csoki a világon!
Azóta őrzöm annak a csokinak a papírját,
s oly sok év eltelt már,
hogy megszámolni se tudom,
mennyi csokit ajándékoztam anyunak.
Ma újra vettem egyet,
piros szalaggal átkötöttem,
és odaálltam a sírjához:
Anya látod, hoztam neked csokit!
Leteszem a koszorúja mellé,
megcsókolom azt a régi, gyűrött csokipapírt,
és sírok...
annyira hiányzik az illata, melegsége...
annyira szeretnék adni neki a csokimból!