Szófelhő » Jobb » 25. oldal
Idő    Értékelés
Az emlékek üstjében
Hogy oda ne égjen
Kavargatom
A gyermekkorom.

Mert hiszen az életben
A legszebb véletlen
Ami történt
Akkor volt gyerekként.

A Nagy ismeretlen világ
Mind felfedezésre várt
A sok haverral közösen
Osztoztunk az örömökben.

Együtt nőttünk cseperedtünk
Mint a legjobb testvérek
Volt bizony hogy olykor-olykor
Megfenyítettek a bölcs vének.

Részletezni nem is tudom
Kalandjaink hosszú sorát
Mert olyan sok volt az alkalom
És az időben elvesztette aktualitását.

A szívemben még most is őrzöm
Sok pillanat ízes zamatát
És lelkemben mindenkivel törődöm
Ha nem is halljuk egymás szavát.

Más utakon járunk
Így kellett hogy legyen
De néha lelkünk összeér
Fenn az üveghegyen.
Beküldő: Ostrozánsky Gellért
Olvasták: 795
A jövő útja
Rejtelmes labirintus
Kételyes remények közt
Ködös téren át
Tekereg
A számozott időben.

Meddig s hová jutunk
És mi az amit tudunk
Mikor elindulunk.

Hordozzuk magunkkal
Évek lepecsételt nyomát
Hőstett álmokkal

Ezernyi irány útján
A cél
A fontosság privilégiuma
Hajtja
A változást
megvalósítások közt.

Lenézzük a történelmet
Fölénnyel hisszük
A mi utunk jobb lehet.

Naponta
Rójuk ösvényeit
Iránytű biztonsága nélkül.

Közben csak az idő pereg
Talpunk alatt szunnyadnak
Néma évezredek
És a dicsőség porladó
Kövületei között
Az enyészet hallgat.
Beküldő: Ostrozánsky Gellért
Olvasták: 155
Ilyen világot élünk… (TANQ csokorban)

Bolond lett a világ,
Nekünk ilyenben kell élni.
Léttől is félni kell.
Úgy lobognak a varkocsok,
Majd kifésülik, markosok…?!
*
Majd’ minden fordított,
Működés feje tetején.
Fiatalság érti?
Ló térdig sárban iázik,
Szamár nyerít, füle fázik…?!
*
Bevezetik itt-ott
Kézírás megszüntetését.
Harc műveltség ellen.
A büdös kutyák röfögnek,
Disznók, ugatva böfögnek…?!
*
Elég, ha van papír,
Tudni nem kell hozzá! Olcsóbb.
Mire tanítják be?
A kígyó a fűben zizeg,
Papírlap a szélben sziszeg…?!
*
Visszásság halmazok
Viszik csődbe a világot.
Fiatalnak tetszik…
Kukorékolnak a tyúkok,
Kotkodálnak a kakasok…?!
*
Tudás és értelem,
Előrehaladás gátja.
Dicső semmittevés.
„Az önálló gondolkodók
Nem kívánatosak, rosszak…”?!
*
Igyekszem, előre…
Mondják, tolakodó fráter.
Pedig, ők mondták így…
Ah! Agilis ember nem kell,
Azonos nekik végzettel…?!
*
Ha végrehajtom baj,
Ha ellentmondok, még nagyobb.
Nincs eligazodás…
Csönd és vakfegyelem.
Ez nekem nem lételemem.
*
Avar, mint szivárvány
Csillogtatja a színeit.
Belelépni, puha!
A levelek milliói
Földön. Szép, mint a milói.
*
Villámtól világos
Az ég. Ijesztő a fénye.
Dobhártyarepedés.
Villám: váratlan csattanás!
Oly’ mint egy aknarobbanás.

Vecsés, 2015. április 11. – Kustra Ferenc József - Új szépirodalmi irányzat jegyében. (A HIAQ –t és a TANQ –t én alkottam meg… szótagszám, 6-8-6 és 6-8-6-8-8 Ez jobban illik az európai gondolkodáshoz, és a magyar nyelv sajátosságaihoz.
Beküldő: versek.eu
Olvasták: 252
TANQ csokorban

Hazám védelmében
Vagyok én csatára készen.
Még vérem is folyhat!
Hazafinak, lelke számít,
Ha őt, téveszme nem ámít!
*
Nekem csettint révész,
Rám vár! Nem tudom fizetni.
Így nem visz sehova…
Nem is akartam még menni,
Csak érdekelt, a jegy mennyi…
*
Ha magadra maradsz,
Nyakig ér az egyedüllét.
Kilábalás, nehéz.
Lelki problémával küzdesz,
És nem tudod, holnap, mi lesz.
*
Napsugár vigasztal,
Pedig nem tudja, mi bajom.
Mindegy is, jólesik.
Bajom ellen, nem jó semmi
Arcom, napsugár befedi.
*
Sötétedő alkony,
Nyugvó nap vérébe fullad…
Reggel, majd új nap lesz.
Álmos vagyok, elballagok,
Ágyamban meg álmot várok.
*
Szemem, a csillagok
Fényét issza! Csoda látvány.
Elnézném, reggelig.
Fent kéne lennem, csodálni,
De nem bírok, addig állni.
*
Rét felett szárnyalok,
Itt úgy érzem, szabad vagyok…
Pedig, ez csak álom!
Szabadság, nincs, és nem lehet,
Utálom szemfényvesztőket.
*
Álom lassan múlik,
Hajnali fény, már feldereng…
A mai nap, jobb lesz?
Mára már, sok új tervem van,
Remélem, egyik sem katlan.
*
Aranymadár, útra
Kelhet, messze még a határ.
Nem jött vissza soha!
Nézek, tudatom kitágul,
De a lélek, tovább árvul.
*
Sötétben nem látok,
Fáklyát gyújtok. Lehet látnok.
Megyek lendülettel.
Új utat a fáklyám mutat!
Megtalálja azt, ki kutat.
*
Harang megkondulhat…
Megáll az óra mutató…
Az én időm letelt.
Szerepeim eljátszottam,
Ha tapsot kaptam… hajoltam.
*
Emlékcsónak ringat,
Visszaevezek a múltba!
Vajon, mit találok?
Látom foszlányát, emléknek!
Hol a vége, öregségnek…?

Vecsés, 2015. március 25. –Kustra Ferenc József- Új szépirodalmi irányzat jegyében. (A HIAQ –t és a TANQ –t én alkottam meg… szótagszám, 6-8-6 és 6-8-6-8-8) Ez jobban illik az európai gondolkodáshoz, és a magyar nyelv sajátosságaihoz.
Beküldő: versek.eu
Olvasták: 232
(Septolet)
Ködben vagyok,
Emlékezni tudok,
Akarok!
Nem papolok.

Víg vagyok,
Ködöt találok!
Így nem botorkálok!
*
(3 soros-zárttükrös)
Rosszul aludtam, fölkeltem és elindultam én az erdőbe,
De szembe találtam magam… belementem vak-sűrű, friss ködbe…
Rosszul aludtam, fölkeltem és elindultam én az erdőbe.

Még bennem van szép az éji álmom,
Akkor még nagy napfény volt a tájon.
Visszatérnék, az egy szépséges álomvilág,
Ez, mi körülölel maga a ködös világ.

Emlékemet akartam kergetni a régi, erdei sétányom,
Le is akartam ücsörögni, mélázni az erdei tisztáson…
Most azonban az lett a helyzet, nem is tudom, hogy "vakon" merre menjek,
Biztos, hogy előre van az erdő, de félek, nehogy egy fának menjek.

Nem látok semmit!
Nem hallok semmit!
Autók sem járnak, ködös csend honol,
Ez a csend most megtartón, belém karol.

(3 soros-zárttükrös)
Jobb lesz nekem, ha emlékeimet a melegben-fotelban élem meg,
Az bár nem lesz élethű, de ott a melegben, fával nem ütközők meg…
Jobb lesz nekem, ha emlékeimet a melegben-fotelban élem meg.

Vecsés, 2020. november 17. – Kustra Ferenc József
Beküldő: versek.eu
Olvasták: 229