Van egy erő, mely bennünk ébred,
Mely áttöri a néma éjeket,
Mely nem hajol meg semmi árnyék előtt,
S nem fél attól, mit a világ szőtt.
Egy érzés, mely szívünkben lángol,
Mely messzire száll minden határtól,
Egy vágy, melyet nem ölhet meg a tél,
Mert örökké bennünk él a remény.
Szabadság, te ősi, szent akarat,
Mely újraírja a sorsunkat,
Te vagy a fény a hosszú éjben,
A menedék a vihar szívében.
Te vagy a hang, mely végre szólhat,
A szív, mely többé nem hódolhat,
A szárny, mely ég felé emelkedik,
S a lélek, mely soha nem térdepelik.
Hány ember vágyott már utánad,
Hány élet adta érted önmagát,
Hány könny hullott a föld porába,
Hány név került a történelem lapjára.
Hány anya várta haza gyermekét,
Hány apa őrizte családja reményét,
Hány szív dobbant utolsót érted,
Mert többet értél, mint az élet.
Voltak idők, mikor a csend beszélt,
Mikor az igaz szó is veszélyben élt,
Mikor a falak mögött félelem lakott,
S az ember csak titokban álmodott.
Mikor a tekintet is áruló lehetett,
S a kimondott szó bilincset jelentett,
De a lelkek mélyén parázs izzott,
Mely minden elnyomást túlragyogott.
Mert elvehetik az ember földjét,
Elvehetik otthonának melegét,
Elvehetik minden vagyonát,
S elnémíthatják igaz szavát,
De amíg él benne egy gondolat,
Amíg a szívében remény marad,
Addig hiába zárják börtönbe,
A szabadság ott él örökre.
Nem szabadság az, ha másnak ártasz,
Ha saját utadon másokat gázolsz,
Ha mások könnye árán vagy boldog,
S mások szenvedéséből építesz trónt.
Az igazi szabadság nem uralkodik,
Nem fenyeget és nem parancsol,
Hanem meghagyja mások útját,
S tiszteletben tartja a világát.
Szabadnak lenni annyi, mint élni,
Nem félni, kérdezni és remélni,
Kimondani azt, amit igaznak érzel,
S szembenézni bátran a veszéllyel.
Szabadnak lenni annyi, mint választani,
S a döntéseidért felelősséget vállalni,
Nem mások álmát élni végig,
Hanem a saját utadat járni.
Szabad legyen minden ember szíve,
Ne kényszerítse senki semmire,
Szabad legyen minden tiszta gondolat,
Mely új világot és jövőt alkothat.
Szabad legyen a szó és a művészet,
A hit, a kérdés és az emlékezet,
Mert ahol a gondolat is rab,
Ott a jövő is némán megszakad.
Nézd csak a madarat az égen,
Nem kér engedélyt a messzeségben,
Nem kérdezi, meddig mehet,
Csak követi a szabad szelet.
Nézd csak a folyót, ahogy árad,
Nem állítja meg semmi gátja,
Ha sziklák állják is útját,
Megkeresi a szabadság útját.
Így kellene élnie az embernek,
Nem rabjaként a félelemnek,
Nem mások által írt szerepben,
Hanem saját, igaz életében.
Ne legyen lánc a gondolatán,
Ne legyen pecsét a homlokán,
Ne mondja meg senki, mit reméljen,
S milyen álmot őrizzen a szívében.
De vigyázz, ember, mert a szabadság
Nem mindig érkezik, mint ajándék,
Néha küzdelem, néha áldozat,
Néha könnyekkel kikövezett út marad.
Őrizni kell, mint drága kincset,
Mert elveszíteni egy pillanat is elég lehet,
Amit elődeink vérrel szereztek,
Azt utódaink szívvel őrizzék meg.
Ne hagyd, hogy félelemmel vezessenek,
Hogy üres ígéretekkel megvegyenek,
Ne add a lelked hamis szavakért,
Ne cseréld el a jövőd néhány aranyért.
Mert aki önmagát elárulja,
Saját szabadságát is feladja,
S hiába járhat nyitott kapukon át,
Ha lelkében hordja a börtön falát.
A szabadság ott van a reggelben,
Az első napsugár melegében,
A gyermek hangos nevetésében,
A szerelmesek őszinte szemében.
Ott van a dalban, mely szárnyra kel,
A versben, mely igazságot lehel,
A kézben, mely másnak segíteni tud,
S a szívben, mely a békéhez vezető utat kutatja.
Nem kell hozzá hatalmas vagyon,
Nem kell hozzá palota, korona,
Nem kell hozzá dicsőség és rang,
Csak egy szabadon dobbanó hang.
Mert lehet valaki szegény, mégis szabad,
Ha önmaga marad, s igaz úton halad,
S lehet gazdag, kinek mindene van,
De rabként él a saját falai alatt.
Szabadság nélkül elszürkül a világ,
Elhervad a kertben minden virág,
A dalból eltűnik a dallam,
A szívből kihűl minden hajnal.
Ahol a félelem uralja a napot,
Ott az ember elveszíti önmagát,
Mert hiába ragyog felette az ég,
Ha lelkében nem élhet a remény.
Ébredjen hát minden emberben
A bátorság a nehéz percekben,
Ne legyen több meghajló tekintet,
Mely elrejti a valódi érzéseket.
Ne legyen több elfojtott álom,
Ne legyen több megtört szabadságvágy,
Mert minden szív megérdemli azt,
Hogy maga válassza meg a holnapját.
Ha egyszer majd a világ megérti,
Hogy egymást nem kell legyőzni,
Hogy nem a hatalom tesz naggyá,
S nem a gyűlölet tesz szabaddá,
Ha az ember emberhez emberként fordul,
S a gyűlölet végleg a múltba szorul,
Akkor a földön új hajnal támad,
S béke öleli át a világot.
De addig is őrizd a lángot,
Ne engedd elveszni a világod,
Ne hagyd, hogy más írja a sorsod,
Ne add fel soha a saját hangod.
Ha ezer akadály áll előtted,
Ha minden remény elhagyni készül,
Állj fel újra, emeld fel fejed,
Mert a szabadság ott kezdődik benned.
Lehet, hogy egyszer elbuksz majd,
Lehet, hogy az út is cserben hagy,
Lehet, hogy senki sem áll melletted,
S a világ nem érti a lelkedet.
De ne feledd, a legnagyobb győzelem,
Ha önmagad maradsz a küzdelemben,
Mert aki a lelkét nem adja fel,
Azt semmilyen lánc nem nyeli el.
A szabadság nem hal meg soha,
Nem temetheti el kor vagy hatalom,
Nem pusztíthatja el semmilyen vihar,
Mert minden új nemzedékben újra kihajt.
Lehet, hogy néha mélyre temetik,
Lehet, hogy hangját elnémítják,
De egyetlen szikra elég lehet,
Hogy újra lángra gyújtsa a lelkeket.
S ha majd egyszer megkérdezik tőled,
Mit jelentett szabadnak lenned,
Ne azt mondd, hogy mindent megtehettél,
Vagy hogy minden vágyad elérhetted.
Mondd azt, hogy ember maradhattál,
Hogy mások mellett is szabadon állhattál,
Hogy nem féltél igaz önmagadtól,
S nem mondtál le a saját álmodról.
Mert amíg dobban egy szív a földön,
Amíg remény él minden jövőben,
Amíg egy ember nemet mond a láncnak,
S nem hajol meg a hazugságnak,
Addig a szabadság él és lélegzik,
Minden új hajnalban újjászületik,
S hiába próbálják sírba temetni,
A szabadságot nem lehet eltemetni.
Mely áttöri a néma éjeket,
Mely nem hajol meg semmi árnyék előtt,
S nem fél attól, mit a világ szőtt.
Egy érzés, mely szívünkben lángol,
Mely messzire száll minden határtól,
Egy vágy, melyet nem ölhet meg a tél,
Mert örökké bennünk él a remény.
Szabadság, te ősi, szent akarat,
Mely újraírja a sorsunkat,
Te vagy a fény a hosszú éjben,
A menedék a vihar szívében.
Te vagy a hang, mely végre szólhat,
A szív, mely többé nem hódolhat,
A szárny, mely ég felé emelkedik,
S a lélek, mely soha nem térdepelik.
Hány ember vágyott már utánad,
Hány élet adta érted önmagát,
Hány könny hullott a föld porába,
Hány név került a történelem lapjára.
Hány anya várta haza gyermekét,
Hány apa őrizte családja reményét,
Hány szív dobbant utolsót érted,
Mert többet értél, mint az élet.
Voltak idők, mikor a csend beszélt,
Mikor az igaz szó is veszélyben élt,
Mikor a falak mögött félelem lakott,
S az ember csak titokban álmodott.
Mikor a tekintet is áruló lehetett,
S a kimondott szó bilincset jelentett,
De a lelkek mélyén parázs izzott,
Mely minden elnyomást túlragyogott.
Mert elvehetik az ember földjét,
Elvehetik otthonának melegét,
Elvehetik minden vagyonát,
S elnémíthatják igaz szavát,
De amíg él benne egy gondolat,
Amíg a szívében remény marad,
Addig hiába zárják börtönbe,
A szabadság ott él örökre.
Nem szabadság az, ha másnak ártasz,
Ha saját utadon másokat gázolsz,
Ha mások könnye árán vagy boldog,
S mások szenvedéséből építesz trónt.
Az igazi szabadság nem uralkodik,
Nem fenyeget és nem parancsol,
Hanem meghagyja mások útját,
S tiszteletben tartja a világát.
Szabadnak lenni annyi, mint élni,
Nem félni, kérdezni és remélni,
Kimondani azt, amit igaznak érzel,
S szembenézni bátran a veszéllyel.
Szabadnak lenni annyi, mint választani,
S a döntéseidért felelősséget vállalni,
Nem mások álmát élni végig,
Hanem a saját utadat járni.
Szabad legyen minden ember szíve,
Ne kényszerítse senki semmire,
Szabad legyen minden tiszta gondolat,
Mely új világot és jövőt alkothat.
Szabad legyen a szó és a művészet,
A hit, a kérdés és az emlékezet,
Mert ahol a gondolat is rab,
Ott a jövő is némán megszakad.
Nézd csak a madarat az égen,
Nem kér engedélyt a messzeségben,
Nem kérdezi, meddig mehet,
Csak követi a szabad szelet.
Nézd csak a folyót, ahogy árad,
Nem állítja meg semmi gátja,
Ha sziklák állják is útját,
Megkeresi a szabadság útját.
Így kellene élnie az embernek,
Nem rabjaként a félelemnek,
Nem mások által írt szerepben,
Hanem saját, igaz életében.
Ne legyen lánc a gondolatán,
Ne legyen pecsét a homlokán,
Ne mondja meg senki, mit reméljen,
S milyen álmot őrizzen a szívében.
De vigyázz, ember, mert a szabadság
Nem mindig érkezik, mint ajándék,
Néha küzdelem, néha áldozat,
Néha könnyekkel kikövezett út marad.
Őrizni kell, mint drága kincset,
Mert elveszíteni egy pillanat is elég lehet,
Amit elődeink vérrel szereztek,
Azt utódaink szívvel őrizzék meg.
Ne hagyd, hogy félelemmel vezessenek,
Hogy üres ígéretekkel megvegyenek,
Ne add a lelked hamis szavakért,
Ne cseréld el a jövőd néhány aranyért.
Mert aki önmagát elárulja,
Saját szabadságát is feladja,
S hiába járhat nyitott kapukon át,
Ha lelkében hordja a börtön falát.
A szabadság ott van a reggelben,
Az első napsugár melegében,
A gyermek hangos nevetésében,
A szerelmesek őszinte szemében.
Ott van a dalban, mely szárnyra kel,
A versben, mely igazságot lehel,
A kézben, mely másnak segíteni tud,
S a szívben, mely a békéhez vezető utat kutatja.
Nem kell hozzá hatalmas vagyon,
Nem kell hozzá palota, korona,
Nem kell hozzá dicsőség és rang,
Csak egy szabadon dobbanó hang.
Mert lehet valaki szegény, mégis szabad,
Ha önmaga marad, s igaz úton halad,
S lehet gazdag, kinek mindene van,
De rabként él a saját falai alatt.
Szabadság nélkül elszürkül a világ,
Elhervad a kertben minden virág,
A dalból eltűnik a dallam,
A szívből kihűl minden hajnal.
Ahol a félelem uralja a napot,
Ott az ember elveszíti önmagát,
Mert hiába ragyog felette az ég,
Ha lelkében nem élhet a remény.
Ébredjen hát minden emberben
A bátorság a nehéz percekben,
Ne legyen több meghajló tekintet,
Mely elrejti a valódi érzéseket.
Ne legyen több elfojtott álom,
Ne legyen több megtört szabadságvágy,
Mert minden szív megérdemli azt,
Hogy maga válassza meg a holnapját.
Ha egyszer majd a világ megérti,
Hogy egymást nem kell legyőzni,
Hogy nem a hatalom tesz naggyá,
S nem a gyűlölet tesz szabaddá,
Ha az ember emberhez emberként fordul,
S a gyűlölet végleg a múltba szorul,
Akkor a földön új hajnal támad,
S béke öleli át a világot.
De addig is őrizd a lángot,
Ne engedd elveszni a világod,
Ne hagyd, hogy más írja a sorsod,
Ne add fel soha a saját hangod.
Ha ezer akadály áll előtted,
Ha minden remény elhagyni készül,
Állj fel újra, emeld fel fejed,
Mert a szabadság ott kezdődik benned.
Lehet, hogy egyszer elbuksz majd,
Lehet, hogy az út is cserben hagy,
Lehet, hogy senki sem áll melletted,
S a világ nem érti a lelkedet.
De ne feledd, a legnagyobb győzelem,
Ha önmagad maradsz a küzdelemben,
Mert aki a lelkét nem adja fel,
Azt semmilyen lánc nem nyeli el.
A szabadság nem hal meg soha,
Nem temetheti el kor vagy hatalom,
Nem pusztíthatja el semmilyen vihar,
Mert minden új nemzedékben újra kihajt.
Lehet, hogy néha mélyre temetik,
Lehet, hogy hangját elnémítják,
De egyetlen szikra elég lehet,
Hogy újra lángra gyújtsa a lelkeket.
S ha majd egyszer megkérdezik tőled,
Mit jelentett szabadnak lenned,
Ne azt mondd, hogy mindent megtehettél,
Vagy hogy minden vágyad elérhetted.
Mondd azt, hogy ember maradhattál,
Hogy mások mellett is szabadon állhattál,
Hogy nem féltél igaz önmagadtól,
S nem mondtál le a saját álmodról.
Mert amíg dobban egy szív a földön,
Amíg remény él minden jövőben,
Amíg egy ember nemet mond a láncnak,
S nem hajol meg a hazugságnak,
Addig a szabadság él és lélegzik,
Minden új hajnalban újjászületik,
S hiába próbálják sírba temetni,
A szabadságot nem lehet eltemetni.
Hétköznapi pszichológia
Kinek sorsa, hogy alakul, érdekes,
Ki tudja, élni vajh’ miért érdemes?
Persze ez a kérdés csak elméleti,
Pro és kontra válasz, csak hitvitai.
Nézzük az ember életét, mi adott;
Lét jelenti az ötven százalékot.
Ehhez ember, tanul, képezi magát,
Ez jelenti össz. harminc százalékát.
Marad még a százhoz húsz százalék,
Ez a szerencse, az életjáték.
Van, ki e tételt bőszen tagadja,
Ha nem ismeri fel, az ő baja.
Ez sajnos nem változtat a lényegen,
Biz’ minden így működik az életben.
Tudom ez csak filó kategória,
De életismeretből van alapja.
Szerencse: az általunk nem ismert,
(Mert ugyan honnan ismernénk mindent)
Események, általunk nem befolyásolható
Láncolata, mely életünkben meghatározó.
Sikerért, boldogságért mindent megteszünk,
De vajon, hogyan alakul az életünk?
Szerelmesek vajon összetalálkoznak?
Jó pár lesznek, ha majd összeházasodnak?
Feltehetjük magunknak a kérdéseket,
De bizony, évek adják a feleletet.
Kit, hogy s mire neveltek gyermekkorában,
Az előnye- hátránya házasságában.
Munkahely és hivatás, szintén csak lutri,
Előre nem tudni, melyik az igazi.
A kérdés, elfogadnak, elismernek-e?
Vagy az évek céltalanul csak telnek-e.
Sok a kérdés, jó lenne pontos válasz
És kérdés, hogy előre hogyan válassz!
Megtestesülése a szerencsének,
Ha mások akarnak jót életednek.
Hogy haladjunk, a szerencsét kutatjuk,
Miért van, kiknek szerencsés az útjuk?
Hogy kik, milyen csillagjegyben születtek,
Sikeresek hirdetik: kedvezettek.
Okos ember lehet szegény pária,
Buta lehet a gazdagság császára.
E mércét még nem találta fel senki,
De rossz, ha az ember úgy érzi, senki.
Mindhez szerencse is kell az életben
És talán benne is van a lényegben.
Lényeges, hogy megszülessünk, tanuljunk
És hasznos tevékenységet folytassunk.
Szerencsés, ki szerencsés az életben,
Ki sikert, sikerre halmoz létében.
Csodáljuk nagyszerű életüket,
Sajnálkozva éljük le miénket.
Budapest, 1997. május 2. - Kustra Ferenc József
Kinek sorsa, hogy alakul, érdekes,
Ki tudja, élni vajh’ miért érdemes?
Persze ez a kérdés csak elméleti,
Pro és kontra válasz, csak hitvitai.
Nézzük az ember életét, mi adott;
Lét jelenti az ötven százalékot.
Ehhez ember, tanul, képezi magát,
Ez jelenti össz. harminc százalékát.
Marad még a százhoz húsz százalék,
Ez a szerencse, az életjáték.
Van, ki e tételt bőszen tagadja,
Ha nem ismeri fel, az ő baja.
Ez sajnos nem változtat a lényegen,
Biz’ minden így működik az életben.
Tudom ez csak filó kategória,
De életismeretből van alapja.
Szerencse: az általunk nem ismert,
(Mert ugyan honnan ismernénk mindent)
Események, általunk nem befolyásolható
Láncolata, mely életünkben meghatározó.
Sikerért, boldogságért mindent megteszünk,
De vajon, hogyan alakul az életünk?
Szerelmesek vajon összetalálkoznak?
Jó pár lesznek, ha majd összeházasodnak?
Feltehetjük magunknak a kérdéseket,
De bizony, évek adják a feleletet.
Kit, hogy s mire neveltek gyermekkorában,
Az előnye- hátránya házasságában.
Munkahely és hivatás, szintén csak lutri,
Előre nem tudni, melyik az igazi.
A kérdés, elfogadnak, elismernek-e?
Vagy az évek céltalanul csak telnek-e.
Sok a kérdés, jó lenne pontos válasz
És kérdés, hogy előre hogyan válassz!
Megtestesülése a szerencsének,
Ha mások akarnak jót életednek.
Hogy haladjunk, a szerencsét kutatjuk,
Miért van, kiknek szerencsés az útjuk?
Hogy kik, milyen csillagjegyben születtek,
Sikeresek hirdetik: kedvezettek.
Okos ember lehet szegény pária,
Buta lehet a gazdagság császára.
E mércét még nem találta fel senki,
De rossz, ha az ember úgy érzi, senki.
Mindhez szerencse is kell az életben
És talán benne is van a lényegben.
Lényeges, hogy megszülessünk, tanuljunk
És hasznos tevékenységet folytassunk.
Szerencsés, ki szerencsés az életben,
Ki sikert, sikerre halmoz létében.
Csodáljuk nagyszerű életüket,
Sajnálkozva éljük le miénket.
Budapest, 1997. május 2. - Kustra Ferenc József
Időtlenül öregedő, rozsdásan átbarázdált arcomat,
Lassan színezi közeledő tél, finoman szitáló hava…
A hűlő hideg elural, befagyassza az ércsatornámat,
A vég lassan felássa az élet kertjét és úgy fogy… udvara.
Vecsés, 2014. szeptember 9. – Kustra Ferenc József- írtam: önéletrajzi írásként
Lassan színezi közeledő tél, finoman szitáló hava…
A hűlő hideg elural, befagyassza az ércsatornámat,
A vég lassan felássa az élet kertjét és úgy fogy… udvara.
Vecsés, 2014. szeptember 9. – Kustra Ferenc József- írtam: önéletrajzi írásként
Fölütötte a fejét a háborús világhelyzet…
(3 soros-zárttükrös)
Dörömbölő síkságon, egyre messzebb és magasabban zokog a baj… Át a hullákon.
Katonák lövik és másképp is irtják egymást, Nem létező -végső- szeretet társításon…
Dörömbölő síkságon, egyre messzebb és magasabban zokog a baj… Át a hullákon.
*
(Septolet)
Terjedő baj, dörrenő zaj,
Átható jaj…
Önpusztító emberi faj.
Helyzetünk:
Szenvedünk…
Reszketünk,
Hogy elveszünk.
*
(HIQ trió)
Testvéri
Szeretet nincs is?
Háború!
Időben
Élettelen és
Térben is!
Asszonyok
Élte csak sírás!
Halk sírás…
*
Anya orcáján ború…
Fia ifjú férfiú,
Harcba hívja a háború.
Szomorú,
Szigorú,
Iszonyú
Háború.
*
(Senrjon trió)
Katonák imája, mint
Hajótörötteké. Péntek nincs…
Élet gyászfoltos…
Harc, véres koszorúban!
Koszorút természet megfonta!
Élet gyászfoltos…
Harc halál-koszorúban!
Hontalan mise… elhallatszik!
Élet gyászfoltos…
*
Halál tombol –
Létet rombol…
Hazafi harcol, hitvese imákat mormol.
Kedvesünk,
Gyermekünk,
Nemzetünk
Óvd Istenünk.
*
(Leoninus csokor)
Torz arcok vigyorognak, de a jó és szép szavak nem használnak!
Össze gereblyézett jajok bőszen ölelkeznek, szent szolidaritással, fékezhetetlenek…
Síksági facsoportból előzúgó szél, sisakleverő, csak hazafiasáról beszél!
*
(septolet csokor)
Mostoha délibáb karmazsint vetít, tájra terít.
Fájdalom elborít,
Látvány tébolyít.
Szétnézek –
Rémképek,
Élmények:
Rémségek.
*
Katonák vére már eláztatta mezőt, itt úgysem használ, nem használnak kereplőt.
Testvér! És újból felváltotta posztján a zubogó csöndet, elássák halott elődöket!
Ki még él szenved és szenvedést lát! Parancsnok meg tüzelj… az akkurátusát!
*
Távolban színfolt – vöröslő vérfolt…
Erőszak gyilkolt,
Zsúfolt a sírbolt.
Parancsszó
Hallható,
A jajszó
Átható.
*
Mínusz húszban a vércsőpp piros és már hideg, a halál is fázik? Mert már feszeng!
Mint a szemafor tilosa, oly piros a véres föld, ahol a férj és fiú van, az a véres föld.
Búzamezők is elázottak, piros a búzaszár, katonákat összefogdossák és viszik már…
*
Ott fekszik egy katona,
Harcnak hősi bajnoka…
Várja haza asszonya.
Gyászjelentés –
Késdöfés,
Tisztelgés –
Édeskevés.
*
Katona csak attól lesz, hogy egyenruhát kap és fegyvert. Be is járják lövés elől a bunkert.
Európa, látszik nem szégyelli magát, segítőn csak bővíti háború poklát!
A nagymenőket nem érdekli a százezernyi halott, a döntnökök hada tudatlanságtól bigott…
*
Bánat áztat
Özvegyi fátylat…
Fizettünk nagy árat -
Nagy ember von vállat.
Hatalmasok,
Tudatlanok – Miattatok
Jajgatok.
Vecsés, 2023. május 4. – Pápa, 2023. június 1. -Kustra Ferenc József - írtam: a világ, az emberi-ség jelen történelmi helyzetéről. A septolet csokor: szerző-, és poétatársam Nagyné Vida Renáta írása! [Íródott: Bencz Boldizsár: (1901 – 1949) azonos c. verse átirataként.]
(3 soros-zárttükrös)
Dörömbölő síkságon, egyre messzebb és magasabban zokog a baj… Át a hullákon.
Katonák lövik és másképp is irtják egymást, Nem létező -végső- szeretet társításon…
Dörömbölő síkságon, egyre messzebb és magasabban zokog a baj… Át a hullákon.
*
(Septolet)
Terjedő baj, dörrenő zaj,
Átható jaj…
Önpusztító emberi faj.
Helyzetünk:
Szenvedünk…
Reszketünk,
Hogy elveszünk.
*
(HIQ trió)
Testvéri
Szeretet nincs is?
Háború!
Időben
Élettelen és
Térben is!
Asszonyok
Élte csak sírás!
Halk sírás…
*
Anya orcáján ború…
Fia ifjú férfiú,
Harcba hívja a háború.
Szomorú,
Szigorú,
Iszonyú
Háború.
*
(Senrjon trió)
Katonák imája, mint
Hajótörötteké. Péntek nincs…
Élet gyászfoltos…
Harc, véres koszorúban!
Koszorút természet megfonta!
Élet gyászfoltos…
Harc halál-koszorúban!
Hontalan mise… elhallatszik!
Élet gyászfoltos…
*
Halál tombol –
Létet rombol…
Hazafi harcol, hitvese imákat mormol.
Kedvesünk,
Gyermekünk,
Nemzetünk
Óvd Istenünk.
*
(Leoninus csokor)
Torz arcok vigyorognak, de a jó és szép szavak nem használnak!
Össze gereblyézett jajok bőszen ölelkeznek, szent szolidaritással, fékezhetetlenek…
Síksági facsoportból előzúgó szél, sisakleverő, csak hazafiasáról beszél!
*
(septolet csokor)
Mostoha délibáb karmazsint vetít, tájra terít.
Fájdalom elborít,
Látvány tébolyít.
Szétnézek –
Rémképek,
Élmények:
Rémségek.
*
Katonák vére már eláztatta mezőt, itt úgysem használ, nem használnak kereplőt.
Testvér! És újból felváltotta posztján a zubogó csöndet, elássák halott elődöket!
Ki még él szenved és szenvedést lát! Parancsnok meg tüzelj… az akkurátusát!
*
Távolban színfolt – vöröslő vérfolt…
Erőszak gyilkolt,
Zsúfolt a sírbolt.
Parancsszó
Hallható,
A jajszó
Átható.
*
Mínusz húszban a vércsőpp piros és már hideg, a halál is fázik? Mert már feszeng!
Mint a szemafor tilosa, oly piros a véres föld, ahol a férj és fiú van, az a véres föld.
Búzamezők is elázottak, piros a búzaszár, katonákat összefogdossák és viszik már…
*
Ott fekszik egy katona,
Harcnak hősi bajnoka…
Várja haza asszonya.
Gyászjelentés –
Késdöfés,
Tisztelgés –
Édeskevés.
*
Katona csak attól lesz, hogy egyenruhát kap és fegyvert. Be is járják lövés elől a bunkert.
Európa, látszik nem szégyelli magát, segítőn csak bővíti háború poklát!
A nagymenőket nem érdekli a százezernyi halott, a döntnökök hada tudatlanságtól bigott…
*
Bánat áztat
Özvegyi fátylat…
Fizettünk nagy árat -
Nagy ember von vállat.
Hatalmasok,
Tudatlanok – Miattatok
Jajgatok.
Vecsés, 2023. május 4. – Pápa, 2023. június 1. -Kustra Ferenc József - írtam: a világ, az emberi-ség jelen történelmi helyzetéről. A septolet csokor: szerző-, és poétatársam Nagyné Vida Renáta írása! [Íródott: Bencz Boldizsár: (1901 – 1949) azonos c. verse átirataként.]
(3 soros-zárttükrös duó)
Langyos már az új hajnal, szép kék a kora májusi ég,
Egyenesen isteni illatot -orgonát- kerget lég.
Langyos már az új hajnal, szép kék a kora májusi ég,
Már föl is keltem, de még meg se zörrent a kiskapu zárja,
Kutyák is elaludtak, ha mindkettőnek szép volt az álma.
Már föl is keltem, de még meg se zörrent a kiskapu zárja.
*
Kék ég alatt csendben álmodom,
Orgonaillat száll és kísér utamon.
Hajnalfény játszik az égen,
Kutya sem ugat.
Csend ül réten,
Orgona száll a szélben,
Szívemben béke ébren.
**
(leoninus)
Kitárt ablak mellett aludtunk, de nem álmatlansággal vajúdtunk.
A szobánk egy nagyon szerény hajlék, de idefűz sok boldog emlék.
Szép tüllfüggönyünk van, azon át most is jócskán beragyog a kelő nap... az van.
Éjjel egyszer fönt voltam, hold csipkét kötött, árnyéka a padlóra költözött…
Szerény hajlékunkban pont elférünk ketten, meg a két kutyával a kertben.
Nálunk tisztaság és rend van, ajtót magunkra zárjuk, látszik itt lakó van.
Kertünkben nap lángol és tűzhabot hint, ha függöny engedi, oda is hint…
Míg holdfény ezüstösen mindent beterít, itt vagyunk, más lakót nem kerít.
*
Nálad, csend is otthon van,
Fény sző rá álmot boldogan.
Átszűrve jön a fényár,
Hallgat a ház,
Kutya szuszog már.
Fény vetül… a csipkés sugár,
Két szív mást ide nem vár.
*
(senrjon duó)
Rügyfakadás idején
Szép tavaszi dalok, de szólnak…
Nem kell más nekünk!
Legyen így, mutasd meg, kín,
Öröm él még, te hajnali kék…
Nem kell más nekünk!
*
(tükör apeva duó)
Rügy
Éled,
Tavasz int.
Szólnak dalok,
Nem kell más nekünk.
Nem kell más nekünk,
Szólnak dalok,
Tavasz int.
Éled
Rügy.
*
Kék
Éled,
Öröm él.
Hajnali kék,
Fájdalom tűnhet.
Fájdalom tűnhet.
Hajnali kék,
Öröm él.
Éled
Kék.
Vecsés, 2023. március 15. – Siófok, 2025. június 11. -Kustra Ferenc József- íródott: mint Szergej Jeszenyin (1925): azonos c. versének kétszerzős átírta! Az alapverset én írtam, a kiegészítő-ket, Gránicz Éva: szerző-, és poéta társam.
Langyos már az új hajnal, szép kék a kora májusi ég,
Egyenesen isteni illatot -orgonát- kerget lég.
Langyos már az új hajnal, szép kék a kora májusi ég,
Már föl is keltem, de még meg se zörrent a kiskapu zárja,
Kutyák is elaludtak, ha mindkettőnek szép volt az álma.
Már föl is keltem, de még meg se zörrent a kiskapu zárja.
*
Kék ég alatt csendben álmodom,
Orgonaillat száll és kísér utamon.
Hajnalfény játszik az égen,
Kutya sem ugat.
Csend ül réten,
Orgona száll a szélben,
Szívemben béke ébren.
**
(leoninus)
Kitárt ablak mellett aludtunk, de nem álmatlansággal vajúdtunk.
A szobánk egy nagyon szerény hajlék, de idefűz sok boldog emlék.
Szép tüllfüggönyünk van, azon át most is jócskán beragyog a kelő nap... az van.
Éjjel egyszer fönt voltam, hold csipkét kötött, árnyéka a padlóra költözött…
Szerény hajlékunkban pont elférünk ketten, meg a két kutyával a kertben.
Nálunk tisztaság és rend van, ajtót magunkra zárjuk, látszik itt lakó van.
Kertünkben nap lángol és tűzhabot hint, ha függöny engedi, oda is hint…
Míg holdfény ezüstösen mindent beterít, itt vagyunk, más lakót nem kerít.
*
Nálad, csend is otthon van,
Fény sző rá álmot boldogan.
Átszűrve jön a fényár,
Hallgat a ház,
Kutya szuszog már.
Fény vetül… a csipkés sugár,
Két szív mást ide nem vár.
*
(senrjon duó)
Rügyfakadás idején
Szép tavaszi dalok, de szólnak…
Nem kell más nekünk!
Legyen így, mutasd meg, kín,
Öröm él még, te hajnali kék…
Nem kell más nekünk!
*
(tükör apeva duó)
Rügy
Éled,
Tavasz int.
Szólnak dalok,
Nem kell más nekünk.
Nem kell más nekünk,
Szólnak dalok,
Tavasz int.
Éled
Rügy.
*
Kék
Éled,
Öröm él.
Hajnali kék,
Fájdalom tűnhet.
Fájdalom tűnhet.
Hajnali kék,
Öröm él.
Éled
Kék.
Vecsés, 2023. március 15. – Siófok, 2025. június 11. -Kustra Ferenc József- íródott: mint Szergej Jeszenyin (1925): azonos c. versének kétszerzős átírta! Az alapverset én írtam, a kiegészítő-ket, Gránicz Éva: szerző-, és poéta társam.

Értékelés 

