Idő 
Értékelés 
Értékelés Ősz lett, megjött, levélgyűrőn-izzó szent harag.
Szerettük a meleget, ellene ez fakad.
Viharok várhatók, zajjal jön az ősz, mint rém,
Lesz majd sok eső is bár, mindezt nem szeretném.
Az idő hűvösre vált, talán zordabb is lesz,
Ebből egy idő után nekem elegem lesz,
De semmi nem számít, nem félünk a mától,
Most, el kell búcsúznunk sok, szép kis virágtól.
A lilaakác ágai között már nincs kicsiny virág,
Levelét hullajtja, elmúlik neki is ez a világ.
A szél egyre jobban befúj a nyitott ajtó résén,
Elmegy a meleg… jő a hideg, becsukjuk a végén.
A tűlevelek azonban megmaradnak,
Túlélők, ők temetőbe nem vonulnak…
De ha majd esik az eső, akkor én kiállok…
Ha csorog az arcomon... élvezem, nem kiáltok…
Őszi széltől zúg, zeng a táj,
Kopaszodó fáknak ez fáj…
Most várható az, hogy jő a vaskosabb idő,
Sok nehézség is, mi emberre nehezedő…
A nyár-elmúlással gondoljunk arra,
Lesz majd, még tavasz, készüljünk új harcra!
Vecsés, 2012. szeptember 4. – Kustra Ferenc József
Szerettük a meleget, ellene ez fakad.
Viharok várhatók, zajjal jön az ősz, mint rém,
Lesz majd sok eső is bár, mindezt nem szeretném.
Az idő hűvösre vált, talán zordabb is lesz,
Ebből egy idő után nekem elegem lesz,
De semmi nem számít, nem félünk a mától,
Most, el kell búcsúznunk sok, szép kis virágtól.
A lilaakác ágai között már nincs kicsiny virág,
Levelét hullajtja, elmúlik neki is ez a világ.
A szél egyre jobban befúj a nyitott ajtó résén,
Elmegy a meleg… jő a hideg, becsukjuk a végén.
A tűlevelek azonban megmaradnak,
Túlélők, ők temetőbe nem vonulnak…
De ha majd esik az eső, akkor én kiállok…
Ha csorog az arcomon... élvezem, nem kiáltok…
Őszi széltől zúg, zeng a táj,
Kopaszodó fáknak ez fáj…
Most várható az, hogy jő a vaskosabb idő,
Sok nehézség is, mi emberre nehezedő…
A nyár-elmúlással gondoljunk arra,
Lesz majd, még tavasz, készüljünk új harcra!
Vecsés, 2012. szeptember 4. – Kustra Ferenc József
Szomszédi háború, ha közeledik, minden csak nem bájos,
Sőt, jobban megnézve látszik, hogy egy lépésre sem sármos.
Nő a számuk az elesetteknek,
Ők voltak APU… hadiárva gyerekeknek…
Oktondi az ki a Balcsin, vitorláson nem vesz mentőmellényt,
De, ez csak akkor érdekes, ha túléli és elmeséljük az eseményt.
Ha csattog alattad a gyorsvonat, lehet, hogy defektes?
De, ha a gőz csattog, az még annál jobban is veszedelmes!
Keress a NET -n, menni kell a járműjavítóba, ez a helyes…
Zöld fűben is lehet ma már síelni,
Nem kell kicsit se nagyon ijedni,
Persze egy mozdulatlan sziklának menni?
Caj kiránduláson lehet, hogy dupla a defekt!
De! Tekerni kell tovább, lehagyni a stresszt.
Én jártam igy… a falúvégi kereszt tisztelgett.
Esti iskolában még lehet ’házi’ novellaírás
De, ne gyerekeddel írasd, mert NET -ről olvasni más.
Holnap reggel menetelnék iskolatársakkal, az iskolába…
De, sors ellenem van, nyári szünet van… nyarat csodálni!
Ma itthon ebédre ”jó lett” bableves volt a menünk,
Egy tányér, meg féltányér, volt adag nekünk…
(septolet)
Világ csodálva,
Háború szokásba.
Gránát dobálva…
Másik lovára.
Száraz pogácsa,
Lövészárokba… pofámba!
’Nyugat’ pojáca.
(HIQ)
Életünk
Vajon mit hoz még?
Száj tátva.
Csak játszva
Lehet-e élni?
Lekésni
Járj járva
Ne hallgass másra!
Még van front…
Vecsés, 2024. július 21. – Kustra Ferenc József- íródott, alloiostrofikus versformában és részben önéletrajzi írásként.
Sőt, jobban megnézve látszik, hogy egy lépésre sem sármos.
Nő a számuk az elesetteknek,
Ők voltak APU… hadiárva gyerekeknek…
Oktondi az ki a Balcsin, vitorláson nem vesz mentőmellényt,
De, ez csak akkor érdekes, ha túléli és elmeséljük az eseményt.
Ha csattog alattad a gyorsvonat, lehet, hogy defektes?
De, ha a gőz csattog, az még annál jobban is veszedelmes!
Keress a NET -n, menni kell a járműjavítóba, ez a helyes…
Zöld fűben is lehet ma már síelni,
Nem kell kicsit se nagyon ijedni,
Persze egy mozdulatlan sziklának menni?
Caj kiránduláson lehet, hogy dupla a defekt!
De! Tekerni kell tovább, lehagyni a stresszt.
Én jártam igy… a falúvégi kereszt tisztelgett.
Esti iskolában még lehet ’házi’ novellaírás
De, ne gyerekeddel írasd, mert NET -ről olvasni más.
Holnap reggel menetelnék iskolatársakkal, az iskolába…
De, sors ellenem van, nyári szünet van… nyarat csodálni!
Ma itthon ebédre ”jó lett” bableves volt a menünk,
Egy tányér, meg féltányér, volt adag nekünk…
(septolet)
Világ csodálva,
Háború szokásba.
Gránát dobálva…
Másik lovára.
Száraz pogácsa,
Lövészárokba… pofámba!
’Nyugat’ pojáca.
(HIQ)
Életünk
Vajon mit hoz még?
Száj tátva.
Csak játszva
Lehet-e élni?
Lekésni
Járj járva
Ne hallgass másra!
Még van front…
Vecsés, 2024. július 21. – Kustra Ferenc József- íródott, alloiostrofikus versformában és részben önéletrajzi írásként.
Hogyan működünk(?) - pszichés nézőpontból…
Az elszigeteltség káosszá válik, mert a nézőponttorzulást eredményez…
A világtól való önkéntes elszigetelődés, a rossznak átengedményez...
Az elszigeteltség káosszá válik, mert a nézőponttorzulást eredményez.
Bármely ember, alkalmazkodó képességének is van határa!
De, van, aki átlépi erőszakkal, ez már lesz: lelki válsága.
Ha az ember átkényszerül a határon, kiszámíthatatlan lesz.
És még ott van az összeroppanás is, mi bizony, lehetséges lesz.
Az éhség sokkolólag, bénítólag hat az ember életerejére,
Empátiát degradál, reakciót meg lassít! Vész ember harci kedve…
Az éhség sokkolólag, bénítólag hat az ember életerejére,
Megtörik az embert: az éhezés, a félelem és tudatlan bizonytalanság
És ezeknek a segédei, a kimerültség, a hideg, a kialvatlanság!
Fokozza ezeket a hó, a jégborítás, a metszően hideg szél,
És a speciális környezet, hol ember segítséget már nem remél…
Fáradtság, minek folyamodványa végső elcsigázottság,
Majd jön az önkontrol hiánya, az általános bágyadtság.
Az emberi test egy tökéletes, működő harci gépezet,
Ami, ha tudja kezelni a bejövő fenyegetéseket,
Akkor precíz munkával megteszi kellő ellenlépéseket!
A nagy emberi problémák is a felszín alatt siklanak, mint a torpedók,
Ha több probléma egyszerre közeledik, akkor azok egyben is… támadók!
A nagy emberi problémák is a felszín alatt siklanak, mint a torpedók.
Az élet az nem olyan, mint átsétálni egy szépen gondozott parkon,
Az élet bonyolult, szép és durva, hogy ezekkel küzdelmet akarjon...
Az élet az nem olyan, mint átsétálni egy szépen gondozott parkon.
Néha a legnagyobb boldogság is, egy nagy csapás mögött sejlik,
Nekem is volt, hogy a jó sejlett, de valóra nem mindig válik…
Néha a legnagyobb boldogság is, egy nagy csapás mögött sejlik.
Néha a boldogság messzire elkerüli a legnagyobb küzdőt is,
Néha a boldogság elkerüli legnagyobb, legjobban küszködőt is…
Néha a boldogság messzire elkerüli a legnagyobb küzdőt is.
Az életben a sebek ormai kiemelkednek a világfájdalom síkjából,
A lélekben keményen tornyosulnak, bőven termelnek ellenanyagot, gátlásból!
Az életben a sebek ormai kiemelkednek a világfájdalom síkjából,
Nem vagyok begyepesedett, elvadult fatalista
De, ami a sors nagy, vastag könyvében meg van írva,
Mindenkinél úgyis az lesz a sorsának az útja.
Vecsés, 2018. szeptember 19. – Kustra Ferenc József
Az elszigeteltség káosszá válik, mert a nézőponttorzulást eredményez…
A világtól való önkéntes elszigetelődés, a rossznak átengedményez...
Az elszigeteltség káosszá válik, mert a nézőponttorzulást eredményez.
Bármely ember, alkalmazkodó képességének is van határa!
De, van, aki átlépi erőszakkal, ez már lesz: lelki válsága.
Ha az ember átkényszerül a határon, kiszámíthatatlan lesz.
És még ott van az összeroppanás is, mi bizony, lehetséges lesz.
Az éhség sokkolólag, bénítólag hat az ember életerejére,
Empátiát degradál, reakciót meg lassít! Vész ember harci kedve…
Az éhség sokkolólag, bénítólag hat az ember életerejére,
Megtörik az embert: az éhezés, a félelem és tudatlan bizonytalanság
És ezeknek a segédei, a kimerültség, a hideg, a kialvatlanság!
Fokozza ezeket a hó, a jégborítás, a metszően hideg szél,
És a speciális környezet, hol ember segítséget már nem remél…
Fáradtság, minek folyamodványa végső elcsigázottság,
Majd jön az önkontrol hiánya, az általános bágyadtság.
Az emberi test egy tökéletes, működő harci gépezet,
Ami, ha tudja kezelni a bejövő fenyegetéseket,
Akkor precíz munkával megteszi kellő ellenlépéseket!
A nagy emberi problémák is a felszín alatt siklanak, mint a torpedók,
Ha több probléma egyszerre közeledik, akkor azok egyben is… támadók!
A nagy emberi problémák is a felszín alatt siklanak, mint a torpedók.
Az élet az nem olyan, mint átsétálni egy szépen gondozott parkon,
Az élet bonyolult, szép és durva, hogy ezekkel küzdelmet akarjon...
Az élet az nem olyan, mint átsétálni egy szépen gondozott parkon.
Néha a legnagyobb boldogság is, egy nagy csapás mögött sejlik,
Nekem is volt, hogy a jó sejlett, de valóra nem mindig válik…
Néha a legnagyobb boldogság is, egy nagy csapás mögött sejlik.
Néha a boldogság messzire elkerüli a legnagyobb küzdőt is,
Néha a boldogság elkerüli legnagyobb, legjobban küszködőt is…
Néha a boldogság messzire elkerüli a legnagyobb küzdőt is.
Az életben a sebek ormai kiemelkednek a világfájdalom síkjából,
A lélekben keményen tornyosulnak, bőven termelnek ellenanyagot, gátlásból!
Az életben a sebek ormai kiemelkednek a világfájdalom síkjából,
Nem vagyok begyepesedett, elvadult fatalista
De, ami a sors nagy, vastag könyvében meg van írva,
Mindenkinél úgyis az lesz a sorsának az útja.
Vecsés, 2018. szeptember 19. – Kustra Ferenc József
Tegnap egy kis szél meglengette vitorlát,
Örültünk, nézzük, de nem mozgatja tatját.
Igen, mondhatjuk, ez is több a semminél,
Morbid, olyan, mint vacsora, kivégzésnél.
Az igaz, ha állandó ily’ szellő fújna,
Jobban lennénk és tán’ a fejünk se fájna.
E fejfájásra bizony nem jó a gyógyszer
Segítség volna a szél, legalább egyszer.
Görcsölünk, mint hal a vízben, mit forralnak,
Kitették a mézesmadzagot ragacsnak.
Repülnénk, ha jönne szélvihar, szárnyalnánk,
Dagadt lenne, kipúposodna vitorlánk.
Csak így lehet elhagyni veszélyes zónát
És elénekelni egy győzelmi nótát.
Dalos kedvünk volna, de mire nótázzunk?
Ha a jó szél nem fújja át a kabátunk…
Budapest, 2000. június 6. – Kustra Ferenc József- íródott: önéletrajzi írásként.
Örültünk, nézzük, de nem mozgatja tatját.
Igen, mondhatjuk, ez is több a semminél,
Morbid, olyan, mint vacsora, kivégzésnél.
Az igaz, ha állandó ily’ szellő fújna,
Jobban lennénk és tán’ a fejünk se fájna.
E fejfájásra bizony nem jó a gyógyszer
Segítség volna a szél, legalább egyszer.
Görcsölünk, mint hal a vízben, mit forralnak,
Kitették a mézesmadzagot ragacsnak.
Repülnénk, ha jönne szélvihar, szárnyalnánk,
Dagadt lenne, kipúposodna vitorlánk.
Csak így lehet elhagyni veszélyes zónát
És elénekelni egy győzelmi nótát.
Dalos kedvünk volna, de mire nótázzunk?
Ha a jó szél nem fújja át a kabátunk…
Budapest, 2000. június 6. – Kustra Ferenc József- íródott: önéletrajzi írásként.
Bika komor nézésed, bizony nincs lelkembe zárva,
Rémülten hallik, bent a szívem… veszett dobbanása.
Olyan vagyok, mint a túlélő, de nincsenek bennem fények.
Azt sem tudom, hogy lényemben élnek e jövőre, remények…
Tudnom kéne azt is, hogy mennybe, vagy talán, pokolhoz tartozom,
Ennek vajh', mi az oka, amikor nincsen semmi bűntudatom.
Napfényben össze-vissza cikáznak a meleg nyári árnyak,
És minél jobban süt a nap, annál kontúrosabbá válnak.
Halk szellőn szállnak, eltávolodva a bárányfelhők,
A napsugár távlatában, olyanok, mint feszülők…
Miközben szemedbe néztem, mintha hallottam volna egy sikolyt!
Elhúztam a szám és összeszűkölt a szemem, csend volt… ez mi volt?
Bika komor nézésed kísér, biztos világos-virradatig.
Te rongyos élet, már bizony látom, velem maradsz életfogytig…
Ébredek, finom ecsettel átdolgozom bika komor képed…
És akkor majd úgy jössz velem, tovább, messze… nesztelen a lépted…
Vecsés, 2014. január 1. - Kustra Ferenc József
Rémülten hallik, bent a szívem… veszett dobbanása.
Olyan vagyok, mint a túlélő, de nincsenek bennem fények.
Azt sem tudom, hogy lényemben élnek e jövőre, remények…
Tudnom kéne azt is, hogy mennybe, vagy talán, pokolhoz tartozom,
Ennek vajh', mi az oka, amikor nincsen semmi bűntudatom.
Napfényben össze-vissza cikáznak a meleg nyári árnyak,
És minél jobban süt a nap, annál kontúrosabbá válnak.
Halk szellőn szállnak, eltávolodva a bárányfelhők,
A napsugár távlatában, olyanok, mint feszülők…
Miközben szemedbe néztem, mintha hallottam volna egy sikolyt!
Elhúztam a szám és összeszűkölt a szemem, csend volt… ez mi volt?
Bika komor nézésed kísér, biztos világos-virradatig.
Te rongyos élet, már bizony látom, velem maradsz életfogytig…
Ébredek, finom ecsettel átdolgozom bika komor képed…
És akkor majd úgy jössz velem, tovább, messze… nesztelen a lépted…
Vecsés, 2014. január 1. - Kustra Ferenc József
