Idő 
Értékelés 
Értékelés Költészet – versírás… a poéta
(3 soros-zárttükrös)
Nagy költő akarsz lenni?
Sokat kell érte tenni…
Nagy költő akarsz lenni?
(Bokorrímes)
Az ilyen először az ajtó mögül kopogtat befelé,
Majd a lelkét akarja teljesen kitárni mindenfelé…
Végül a lángoló elméjét kínálja a másik felé.
(Anaforás, 3 soros-zárttükrös)
A poéta ujjainak nem kell, hogy nagyot játszanak az ’ongorán,
A fekete billentyűje maga a lúdtolla, húzza a papírján,
A fehérek meg egyben… írás alkalmas hatalmas fehér papírján.
A költészet maga a megfogalmazás,
Valamit elmondani, az mindig más-más.
A bút sugárzó csend, a vidámságért eseng,
Ettől meg még a legnagyobb jókedv is bereng.
A lélek is egy vidámabb napért feszeng
És ha bekövetkezik, akkor már dereng.
Fogalmazni szépen kell, mint ahogy a hullócsillag száguld,
Ha megvan és megdicsérnek utóbb, akkor bámuld, sőt ámuld.
Pongyola nyelvet ne használj, mert esztelenséged, kitáruld…
Tudol Te magyarul jól, rendesen?
Ha hiányod van, viseld csendesen,
Pótold, tudj már magyarul rendesen.
Bátran kritizáld magad,
Majd javítsd is meg magad,
Tedd jobbá te, Tenmagad.
Kellő komolysággal vállald föl a fájdalmas magány témát,
És azért mert valamit nem tudsz, ne főzd főzelékké tésztát.
Kellő komolysággal írjál a szerelemről, másoknak is kedvence,
Ha még nem megy, akkor meg -igyekezz- ne úgy csinálj, mint aki elveszve.
Virágos domboldalról írhatsz vastag téli havat
És nem baj, ha tövébe írsz egy kis befagyott tavat.
(3 soros-zárttükrös)
Oroszlánketrecbe zárt indulatokról is mindenképp írhatsz,
De hős légy -írás gladiátor- harcolj, mert sikerből kimaradsz…
Oroszlánketrecbe zárt indulatokról is mindenképp írhatsz.
A versek maga a kultúra-költészet birodalma,
Ide ki belépsz, dolgozhatsz, mint egy teve sivatagba.
Légy mély tisztelettel a versek, olvasók, mások iránt,
Írni magadnak és másiknak ez már tőled meg kívánt.
Ujjad a fekete lúdtollal a fehér papíron betűket rajzol,
Paca meg ne legyen, -íráson folt- mert az maga egy súlyos karambol.
Ne feledd, hogy minden vers megírásakor különös gondossággal kell eljárni,
Nem úgy van az, hogy a szavakat lehetőséged van, mint pelyvát egymásra hányni.
Ne feledd, hogy minden vers megírásakor biz' különös gondossággal kell eljárni,
A versírás kemény és komoly, felelős munka, gondolatokat ki kell munkálni.
Tanuld meg, hogy neked sincs jogod biz' mindenhez, nem vagy Te az Úristen,
Szabad verset így nem írhatsz, az nem vers, így ehhez nincs jogod semmi sem.
Én is tudom, hogy manapság értéktelenség a divat, mindenki csinál, amit akar,
De ez nyűg álláspont, mert a poéta jót akar írni, sőt nagyon maradandót akar.
Egy szép gondolat, az lehet érdekes és jó is, de az írásban, ha nem rímmel
Az a szép gondolat végül mégis kisiklik, mert a versek ismérve nem stimmel.
Végül persze én is tudom, hogy nem vagyunk sem rokonok, sem jó-barátok,
Csinálj, amit akarsz, de kéne, hogy adj magadra… Szememet vetem rátok.
Vecsés, 2021. május 15. - Kustra Ferenc József - amikor az emberek még beszélgettek egymással… persze remélem, hogy a poéták beszélgetnek és még eszmét is cserélnek!
(3 soros-zárttükrös)
Nagy költő akarsz lenni?
Sokat kell érte tenni…
Nagy költő akarsz lenni?
(Bokorrímes)
Az ilyen először az ajtó mögül kopogtat befelé,
Majd a lelkét akarja teljesen kitárni mindenfelé…
Végül a lángoló elméjét kínálja a másik felé.
(Anaforás, 3 soros-zárttükrös)
A poéta ujjainak nem kell, hogy nagyot játszanak az ’ongorán,
A fekete billentyűje maga a lúdtolla, húzza a papírján,
A fehérek meg egyben… írás alkalmas hatalmas fehér papírján.
A költészet maga a megfogalmazás,
Valamit elmondani, az mindig más-más.
A bút sugárzó csend, a vidámságért eseng,
Ettől meg még a legnagyobb jókedv is bereng.
A lélek is egy vidámabb napért feszeng
És ha bekövetkezik, akkor már dereng.
Fogalmazni szépen kell, mint ahogy a hullócsillag száguld,
Ha megvan és megdicsérnek utóbb, akkor bámuld, sőt ámuld.
Pongyola nyelvet ne használj, mert esztelenséged, kitáruld…
Tudol Te magyarul jól, rendesen?
Ha hiányod van, viseld csendesen,
Pótold, tudj már magyarul rendesen.
Bátran kritizáld magad,
Majd javítsd is meg magad,
Tedd jobbá te, Tenmagad.
Kellő komolysággal vállald föl a fájdalmas magány témát,
És azért mert valamit nem tudsz, ne főzd főzelékké tésztát.
Kellő komolysággal írjál a szerelemről, másoknak is kedvence,
Ha még nem megy, akkor meg -igyekezz- ne úgy csinálj, mint aki elveszve.
Virágos domboldalról írhatsz vastag téli havat
És nem baj, ha tövébe írsz egy kis befagyott tavat.
(3 soros-zárttükrös)
Oroszlánketrecbe zárt indulatokról is mindenképp írhatsz,
De hős légy -írás gladiátor- harcolj, mert sikerből kimaradsz…
Oroszlánketrecbe zárt indulatokról is mindenképp írhatsz.
A versek maga a kultúra-költészet birodalma,
Ide ki belépsz, dolgozhatsz, mint egy teve sivatagba.
Légy mély tisztelettel a versek, olvasók, mások iránt,
Írni magadnak és másiknak ez már tőled meg kívánt.
Ujjad a fekete lúdtollal a fehér papíron betűket rajzol,
Paca meg ne legyen, -íráson folt- mert az maga egy súlyos karambol.
Ne feledd, hogy minden vers megírásakor különös gondossággal kell eljárni,
Nem úgy van az, hogy a szavakat lehetőséged van, mint pelyvát egymásra hányni.
Ne feledd, hogy minden vers megírásakor biz' különös gondossággal kell eljárni,
A versírás kemény és komoly, felelős munka, gondolatokat ki kell munkálni.
Tanuld meg, hogy neked sincs jogod biz' mindenhez, nem vagy Te az Úristen,
Szabad verset így nem írhatsz, az nem vers, így ehhez nincs jogod semmi sem.
Én is tudom, hogy manapság értéktelenség a divat, mindenki csinál, amit akar,
De ez nyűg álláspont, mert a poéta jót akar írni, sőt nagyon maradandót akar.
Egy szép gondolat, az lehet érdekes és jó is, de az írásban, ha nem rímmel
Az a szép gondolat végül mégis kisiklik, mert a versek ismérve nem stimmel.
Végül persze én is tudom, hogy nem vagyunk sem rokonok, sem jó-barátok,
Csinálj, amit akarsz, de kéne, hogy adj magadra… Szememet vetem rátok.
Vecsés, 2021. május 15. - Kustra Ferenc József - amikor az emberek még beszélgettek egymással… persze remélem, hogy a poéták beszélgetnek és még eszmét is cserélnek!
Messze idegenbe hóbortos célokért,
Vesztél el annyiszor szeretett földedért,
Ragyogó szebb jövőt boldogan remélve,
Hazád széjjel tépve, s nemzeted leverve.
A Magyar nem volt még soha íly átkozott,
Hogy saját vérében legyen így kárhozott!
De hiszem, hogy Istennek jobbján lel helyet,
S nem hiába tette le itt örök fekfőhelyed.
Utánatok megyünk őseink nem sokára,
Együtt kérjük Istent most még utoljára,
Adjon igaz békét végre valahára,
S ne zúdítson több vészt szép Magyar Hazára!
Vesztél el annyiszor szeretett földedért,
Ragyogó szebb jövőt boldogan remélve,
Hazád széjjel tépve, s nemzeted leverve.
A Magyar nem volt még soha íly átkozott,
Hogy saját vérében legyen így kárhozott!
De hiszem, hogy Istennek jobbján lel helyet,
S nem hiába tette le itt örök fekfőhelyed.
Utánatok megyünk őseink nem sokára,
Együtt kérjük Istent most még utoljára,
Adjon igaz békét végre valahára,
S ne zúdítson több vészt szép Magyar Hazára!
Látunk egy régi háborút és fölütötte a fejét a majdnem háborús világhelyzet…
Kínai: „Vágyódás délre”: 27 szótag „Yijiangnan” 3, 5, 7, 7, 5 Rímképlet = xaxaa (x = végtelen)
Volt idő,
Házunkban csend ült.
A régről mesélt apám,
Anyám almát hámozott.
Ég is velünk volt.
*
Gőz lebeg,
Leves illat szállt.
Gyerekzsivaj mindenhol.
Az élet még szelíd volt,
És béke honolt.
*
(Leoninus duó)
Gazdagok már a háború közepén osztozkodnak. Hogy halálokért felelősek… nem foglalkoznak!
Gazdagok ugyan mit osztanak el? Az újjáépítést, hogy sokkal jobban gazdagodjanak el?
Értem én őket, de mi lesz a rengeteg árvával? Ugyan mi lesz a magára maradt sok anyával?
Mi lesz az egyedüli, férfi nélkül élni kénytelen nőkkel? Hogy győzik le magukat lelki betegséggel?
Mindennap, minden TV mutatja a háborút és vannak szakértők, akik kínosan elmagyarázzák borút!
Mindennap szakértők is sajnálkoznak, de mint hozzáértők megoldást ők sem javallanak…
Ja! És mi van, mi lesz azokkal, kik földönfutók lettek, aki Európa páriái lettek…
A háború folyik, felelősök bele sem gondolnak, még hányan halnak meg, míg vége a harcoknak…
*
Kínai „(erős)vágyakozás” „Ku- xiangsi” – 7, 3, 3, 4, 5, 7, 3, 3 Rímképlet = axaxaxxa (x = végtelen)
Szétlőtt ház... bőg egy baba.
Némaság,
Csend arra.
Csak szél felel,
Anyja is néma...
Katona térdig vérben.
Otthon... hol?
Mi sorsa?
*
Ablak mögött asszony sír.
Nincs kinek,
Szólna már.
Fia múltját,
Zúzza szét a kor.
Csatát túlélte egy test.
Sírna ő,
De nem mer.
Vecsés, 2023. július 5. – Siófok, 2025. június 11. -Kustra Ferenc József– íródott: kétszerzősként a világ, az emberiség jelen történelmi -háborús- helyzetéről. A leoninust én írtam, a kínait: szerző-, és poétatársam Gránicz Éva írta.
Kínai: „Vágyódás délre”: 27 szótag „Yijiangnan” 3, 5, 7, 7, 5 Rímképlet = xaxaa (x = végtelen)
Volt idő,
Házunkban csend ült.
A régről mesélt apám,
Anyám almát hámozott.
Ég is velünk volt.
*
Gőz lebeg,
Leves illat szállt.
Gyerekzsivaj mindenhol.
Az élet még szelíd volt,
És béke honolt.
*
(Leoninus duó)
Gazdagok már a háború közepén osztozkodnak. Hogy halálokért felelősek… nem foglalkoznak!
Gazdagok ugyan mit osztanak el? Az újjáépítést, hogy sokkal jobban gazdagodjanak el?
Értem én őket, de mi lesz a rengeteg árvával? Ugyan mi lesz a magára maradt sok anyával?
Mi lesz az egyedüli, férfi nélkül élni kénytelen nőkkel? Hogy győzik le magukat lelki betegséggel?
Mindennap, minden TV mutatja a háborút és vannak szakértők, akik kínosan elmagyarázzák borút!
Mindennap szakértők is sajnálkoznak, de mint hozzáértők megoldást ők sem javallanak…
Ja! És mi van, mi lesz azokkal, kik földönfutók lettek, aki Európa páriái lettek…
A háború folyik, felelősök bele sem gondolnak, még hányan halnak meg, míg vége a harcoknak…
*
Kínai „(erős)vágyakozás” „Ku- xiangsi” – 7, 3, 3, 4, 5, 7, 3, 3 Rímképlet = axaxaxxa (x = végtelen)
Szétlőtt ház... bőg egy baba.
Némaság,
Csend arra.
Csak szél felel,
Anyja is néma...
Katona térdig vérben.
Otthon... hol?
Mi sorsa?
*
Ablak mögött asszony sír.
Nincs kinek,
Szólna már.
Fia múltját,
Zúzza szét a kor.
Csatát túlélte egy test.
Sírna ő,
De nem mer.
Vecsés, 2023. július 5. – Siófok, 2025. június 11. -Kustra Ferenc József– íródott: kétszerzősként a világ, az emberiség jelen történelmi -háborús- helyzetéről. A leoninust én írtam, a kínait: szerző-, és poétatársam Gránicz Éva írta.
Balcsi partján fűben selymesen...
Remegek, hol a csók féktelen.
Fűzfa lombja takar,
Testem téged akar...
És a vágy, víznél is végtelen.
Balcsi partján oly' jó a fűben,
Vízparton: testben és lélekben.
Morajló a víz... csók!
Fűzfalomb és habcsók...
Vágyunk oly' nagy, mint tó felület...
*
Szellő simít, te puhán, s jobban,
És nyelved érint... nyögök halkan.
Tó suttog, csók hevít,
Csípőm ívben repít...
Karod ölel, már nincs múlt, most van...
Szellő minket simít, de jobban...
Nyelvek játszanak, ő nyög halkan...
Tó, csak nekünk suttog,
A csók heves... cuppog...
Karunk ölelgető, sóhajban...
*
Ringat a nyár, a part morajlik,
A bőrünkön verejték fénylik.
Forrón ölelkezünk,
Egy ritmust ver szívünk...
Hangom, parton messze visszhangzik...
Nyár szeret minket, víz morajlik,
Bőrünkön izzadás megfénylik...
Felsőfokban élmény,
Szívünk ver... ez élmény!
Kicsim hangja, echóként hallik...
Siófok, 2025. április 30. - Vecsés, 2025. május 1 -Gránicz Éva- írtuk: rom. LIMERIK- ben a "Balaton partján... 2." című versem két szerzős átirataként. A párosok: szerző-, és poétatársam: Kustra Ferenc József munkája.
Remegek, hol a csók féktelen.
Fűzfa lombja takar,
Testem téged akar...
És a vágy, víznél is végtelen.
Balcsi partján oly' jó a fűben,
Vízparton: testben és lélekben.
Morajló a víz... csók!
Fűzfalomb és habcsók...
Vágyunk oly' nagy, mint tó felület...
*
Szellő simít, te puhán, s jobban,
És nyelved érint... nyögök halkan.
Tó suttog, csók hevít,
Csípőm ívben repít...
Karod ölel, már nincs múlt, most van...
Szellő minket simít, de jobban...
Nyelvek játszanak, ő nyög halkan...
Tó, csak nekünk suttog,
A csók heves... cuppog...
Karunk ölelgető, sóhajban...
*
Ringat a nyár, a part morajlik,
A bőrünkön verejték fénylik.
Forrón ölelkezünk,
Egy ritmust ver szívünk...
Hangom, parton messze visszhangzik...
Nyár szeret minket, víz morajlik,
Bőrünkön izzadás megfénylik...
Felsőfokban élmény,
Szívünk ver... ez élmény!
Kicsim hangja, echóként hallik...
Siófok, 2025. április 30. - Vecsés, 2025. május 1 -Gránicz Éva- írtuk: rom. LIMERIK- ben a "Balaton partján... 2." című versem két szerzős átirataként. A párosok: szerző-, és poétatársam: Kustra Ferenc József munkája.
Meditálásom…
Elalvás előtt még hallom, valahol egy ló nyerít!
Szerelmes lehet? Remélem, nem bántják… a mindenit…
Közben hallom: kutya vonyít vagy talán hegedű…
Vakaródznom is kell, remélem nincs benne tetű…
Trilláz még nagy riadtan egy eltévedt madár,
Lehet, hogy sötétben ő nem talál haza már?
Sötétben hallom valahol úgy felsír egy hegedű,
Vonója nyekereg, mondanivalója keserű…
Rám zúdul a felhők könnye, gyors az égi zápor.
Köddé válik napsütésben a bús elmúláskor.
Magamba és magamra rajzolok kérdőjeleket,
Ami bennem dúl, az meg nekem maga a döbbenet.
Bucsut intenék a múltnak és a mának,
De nem engedi, fogva tart bú és bánat.
Látom arcotokon az üresség monoton nyomatát
És a mosolyokat, amely torzult lesz és grimaszra vált…
Ki kellene mosni a tündöklés szemcsés aranyát,
Kézbe véve megélni pillanat öröm mámorát.
Lassan minden kép elhalványul, mint esti alkonyat,
A lelkem meg én figyeljük a szenvedő arcokat.
Senki nem nyújt neked kezet a gödörbe, hogy kimászhass,
Pedig ki kell jönnöd, hogy messzire, a jövőbe láthass.
Ha így marad, akkor porrá leszel és a szél játéka,
Vagy mint oly' nagy fekete pont a fergeteg martaléka.
Régen volt már az, amikor az ég, kék volt és füsttelen,
Mindenki nagyon boldog volt, elégedett és bűntelen…
Pedig az élet, akkor is embereket harcba hívta,
És csatáit mindenki egyedül és magával vívta.
Ha mész, ha van és beszippantod az erdei levegőt,
Majd feleszmélsz, és már nem kívánod, a sűrű őserdőt.
A ló nyerít, én kiáltanék, de nem jön ki hang a számon,
Kínomban és bánatomban halkan a saját nevem kiáltom…
Álmomban békésen egy óriás fa tövében heverek,
Majd a napfényben a fűbe fekszek, úgy pihenek.
A lónyerítés beburkol, a csend tán’ a legjobb barátom,
Nézem az égre, de a könnyektől nem látom, hogy látom.
Ahogy ébredek, hallom, ijedten pityeg fent egy madár,
Érdekes, este óta semmit nem változott a határ.
A ló csak nyerít, én kiáltanék, de nem jön ki hang a számon,
Kínomban és bánatomban halkan a saját nevem kiáltom…
Álmomban békésen egy óriás fa tövében heverek,
Majd reggel az új napfényben a fűbe fekszek, úgy pihenek.
Lónyerítés beburkol, a csend tán’ a legjobb barátom,
Nézem az égre, de a könnyektől nem látom, hogy látom.
Ahogy ébredek, hallom, ijedten pityeg fent egy madár,
Érdekes, este óta semmit nem változott a határ.
Még az is lehet, hogy de jó, milyen jó lehet itt élni.
De akkor nem kéne a bőrömet, ráncosra cserélni!
Barátom lett ő ott fent, a kis dalos madár,
Valahol a határban iázik egy szamár…
Figyelem, de nem hallom, hogy valaki lépked hangtalan,
Így azt sem látom meg, ha nincs is, hogy hosszú árnyéka van.
Van nekem nyugalmam és azt őrzi a végtelen messzeség,
Felettem, mint egy végtelen kék óceán elterül az ég…
Verőfényes nap lesz ma is és már nem hallom, hogy a ló nyerít!
Remélem, este nem bántották csak most elaludt… a mindenit…
Vecsés, 2014. július 3. - Kustra Ferenc József- írtam: önéletrajzi írásként.
Elalvás előtt még hallom, valahol egy ló nyerít!
Szerelmes lehet? Remélem, nem bántják… a mindenit…
Közben hallom: kutya vonyít vagy talán hegedű…
Vakaródznom is kell, remélem nincs benne tetű…
Trilláz még nagy riadtan egy eltévedt madár,
Lehet, hogy sötétben ő nem talál haza már?
Sötétben hallom valahol úgy felsír egy hegedű,
Vonója nyekereg, mondanivalója keserű…
Rám zúdul a felhők könnye, gyors az égi zápor.
Köddé válik napsütésben a bús elmúláskor.
Magamba és magamra rajzolok kérdőjeleket,
Ami bennem dúl, az meg nekem maga a döbbenet.
Bucsut intenék a múltnak és a mának,
De nem engedi, fogva tart bú és bánat.
Látom arcotokon az üresség monoton nyomatát
És a mosolyokat, amely torzult lesz és grimaszra vált…
Ki kellene mosni a tündöklés szemcsés aranyát,
Kézbe véve megélni pillanat öröm mámorát.
Lassan minden kép elhalványul, mint esti alkonyat,
A lelkem meg én figyeljük a szenvedő arcokat.
Senki nem nyújt neked kezet a gödörbe, hogy kimászhass,
Pedig ki kell jönnöd, hogy messzire, a jövőbe láthass.
Ha így marad, akkor porrá leszel és a szél játéka,
Vagy mint oly' nagy fekete pont a fergeteg martaléka.
Régen volt már az, amikor az ég, kék volt és füsttelen,
Mindenki nagyon boldog volt, elégedett és bűntelen…
Pedig az élet, akkor is embereket harcba hívta,
És csatáit mindenki egyedül és magával vívta.
Ha mész, ha van és beszippantod az erdei levegőt,
Majd feleszmélsz, és már nem kívánod, a sűrű őserdőt.
A ló nyerít, én kiáltanék, de nem jön ki hang a számon,
Kínomban és bánatomban halkan a saját nevem kiáltom…
Álmomban békésen egy óriás fa tövében heverek,
Majd a napfényben a fűbe fekszek, úgy pihenek.
A lónyerítés beburkol, a csend tán’ a legjobb barátom,
Nézem az égre, de a könnyektől nem látom, hogy látom.
Ahogy ébredek, hallom, ijedten pityeg fent egy madár,
Érdekes, este óta semmit nem változott a határ.
A ló csak nyerít, én kiáltanék, de nem jön ki hang a számon,
Kínomban és bánatomban halkan a saját nevem kiáltom…
Álmomban békésen egy óriás fa tövében heverek,
Majd reggel az új napfényben a fűbe fekszek, úgy pihenek.
Lónyerítés beburkol, a csend tán’ a legjobb barátom,
Nézem az égre, de a könnyektől nem látom, hogy látom.
Ahogy ébredek, hallom, ijedten pityeg fent egy madár,
Érdekes, este óta semmit nem változott a határ.
Még az is lehet, hogy de jó, milyen jó lehet itt élni.
De akkor nem kéne a bőrömet, ráncosra cserélni!
Barátom lett ő ott fent, a kis dalos madár,
Valahol a határban iázik egy szamár…
Figyelem, de nem hallom, hogy valaki lépked hangtalan,
Így azt sem látom meg, ha nincs is, hogy hosszú árnyéka van.
Van nekem nyugalmam és azt őrzi a végtelen messzeség,
Felettem, mint egy végtelen kék óceán elterül az ég…
Verőfényes nap lesz ma is és már nem hallom, hogy a ló nyerít!
Remélem, este nem bántották csak most elaludt… a mindenit…
Vecsés, 2014. július 3. - Kustra Ferenc József- írtam: önéletrajzi írásként.
