Idő 
Értékelés 
Értékelés A gesztenyefa fehér gyertyáiról
Elődeim sírja jut eszembe
S ahogy anyám kezét
Fogtam kezembe
Vasárnap gyerekként templomba igyekezve.
Apám is jött
Mögöttünk ballagott
S ahogy csacsogtunk
Minket hallgatott.
Most ott nyugosznak egymás mellett
A sír csak hallgat
Nincs felelet.
Csendben hajtok felettük fejet
Szívemben most az űr
Tölti ki a helyet
Nincs felelet, csak a csend van
Régen voltunk a templomban
Mint a madár, messze szálltak
Vissza Ide nem találnak
Fehér virág mint a gyertya
Nekik nyílik egy pillanatra
Csak a csend van, nincs felelet
Magamban Velük beszélgetek
A szívemben jelen vannak
Talán olykor meg is hallnak.
Elődeim sírja jut eszembe
S ahogy anyám kezét
Fogtam kezembe
Vasárnap gyerekként templomba igyekezve.
Apám is jött
Mögöttünk ballagott
S ahogy csacsogtunk
Minket hallgatott.
Most ott nyugosznak egymás mellett
A sír csak hallgat
Nincs felelet.
Csendben hajtok felettük fejet
Szívemben most az űr
Tölti ki a helyet
Nincs felelet, csak a csend van
Régen voltunk a templomban
Mint a madár, messze szálltak
Vissza Ide nem találnak
Fehér virág mint a gyertya
Nekik nyílik egy pillanatra
Csak a csend van, nincs felelet
Magamban Velük beszélgetek
A szívemben jelen vannak
Talán olykor meg is hallnak.
Fortyogó lelki éhem…
Sose éreztem a bosszú izét, de igen az emberarcú disznók megvetését,
És napjaimban pátyolgattam a bánatos, veszejtő düh, nem is édes érzését…
Sose éreztem a bosszú izét, de igen az emberarcú disznók megvetését.
(10 szavasok)
Bosszúvágy? Hallani rémes!
Megvetés fájdalmat okozni képes,
Az érzés ellenséges.
(HIAQ –k)
Édes ám a bosszú,
Nyalánkság mézesmadzagon.
Torokra forr lassan.
*
A nap megállás nélkül lövellte, egyenletesen tűző sugarát,
Éreztem, rám semmi nem jött, kihagytak, mint régen félbevágott marhát…
A nap megállás nélkül lövellte, egyenletesen tűző sugarát.
Nekem az élet árnyékos oldala jutott,
Fényben néhány pillanat úszott.
Emberek megvetnek.
Mások nyomorát élvezik.
Nincs ez így jól - nem kell!
*
A sorosom, némán hallgatag, fogatlan szája, torzan vicsorított,
Sokszor arra gondoltam, lét-sorsom a sikert nem adja, mert az halott…
A sorosom, némán hallgatag, fogatlan szája, torzan vicsorított.
Sorsom sokszor hallgatott, vagy acsargott,
Jó szót, boldogságot alig adott.
Min múlik a siker?
Éppen úgy, mint a boldogság,
Hozzáállás dolga?
*
A genyó sors-talányt megfejteni nem volt szerencsém,
Én tettem dolgomat, amit kell, működött az elmém…
A genyó sors-talányt megfejteni nem volt szerencsém.
Sors-titkának kulcsát keresem,
Ebben telik életem... ám, meg nem leltem.
Fiatalság titka
Egy egyszerű képlet csupán:
Fitt agy és hű lélek.
*
Fortyogó lelki éhségem, összepárosult... peches magánnyal,
Hej, de sokszor kívántam, tán’ jobb lenne barátkozni halállal…
Fortyogó lelki éhségem, összepárosult... peches magánnyal.
Jött a magány, növelte lelki éhínségem,
Vagy százszor, elvette életigenlésem.
A halál még várhat.
Túl szép az élet - gyorsan fogy.
Okulj ma a múltból...
*
Megfigyeltem, a Hold mindig, mint valami olcsó bizsu állt, lebegett felettem,
Az est meg az alkonyat után, mindig feketével terítette be a létem…
Megfigyeltem, a Hold mindig, mint valami olcsó bizsu állt, lebegett felettem.
Imádom a csillagfényes éjszakákat,
Kaptam morc-felhős, magányos éjszakákat... üres ágyat.
Csillogó ékszerek
Nem tesznek gazdaggá senkit.
Számít -e még benső?
*
Sorsomban bánatos vagyok, keseredett-keserves ember,
Nekem az elmetörődéssel együtt élni neves teher…
Sorsomban bánatos vagyok, keseredett-keserves ember.
Elmém pátyolgatom, ápolgatom,
Ám nem múlik a fájdalom, sem bánatom.
Keserű a bánat.
A megkeseredés is fáj.
Öröm azért még él...
*
Izenek én az életvirágomnak, miért nem nyílt bánatomra?
Biztos nem került volna sokba, ha mellettem hívséges lett volna…
Izenek én az életvirágomnak, miért nem nyílt bánatomra?
Kit nagyon szeretek,
Mellette nem lehetek...
Vajon, hiú reményeket dédelgetek...?
Hűség sokat ér ma...
Mint a szerelem, oly' néha.
Megfoghatatlan, lágy...
*
Mikor az ember hosszan, rosszban van, akkor lesz megbúsult…
Élettel mit kezd, amikor már az, véglegesen fakult…
Mikor az ember hosszan, rosszban van, akkor lesz megbúsult…
Megfakult éveim vállaim nyomják,
Hiányosságok életem tovább rontják.
Végül kiontják...
A rossz is kijár még.
Fakul a boldogság, szépség.
Remény csak egy hajszál.
*
Soha nem sikerült, hogy örömmel, lélekben megnyugvást leljek,
Pedig erkölcsben, értőn, hittel, jártam utam... van, mit cipeljek?
Soha nem sikerült, hogy örömmel, lélekben megnyugvást leljek...
Tiszta szívvel, lelkiismerettel létezem...
Lelkem békéjét mégsem lelem,
Kínos gyötrelem...
Furcsa a lét lelke.
Magától nem ad semmit sem.
Mindig küzdelem van.
*
A vízben halódó, még a hab után is megvadulva kapdos,
Én ki úszni nem tudván, hol kapaszkodok... csak, mint egy kapatos…
A vízben halódó, még a hab után is megvadulva kapdos.
Sorsom vize sodor,
Fuldoklom, életem nem lélekdonor,
Hervad, mint vadrózsabokor.
Haldoklás életben
Elkezdődik sokszor sajnos.
Van, aki nem is él.
*
Régi példabeszéd: „a hatalmasnak, minden meg is adatik”!
A szegény-szerencsétlen meg a rossz sorsában marasztaltatik…
Régi példabeszéd: „a hatalmasnak, minden meg is adatik”!
Gazdagoknak miért jár minden...?
Pórnépnek, száraz kenyér vitrinben...
Valóban minden...?
Ne hidd el soha sem,
Hogy csak akkor vagy értékes,
Ha jókor jó helyen...
*
Vecsés, 2018. augusztus 6. – Szabadka, 2018. szeptember 12. - Mórahalom, 2018. augusztus 22.
-Kustra Ferenc József– a 3 soros-zárttükrös -őket én írtam, a 10 szavasokat: Jurisin Szőke Margit, címük: Sorsom titkát kutatom! A HIAQ –k Farkas Tekla munkája
Sose éreztem a bosszú izét, de igen az emberarcú disznók megvetését,
És napjaimban pátyolgattam a bánatos, veszejtő düh, nem is édes érzését…
Sose éreztem a bosszú izét, de igen az emberarcú disznók megvetését.
(10 szavasok)
Bosszúvágy? Hallani rémes!
Megvetés fájdalmat okozni képes,
Az érzés ellenséges.
(HIAQ –k)
Édes ám a bosszú,
Nyalánkság mézesmadzagon.
Torokra forr lassan.
*
A nap megállás nélkül lövellte, egyenletesen tűző sugarát,
Éreztem, rám semmi nem jött, kihagytak, mint régen félbevágott marhát…
A nap megállás nélkül lövellte, egyenletesen tűző sugarát.
Nekem az élet árnyékos oldala jutott,
Fényben néhány pillanat úszott.
Emberek megvetnek.
Mások nyomorát élvezik.
Nincs ez így jól - nem kell!
*
A sorosom, némán hallgatag, fogatlan szája, torzan vicsorított,
Sokszor arra gondoltam, lét-sorsom a sikert nem adja, mert az halott…
A sorosom, némán hallgatag, fogatlan szája, torzan vicsorított.
Sorsom sokszor hallgatott, vagy acsargott,
Jó szót, boldogságot alig adott.
Min múlik a siker?
Éppen úgy, mint a boldogság,
Hozzáállás dolga?
*
A genyó sors-talányt megfejteni nem volt szerencsém,
Én tettem dolgomat, amit kell, működött az elmém…
A genyó sors-talányt megfejteni nem volt szerencsém.
Sors-titkának kulcsát keresem,
Ebben telik életem... ám, meg nem leltem.
Fiatalság titka
Egy egyszerű képlet csupán:
Fitt agy és hű lélek.
*
Fortyogó lelki éhségem, összepárosult... peches magánnyal,
Hej, de sokszor kívántam, tán’ jobb lenne barátkozni halállal…
Fortyogó lelki éhségem, összepárosult... peches magánnyal.
Jött a magány, növelte lelki éhínségem,
Vagy százszor, elvette életigenlésem.
A halál még várhat.
Túl szép az élet - gyorsan fogy.
Okulj ma a múltból...
*
Megfigyeltem, a Hold mindig, mint valami olcsó bizsu állt, lebegett felettem,
Az est meg az alkonyat után, mindig feketével terítette be a létem…
Megfigyeltem, a Hold mindig, mint valami olcsó bizsu állt, lebegett felettem.
Imádom a csillagfényes éjszakákat,
Kaptam morc-felhős, magányos éjszakákat... üres ágyat.
Csillogó ékszerek
Nem tesznek gazdaggá senkit.
Számít -e még benső?
*
Sorsomban bánatos vagyok, keseredett-keserves ember,
Nekem az elmetörődéssel együtt élni neves teher…
Sorsomban bánatos vagyok, keseredett-keserves ember.
Elmém pátyolgatom, ápolgatom,
Ám nem múlik a fájdalom, sem bánatom.
Keserű a bánat.
A megkeseredés is fáj.
Öröm azért még él...
*
Izenek én az életvirágomnak, miért nem nyílt bánatomra?
Biztos nem került volna sokba, ha mellettem hívséges lett volna…
Izenek én az életvirágomnak, miért nem nyílt bánatomra?
Kit nagyon szeretek,
Mellette nem lehetek...
Vajon, hiú reményeket dédelgetek...?
Hűség sokat ér ma...
Mint a szerelem, oly' néha.
Megfoghatatlan, lágy...
*
Mikor az ember hosszan, rosszban van, akkor lesz megbúsult…
Élettel mit kezd, amikor már az, véglegesen fakult…
Mikor az ember hosszan, rosszban van, akkor lesz megbúsult…
Megfakult éveim vállaim nyomják,
Hiányosságok életem tovább rontják.
Végül kiontják...
A rossz is kijár még.
Fakul a boldogság, szépség.
Remény csak egy hajszál.
*
Soha nem sikerült, hogy örömmel, lélekben megnyugvást leljek,
Pedig erkölcsben, értőn, hittel, jártam utam... van, mit cipeljek?
Soha nem sikerült, hogy örömmel, lélekben megnyugvást leljek...
Tiszta szívvel, lelkiismerettel létezem...
Lelkem békéjét mégsem lelem,
Kínos gyötrelem...
Furcsa a lét lelke.
Magától nem ad semmit sem.
Mindig küzdelem van.
*
A vízben halódó, még a hab után is megvadulva kapdos,
Én ki úszni nem tudván, hol kapaszkodok... csak, mint egy kapatos…
A vízben halódó, még a hab után is megvadulva kapdos.
Sorsom vize sodor,
Fuldoklom, életem nem lélekdonor,
Hervad, mint vadrózsabokor.
Haldoklás életben
Elkezdődik sokszor sajnos.
Van, aki nem is él.
*
Régi példabeszéd: „a hatalmasnak, minden meg is adatik”!
A szegény-szerencsétlen meg a rossz sorsában marasztaltatik…
Régi példabeszéd: „a hatalmasnak, minden meg is adatik”!
Gazdagoknak miért jár minden...?
Pórnépnek, száraz kenyér vitrinben...
Valóban minden...?
Ne hidd el soha sem,
Hogy csak akkor vagy értékes,
Ha jókor jó helyen...
*
Vecsés, 2018. augusztus 6. – Szabadka, 2018. szeptember 12. - Mórahalom, 2018. augusztus 22.
-Kustra Ferenc József– a 3 soros-zárttükrös -őket én írtam, a 10 szavasokat: Jurisin Szőke Margit, címük: Sorsom titkát kutatom! A HIAQ –k Farkas Tekla munkája
Olyan sok kérdés kavarog bennem,
s azon tépődöm szüntelen,
tyúk, vagy a tojás volt először?
Azt mondd meg nekem, Istenem!
Ha tojás volt, ki tojta azt meg?
S mikor a héja felrepedt,
mitől lehetett csirke benne,
ha kakas nem létezett?
Ha tyúk volt először, hogyan termett
és kakas nélkül hogy lehet
olyan kétrétű tojást tojni,
amelyből végül csirke lesz?
Ezernyi kérdést sorolhatnék,
amelyre választ nem lelek,
oly sok bennem a bizonytalanság,
amely fölöttem ott lebeg.
Mért nem jut kenyér sok szegénynek,
hiszen a földön megterem,
s jutna belőle bárkinek, ha
ilyen kapzsiság nincs jelen.
Uram! Ha mindent Te alkottál,
mért tűröd azt, hogy így legyen?
Mért nézed el. Hogy a gonosz győzzön
legyűrve igaz népedet?
Mért nézed azt, hogy hitükben ingva,
kétségbeesve küzdjenek?
Amíg népeden nem segítesz,
a gonosz mindent tönkre tesz.
Tehozzád szólna annyi ember!
Mért nem hallod meg, Istenem?
Mért nem látod a szenvedésünk?
Nézz ránk. Segíts meg Istenem!
s azon tépődöm szüntelen,
tyúk, vagy a tojás volt először?
Azt mondd meg nekem, Istenem!
Ha tojás volt, ki tojta azt meg?
S mikor a héja felrepedt,
mitől lehetett csirke benne,
ha kakas nem létezett?
Ha tyúk volt először, hogyan termett
és kakas nélkül hogy lehet
olyan kétrétű tojást tojni,
amelyből végül csirke lesz?
Ezernyi kérdést sorolhatnék,
amelyre választ nem lelek,
oly sok bennem a bizonytalanság,
amely fölöttem ott lebeg.
Mért nem jut kenyér sok szegénynek,
hiszen a földön megterem,
s jutna belőle bárkinek, ha
ilyen kapzsiság nincs jelen.
Uram! Ha mindent Te alkottál,
mért tűröd azt, hogy így legyen?
Mért nézed el. Hogy a gonosz győzzön
legyűrve igaz népedet?
Mért nézed azt, hogy hitükben ingva,
kétségbeesve küzdjenek?
Amíg népeden nem segítesz,
a gonosz mindent tönkre tesz.
Tehozzád szólna annyi ember!
Mért nem hallod meg, Istenem?
Mért nem látod a szenvedésünk?
Nézz ránk. Segíts meg Istenem!
Élet csak egy van,
Jól kellene használni.
Lét nagy ajándék.
Az életspirállal írható le az élet?
Az mutatja meg az életed… egész létet!
Van fehér spirál, mi a pozitív
És piros spirál, ami negatív.
Belül van az éned, ez nagy origó,
Kívül kör zárja, mint kerítés… hohó!
Fehér belül széles, szűzies, kívül már vékony,
Piros belül kezdődik, kívül széles, kártékony.
Mi vagy Te a nagy spirál játékban? Tán' a golyó?
Sorsod a rugós lökő, golyó nocsás, mint bolygó?
Változik folyvást a pozitív és negatív
Utadon biztos nem oly' sok a diadalív.
Belül az origóban a felettes éned
Közérzetedtől függ, Tenmagad hogyan érzed.
Az életed folyását Te, hogy látod és a buktatókat?
És elhasalsz, vagy zihálás nélkül veszed a kaptatókat?
Az életspirál szélére jutni nem egy leányálom,
Kérlek, hogy ne tégy olyat, hogy mondani kelljen: úgy bánom.
Ha a börtönbe csuknak, vagy nagy kaszás alanya leszel
Akkor bizony Te már új életspirált biztos nem veszel.
Egyenes élete senkinek nincsen, az mind csak spirális
És sokaknak ráadásként olyan büdös, mint egy kanális.
Lehet még a spirálod is görbe,
Untalan csak mész-mész körbe-körbe.
Az sem olyan jó, ha egyenes a spirálod
Mert akkor már utolért végzetes halálod.
De ezzel persze ne siess,
Ha az élet veled szíves…
Ha majd az életvonatod az utolsó spirál kanyarban
Kisiklik és Te kiesel, landolhatsz a betonárokban.
Akkor még röptében jobb híján fogsz Te imádkozni
Ha ateista voltál is, erre fogsz szorítkozni.
Életben lőnek is ránk, fülünk mellett süvítenek a golyók,
Én oltári nagy szerencséd van, ha ezek csak puha hógolyók…
Ha néha esőfelhők lógnak életrétek felett,
Akkor kitörnénk, elmennénk egy nagy probléma mellett.
Hogyan lehet a spirálban gondtalanul dönteni?
Ki lehet életproblémákat a vízzel önteni?
Életspirál mutatja, bár akárhogy szeretnéd, nem vagy szabad!
Mert szabadság nem létezik, mely, az összes körülményből fakad!
Szabadság nem létezik, körülmények gátlása miatt
Mert azokat levetni nem lehet az életünk alatt.
Megoldás nincsen, csapódunk az életspirálban
Mely olyan, mint elsétálni a labirintusban.
Sokan vannak, kiket csak a szabadságvágy űz
Velük élni oly' nehéz, mert nagy bennük a tűz.
Spirálban is alkonyodik, eljő a bíborral festett est,
De a csak a szerencsésnek olyan a sorsa, hogy ilyet fest.
A többségnek a kín estéje jön el, nem feledhető,
Mert az életspiráljában csapódva nincs elő-tető
Tavasszal még vegetál, de sarjad a mező...
Bús az őszi lombhullás... több mint kifejező.
Ki hogy alakul, milyen ember, olyan az életspirálja
A dolgait ennek megfelelően jól-rosszul csinálja.
Van, akinek a spirálja önmagába fordul vissza
És van, aki a körből kirepül, ennek levét issza…
Ahova születünk olyanok a körülményeink,
Kinek az apja király volt, ő lesz a mi királyfink
Aki gazdag család életspiráljában jött világra,
Korán tanulta, már kiskorában is a pénzt imádta,
Kinek -ha az jutott- a családja koldusszegény és éhezik,
Annak életspirálja olyan, hogy talán… súlyosan vétkezik.
Életspirálunktól függhet attól, hogy jók vagyunk-e?
Valamint attól, hogy átérezzük, rosszat tettünk-e?
Ettől függ, hogy a gyermekünket szeretjük, és hogyan neveljük
Meg a családot, rokonokat, barátokat hogyan szeretjük.
Előfordul, hogy valaki életspirálja korán megszakad
Sőt van, ki bármit tesz, mellette a fránya élet csak elhalad.
Van, kinek az életspiráljában friss mezőillat terjeng
És létezik, ki egész életében, hideg sárban fetreng.
Életspirál lehet a szerencse mesebeli tartálya
De bóklászhat benne a patás ördög, mit rúg: a fartája…
Vörös pipacsok integetnek nekünk, rétek zöld színében,
De ne feledd, ez káros gaz, bármily szép az ember szemében.
És a vérszínű -piros- vér, mi minket soha el nem hagyó
Az ereink foglya.. néha lázad és folyik a csavargó…
Vannak persze kevesen elkötelezett jók
Ők a kevesek, akik mutogatni valók.
Jó ember, kinek az életspirálja erőszakmentes
És milyen ember, akinek a bűn a legnagyobb szegmens.
Életspirálként működik a mi egyéni sorsunk,
De van családi és társadalmi életspirálunk.
Kinek az életvonala rosszul, körbe-körbe megy
Előbb utóbb elszédül, saját életére rámegy…
Akinek meg hepehupás, göcsörtös sínen húz a mozdonya,
Annak életét nem ezüstözi, világítja fényorgona.
Vannak az életspirálunkban események, miről nem tudunk
Élet alakulhat úgy, hogy rejtélyek közé látni nem fogunk...
Lesz-e, hogy visszakapsz valamit befektetett szeretetedből?
Pucold ki az eszed, lelked és feledj mindent a keservedről!
Az életspirál
Miben benne az élet.
Élni, mi jutott…
Van, kire süt a napfény.
Mindenkinek aranyfény?!
Vecsés, 2014. május 30. - Kustra Ferenc József – íródott: (avagy spirális a létünk…?!)
Versben és az eleje haiku, a vége tanka…
Jól kellene használni.
Lét nagy ajándék.
Az életspirállal írható le az élet?
Az mutatja meg az életed… egész létet!
Van fehér spirál, mi a pozitív
És piros spirál, ami negatív.
Belül van az éned, ez nagy origó,
Kívül kör zárja, mint kerítés… hohó!
Fehér belül széles, szűzies, kívül már vékony,
Piros belül kezdődik, kívül széles, kártékony.
Mi vagy Te a nagy spirál játékban? Tán' a golyó?
Sorsod a rugós lökő, golyó nocsás, mint bolygó?
Változik folyvást a pozitív és negatív
Utadon biztos nem oly' sok a diadalív.
Belül az origóban a felettes éned
Közérzetedtől függ, Tenmagad hogyan érzed.
Az életed folyását Te, hogy látod és a buktatókat?
És elhasalsz, vagy zihálás nélkül veszed a kaptatókat?
Az életspirál szélére jutni nem egy leányálom,
Kérlek, hogy ne tégy olyat, hogy mondani kelljen: úgy bánom.
Ha a börtönbe csuknak, vagy nagy kaszás alanya leszel
Akkor bizony Te már új életspirált biztos nem veszel.
Egyenes élete senkinek nincsen, az mind csak spirális
És sokaknak ráadásként olyan büdös, mint egy kanális.
Lehet még a spirálod is görbe,
Untalan csak mész-mész körbe-körbe.
Az sem olyan jó, ha egyenes a spirálod
Mert akkor már utolért végzetes halálod.
De ezzel persze ne siess,
Ha az élet veled szíves…
Ha majd az életvonatod az utolsó spirál kanyarban
Kisiklik és Te kiesel, landolhatsz a betonárokban.
Akkor még röptében jobb híján fogsz Te imádkozni
Ha ateista voltál is, erre fogsz szorítkozni.
Életben lőnek is ránk, fülünk mellett süvítenek a golyók,
Én oltári nagy szerencséd van, ha ezek csak puha hógolyók…
Ha néha esőfelhők lógnak életrétek felett,
Akkor kitörnénk, elmennénk egy nagy probléma mellett.
Hogyan lehet a spirálban gondtalanul dönteni?
Ki lehet életproblémákat a vízzel önteni?
Életspirál mutatja, bár akárhogy szeretnéd, nem vagy szabad!
Mert szabadság nem létezik, mely, az összes körülményből fakad!
Szabadság nem létezik, körülmények gátlása miatt
Mert azokat levetni nem lehet az életünk alatt.
Megoldás nincsen, csapódunk az életspirálban
Mely olyan, mint elsétálni a labirintusban.
Sokan vannak, kiket csak a szabadságvágy űz
Velük élni oly' nehéz, mert nagy bennük a tűz.
Spirálban is alkonyodik, eljő a bíborral festett est,
De a csak a szerencsésnek olyan a sorsa, hogy ilyet fest.
A többségnek a kín estéje jön el, nem feledhető,
Mert az életspiráljában csapódva nincs elő-tető
Tavasszal még vegetál, de sarjad a mező...
Bús az őszi lombhullás... több mint kifejező.
Ki hogy alakul, milyen ember, olyan az életspirálja
A dolgait ennek megfelelően jól-rosszul csinálja.
Van, akinek a spirálja önmagába fordul vissza
És van, aki a körből kirepül, ennek levét issza…
Ahova születünk olyanok a körülményeink,
Kinek az apja király volt, ő lesz a mi királyfink
Aki gazdag család életspiráljában jött világra,
Korán tanulta, már kiskorában is a pénzt imádta,
Kinek -ha az jutott- a családja koldusszegény és éhezik,
Annak életspirálja olyan, hogy talán… súlyosan vétkezik.
Életspirálunktól függhet attól, hogy jók vagyunk-e?
Valamint attól, hogy átérezzük, rosszat tettünk-e?
Ettől függ, hogy a gyermekünket szeretjük, és hogyan neveljük
Meg a családot, rokonokat, barátokat hogyan szeretjük.
Előfordul, hogy valaki életspirálja korán megszakad
Sőt van, ki bármit tesz, mellette a fránya élet csak elhalad.
Van, kinek az életspiráljában friss mezőillat terjeng
És létezik, ki egész életében, hideg sárban fetreng.
Életspirál lehet a szerencse mesebeli tartálya
De bóklászhat benne a patás ördög, mit rúg: a fartája…
Vörös pipacsok integetnek nekünk, rétek zöld színében,
De ne feledd, ez káros gaz, bármily szép az ember szemében.
És a vérszínű -piros- vér, mi minket soha el nem hagyó
Az ereink foglya.. néha lázad és folyik a csavargó…
Vannak persze kevesen elkötelezett jók
Ők a kevesek, akik mutogatni valók.
Jó ember, kinek az életspirálja erőszakmentes
És milyen ember, akinek a bűn a legnagyobb szegmens.
Életspirálként működik a mi egyéni sorsunk,
De van családi és társadalmi életspirálunk.
Kinek az életvonala rosszul, körbe-körbe megy
Előbb utóbb elszédül, saját életére rámegy…
Akinek meg hepehupás, göcsörtös sínen húz a mozdonya,
Annak életét nem ezüstözi, világítja fényorgona.
Vannak az életspirálunkban események, miről nem tudunk
Élet alakulhat úgy, hogy rejtélyek közé látni nem fogunk...
Lesz-e, hogy visszakapsz valamit befektetett szeretetedből?
Pucold ki az eszed, lelked és feledj mindent a keservedről!
Az életspirál
Miben benne az élet.
Élni, mi jutott…
Van, kire süt a napfény.
Mindenkinek aranyfény?!
Vecsés, 2014. május 30. - Kustra Ferenc József – íródott: (avagy spirális a létünk…?!)
Versben és az eleje haiku, a vége tanka…
Ezen, már nem lehet változtatni…
Akinek nincs múltja, annak nincs, nem lehet jövője sem.
Ezt igazolta és most is igazolja történelem.
Ez hazánkra is nagyon érvényes, sőt ezerszeresen.
Ezer év bizony, nagyon nagy idő!
Volt itt már jó, meg minden rossz… verő.
Csak a nagyobbakat, mint az emlékezetes tatárdúlás,
Itt voltak, hódítottak, öltek és nagy volt a felfordulás…
Nekünk, itthon iskolába tanítják, hogy jól legyőztek minket,
És hazamentek kán-választásra, előbb kifosztottak mindent.
De tudjátok meg híveim! Tájékoztatlak én titeket!
Mongóliában nem felejtettek, és oktatják ezeket!
Ott bizony tanítják, mellettük mi nagy hősök vagyunk,
Mert legyőztük hadseregüket, és egyedül magunk.
Igen! Voltak választások, de mi kivertük a hazánkból őket
Máig tisztelnek is minket, mint tiszteletre méltó nagymenőket!
Volt aztán török-járás, több nemzedéken is keresztül,
Küzdöttünk is velük, sokat és hosszan, nagyon veszettül.
A törökök is a közös évek alapján minket tisztelnek,
Sőt, sokan tudnak még magyarul is és lélekből is szeretnek.
Volt előtte még a Dózsa féle paraszt-had lázadás,
Mert ezt összehívták török ellen, ugyanis nem volt más!
A földesurak, nem tagadták meg magukat,
Paraszt láttán, legott, csak tépték a hajukat.
Önkényeskedtek… gyilkolásztak, török már volt... az nem számított,
Paraszt meg fellázadt! Nem szerette urakat, ki csak ámított.
Ez is belejátszott abba… már tudjuk, nekünk Mohács kellett,
Urak tudatában ez eltörpült... paraszturalom mellett!
Eljött végül a vesztes Mohács, nekünk ez kellett...!
Pedig legyőzhettük volna, az oszmán sereget.
Széthúztak az urak, mind saját hasznát leste.
Így aztán simán győzött a török, a beste.
Törökök másfél száz évig itt voltak és adót szedtek,
De amúgy minket békén hagytak, egyebet nem is tettek.
A defterdárok, keményen beszedték, azt, amit kellett,
Vallásszabadságot hagytak, mi a népnek igen tetszett…
Törökök, most is szeretnek bennünket, nagyra tartanak,
Részükről nem kívánnak véget vetni a barátságnak!
A szabadságharc kitört, sok minden változott,
Urak egy részének nem tetszett, sok csak morgott.
Végül is ez után kezdtünk, modernebb állam lenni,
Bár azért, még sok évtizedig kellett nekünk tenni…
A Nagy Háborút, nem is magunkért vívtuk,
De mint legyek, úgy pusztultak ott a fiuk.
Ez bizony, elintézte... újkori utunk...
A tanácsköztársaság nem volt nagyobb, a legjobb ötlet…
Ez nyugat szemében demokrácia elleni rémtett…
Meg kaptuk jutalmunkat, Trianont… ez lett nekünk véglet.
A Nagy Háború legnagyobb vesztesei is lettünk,
Országunkat felosztották, nélkülünk és felettünk.
Az óta is jogosan, pityergésre áll a szánk,
Még nem is szólunk, de már jön… fogjuk be a pofánk…
A második világháborúban, megint vesztes voltunk,
Már másodszor, mert úgy tűnik, ekkor is későn ocsúdtunk.
Ötvenötben az oroszokat hazatessékelték Ausztriából,
Ők meg itt hosszasan lepihentek, tudjuk nem feltétlen fáradtságból.
Negyvenöt év lett hazamenet közbeni… kellemes vakációból.
Most már jó a magyarok országának, mert csak egy pici…?!
Csökken a maradék lakosság, minek sok? Elég kicsi…?!
Jó, mert végre… nyugati demokráciában élünk…?!
És korlátlan a szabadságunk… nincs már mitől félnünk...?!
Vecsés, 2015. augusztus 28. – Kustra Ferenc József
Akinek nincs múltja, annak nincs, nem lehet jövője sem.
Ezt igazolta és most is igazolja történelem.
Ez hazánkra is nagyon érvényes, sőt ezerszeresen.
Ezer év bizony, nagyon nagy idő!
Volt itt már jó, meg minden rossz… verő.
Csak a nagyobbakat, mint az emlékezetes tatárdúlás,
Itt voltak, hódítottak, öltek és nagy volt a felfordulás…
Nekünk, itthon iskolába tanítják, hogy jól legyőztek minket,
És hazamentek kán-választásra, előbb kifosztottak mindent.
De tudjátok meg híveim! Tájékoztatlak én titeket!
Mongóliában nem felejtettek, és oktatják ezeket!
Ott bizony tanítják, mellettük mi nagy hősök vagyunk,
Mert legyőztük hadseregüket, és egyedül magunk.
Igen! Voltak választások, de mi kivertük a hazánkból őket
Máig tisztelnek is minket, mint tiszteletre méltó nagymenőket!
Volt aztán török-járás, több nemzedéken is keresztül,
Küzdöttünk is velük, sokat és hosszan, nagyon veszettül.
A törökök is a közös évek alapján minket tisztelnek,
Sőt, sokan tudnak még magyarul is és lélekből is szeretnek.
Volt előtte még a Dózsa féle paraszt-had lázadás,
Mert ezt összehívták török ellen, ugyanis nem volt más!
A földesurak, nem tagadták meg magukat,
Paraszt láttán, legott, csak tépték a hajukat.
Önkényeskedtek… gyilkolásztak, török már volt... az nem számított,
Paraszt meg fellázadt! Nem szerette urakat, ki csak ámított.
Ez is belejátszott abba… már tudjuk, nekünk Mohács kellett,
Urak tudatában ez eltörpült... paraszturalom mellett!
Eljött végül a vesztes Mohács, nekünk ez kellett...!
Pedig legyőzhettük volna, az oszmán sereget.
Széthúztak az urak, mind saját hasznát leste.
Így aztán simán győzött a török, a beste.
Törökök másfél száz évig itt voltak és adót szedtek,
De amúgy minket békén hagytak, egyebet nem is tettek.
A defterdárok, keményen beszedték, azt, amit kellett,
Vallásszabadságot hagytak, mi a népnek igen tetszett…
Törökök, most is szeretnek bennünket, nagyra tartanak,
Részükről nem kívánnak véget vetni a barátságnak!
A szabadságharc kitört, sok minden változott,
Urak egy részének nem tetszett, sok csak morgott.
Végül is ez után kezdtünk, modernebb állam lenni,
Bár azért, még sok évtizedig kellett nekünk tenni…
A Nagy Háborút, nem is magunkért vívtuk,
De mint legyek, úgy pusztultak ott a fiuk.
Ez bizony, elintézte... újkori utunk...
A tanácsköztársaság nem volt nagyobb, a legjobb ötlet…
Ez nyugat szemében demokrácia elleni rémtett…
Meg kaptuk jutalmunkat, Trianont… ez lett nekünk véglet.
A Nagy Háború legnagyobb vesztesei is lettünk,
Országunkat felosztották, nélkülünk és felettünk.
Az óta is jogosan, pityergésre áll a szánk,
Még nem is szólunk, de már jön… fogjuk be a pofánk…
A második világháborúban, megint vesztes voltunk,
Már másodszor, mert úgy tűnik, ekkor is későn ocsúdtunk.
Ötvenötben az oroszokat hazatessékelték Ausztriából,
Ők meg itt hosszasan lepihentek, tudjuk nem feltétlen fáradtságból.
Negyvenöt év lett hazamenet közbeni… kellemes vakációból.
Most már jó a magyarok országának, mert csak egy pici…?!
Csökken a maradék lakosság, minek sok? Elég kicsi…?!
Jó, mert végre… nyugati demokráciában élünk…?!
És korlátlan a szabadságunk… nincs már mitől félnünk...?!
Vecsés, 2015. augusztus 28. – Kustra Ferenc József
