Idő 
Értékelés 
Értékelés A Nagy Háborúban
A repülősök a köd ellenére, parancsot kaptak felderítésre?
A zászlós, könyörögve nézett a kapitányra, de nem ment bevetésre.
Most Thélis még nem tartotta alkalmasnak ilyen időben repülésre.
Bevetésen, Neuville volt a pilóta, Berthier meg a társa.
A pilóta két éve volt már a repülő osztag oszlopos tagja.
Bevetések előtt izgatott volt, mint szülésnél a bába,
De soha sem közelítette meg a halál gondolata.
A német lövészárkok fölé értek, a köd és a föld között,
Egy sötétes, folyosó-szerű nyilasban, az ellenség fölött.
A gép, teljes sebességgel, csak belevetette magát,
Német gyalogosok csak nézték a távolodó farkát.
Olyan közel voltak a földhöz, hogy látták a lövészárkok belsejét,
És teljesen ki lehetett venni az árok-mellvédek reliefjét.
Legfeljebb tizenöt méter, gondolta Neuville, összeszorított foggal,
Bizonyára lőnek is ránk, meg talán ordítanak nekünk, teli torokkal.
A gyakorlott pilóta keze, azonban erősen fogta a kormányt,
A gép így határozottan tört előre, keverve a köd-állományt.
A pilóta még nem félt ajkát bevonta... köd ízetlen nedvessége,
Az ellenzőt is belepte a köd, vastag, harmatszerű sűrűsége.
A szél dühödten korbácsolta szabadon hagyott homlokát,
A gép meg maga előtt, csak hajtotta-tolta a köd falát.
Neuville, előkelő származása okán, nem akart lövészárokba menni,
Így ajánlották, bár nagyon veszélyes, de ha tetszik, próbáljon meg pilóta lenni.
Küzdelem tombolt az akaratereje és gyávasága között... Nem látta senki?
Ujjaival görcsösen markolta a magassági kormányt,
És a lövészárkok rendszere fölött, tartotta az irányt
Ahogy közeledtek a célhelyhez, a köd csak erősödött,
És csak alig látszott a lövészárkok rajza a föld fölött...
Berthier is izgult, egészen másért, bár már ő is két éve szolgált,
Félt, mint mindig, ha úgy vélte, hogy nem tudja ellátni a szolgálatát.
Végigrepülték a frontot, Soissons és Reims között,
De végül is nem láttak semmi jelentőst sem, köd mögött.
Így Berthier az ujjával, hazafelé irányt bökött.
A repülőtéren Thélis kapitány, fel és alá járkált hosszan,
Jean zászlós is ott várta a gépet, izgultak... egyre csak jobban.
A Veste felől, a ködvattától tompítva, mormogás hallatszott,
De a zászlós nem tudtam megkülönböztetni, szél fújt, vagy mást hallott.
A kétfedelű, hirtelen vált ki, megjelent a ködből,
Neuville mesterien tette le a széles ívből.
A hangárhoz gurult, a pilóta a kabinjából kiszállt.
Berthier meg mozdulatlanul ült tovább, semmit sem csinált.
A kapitány odament, megrázta, de a keze leesett?
Berthier egyenruhája a bal válla alatt volt tépett?
Rögtön kórházba bevitték, de útközben már nem lélegzett?
Neuville nem tudta megmondani, rájuk lőttek-e,
A motor és a szélzúgásba, ő nem hallott semmit se?
Vecsés, 2015. július 27. ? Kustra Ferenc - Joseph Kessel: ?A repülőtiszt? c. regénye ihletésével írtam.
A repülősök a köd ellenére, parancsot kaptak felderítésre?
A zászlós, könyörögve nézett a kapitányra, de nem ment bevetésre.
Most Thélis még nem tartotta alkalmasnak ilyen időben repülésre.
Bevetésen, Neuville volt a pilóta, Berthier meg a társa.
A pilóta két éve volt már a repülő osztag oszlopos tagja.
Bevetések előtt izgatott volt, mint szülésnél a bába,
De soha sem közelítette meg a halál gondolata.
A német lövészárkok fölé értek, a köd és a föld között,
Egy sötétes, folyosó-szerű nyilasban, az ellenség fölött.
A gép, teljes sebességgel, csak belevetette magát,
Német gyalogosok csak nézték a távolodó farkát.
Olyan közel voltak a földhöz, hogy látták a lövészárkok belsejét,
És teljesen ki lehetett venni az árok-mellvédek reliefjét.
Legfeljebb tizenöt méter, gondolta Neuville, összeszorított foggal,
Bizonyára lőnek is ránk, meg talán ordítanak nekünk, teli torokkal.
A gyakorlott pilóta keze, azonban erősen fogta a kormányt,
A gép így határozottan tört előre, keverve a köd-állományt.
A pilóta még nem félt ajkát bevonta... köd ízetlen nedvessége,
Az ellenzőt is belepte a köd, vastag, harmatszerű sűrűsége.
A szél dühödten korbácsolta szabadon hagyott homlokát,
A gép meg maga előtt, csak hajtotta-tolta a köd falát.
Neuville, előkelő származása okán, nem akart lövészárokba menni,
Így ajánlották, bár nagyon veszélyes, de ha tetszik, próbáljon meg pilóta lenni.
Küzdelem tombolt az akaratereje és gyávasága között... Nem látta senki?
Ujjaival görcsösen markolta a magassági kormányt,
És a lövészárkok rendszere fölött, tartotta az irányt
Ahogy közeledtek a célhelyhez, a köd csak erősödött,
És csak alig látszott a lövészárkok rajza a föld fölött...
Berthier is izgult, egészen másért, bár már ő is két éve szolgált,
Félt, mint mindig, ha úgy vélte, hogy nem tudja ellátni a szolgálatát.
Végigrepülték a frontot, Soissons és Reims között,
De végül is nem láttak semmi jelentőst sem, köd mögött.
Így Berthier az ujjával, hazafelé irányt bökött.
A repülőtéren Thélis kapitány, fel és alá járkált hosszan,
Jean zászlós is ott várta a gépet, izgultak... egyre csak jobban.
A Veste felől, a ködvattától tompítva, mormogás hallatszott,
De a zászlós nem tudtam megkülönböztetni, szél fújt, vagy mást hallott.
A kétfedelű, hirtelen vált ki, megjelent a ködből,
Neuville mesterien tette le a széles ívből.
A hangárhoz gurult, a pilóta a kabinjából kiszállt.
Berthier meg mozdulatlanul ült tovább, semmit sem csinált.
A kapitány odament, megrázta, de a keze leesett?
Berthier egyenruhája a bal válla alatt volt tépett?
Rögtön kórházba bevitték, de útközben már nem lélegzett?
Neuville nem tudta megmondani, rájuk lőttek-e,
A motor és a szélzúgásba, ő nem hallott semmit se?
Vecsés, 2015. július 27. ? Kustra Ferenc - Joseph Kessel: ?A repülőtiszt? c. regénye ihletésével írtam.
(Anaforás)
Igen, elmentünk kószálni az őszi ősvényre, jártunk tisztásról tisztásra,
Igen, mindig mentünk a következő ősvényre, jártunk irtásról irtásra…
Igen, elmentünk kószálni az őszi ősvényre, jártunk tisztásról tisztásra.
Remek levegőben, a madár csivit meg csak a mélységes csendet erősítette,
Füleinknek nagy, ritka élmény volt, ahogy csend nekünk szeretetet közvetítette…
Remek levegőben, a madár csivit meg csak a mélységes csendet erősítette.
(Anaforás)
De egy tisztáson fölnéztem az égre, és juj, megláttam a feketéllő felhőket,
De jaj, hiába akartalak ölbe kapni, csak agyam generálta képzeteket…
De egy tisztáson fölnéztem az égre, és juj, megláttam a feketéllő felhőket.
Meg is rettentem jobban, mint a felhők láttán,
Agyam megbomlott volna a rád várós vártán?
Meg is rettentem jobban, mint a felhők láttán.
(Anaforás, belső rímes)
Úristen! Nem vagy itt velem! De akkor hol vagy, mond édes szerelmem?
Úristen! Nem vagy itt velem! Vajh’ hol vagy, messzi mérgezed a lelkem?
Úristen! Nem vagy itt velem! De akkor hol vagy, mond édes szerelmem?
Le is rogytam egy rozsdás, régi és magába tört fából szálkás padra,
Nem vigyáztam sem a nadrágomra, sem az ülésemes alakzatra…
Le is rogytam egy rozsdás, régi és magába tört fából szálkás padra.
(Anaforás, belső rímes)
Hmm… elhagytál, nagyon hiányzol! Pedig többször mondtam Neked, egymásnak lettünk teremtve,
Hmm… elhagytál, nagyon hiányzol! De látszik, részedről ez nem igaz, estem fenekemre…
Hmm… elhagytál, nagyon hiányzol! Pedig többször mondtam Neked, egymásnak lettünk teremtve.
(Anaforás, belső rímes)
Látom, értem, elhagytál kedvesem, vajon most merre jársz?
Látom, értem, nem úgy, mint régen, már utálsz, már nem imádsz…
Látom, értem, elhagytál kedvesem, vajon most merre jársz?
(Anaforás)
Nekem azért nem tilos csak rád gondolni
Nem tilos éjjelente veled álmodni…
Nekem azért nem tilos csak rád gondolni
(Anaforás, dupla belső rímes)
Bizony kedves, az erdőben dúl az ősz és zuhog az őszi, immár hideg eső,
Bizony kedves, a lelkemben dúl a nyári idő, a szerelmem folyvást feltörő…
Bizony kedves, az erdőben dúl az ősz és zuhog az őszi, immár hideg eső,
(Anaforás, belső rímes)
Ebben a zuhogó őszi esőben, a szerelmem irántad elveszi az eszem,
Ebben a zuhogó őszi esőben, éjjel már nem is alszok és nappal nem eszem…
Ebben a zuhogó őszi esőben, a szerelmem irántad elveszi az eszem.
(Anaforás, trió belső rímes)
Imádlak, vágylak, sőt kívánlak… kérlek ad vissza az ősi hitem,
Imádlak, vágylak, sőt kívánlak… folyó esővizes épp' a képem…
Imádlak, vágylak, sőt kívánlak… kérlek ad vissza az ősi hitem.
Vecsés, 2020, szeptember 11. – Kustra Ferenc – íródott; 3 soros-zárttükrösben. Ez az én fejlesztésem. Olvasni úgy kell, hogy az első és 2. sort egyben, majd a 2. és 3. sort egyben, így lesz meg a 2 féle látásmód gondolatisága.
Igen, elmentünk kószálni az őszi ősvényre, jártunk tisztásról tisztásra,
Igen, mindig mentünk a következő ősvényre, jártunk irtásról irtásra…
Igen, elmentünk kószálni az őszi ősvényre, jártunk tisztásról tisztásra.
Remek levegőben, a madár csivit meg csak a mélységes csendet erősítette,
Füleinknek nagy, ritka élmény volt, ahogy csend nekünk szeretetet közvetítette…
Remek levegőben, a madár csivit meg csak a mélységes csendet erősítette.
(Anaforás)
De egy tisztáson fölnéztem az égre, és juj, megláttam a feketéllő felhőket,
De jaj, hiába akartalak ölbe kapni, csak agyam generálta képzeteket…
De egy tisztáson fölnéztem az égre, és juj, megláttam a feketéllő felhőket.
Meg is rettentem jobban, mint a felhők láttán,
Agyam megbomlott volna a rád várós vártán?
Meg is rettentem jobban, mint a felhők láttán.
(Anaforás, belső rímes)
Úristen! Nem vagy itt velem! De akkor hol vagy, mond édes szerelmem?
Úristen! Nem vagy itt velem! Vajh’ hol vagy, messzi mérgezed a lelkem?
Úristen! Nem vagy itt velem! De akkor hol vagy, mond édes szerelmem?
Le is rogytam egy rozsdás, régi és magába tört fából szálkás padra,
Nem vigyáztam sem a nadrágomra, sem az ülésemes alakzatra…
Le is rogytam egy rozsdás, régi és magába tört fából szálkás padra.
(Anaforás, belső rímes)
Hmm… elhagytál, nagyon hiányzol! Pedig többször mondtam Neked, egymásnak lettünk teremtve,
Hmm… elhagytál, nagyon hiányzol! De látszik, részedről ez nem igaz, estem fenekemre…
Hmm… elhagytál, nagyon hiányzol! Pedig többször mondtam Neked, egymásnak lettünk teremtve.
(Anaforás, belső rímes)
Látom, értem, elhagytál kedvesem, vajon most merre jársz?
Látom, értem, nem úgy, mint régen, már utálsz, már nem imádsz…
Látom, értem, elhagytál kedvesem, vajon most merre jársz?
(Anaforás)
Nekem azért nem tilos csak rád gondolni
Nem tilos éjjelente veled álmodni…
Nekem azért nem tilos csak rád gondolni
(Anaforás, dupla belső rímes)
Bizony kedves, az erdőben dúl az ősz és zuhog az őszi, immár hideg eső,
Bizony kedves, a lelkemben dúl a nyári idő, a szerelmem folyvást feltörő…
Bizony kedves, az erdőben dúl az ősz és zuhog az őszi, immár hideg eső,
(Anaforás, belső rímes)
Ebben a zuhogó őszi esőben, a szerelmem irántad elveszi az eszem,
Ebben a zuhogó őszi esőben, éjjel már nem is alszok és nappal nem eszem…
Ebben a zuhogó őszi esőben, a szerelmem irántad elveszi az eszem.
(Anaforás, trió belső rímes)
Imádlak, vágylak, sőt kívánlak… kérlek ad vissza az ősi hitem,
Imádlak, vágylak, sőt kívánlak… folyó esővizes épp' a képem…
Imádlak, vágylak, sőt kívánlak… kérlek ad vissza az ősi hitem.
Vecsés, 2020, szeptember 11. – Kustra Ferenc – íródott; 3 soros-zárttükrösben. Ez az én fejlesztésem. Olvasni úgy kell, hogy az első és 2. sort egyben, majd a 2. és 3. sort egyben, így lesz meg a 2 féle látásmód gondolatisága.
Azon a szép időben napon, velem sétálsz a
kastély parkba veled űltem, Minden kihall
az utca szélén, ezen a héten Mindig fogtunk
Egymást kezét ne engedd el ahol a kényelmes
lócán, veled űltem űltem, Némán ballagom,
Némán hallgatom, jőjj vissza az én életemben,
Minden jobban szivvel, őrzőm nem fájj semmi
a szivem , Engedj Tovább . Mint ahol érints meg a kezem, Ahol az érzés átőlel mint bezár fájjól szivvel,
Szép voltál szép vagy mint te voltál az első lány lettél.
Ha Most hiv zeneóra csak énekelj csak énekelj.
Énekelj Énekelj ahol az Őrmény Ének ahol a dalom,
Átőlel szép volt az őrmény ének, szép hangod van,
Énekeld el velem őrmény ének.
Ahol dalom átőlel ha szól a zene és jól hangod van,
Elindulsz a szép útcán ha megteszed az őrőkkős
sarkon, velem szélben, ott állsz,
Adj egy szép áldást, Gazdag volt mint békességben
Az Enyém leszel,
Tedd a Szivedben,
szállj szállj fel
Szép csillagokba Lépsz
szállj szállj
A Szép holdra kélsz,
Te vagy az Egyetlen az enyém, leszel
Ha Mellettem leszel a csendes szobába,
Jőjj vissza az Életemben, ne feledd el soha
Ne feledd el Ne felejts el engem,
Elmentél elfogadni, soha nem tudom,
Énekeld el ahol őrmény ének. dalom átőlel
Szép volt az őrmény ének, dalom átőlel
szállj szállj fel a csendes szélben,
szállj szállj fel elmentél, jőjj vissza.
kastély parkba veled űltem, Minden kihall
az utca szélén, ezen a héten Mindig fogtunk
Egymást kezét ne engedd el ahol a kényelmes
lócán, veled űltem űltem, Némán ballagom,
Némán hallgatom, jőjj vissza az én életemben,
Minden jobban szivvel, őrzőm nem fájj semmi
a szivem , Engedj Tovább . Mint ahol érints meg a kezem, Ahol az érzés átőlel mint bezár fájjól szivvel,
Szép voltál szép vagy mint te voltál az első lány lettél.
Ha Most hiv zeneóra csak énekelj csak énekelj.
Énekelj Énekelj ahol az Őrmény Ének ahol a dalom,
Átőlel szép volt az őrmény ének, szép hangod van,
Énekeld el velem őrmény ének.
Ahol dalom átőlel ha szól a zene és jól hangod van,
Elindulsz a szép útcán ha megteszed az őrőkkős
sarkon, velem szélben, ott állsz,
Adj egy szép áldást, Gazdag volt mint békességben
Az Enyém leszel,
Tedd a Szivedben,
szállj szállj fel
Szép csillagokba Lépsz
szállj szállj
A Szép holdra kélsz,
Te vagy az Egyetlen az enyém, leszel
Ha Mellettem leszel a csendes szobába,
Jőjj vissza az Életemben, ne feledd el soha
Ne feledd el Ne felejts el engem,
Elmentél elfogadni, soha nem tudom,
Énekeld el ahol őrmény ének. dalom átőlel
Szép volt az őrmény ének, dalom átőlel
szállj szállj fel a csendes szélben,
szállj szállj fel elmentél, jőjj vissza.
Ébredés után keresem a helyem,
a szürke fátyolt kapott eget lesem,
esőcseppek sora töri a csendet,
megszokott illat tölti fel a teret.
Nézem a fákat, a bokrot a kertben,
hogy lesz lassan minden zöld, egyre zöldebb,
keresek valamit, mely megértést hoz,
tekintetem egy megtört vödörhöz vonz.
Mindig is ott volt a kert szegletében,
nem mindig van az ember figyelmében,
hisz a napsugár átsuhan a széllel,
csak az eső hoz borulást az égre.
Úgy tűnik, félig telve van már vízzel,
bizony, tudjuk, összejátszik a szívvel,
minden egyes csepp egyenlő egy heggel,
nem az elsőt kapja a mai reggel.
Telnek az órák, míg haragos az ég,
és egyre jobban mondja a magáét,
gyorsan gyűlik védtelen, nyílt terepen,
elkerülni nem tudja a sebeket.
Egy ponton túlfeszül a víznek szintje,
túlcsordul, akár az érzelem innen,
könnyel együtt áztatja hát a földet,
ez örökre fájó lesz a vödörnek.
a szürke fátyolt kapott eget lesem,
esőcseppek sora töri a csendet,
megszokott illat tölti fel a teret.
Nézem a fákat, a bokrot a kertben,
hogy lesz lassan minden zöld, egyre zöldebb,
keresek valamit, mely megértést hoz,
tekintetem egy megtört vödörhöz vonz.
Mindig is ott volt a kert szegletében,
nem mindig van az ember figyelmében,
hisz a napsugár átsuhan a széllel,
csak az eső hoz borulást az égre.
Úgy tűnik, félig telve van már vízzel,
bizony, tudjuk, összejátszik a szívvel,
minden egyes csepp egyenlő egy heggel,
nem az elsőt kapja a mai reggel.
Telnek az órák, míg haragos az ég,
és egyre jobban mondja a magáét,
gyorsan gyűlik védtelen, nyílt terepen,
elkerülni nem tudja a sebeket.
Egy ponton túlfeszül a víznek szintje,
túlcsordul, akár az érzelem innen,
könnyel együtt áztatja hát a földet,
ez örökre fájó lesz a vödörnek.
Szép voltál, Elif, Kislánykoromban ott
Éltem, éltem a gyöngyörűséges házban,
Ott születtem, éjszakáján.
Elif Kislány,
Menj az utadon ments meg engem,
Ha szabad leszel, Elif,
Gyöngéden átöleltél, a vállamon vigasztalj.
Meg újra Engem,
Ne búsulj a semmieét.
Mint jobban voltál hűséges,
Édes lányom, Elif.
Elif a szeretet útján.
Éltem, éltem a gyöngyörűséges házban,
Ott születtem, éjszakáján.
Elif Kislány,
Menj az utadon ments meg engem,
Ha szabad leszel, Elif,
Gyöngéden átöleltél, a vállamon vigasztalj.
Meg újra Engem,
Ne búsulj a semmieét.
Mint jobban voltál hűséges,
Édes lányom, Elif.
Elif a szeretet útján.
