Szomorúvá vált az élet
vidám én ma nem leszek,
ha szép szemedet nem látom
tudom, világgá megyek.

Eltelt már, vagy három hét is
mióta nem láttalak,
lehoznám a csillagokat, ha
láthatnám az arcodat.

Kiscsillagom, úgy szeretlek
jobban, mint az életem.
Rettegek, hogy elveszítlek
összetör a félelem.

Azt kérem én az Istentől
örökké fogd a kezem,
remélem, hogy így történik,
mert elvesztem az eszem.

Avagy végét járja az ősz…

Ami várható, azt jobb ha, előszoba vakablakában nézem,
Ködbe elbújva, nem látom a zenitet, dolgomat, így hogy végzem?

Jobb nem látni mi jő,
Ködös az idő s életem.
Szemeimen hályog.
*
Borongós volt az október, már az sem volt ínyemre,
Csontomban éreztem… emlékeztetett rossz időkre.

Végét járja az ősz,
Eddig is volt hűvös s hideg,
Levelek a sárban.
*
Bizony, közeledik a tél, már lassan bekopog,
Lesz itt még hideg, mikor a fogsorom is vacog.

Ha ősz helyt ad télnek,
Jönnek fagyos, zord hajnalok.
Csontban, szívben fagyok.
*
Felhők majd beterítik földet meg a tetőket,
Ezeket, a finom hópihékkel befedőket.

Földig érő felhők,
Havat szórnak, befed mindent.
Lesz-e meleg szoba?
*
Hidegben, hófelhő alatt, majd a kémény füstöt okád,
Vakablakban is érzem a szagát, de nem látom okát…

Vecsés, 2017. november 13. – Szabadka, 2017. november 22. – Kustra Ferenc – a verset én írtam, közéjük a HIAQ- kat, szerző-, és poéta társam Jurisin, Szőke Margit. A HIAQ csokor címe:” Végét járja az ősz”.

Este a gangon, csak ülök én csendben, nem rombolom a rendet,
Sötétben templomi harang szól, halkan meg is töri a csendet…
Körbenézek, sötét pillanat elvarázsolja a lelkemet…

A kettő együtt olyan szép, hogy kicsit leteszem a pennámat,
Hátra dőlök, és élvezem, mit a láthatatlan nekem nyújthat…

Csillag bár világít, de a sötét valahogy olyan élő,
Az asztalomon is már csak leégett gyertyacsonk, mi égő.
Gondolataim elszállnak, most a sötétben, harangszó elvarázsolt,
Most a lelkem a mély, matt-sötét harangszóval szárnyalt, sötét meg árnyalt…

A békességben én
Kicsit el is szunyókáltam.
Varázslat fönnmaradt.
*
Harangszó elmúlt már,
Sötét fátyol, tovább borít.
Szellő meg széllé lesz.

A sötét erősödik, csillagok eltűntek, felhők már takarják,
A harangszó is megszűnt, elhalt, messze jár, hátha ott is akarják.

A gyertyámnak léte vége... bemegyek,
Hogy írjak, nem akarják az Istenek…?!

Versezhetnékem volna még talán, meglehet…
Rám terül az álomvilág, valós lehelet…
Párnám habosítom, nyálam ráfolyik,
Majdan eljön hajnal, és rám virradtik.
A Nap majd egyre jobban pironkodva lépdel,
És én majd gyertya nélkül, elleszek sorvéggel…

Vecsés, 2016. június 15. – Kustra Ferenc József – íródott: Versben és HIAQ –ban…

Mán’ én öregszek, megettem a kenyerem javát,
De öregségemben még jobban szeretem hazát.
Írok is én érte, mindent, amit csak tudok,
Én már nem megyek el, el sehova sem futok.

Tollam is van nekem, golyós és töltőtoll is,
Fiatalon az dukált, volt még tollszáram is.

Ha én a tollam, marokba fogom és csak írok,
Akkor ott papír nem marad üresen és bírok
A tintával, hogy pacanyomot ne hagyjon… írok.

Tollnok vagyok én, poéta mind a létem,
Hogy egyszer nem írok többet, azt úgy félem…
Úgy reménykedek… soká lesz, hogy megélem.

Vecsés, 2016. január 8. – Kustra Ferenc József

II. Világháborúban

Cassino városát, monostorát, Heidrich ejtőernyős hadosztálya védte.
Ők voltak még mindig a német hadseregnek a krémje, az elitek, elitje.

Létszámuk, vészesen, nagyon megfogyatkozott,
Egy zászlóalj, már csak tán' háromszáz főt számolt…
Egy század meg csak, talán negyven főből állott.

Az apátságra és környékére szórta bombáit, ötszázötven nehézbombázó…
És körben, minden egyéb más célokra tüzelt, kétszáz, szövetséges vadászbombázó…
Négy félórát tartott ez a terrorbombázás,
Cassino városa meg romhalmaz lett. Mi más?

Cassino városát a harmadik ejtőernyős ezred második zászlóalja védte.
A terrorbombázás után, már csak Foltin százados maradt meg és százhatvan embere.
Kihasználva a szünetet, újból tüzelőállást foglalt, volt még harc,- és tűzkészsége…

Az ejtőernyősök hozzászoktak az utolsó emberig tartó harchoz,
Erre lettek kiképezve, meg a túlélésre, nem öngyilkos kudarchoz.
Mikor... Új-Zélandiak bevonultak, hozzákezdtek élethalálharchoz.

Az utcák eltűntek, kizárólag csak, romok voltak,
Nem voltak támpontok, nem véltek látni, irányokat.

Hatalmas küzdelem kezdődött, másért nem is, a csak, várromokért,
Az indiai dandárban semmit nem adtak az emberéletért.
Német ejtőernyősöknek korlátlan kilátásuk volt a szövetségesekre,
A kemény harc, napokig eltartott, ez volt németek egyetlen lehetősége…

Heidrich őrnagy hol itt, hol ott, amott vetette be a tartalékait,
Annak érdekében, hogy kielégítse a védelem szükségleteit.
A német ejtőernyős-vadászok, minden kis hibát kihasználtak,
Minden szövetséges tévedést, nagyon és azonnal megtoroltak.

Az indiai dandár, halálra szánt rohamot intézett a romok ellen.
De az ejtőernyősök háromszáz embere, rohant védekezni ez ellen,
Bezárta őket a domb várromjai közé, ne kezdjen támadást az, ellen.

A németek engedték, hogy az angol orvosok átmenjenek a vonalaikon,
És gyorsan segítsenek a sok, még élő, sebesült, gurka, indiai harcoson…
Máskor az öregvár külső romfala leomlott, beterítette az essexi lövészeket.
De, amíg az angolok kiásták az embereket, addig beszüntették a tüzeléseket.

Így a németek, ebben a csatában is, szövetségesek ellen, győztek,
De, irtózatos árat fizettek, zászlóaljaik, negyvenfősök lettek.

Ezek az ejtőernyős-vadászok a németek legjobb egységei voltak,
Úgy hívták őket, hogy „zöld ördögök” és talán igazi ördögök is voltak…

Vecsés, 2016. október 1. - Kustra Ferenc József - Monte Cassinonál, az olasz fronton
Földi Pál: „Sasok harcban” c. valódi-dokumentum regénye ihletésével.