(anaforás, belsőrímes, önrímes)
Áldott és békés ünnep a karácsony, legyen ez mindenkinek szívében is.
Áldott legyen a karácsony és szívetek, itt nem fér el kicsinyeskedés is.
Áldott, békés legyen a lelketek, ebbe férjen bele a nagy szeretet is.
(anaforás, kétszeres belsőrímes, 3 soros-zárttükrös)
Karácsonykor jönnek bizony a várt angyalok és megerősítik a szív ünnepét,
Karácsonykor a látogató angyalok meg tudják erősíteni szív ünnepét…
Karácsonykor jönnek bizony a várt angyalok és megerősítik a szív ünnepét,
*
(Septolet)
Vidám kis angyalok
Jöjjetek, cukik vagytok.
Várunk benneteket!
Hozzatok szeretet,
Szórjátok szeretetet…
Jöjjetek,
Jertek.
*
(3 soros-zárttükrös)
Angyaloknak is gyújtsunk meg egy csillagszórót,
Énekeljünk dalokat, karácsonyra valót…
Angyaloknak is gyújtsunk meg egy csillagszórót.
Karácsonykor van, hogy összejön a család,
Ki meg nem jelenik meg, az lehet csalárd…
Karácsonykor van, hogy összejön a család.
Szenteste egymás szívébe kell költöznünk,
Bár szeretet, igy maradna mind-közöttünk…
Szenteste egymás szívébe kell költöznünk.
Lesz a fán lógó szaloncukor és csillagszóró
Fa alatt, ajándék, felnőttnek-gyereknek való…
Lesz a fán lógó szaloncukor és csillagszóró.
*
(Senrjú)
Szeretet ünnep,
Szívet -lelket melegít.
Maradjunk is így.
Vecsés, 2021. december 1. – Kustra Ferenc József
Áldott és békés ünnep a karácsony, legyen ez mindenkinek szívében is.
Áldott legyen a karácsony és szívetek, itt nem fér el kicsinyeskedés is.
Áldott, békés legyen a lelketek, ebbe férjen bele a nagy szeretet is.
(anaforás, kétszeres belsőrímes, 3 soros-zárttükrös)
Karácsonykor jönnek bizony a várt angyalok és megerősítik a szív ünnepét,
Karácsonykor a látogató angyalok meg tudják erősíteni szív ünnepét…
Karácsonykor jönnek bizony a várt angyalok és megerősítik a szív ünnepét,
*
(Septolet)
Vidám kis angyalok
Jöjjetek, cukik vagytok.
Várunk benneteket!
Hozzatok szeretet,
Szórjátok szeretetet…
Jöjjetek,
Jertek.
*
(3 soros-zárttükrös)
Angyaloknak is gyújtsunk meg egy csillagszórót,
Énekeljünk dalokat, karácsonyra valót…
Angyaloknak is gyújtsunk meg egy csillagszórót.
Karácsonykor van, hogy összejön a család,
Ki meg nem jelenik meg, az lehet csalárd…
Karácsonykor van, hogy összejön a család.
Szenteste egymás szívébe kell költöznünk,
Bár szeretet, igy maradna mind-közöttünk…
Szenteste egymás szívébe kell költöznünk.
Lesz a fán lógó szaloncukor és csillagszóró
Fa alatt, ajándék, felnőttnek-gyereknek való…
Lesz a fán lógó szaloncukor és csillagszóró.
*
(Senrjú)
Szeretet ünnep,
Szívet -lelket melegít.
Maradjunk is így.
Vecsés, 2021. december 1. – Kustra Ferenc József
Zümmög a rekkenő hőség
Rövidre zsugorodott árnyék
Meglapulva ásít
Függőlegesek tövében
És a közeli táj délibábja
Torkát köszörüli
Egy hűsítő imára.
Fuldokol mező-erdő-lélek.
Adatrekordot jegyeznek buzgón
Olvashatod a neten
Itt a földön ilyen is megterem.
Születőben van még
Több egyéb más
Csodás csapás
Észlelhető emberöltőn át
Eddig nem tapasztalt változás.
A Régiek megmondták
Más felé fordul a világ
De ki ad az agg károgása.
Haladni kell fejlődve
A mai korral előre
Tudományos ostorral
Az evolúció tetejére.
Alkotni Mű-remekeket
Nem mint a barlangi emberek.
Táguló légüres térben
Úszik a Föld a szemétben
S közben csapból folyik el a vére
Beton kerül amputált tüdejére.
Kórt fecskendez kapzsi módon
Ostobaság tüneteivel
A büszke bölcs-ő-ember.
Szemünk előtt haldoklik
Lendületes ütemben
A megsebzett Földelem.
A nemzedék ha elalszik
Elalél-szik-es talajon
Nézhet az űr-ablakon
Tudományát a zsebébe teheti
Nem lesz
Az ki dicsérgeti.
Itt az otthon, ez a haza
Itt volt az Éden maga
Valaha.
Hová fejlődik az ember agya....
Rövidre zsugorodott árnyék
Meglapulva ásít
Függőlegesek tövében
És a közeli táj délibábja
Torkát köszörüli
Egy hűsítő imára.
Fuldokol mező-erdő-lélek.
Adatrekordot jegyeznek buzgón
Olvashatod a neten
Itt a földön ilyen is megterem.
Születőben van még
Több egyéb más
Csodás csapás
Észlelhető emberöltőn át
Eddig nem tapasztalt változás.
A Régiek megmondták
Más felé fordul a világ
De ki ad az agg károgása.
Haladni kell fejlődve
A mai korral előre
Tudományos ostorral
Az evolúció tetejére.
Alkotni Mű-remekeket
Nem mint a barlangi emberek.
Táguló légüres térben
Úszik a Föld a szemétben
S közben csapból folyik el a vére
Beton kerül amputált tüdejére.
Kórt fecskendez kapzsi módon
Ostobaság tüneteivel
A büszke bölcs-ő-ember.
Szemünk előtt haldoklik
Lendületes ütemben
A megsebzett Földelem.
A nemzedék ha elalszik
Elalél-szik-es talajon
Nézhet az űr-ablakon
Tudományát a zsebébe teheti
Nem lesz
Az ki dicsérgeti.
Itt az otthon, ez a haza
Itt volt az Éden maga
Valaha.
Hová fejlődik az ember agya....
Van egy közeli-szomszéd háborút, és fölütötte a fejét a -majdnem élő- világháborús világhely-zet…
(senrjú csokor, félhaiku láncban)
Bőszen bombáznak.
Emberélet még adott?
Gőgös pojácák!
Emberhalál, még
Csak föl sem rémlik nekik!
Gőgös pojácák!
*
(gőg: leírása)
1/.
Elbizakodott önhittség; mások megvetésében megnyilatkozó erős önteltség.
Elbizakodott önhittség; más bántó lenézésében mutatkozó erős önteltség.
Saját, eltúlzott kiválósága feltételezése, minthogy ő egy különlegesség…
Valójában szánalomra méltó alak, aki gőgöt mutat,
Lenéző gőg nem is igaz-kiváló tulajdonságot mutat…
2/.
Önérzet, büszkeség; ez maga az önmagunkba vetett hit, bizonyosság.
A gőggel, ha az ember eredményei támasztják alá… nincsen bajság.
Költő büszke gőgje is -lehet- megjelenik verseiben.
Olvasó meg átérezheti olvasói szeretetben…
*
(anaforás, bokorrímes, kétszeres belsőrímes)
Fogadok, hogy kosoknak műmájer a mosolyuk,
Fogadok, hogy nekik megengedi a vagyonuk…
Fogadok, hogy a gazdag fekete kosok, nagyon-túlzón szívtelenek,
Fogadok, hogy ezek a kosok -háború mutatja- lélektelenek…
*
(anaforás leoninus)
Egy fekete kos, maga a bársony bőrű vasököl, ő úr és nem kérdezi mi köll…
Egy fekete kos, maga a gödröcskés vasököl, ő az úr és legott üt is, ha köll…
Ez fekete kos teste, amit pénz tölt ki, nem üres, de az agya, lelke ah, üres.
*
Zúgva és bőgve
Nyilatkoznak tarackok.
Gőgös pojácák.
*
Nyugdíjasokat
Is már, elviszik frontra.
Gőgös pojácák.
*
(anaforás leoninus, tizenkétszeres belsőrímes, önrímes)
Veszett kosoknak még kell a háborús pénz, ez a kérdés? Vagy éppen ez nem kérdés?
Veszett kosok döntnökök, még háborús pénz, ez a kérdés? Vagy éppen ez nem kérdés?
Veszett kosok csak ilyenek! Háborús pénz, ez a kérdés? Vagy éppen ez nem kérdés?
*
(leoninus duó)
Emberek! Társadalmi szintű divat, a férfi és nő átformálása! Legyen divat!
Manapság! Menő a fekete kosok önteltsége, önimádata, szellem tiprása.
Halló fiúk! Közben a sorozatvetők vehemensek, hogy hullnak katonaemberek...
Halló lányok! Közben robbannak kazettás -betiltott- bombák, kipusztulnak a családfák.
Manapság! Ijesztő fekete kosok nézete, míg pénzdúsak... háború éledése.
Rémisztő! Közeleg, frontra viszik az orvosnőket is, meg persze gyógyszerésznőket is…
*
Fekete kosok
Találták ki háborút!
Gőgös pojácák.
Fekete kosok
Gyártják a fegyvereket!
Gőgös pojácák.
Fekete kosok
Bezsebelik pénzeket!
Gőgös pojácák.
Fekete kosok!
Sok százezer a halott!
Gőgös pojácák.
Fekete kosok
Mér’ csak a fegyvergyártás?
Gőgös pojácák.
Micsoda embert és jóérzést megsemmisülésbe tipró,
A csak folyvást gazdagodó kosok uralma… nagy népírtó!
Nem ismernek sem embert, sem istent, ördög… ők maguk!
Nem akarnak semmit, csak minél jobban gazdagodjunk…
Vecsés, 2023. október 5. – Kustra Ferenc József- íródott; a világ, az emberiség jelen -katasztrofális és élő háborús- történelmi helyzetéről. Naponta láthatjuk, minden TV híradóban a videókat is… kendőzetlenül!
(senrjú csokor, félhaiku láncban)
Bőszen bombáznak.
Emberélet még adott?
Gőgös pojácák!
Emberhalál, még
Csak föl sem rémlik nekik!
Gőgös pojácák!
*
(gőg: leírása)
1/.
Elbizakodott önhittség; mások megvetésében megnyilatkozó erős önteltség.
Elbizakodott önhittség; más bántó lenézésében mutatkozó erős önteltség.
Saját, eltúlzott kiválósága feltételezése, minthogy ő egy különlegesség…
Valójában szánalomra méltó alak, aki gőgöt mutat,
Lenéző gőg nem is igaz-kiváló tulajdonságot mutat…
2/.
Önérzet, büszkeség; ez maga az önmagunkba vetett hit, bizonyosság.
A gőggel, ha az ember eredményei támasztják alá… nincsen bajság.
Költő büszke gőgje is -lehet- megjelenik verseiben.
Olvasó meg átérezheti olvasói szeretetben…
*
(anaforás, bokorrímes, kétszeres belsőrímes)
Fogadok, hogy kosoknak műmájer a mosolyuk,
Fogadok, hogy nekik megengedi a vagyonuk…
Fogadok, hogy a gazdag fekete kosok, nagyon-túlzón szívtelenek,
Fogadok, hogy ezek a kosok -háború mutatja- lélektelenek…
*
(anaforás leoninus)
Egy fekete kos, maga a bársony bőrű vasököl, ő úr és nem kérdezi mi köll…
Egy fekete kos, maga a gödröcskés vasököl, ő az úr és legott üt is, ha köll…
Ez fekete kos teste, amit pénz tölt ki, nem üres, de az agya, lelke ah, üres.
*
Zúgva és bőgve
Nyilatkoznak tarackok.
Gőgös pojácák.
*
Nyugdíjasokat
Is már, elviszik frontra.
Gőgös pojácák.
*
(anaforás leoninus, tizenkétszeres belsőrímes, önrímes)
Veszett kosoknak még kell a háborús pénz, ez a kérdés? Vagy éppen ez nem kérdés?
Veszett kosok döntnökök, még háborús pénz, ez a kérdés? Vagy éppen ez nem kérdés?
Veszett kosok csak ilyenek! Háborús pénz, ez a kérdés? Vagy éppen ez nem kérdés?
*
(leoninus duó)
Emberek! Társadalmi szintű divat, a férfi és nő átformálása! Legyen divat!
Manapság! Menő a fekete kosok önteltsége, önimádata, szellem tiprása.
Halló fiúk! Közben a sorozatvetők vehemensek, hogy hullnak katonaemberek...
Halló lányok! Közben robbannak kazettás -betiltott- bombák, kipusztulnak a családfák.
Manapság! Ijesztő fekete kosok nézete, míg pénzdúsak... háború éledése.
Rémisztő! Közeleg, frontra viszik az orvosnőket is, meg persze gyógyszerésznőket is…
*
Fekete kosok
Találták ki háborút!
Gőgös pojácák.
Fekete kosok
Gyártják a fegyvereket!
Gőgös pojácák.
Fekete kosok
Bezsebelik pénzeket!
Gőgös pojácák.
Fekete kosok!
Sok százezer a halott!
Gőgös pojácák.
Fekete kosok
Mér’ csak a fegyvergyártás?
Gőgös pojácák.
Micsoda embert és jóérzést megsemmisülésbe tipró,
A csak folyvást gazdagodó kosok uralma… nagy népírtó!
Nem ismernek sem embert, sem istent, ördög… ők maguk!
Nem akarnak semmit, csak minél jobban gazdagodjunk…
Vecsés, 2023. október 5. – Kustra Ferenc József- íródott; a világ, az emberiség jelen -katasztrofális és élő háborús- történelmi helyzetéről. Naponta láthatjuk, minden TV híradóban a videókat is… kendőzetlenül!
Nagyapám apja
Szürke kalapja
A fogasra felakasztva
Az ajtó mögött lógott.
Úrnapjára finoman átkefélve a fejére tette,
Hogy a felgyülemlett gondokat vele lefedje,
s elindult...,
hogy lelkében megtisztulva,
hitében megerősödve térhessen haza
a kályha melegéhez.
Vasárnap délelőtt az áhítat ideje volt.
A hétköznapi teher nyomasztó súlya
Egy napra
Félre tevődött egy zug rejtekébe.
A templomba belépve
kopottas ünneplő kalapját bal kezével
leemelte gondterhelt fejéről,
s jobb kezének szenteltvízbe mártott
öregujjával keresztet rajzolt
homlokára,
majd ujjai begyét ismét
a megszentelt folyadékban benedvesítette,
s letérdelve ájtatosan keresztet vetett.
A hagyomány nagy dolog.
A hagyomány tiszteletre méltó,
sérthetetlen, követendő.
A hagyomány a szívben dobog,
Az ősök vérét emeli
Az emlékek homályosult oltárára.
Ezt így élték meg akkoriban
kicsik s nagyok, ifjak és vének egyaránt.
Ez volt a mérvadó, s követendő példa.
Az istentisztelet malasztos lelki békét,
a fáradság, a gyötrelem enyhülését oltotta
az emberekbe.
A megbecsülés, az összetartozás,
a hit ereje, a kimondott szó súlya
természetes, ösztönszerű velejárója volt
minden magatartásnak.
Az ájtatos közös ima ,
az orgona kíséretében felhangzó ének
összekovácsolta a lelkeket.
A kérgesedetteket sajgókat,
a közönybe burkoltakat, a frissen sebzetteket,
az örömtől duzzadókat.....
mind, egy fuvallatba tömörülve feszítették
a bizakodás hajójának vitorláját.
A megváltó kitárt karja
a megbocsájtás, a béke tömjénes párájával ölelte
a résztvevőket,
hogy szeretettel átitatott
áldást vigyenek a betegeknek,
az otthon maradottaknak.
A remény s a bizakodás az éltető
Energiája, motorja minden tettvágynak,
Az értelem fonala Ég s Föld között....
...........
A szív pitvarába, ahol Isten beköltözött
A szeretet gyémánttá tömörödött.
Szürke kalapja
A fogasra felakasztva
Az ajtó mögött lógott.
Úrnapjára finoman átkefélve a fejére tette,
Hogy a felgyülemlett gondokat vele lefedje,
s elindult...,
hogy lelkében megtisztulva,
hitében megerősödve térhessen haza
a kályha melegéhez.
Vasárnap délelőtt az áhítat ideje volt.
A hétköznapi teher nyomasztó súlya
Egy napra
Félre tevődött egy zug rejtekébe.
A templomba belépve
kopottas ünneplő kalapját bal kezével
leemelte gondterhelt fejéről,
s jobb kezének szenteltvízbe mártott
öregujjával keresztet rajzolt
homlokára,
majd ujjai begyét ismét
a megszentelt folyadékban benedvesítette,
s letérdelve ájtatosan keresztet vetett.
A hagyomány nagy dolog.
A hagyomány tiszteletre méltó,
sérthetetlen, követendő.
A hagyomány a szívben dobog,
Az ősök vérét emeli
Az emlékek homályosult oltárára.
Ezt így élték meg akkoriban
kicsik s nagyok, ifjak és vének egyaránt.
Ez volt a mérvadó, s követendő példa.
Az istentisztelet malasztos lelki békét,
a fáradság, a gyötrelem enyhülését oltotta
az emberekbe.
A megbecsülés, az összetartozás,
a hit ereje, a kimondott szó súlya
természetes, ösztönszerű velejárója volt
minden magatartásnak.
Az ájtatos közös ima ,
az orgona kíséretében felhangzó ének
összekovácsolta a lelkeket.
A kérgesedetteket sajgókat,
a közönybe burkoltakat, a frissen sebzetteket,
az örömtől duzzadókat.....
mind, egy fuvallatba tömörülve feszítették
a bizakodás hajójának vitorláját.
A megváltó kitárt karja
a megbocsájtás, a béke tömjénes párájával ölelte
a résztvevőket,
hogy szeretettel átitatott
áldást vigyenek a betegeknek,
az otthon maradottaknak.
A remény s a bizakodás az éltető
Energiája, motorja minden tettvágynak,
Az értelem fonala Ég s Föld között....
...........
A szív pitvarába, ahol Isten beköltözött
A szeretet gyémánttá tömörödött.
Védetlenül állok a határtalanság jelenlétében,
Mely az időtlen rejtély, felbecsülhetetlen igazság:
A kettősség szenvedélyes és közömbös ölelése,
Az örökkévalóság átölelő kígyója,
A teremtés és a feloszlás tüzes sárkánya.
A világod nem mérhető vagy mérlegelhető
És mégis elismerést és ismeretet követel.
Titkaid ellentétekkel és a polaritásokkal
Működnek, számtalan rejtélyekbe burkolva,
Földünkön, úgy mint a végtelen boltozatban.
Hol van a csillag, ahonnan jöttem?
Hol a csillag, ahová vissza kell térnem?
Kóvályog a fejem az ősök szavaitól,
Összezsugorodok jelenléted ámulatával.
Védtelenül és lelkemig levetkezve állok.
A hangod csatatereken visszhangzik a sebesültek
és haldoklók torkából és a varjak rikácsolásában.
Te vagy a tűz a szerelmesek szenvedélyes vágyában,
És az édes dallam tiszta hangja az örömdalainkban.
Végtelen tükröződő tüneteid elvesznek a mindenségben.
Hány bálvány ágaskodik megdicsőítésed szolgálatában?
Mennyi fohász és könyörgés hangzik
Súlyos és hatalmas lábad árnyékában?
A véráldozatok piramisokká tornyosulnának
Ha egymásba halmoznánk őket.
A próféták hangos intelmei visszaverődik
a sivatag kopár sziklák felületéről.
A remény ígéretei szíveket melegít
a hegyi beszéd részletes és csodálatos hatására,
mely elterjed Perea és Júdeában Jeruzsálem útja felé.
Te azonban minden isten felett állsz,
Névtelenül és nevezhetetlenül, miközben
bolygónk nem több, mint egy porszem
határtalan tengered vizében. Valóban, központod
mindenhol jelen van, de a körméreted viszont sehol.
Mely az időtlen rejtély, felbecsülhetetlen igazság:
A kettősség szenvedélyes és közömbös ölelése,
Az örökkévalóság átölelő kígyója,
A teremtés és a feloszlás tüzes sárkánya.
A világod nem mérhető vagy mérlegelhető
És mégis elismerést és ismeretet követel.
Titkaid ellentétekkel és a polaritásokkal
Működnek, számtalan rejtélyekbe burkolva,
Földünkön, úgy mint a végtelen boltozatban.
Hol van a csillag, ahonnan jöttem?
Hol a csillag, ahová vissza kell térnem?
Kóvályog a fejem az ősök szavaitól,
Összezsugorodok jelenléted ámulatával.
Védtelenül és lelkemig levetkezve állok.
A hangod csatatereken visszhangzik a sebesültek
és haldoklók torkából és a varjak rikácsolásában.
Te vagy a tűz a szerelmesek szenvedélyes vágyában,
És az édes dallam tiszta hangja az örömdalainkban.
Végtelen tükröződő tüneteid elvesznek a mindenségben.
Hány bálvány ágaskodik megdicsőítésed szolgálatában?
Mennyi fohász és könyörgés hangzik
Súlyos és hatalmas lábad árnyékában?
A véráldozatok piramisokká tornyosulnának
Ha egymásba halmoznánk őket.
A próféták hangos intelmei visszaverődik
a sivatag kopár sziklák felületéről.
A remény ígéretei szíveket melegít
a hegyi beszéd részletes és csodálatos hatására,
mely elterjed Perea és Júdeában Jeruzsálem útja felé.
Te azonban minden isten felett állsz,
Névtelenül és nevezhetetlenül, miközben
bolygónk nem több, mint egy porszem
határtalan tengered vizében. Valóban, központod
mindenhol jelen van, de a körméreted viszont sehol.