Idő 
Értékelés 
Értékelés Mán’ én öregszek, megettem a kenyerem javát,
De öregségemben még jobban szeretem hazát.
Írok is én érte, mindent, amit csak tudok,
Én már nem megyek el, el sehova sem futok.
Tollam is van nekem, golyós és töltőtoll is,
Fiatalon az dukált, volt még tollszáram is.
Ha én a tollam, marokba fogom és csak írok,
Akkor ott papír nem marad üresen és bírok
A tintával, hogy pacanyomot ne hagyjon… írok.
Tollnok vagyok én, poéta mind a létem,
Hogy egyszer nem írok többet, azt úgy félem…
Úgy reménykedek… soká lesz, hogy megélem.
Vecsés, 2016. január 8. – Kustra Ferenc József
De öregségemben még jobban szeretem hazát.
Írok is én érte, mindent, amit csak tudok,
Én már nem megyek el, el sehova sem futok.
Tollam is van nekem, golyós és töltőtoll is,
Fiatalon az dukált, volt még tollszáram is.
Ha én a tollam, marokba fogom és csak írok,
Akkor ott papír nem marad üresen és bírok
A tintával, hogy pacanyomot ne hagyjon… írok.
Tollnok vagyok én, poéta mind a létem,
Hogy egyszer nem írok többet, azt úgy félem…
Úgy reménykedek… soká lesz, hogy megélem.
Vecsés, 2016. január 8. – Kustra Ferenc József
Csak utasok vagyunk
az Élet vonatán,
megváltottuk a jegyünket
születésünkkor, momentán.
Hogy hová ülünk?
nem mi döntjük el,
csak felszállunk rá
kezünkben a tikettel.
A kalauz mutatja,
- ez az Ön helye,
arcomon döbbenet,
- miért pont ide? -
De már mindegy,
csak induljon a vonat,
mielőbb lássuk meg,
rég vágyott célunkat.
Gyorsabban is mehetnénk,
mi ez a döcögés?
- Nyugodjon meg, kérem,
itt nincs késés! -
Robogunk hát tovább,
tesszük a dolgunkat,
a szerencsés választhatott,
másnak, ami maradt.
Néha azért megállunk,
egy-két utas leszáll,
eddig szólt a jegyük,
vagy valaki szelektál?
Odakint már szürkül,
a test egyre fárad,
egyre jobban kívánnék
egy megvetett ágyat.
Csikorognak a kerekek,
a vonat fékez, megáll,
kalauzunk egyszer csak
mellettem szalutál.
- Uram, Ön itt leszáll! -
kérdésemre - Miért? -
ellentmondást nem tűrően,
szenvtelenül így reflektál.
- Eddig szólt a jegye,
önnek ez a végállomás,
na igyekezzen leszállni,
a vonat indul tovább! -
- A csomag maradhat,
arra nincs szüksége,
mint mondottam volt,
az utazásának vége! -
Hiába is tiltakoznék,
- még utazni akarok -
Ő csak végrehajtja
a felsőbb parancsot.
Irigykedve nézek vissza
a maradó utasokra,
jó lett volna eljutni
még több állomásra.
Tudom, pihenés vár,
de még nem alhatok,
le kell írnom még,
sok fontos gondolatot.
- A világ szép,
az élet túl rövid,
szeress, hogy szeressenek
életed végéig! -
Van még tennivalóm,
Én úgy gondolom,
ezért potyautasként
utazom tovább a vonaton!
az Élet vonatán,
megváltottuk a jegyünket
születésünkkor, momentán.
Hogy hová ülünk?
nem mi döntjük el,
csak felszállunk rá
kezünkben a tikettel.
A kalauz mutatja,
- ez az Ön helye,
arcomon döbbenet,
- miért pont ide? -
De már mindegy,
csak induljon a vonat,
mielőbb lássuk meg,
rég vágyott célunkat.
Gyorsabban is mehetnénk,
mi ez a döcögés?
- Nyugodjon meg, kérem,
itt nincs késés! -
Robogunk hát tovább,
tesszük a dolgunkat,
a szerencsés választhatott,
másnak, ami maradt.
Néha azért megállunk,
egy-két utas leszáll,
eddig szólt a jegyük,
vagy valaki szelektál?
Odakint már szürkül,
a test egyre fárad,
egyre jobban kívánnék
egy megvetett ágyat.
Csikorognak a kerekek,
a vonat fékez, megáll,
kalauzunk egyszer csak
mellettem szalutál.
- Uram, Ön itt leszáll! -
kérdésemre - Miért? -
ellentmondást nem tűrően,
szenvtelenül így reflektál.
- Eddig szólt a jegye,
önnek ez a végállomás,
na igyekezzen leszállni,
a vonat indul tovább! -
- A csomag maradhat,
arra nincs szüksége,
mint mondottam volt,
az utazásának vége! -
Hiába is tiltakoznék,
- még utazni akarok -
Ő csak végrehajtja
a felsőbb parancsot.
Irigykedve nézek vissza
a maradó utasokra,
jó lett volna eljutni
még több állomásra.
Tudom, pihenés vár,
de még nem alhatok,
le kell írnom még,
sok fontos gondolatot.
- A világ szép,
az élet túl rövid,
szeress, hogy szeressenek
életed végéig! -
Van még tennivalóm,
Én úgy gondolom,
ezért potyautasként
utazom tovább a vonaton!
Hétköznapi pszichológia
Ember életét „tanácsadók” végig kísérik.
S akarja vagy sem a tanácsok is elkísérik.
Vannak okos tanácsadók, kik jókat mondanak
S vannak kéretlen prókátorok, kik csak dumálnak.
Tanácsadó végül is mind, ki véleményt kimondja,
Mert ember agya információkat raktározza.
Eszünk, lelkünk, folyamatosan alakul, változik.
Sőt velünk sokszor nagyon gúnyos játékot… eljátszik.
Vannak jó érzésű tanácsadók, kik szívből mondanak.
Vannak kéretlen tanácsadók, kik csak úgy beleszólnak.
Beleszólnak a dolgainkba rokonok és barátok,
Véleménnyel szülők, ismerősök, szomszédok, tanárok.
Nagyon kikerülni a sok véleményt, tanácsot
Nem lehet, ez nem olyan, hogy leoltjuk pilácsot.
A kommunikáció, kérdés, válasz, vélemény…
A tárgyban kinyílik a sok-sok tele ész szekrény…
Van objektív jó tanács, elutasítani dőreség!
És van a szubjektív tanács… mit megfogadni hülyeség?
Ki tudja, hogy előre, hogy alakul az élet,
Utólag derül ki, hogy a tanácstól mivé lett.
Sokszor a reggel bölcsebb az esténél,
Van dolog, mit nem értünk villanyfénynél
Van az ital, ami rossz tanácsadó
És következménye… lélekromboló.
Van úgy, hogy nem fogadjuk meg a jó tanácsot,
Önzésből, önérzetből építünk gátrácsot.
Meg, van még az önfejű, ki mindent jobban tud
Neki aztán tanácsot adni senki sem tud.
Végül is, ki nem akar „kéretlen tanácsot”
Ne beszéljen, hallgasson, fogja be a lepcsót.
Van, kinek tanácsát legalább meg kell hallgatni,
Sőt létezik, hogy van, amit biz’ meg kell fogadni.
Ki jó tanácsot nem fogadja, maga látja kárát.
Ha megfogadja, akkor jó lesz, maga szedi hasznát.
Ki rossz tanácsot nem fogadja, maga szedi hasznát,
Ha botorul megfogadja, bíz’ maga látja kárát.
Feleim az Úrban, okos szó, tanács itt nem lehet,
Én ilyet nem adok, lelkem erre nem vetemedhet.
Tán’ mindenki a saját sorsa kovácsa
És intézze sorsát, de kárát ne lássa.
Ki tudatosan rossz tanácsot ad, lehet, éltedet elcseszi,
Tiszta szűzies vágyadat, hetéra fizetségnek elviszi.
Kinek nincs pártolója, lehet, csak rossz tanácsot kap,
Aztán mikor kezével markolna, üres semmit kap.
Vérfagyasztó a kín, mikor kiderül, rossz volt a tanács,
Akkor hiába fohászkodsz, ha megvalósult a tanács
És hidd el, itt az áhítat nem segít,
Csak valós, építő tanács üdvözít.
Lángnyelvű piros pipacsok, az ámító szép szavak,
Közben meg csak üres toklászok, amik elhangzanak!
Rossz tanács meg maga a gaz, a jó feketeföldbe,
Csak beleragad a lábunk, cselszövés lesz belőle.
Volt nekem vagy nyolc-tíz élethatározó döntésem
De ma már tudom, minden esetben rosszul döntöttem.
Majdnem mindben, mások adtak fölöttébb rossz tanácsot,
Genyó sors meg behajtotta rajtam eztán... harácsot.
Talán ne mindig higgy a tanácsnak… pernye lesz az álmod.
A történelmed, nem biztos, hogy engedi… korrigálnod.
Ilyen rossz esetben a létmágia nem segít.
Rád borult fekete-lepel álarc sem ékesít.
Tudjátok! Bármely tanács, csak információ.
Viszont másképpen, mint zászlórúdon a zászló!
Óh, jó tanácsot stencilezni nem lehet,
De ember rossz tanácstól tévútra mehet…
Vecsés, 2013. július 3. - Kustra Ferenc József
Ember életét „tanácsadók” végig kísérik.
S akarja vagy sem a tanácsok is elkísérik.
Vannak okos tanácsadók, kik jókat mondanak
S vannak kéretlen prókátorok, kik csak dumálnak.
Tanácsadó végül is mind, ki véleményt kimondja,
Mert ember agya információkat raktározza.
Eszünk, lelkünk, folyamatosan alakul, változik.
Sőt velünk sokszor nagyon gúnyos játékot… eljátszik.
Vannak jó érzésű tanácsadók, kik szívből mondanak.
Vannak kéretlen tanácsadók, kik csak úgy beleszólnak.
Beleszólnak a dolgainkba rokonok és barátok,
Véleménnyel szülők, ismerősök, szomszédok, tanárok.
Nagyon kikerülni a sok véleményt, tanácsot
Nem lehet, ez nem olyan, hogy leoltjuk pilácsot.
A kommunikáció, kérdés, válasz, vélemény…
A tárgyban kinyílik a sok-sok tele ész szekrény…
Van objektív jó tanács, elutasítani dőreség!
És van a szubjektív tanács… mit megfogadni hülyeség?
Ki tudja, hogy előre, hogy alakul az élet,
Utólag derül ki, hogy a tanácstól mivé lett.
Sokszor a reggel bölcsebb az esténél,
Van dolog, mit nem értünk villanyfénynél
Van az ital, ami rossz tanácsadó
És következménye… lélekromboló.
Van úgy, hogy nem fogadjuk meg a jó tanácsot,
Önzésből, önérzetből építünk gátrácsot.
Meg, van még az önfejű, ki mindent jobban tud
Neki aztán tanácsot adni senki sem tud.
Végül is, ki nem akar „kéretlen tanácsot”
Ne beszéljen, hallgasson, fogja be a lepcsót.
Van, kinek tanácsát legalább meg kell hallgatni,
Sőt létezik, hogy van, amit biz’ meg kell fogadni.
Ki jó tanácsot nem fogadja, maga látja kárát.
Ha megfogadja, akkor jó lesz, maga szedi hasznát.
Ki rossz tanácsot nem fogadja, maga szedi hasznát,
Ha botorul megfogadja, bíz’ maga látja kárát.
Feleim az Úrban, okos szó, tanács itt nem lehet,
Én ilyet nem adok, lelkem erre nem vetemedhet.
Tán’ mindenki a saját sorsa kovácsa
És intézze sorsát, de kárát ne lássa.
Ki tudatosan rossz tanácsot ad, lehet, éltedet elcseszi,
Tiszta szűzies vágyadat, hetéra fizetségnek elviszi.
Kinek nincs pártolója, lehet, csak rossz tanácsot kap,
Aztán mikor kezével markolna, üres semmit kap.
Vérfagyasztó a kín, mikor kiderül, rossz volt a tanács,
Akkor hiába fohászkodsz, ha megvalósult a tanács
És hidd el, itt az áhítat nem segít,
Csak valós, építő tanács üdvözít.
Lángnyelvű piros pipacsok, az ámító szép szavak,
Közben meg csak üres toklászok, amik elhangzanak!
Rossz tanács meg maga a gaz, a jó feketeföldbe,
Csak beleragad a lábunk, cselszövés lesz belőle.
Volt nekem vagy nyolc-tíz élethatározó döntésem
De ma már tudom, minden esetben rosszul döntöttem.
Majdnem mindben, mások adtak fölöttébb rossz tanácsot,
Genyó sors meg behajtotta rajtam eztán... harácsot.
Talán ne mindig higgy a tanácsnak… pernye lesz az álmod.
A történelmed, nem biztos, hogy engedi… korrigálnod.
Ilyen rossz esetben a létmágia nem segít.
Rád borult fekete-lepel álarc sem ékesít.
Tudjátok! Bármely tanács, csak információ.
Viszont másképpen, mint zászlórúdon a zászló!
Óh, jó tanácsot stencilezni nem lehet,
De ember rossz tanácstól tévútra mehet…
Vecsés, 2013. július 3. - Kustra Ferenc József
Versben és európai stílusú haikuban és tankában…
Lehet minden… jól sejtem, hogy minden elveszett,
Pedig szerintem ennél jobban is lehetett
Volna, de mit a könny már lemosott, elveszett!
Ha embernek bőven volna, -sok- örömkönnye,
Ha nem folyna folytában, az a bánat könnye,
Még végül jó dolga lenne, talán örökre!
*
Mikor van késő?
Mikor végső az álom?
Múltba süllyedés…
*
Ember hallgasson
Jó szóra, veszejtse rosszt!
Múlt, álom vége...
*
Múltra hallgatni?
Még rájössz sok mindenre…
Tán’ kiokosodsz.
*
Ha rájössz, hogy az élet milyen szép, akkor csökken könnypazarlás…
Ha már nem a rosszat tekinted alapnak, nincs több fejvakarás…
Múltadban van elásva minden tapasztalat, meg a messiás.
Örök álmod még biztos messze van, még Te nem leszel keresztfás.
Hallgass magadra,
Hallgass a múltadra,
Bízd magad bizalmadra.
Fölöset ne végy válladra,
Építs a belső tudatodra,
Ne hagyd tenmagad a fájdalmadra.
Ülj ki bátran az életkarzatodra,
Jobban hagyatkozz a belső sugallatra,
Ha baj ér, veszteséged van, fogd magad hadra.
Állj ki, és ne hagyd, hogy belelökjenek fagylaltba,
Már megvan és nem csap be téged, hallgass a múltadra,
Emlékezz a múltban, már összegyűlt sok tapasztalatra.
Legbiztosabb, ha támaszkodsz, volt megoldási mozzanatra.
Ülj rá múltra, mint adatra, ott lapul a válasz, pillanatra...
Meg kell oldanod, kell a válasz javadra, a kérdésáradatra.
*
Megoldást, ember
Magadtól várj, magadnak!
Életszeretet.
Te, a múlt szeretetét
Ne feledd… ma jövőjét!
*
Egy gonosz ármány
Élet, szépnek is látszhat.
Nagy megtévesztés.
Figyeld mozzanatokat,
Kerüld, a nem-valókat
*
Ráhallgatni kell!
Csendes víz, békés préda.
Tanácsadó múlt!
Fa is magból származik…
Ember, múltból származik...
Vecsés, 2015. november 11. – Kustra Ferenc József
Lehet minden… jól sejtem, hogy minden elveszett,
Pedig szerintem ennél jobban is lehetett
Volna, de mit a könny már lemosott, elveszett!
Ha embernek bőven volna, -sok- örömkönnye,
Ha nem folyna folytában, az a bánat könnye,
Még végül jó dolga lenne, talán örökre!
*
Mikor van késő?
Mikor végső az álom?
Múltba süllyedés…
*
Ember hallgasson
Jó szóra, veszejtse rosszt!
Múlt, álom vége...
*
Múltra hallgatni?
Még rájössz sok mindenre…
Tán’ kiokosodsz.
*
Ha rájössz, hogy az élet milyen szép, akkor csökken könnypazarlás…
Ha már nem a rosszat tekinted alapnak, nincs több fejvakarás…
Múltadban van elásva minden tapasztalat, meg a messiás.
Örök álmod még biztos messze van, még Te nem leszel keresztfás.
Hallgass magadra,
Hallgass a múltadra,
Bízd magad bizalmadra.
Fölöset ne végy válladra,
Építs a belső tudatodra,
Ne hagyd tenmagad a fájdalmadra.
Ülj ki bátran az életkarzatodra,
Jobban hagyatkozz a belső sugallatra,
Ha baj ér, veszteséged van, fogd magad hadra.
Állj ki, és ne hagyd, hogy belelökjenek fagylaltba,
Már megvan és nem csap be téged, hallgass a múltadra,
Emlékezz a múltban, már összegyűlt sok tapasztalatra.
Legbiztosabb, ha támaszkodsz, volt megoldási mozzanatra.
Ülj rá múltra, mint adatra, ott lapul a válasz, pillanatra...
Meg kell oldanod, kell a válasz javadra, a kérdésáradatra.
*
Megoldást, ember
Magadtól várj, magadnak!
Életszeretet.
Te, a múlt szeretetét
Ne feledd… ma jövőjét!
*
Egy gonosz ármány
Élet, szépnek is látszhat.
Nagy megtévesztés.
Figyeld mozzanatokat,
Kerüld, a nem-valókat
*
Ráhallgatni kell!
Csendes víz, békés préda.
Tanácsadó múlt!
Fa is magból származik…
Ember, múltból származik...
Vecsés, 2015. november 11. – Kustra Ferenc József
A csendnek a perceiben érzem, hogy átkarol a fénye,
Akkor világlik ki, mekkora a jövőnek a reménye…
Az ég távoli csillaghalmaza a csendet sugározza,
És csukott szemmel látom, a csendnek is van szivárványhídja!
Csend
Fénye
Magához
Ölel. Lelkem
Boldogan szárnyal.
Sértőszó nem hat.
Lelkemben él
Szeretet,
Béke s
Hit.
Hit,
Béke s
Szeretet,
Lelkemben él.
Sértőszó nem hat.
A csendem jobban behatol a lelkembe,
Mint egy bősz kiáltás reám, keménykedve.
Fény
Szárnyán
Repülnek
Vágyak s remény,
Az est csendjében.
Vágyak és remények, sírós esdések este,
Álmomban eljutok a csendes végtelenbe.
Ekkor élvezem, hogy mily’ a csendesség heve...
Éj
Sötét s
Végtelen.
Vak csend, lelkem
Fénnyel tölti fel.
Az esthajnalcsillag már előkerült ébredő, vak csendbe,
Én a sötétüléskor, elkerülök a vak végtelenbe…
A csend sugározza reám a fényét, vakon... a lelkembe…
Vecsés, 2011. május 31. – Szabadka, 2017. november 26. – Kustra Ferenc József - a verset én írtam, az apevákat, szerző-, és poéta társam Jurisin Szőke Margit.
Akkor világlik ki, mekkora a jövőnek a reménye…
Az ég távoli csillaghalmaza a csendet sugározza,
És csukott szemmel látom, a csendnek is van szivárványhídja!
Csend
Fénye
Magához
Ölel. Lelkem
Boldogan szárnyal.
Sértőszó nem hat.
Lelkemben él
Szeretet,
Béke s
Hit.
Hit,
Béke s
Szeretet,
Lelkemben él.
Sértőszó nem hat.
A csendem jobban behatol a lelkembe,
Mint egy bősz kiáltás reám, keménykedve.
Fény
Szárnyán
Repülnek
Vágyak s remény,
Az est csendjében.
Vágyak és remények, sírós esdések este,
Álmomban eljutok a csendes végtelenbe.
Ekkor élvezem, hogy mily’ a csendesség heve...
Éj
Sötét s
Végtelen.
Vak csend, lelkem
Fénnyel tölti fel.
Az esthajnalcsillag már előkerült ébredő, vak csendbe,
Én a sötétüléskor, elkerülök a vak végtelenbe…
A csend sugározza reám a fényét, vakon... a lelkembe…
Vecsés, 2011. május 31. – Szabadka, 2017. november 26. – Kustra Ferenc József - a verset én írtam, az apevákat, szerző-, és poéta társam Jurisin Szőke Margit.
