Homlokomon csattan két kezem,
Nem értem, hogy mi történt velem.
Fáradt vágyódás ül nyögve rajtam.
Isten tudja, mit akartam.

Szerettem volna tiszta életet élni.
Kínzó vágyaktól soha sem félni.
Mit értem el vajon a vágyódással?
Összevesztem egy kedves, jó baráttal.

Nehéz erről őszintén írni.
Legjobb lenne elbújva sírni.
De most vajon mi lesz erősebb?
Férfi büszkeség nem ejt könnyet.

Befelé sírok, ez egy átok!
Elvesztettem egy barátot.
Nem tudom, hogy hol hibáztam.
Magányra cseréltem büszke vágyam.

Hogy sejthetted volna
azon a vidám éjszakán,
Hogy a Francia udvar csapda,
és veszteni fogsz pár év után?

Púderozva és locsolva,
a fiatal arcod ragyogott,
de tudtad-e hogy minden
hamisság felé mutatott?

Kellemes kocsikázás,
az élet csupa szeretet,
szíved gyorsuló dobbanása,
s egy gavallér ki nevettet.

Néhány királyi gyermek
mely anyaságod bizonyítja,
és gyanúsított szeretők,
kik apaságukat biztosítja.

És mikor a guillotine árnyékában
a rövid múltra gondoltál,
hogy mi is volt az élet,
és mi volt amit megbántál?

Talán a királyi protokoll
csak gyerekes játék volt,
s most itt a rideg valóság
mely sajnos csúnyán megcsúfolt.

Nem szabadott volna mondani
hogy kinek nincsen kenyere,
az úgy oldja meg bánatát
hogy kalácsot egyen helyette.


Némely űgyröl jobb hallgatni,
mert talán jobb etikett.
Szegény frivol kis királyné!
Szegény Marie Antoinette!

Élet-kerengő,
Zengő lét irányító!
Csak, körbe-körbe.
*
Havasi gyopár,
Sziklaszirteken terem.
Film örökíti.
*
Keljen ő Neked,
Szeret folyamatosan!
Mit megbeszélni?
*
Aszfalt, poros volt.
Szél űzte eső mossa!
Aszfaltporból sár.
*
Kanyaros patkó
A pejkónak cipője...
Ettől, jól vágtat!
*
Jobb legyen jövőd!
Legyen egészséged is!
Boldog újévet!

Vecsés, 2013. április 17. – Kustra Ferenc József – íródott senrjú csokorban.

Rakosgatok kavicsokat.
Jobbra kicsit, balra sokat.
Minden kavics egy érzés
Bánat,öröm,kín,féltés.

Sok a kavics a bal oldalon.
A negatívat mind odarakom.
Ilyen kevés lenne pozitív?
Persze minden relatív.

Van kinek minden kín jól esik.
Vannak kik a fájdalmat keresik.
Én úgy látszik maradi vagyok.
Ezért sok kavicsot balra rakok.

Eltűntek a régi húsvétóló idők
Szegény jobbágyok románcán dicsőn.
Jött egy árnyék, hamis világ,
Könnyű szárnyán eltünt az ünneplő paraszti világ.

Andalgó vággyal nézek a tájba,
Megfakult tanyákon a nagyapáink háza.
És hová lett a húsvéti locsolkodó gyereksereg?
Hullámzó végtelenségben eltűntek az évtizede