Az ünnep csak addig ünnep,
ameddig itt vannak veled,
azok, kit szívednek mélyén
őrzöl és annyira szeretsz.

Olyankor lázasan készülsz
értük. S nem magadért teszed,
hiszen az ünnepek fénye
csak bennük világít neked.

Amikor magadnak készülsz,
nincs mért, és nincsen kinek.
Épp olyan nap, mint a többi,
s ugyanúgy nem leled helyed.

Minek a pompa? Hisz úgyis
most is csak magad leszel,
ugyan oly üres az este,
s épp olyan néma a csend.

Az ünnep csak akkor ünnep,
amikor itt vannak veled
azok, kit szívedben őrzöl,
s mindennél jobban szeretsz.

Üzenek nektek... túlvilágról,
Az avar rothadó aljáról…

Rothadó illat
Száll mezőn, csiklandozva.
Tar cseresznyefa.
*
Többen is össze vagyunk már taposva,
Most ránk lépett egy hízott disznó talpa.

Talp alatti lét
Csökkenti aktivitást.
Lesz majd új élet.
*
Olyan kicsike voltam én,
Szüleimet sajnálom én,
Őket tavaly leverték a dióverő karóval,
Aztán elmentek a füst alakú légi hajóval.

Diófa lombja
Sárgulva, elbúcsúzik.
Reggel, dér lepi
*
Testvéreim is itt vannak velem valahol,
De elvesztettük egymást, míg szálltunk a fáról.

Vérpiros levél
Üde színfolt, múlásban.
Eredményt nem hoz.
*
A révész meg csak átengedett a légen,
Öreg már ő is, baksist nem kért, mint régen.

Tangozó levél,
Szerelmetesen? Mélybe…
Visszaút nincsen.
*
Beködölt szívvel megyünk lefele a szivárványos avarba,
Mily’ szép is lenne, ha nem az utolsó volna az életútba.

Elfárad, rőtes
Levél, már aludni tér.
Alá hintázás.
*
Felettünk, porzó ködhomály látszik a csillagfényben,
Mi meg csak egyre jobban múlunk a lidérces éjben.

Szomorkás múlás,
Felhők alatt, terjedőn.
Álom, táncot rop.
*
Kilesek, látom fent vonuló, károgó varjú hadakat,
Úgy tűnik, hogy az Isten másképp bírálja el madarakat.

Vándormadarak
Sehol laknak. Utazók.
Ahol idő jobb.
*
A szél kacskaringósan szaladgál felettünk,
És ez már sok! Fájva fázik a fonnyadt testünk.

Krizantém csokrok,
Még élnek, virágoznak.
Elmúló világ.
*
Testeinkre az elmúlás vég-palástja terül,
Életelőadásnak vége, függöny belendül.

Aranyszín levél,
Keveredik fonnyadttal.
Közös elmúlás.
*
Felettünk szomorúan táncol egy fűz,
Álmokat belőle, szél messzire űz…

Álmok elúsznak,
Természet, aludni megy.
Élet is lejár…
*
Temetőben megújhodást várva, zörgő csontváz ül egyedül,
De neki már csak a múlt zenekara, nyekeregve hegedül.

Holtaknak hangját
Hordja a megvadult szél.
Reggel, ködpára.

Vecsés, 2015. november 3. - Kustra Ferenc József- íródott: versben és eredeti Basho féle haikuban…

Azt, hogy mit érzel, senki sem tudja,
hiszen oly mélyre senki sem lát,
amilyen mélyen magadba rejted
fájdalmad, amely annyira bánt.

Csak aki olyan féltve tud szeretni,
hogy szívében minden halk dobbanás
hozzád száll némán, akár a sóhaj,
amely oly halkan tör fel ajakán.

Ő tudja csak, hogy mennyire szenvedsz,
s mosolyod mögött, mint mély forradás,
ott tátong, amit magadba rejtesz,
és ő már nem tud vigyázni rád.


Bárhogy mondaná, nem, értenéd meg,
anyai szíve mennyire fáj,
s legjobban talán épp attól szenved,
hogy nem tud adni semmit se már.

A távolság néha ékeket képez,
mely olyan törékeny, mint egy pohár,
össze törhet egy halk koccanással,
s megsebez, mint egy üvegszilánk.

Ne engedd el! És maradjon mindig
számára jó szó, és vigasztalás,
hisz az egyetlen ezen a földön,
akire számíthatsz, bármi is vár.

Áldott legyen az ünnep a földön,
s legyen mindenhol friss kenyér,
áldott legyen az Úr, ki leküldte
hozzánk egyszülött gyermekét.
Áldott legyen ki az éhezőknek
akár egy szelet kenyeret ad,
ki ebben a züllött, gonosz világban
mindenekfölött ember maradt.
Áldott legyen az otthon, hol élünk,
s érezzük jobban melegét,
maradjon mindig, minden időkben
meghitt, kellemes menedék.
Hol halkul a szó, és csitul a lélek,
s szinte már csak a csend beszél,
hűvös nyugalmát hintve széjjel,
melytől édes a pihenés.
Legyen a szó most csöndes, csitító,
s meghittebb minden ölelés,
had érezzük, az ünnepek fényét
mely meleg sugarát szórja szét.
Maradjon belőle minden napra,
s olyan legyen az ébredés,
mintha mindennap ünnep lenne,
hiszen az élet oly nehéz.

Lett egy háború és azóta egy másik háborús világhelyzet… Lebeg az atomháború rémképe is.

Van nekünk keleten is ősz, évszakváltozás közelében...meg van még keletebben...
Ősz rafinált, mert sok esőt hoz magával, de a sárral nem ő birkózik, magával...
Nyáron nagyon kiszáradt föld élvezettel iszik, mint függő... kezdi érzeni ki ő...

Biztos vagyok benne, ősz meg akarja bosszulni múlt nyarat... SMS télnek: hozzon havat!
A hadban álló felek a szomszédban, éppen erre készülnek, meg hidegre... jobban!
Béke persze nincs még, reszket, mint a nyárfalevél... de ugyanez van az ellenségnél...

Drón, az bizony naponta repül erre-arra s nem takarhatjuk le teáscsészével...
Háború is tudja, mit tesz az évszak, de harcolók... felek, olyanok, mint félvakok...
Tevekénység őszi esőben, nagyon lecsökken, katonák harci kedve nem csökken...

Lövedék repül hidegbe is, bár katonáknak a sártocsogás igen nem jó is.
Fecskék, gólyák, a ludak más hazába mentek, a katonák bunkerban fetrengenek.
Sem egy méretes drón, sem nem egy méretes aknavető, ha jő... nem barát, álnok ő!

Béke kendnek, esős időben nem jár erre... jóindulatú, nem front-fenegyerek...
Tűzszünet, ha tán'-talán segítene... de manapság a frontok esküdt ellensége.
Katonák naponta esdenek... de a latyakos, majd hideg bunkerban, létezzenek?

Vecsés, 2024. október 1. – Kustra Ferenc József- íródott, leoninusban, mint a jövő vázlata… a szomszédban cca. 1000 napja kivitelében… Nyugaton a helyzet változatlan.