Szófelhő » Jobban » 19. oldal
Idő    Értékelés
Meditáció a volt-on… vagy múlton…

Visszanézve, van egy csomó üresnek vélt meg tán' sánta volt, évem,
Ahogy ezen elmélázok rájövők, hogy ez az én messzeségem!

Futva, loholva üldöz múltam, mint veszett, nem is olyan málén.
Járatlan úton van és a kalapja, látom mégsem áll csálén.
Futkározása közben a láncait veszti, hátha így célját éri,
Hogy én meg nem állok ott az első sarkon, őt várva, ezt meg nem érti.
*
Életkapuban csak
Topogok, úgy be is mennék.
Létem, bíz’ nem enged!
Még élnem kellene, tenném...
Vaj’ boldogságom elnyerném?
*
Strandszékem az udvar
Közepén napozik. Ülnék.
Elveszett a múltam…
Vannak álmaim, vágyaim,
Csak ülök sorsom átkain.
*
Van egy fa hokedlim,
Garázs előtt, ázik-fázik…
A múltam ül rajta!
Életem romokba hever,
Vállaim nyomja sors-teher.
*
A múltam, fölöttem és elém néz
Ez jelenti, éltemben nincsen méz?
Szélvihar is megelőzött, félrelökött, csendben dühöngve elrohant,
Magával vitte a régi villámokat, melyek közül sok… megfogant.
Homály van mögöttem, ez a fránya élet volt jó és rossz, de, már csak régvolt,
Ha tudni akarok valamit, építsek várat, keressek homokozót.
*
Őszömben nem csak a
Voltam homálya… félénk sors!
Nyíltan sunyi a múlt?
Őszöm talány, ködös voltom,
Ádáz a múlt, félem sorsom.
*
Szomorúan nem is
Látom, merre van… jövő út!
Lesz tavasz, lelkemben?
Csüggedt létem boncolgatom,
Vár-e jövő? Fontolgatom…
*
Irgalmas kín az élet, pusztulásomban a múltam
Mire a kaszás megjön, látni fogja, kifakultam…
A múlt szele arról zúg, hogy én is voltam... most meg már, miért nem?
Látom a jelenem is sötétség, nem világos a miértem.
Ebbe a vaksötétbe, múltba élek, a libabőrömben reszketek,
Ha voltam az én múltamba, akkor oda, vissza miért nem mehetek?

Lehet itt bármilyen sötét, a szél zúgását már meghallottam,
Megöregedtem közben, egyszer majd én leszek saját halottam.
Ha jobban látnám a múltamat, akkor lenne lelkemben világosság,
Az álmaim mennyországáról meg azt is hihetném, ez másnaposság.
*
Néma a messzeség,
Úgy látom, cicázik velem…
Szél ül, árokparton.
Csalogat, nesztelen távol,
Mozdulatlanság... csend bájol.
*
Az életem, őszi tájában járva,
Kiégett fűcsomók között sétálva,
Merengek, hogy, hogyan is volt régen,
Miért van az… a régi fényképen?

Tudatommal a múltam sírjában fekszem,
Gesztenyésben a gesztenyéket felszedem
És majd igyekszek, hogy én, magamnak tetszem…
*
Az utolsó, cérnát
Szaggató pillanat, hallgat!
Még több türelem kell?
Békés csend honol a tájon,
Nem bánt senki, nincs mi fájjon.
*
A szürkés felhőhegy az égen állva, nem mozog,
Lelkem is volt, és talán a múltban éppen kocog.
Sötét a csendes éj, nem hallom ki, aki morog.

Őszöm tájékain sétálgatva, velem nem tart tán' senki,
Mélázva a múlton, képzelődők, hogy voltam én valaki…
Körülölel jótékony csend, bennem ezzel valamit megment,
Életzajban hallgatom, de már nincs… eszerint ő, rég elment.
*
Őszöm várja telet,
Szolgálata, lassan lejár.
Tényleg, múltban voltam?
Ősznek vége, telet várom,
Voltom múlté... örök álom.
*
Életváram falai porladoznak, bár még bent lakik a múlt,
De, ha minden leomlik, akkor lesz az, hogy az én múltam kimúlt.

Majd ha, meghalok, sírt ásnak nekem, és én abba fekszem,
Ott a hidegben, fázósan a múltamat elfelejtem,
És már senkit nem fog érdekelni, hogy ki is lehettem.

Vecsés, 2017. augusztus 28. – Szabadka, 2017. október 16. – Kustra Ferenc – a verset és a HIAQ –kat én írtam, a HIAQ –k alá a verset, szerző-, és poétatársam, Jurisin Szőke Margit. A versrész címe: ,,Csalogat, nesztelen távol’’
Beküldő: versek.eu
Olvasták: 419
Működésképtelen család voltunk.
Magyarságunk rendkívül riasztó,
hol semmi más nem volt eltűrve.
Bármi amit más nyelven olvastam vagy mondtam
a hangos magyar által le lett gyűrve.

Apám beképzelt volt és mindenkinél
mindent jobban tudott mint bárki más.
Büszkesége az egekig kiáltott,
de szeme majd kiesett és nyála csurgott
ha serdülő kislányokat látott.

Anyám állandóan csak panaszkodott;
neki soha semmi sem tetszett.
Az összes gyermekkori fényképeimen
örök zord kifejezése sötét
hangulatot és árnyékot vetett.

A kevés barátaim kik ismerték szüleim
hátuk mögött megjegyezték:
- Nagyon furcsák . . . mások mint mi szüleink . . .
Nem csoda hogy skizofrén vagy . . .
Hagyd el őket . . . a szülők nem főnökeink.

Igen, az a kimondhatatlan szó ‘skizofrén’,
mely mint Káin jele, csak orvosi
szak-könyvekben és szótárban található,
S más csúnya szavakkal mint ‘pszichózis’
Csak zavartsággal megmagyarázható.

- Minek neked barát ha vannak szüleid?
Anyám szavai melyek által kívántam megfojtódna.
- ?gy legalább magyarnak tudunk,
Egy nagy ajándék mely évek öröksége,
Melyre visszagondolhatsz ha majd elhunyunk.
De nehéz volt tőlük szabadulni;
Sosem menekültem szemük alól,
És mindenhova magukkal vonszoltak,
Mint pórázos, szájkosaras kutyát.
Csak magam tudtam mennyire megbántottak.

Könyvek lettek legjobb barátaim;
Oktatóim, tanácsadóim, szövetségeseim;
Sok köztük oly ritka kincs, úgy éreztem magam
mintha titkos páncél terembe törtem volna be melyben
a világ legnagyobb elméi töltötték fel poharam.

Talán most már nem is csoda e hosszú évek után
Melyekben küszködtem, buktam, és néha győztem
– az élettel vesződés mely által megálltam helyem –
Hogy végre én is, sötét emlékeim és hegeimtől elnézve,
Tisztán és hangosan jelentem ki helyzetem.
Beküldő: Kovacs Ivan
Olvasták: 455
Nemes viharok söprik az ősi birtokot,
jön felénk a rézkrajcáros nyár.
Az éhínségtől fetreng a népem!
Száz halállal borul ránk az éj.

Szótlan makacssággal elered az eső,
sötét fellegektől szenvedünk az idők magányában,
ekhós szekereink tépve és elázva!
Baktatnak búsan lovaink a mulandóság felé.

Harcokat vívunk viharral, széllel,
majd ránk ront a fekete sereg!
Halálmadár rebben az égre,
sörétes lelkünk fájón lebeg az éjben.

Végtelen idő... rohanó élet,
miért nem tudunk élni egymás mellett szépen.
S miért nem fogjuk meg egymás kezét!
Az életünk kegyetlenül nehéz.

Kibérelt viharok pusztítanak a tájban,
vándorbotján megfáradtan jön az ősz.
Nyomorúságos idő ül a tájra,
jobban kéne vigyáznunk egymásra.
Beküldő: Csík Ferenc
Olvasták: 366
Versben és európai stílusú haikuban, valamint 10 szavasokban…

Fény kikandikál
A hajnali felhőkből.
Sugara, villog.

Arcomon vesztegel, enyhén melenget,
Nyárnak nyoma veszett, ősz búcsút rebesget.
*
Kinézek az ablakon, rögvest látom a havat.
Jobban nézem, keresem, de nem látom a nyarat.
Már, itt a tél és a nyárból emlékem sem maradt...
*
Színes avar-szín
Keveredik fehérrel.
Lassan, teret nyer…

A hajam barna színét már elvesztette,
Az ősz ezüstösre színezte.
*
Éjszaka sötét…
Éjfél vagy hajnal, mindegy.
Reggel erős fagy.

Gyengeségem érzem... Ha jön is kikelet,
Lehetetlen kijátszani a végzetet.

Vecsés, 2014. december 3. – Szabadka, 2017. július 25. –Kustra Ferenc – A bokorrímes és a 3 haikut én írtam, alájuk a 10 szavasokat, szerző- és poétatársam Jurisin (Szőke) Margit. A 10 szavasok címe: „Már nem táplál életet...”.
Beküldő: versek.eu
Olvasták: 430
És a lova?

A harcost ledobta a
Lova, úgy megijedt kígyótól.
De csak odébb ment.
*
Várta a gazdáját, ki
Csak feküdt a mező füvében.
Visszaoldalgott.
*
Szagolta, nyalogatta
Arcát, közben többször is prüszkölt.
Vitéz feléledt.
*
Lova örömnyerítést
Hallatott és ugrált pár nagyot.
Gazdi csodálta.
*
Pedig ismerte, évek
Alatt nőttek össze? együvé!
Szerették egymást.
*
Harcos a fegyvereit
Összeszedte, kicsit még szédült.
Hat év együttlét?
*
Lova nem messzi legelt
Hagyta, a pára hadd lakjon jól.
Halkan füttyentett?
*
Csata volt csata hátán,
Így aztán egy jó csapat voltak.
Becsülték egymást.
*
Nagyon bíztak egymásba,
Együtt értették szakmájukat.
Ló, már jóllakott.
*
Visszajött a gazdihoz,
Akinek eléggé fájt feje.
Ló menni akart.
*
Odafeküdt gazdihoz,
Horkantgatott, biztatásképen.
Üljön már nyeregbe?
*
Harcos feje csak romlott,
Már fellépett látászavar is.
Ló, csak biztatta.
*
Nagy nehezen fölmászott,
Ló, igen óvatosan állt föl.
Kocogni kezdett.
*
Harcos próbálta magát?
Rosszulléte egyre jobban nőtt!
Látása romlott.
*
Elértek egy folyóhoz,
Keskeny volt, mély, sebes sodrású.
Gyeplőt nem fogta.
*
Itt már többször átúszták,
De lova jól irányított volt.
Áradó folyó.
*
Középen a víz tarolt,
Lovat irányítani kellett?
Gazdi nem látott.
*
Még érzékelte forgást,
Mibe az áradás sodorta.
Még jobban szédült.
*
Ló érezte a veszélyt,
Többször fájdalmasan nyerített.
Gazdi dülöngélt.
*
Ló csak egyedül küzdött,
Gazdája terhével a hátán.
Becsatlakozás?
*
A kicsi folyóka is
Áradt, lett nagy örvény, szívással.
Gazdi már vak volt.
*
Az örvény berántotta
Nyeregből, nehéz fegyverekkel?
Gyors szívóhatás!
*
Kettőjüket beszívta?
Többet, senki nem látta őket.
Egy kobra miatt?

Vecsés, 2021. január 4. ? Kustra Ferenc József - a harcosról a mese: senrjon csokorban íródott!