Idő 
Értékelés 
Értékelés II. Világháborúban egy epizód…
Iljin ezredparancsnok a zsákmányolt német motorkerékpárján,
Átjött az egész erdőn és nem látott németet, de ott haladván,
Balról, géppisztolyok tűzét hallotta... Megállt a harcálláspontján.
A zászlóaljparancsnok jelentette a harc-előőrs visszavonul,
Németet nem látnak úgy tűnik, hogy nem mer, tán' nem errefelé nyomul.
A tüzérezred készen állt a tűzmegnyitásra… este már alkonyul…
Előttük egy, kilométeres, hétszáz méter széles tisztás,
Ha, besötétedik, akkor német már nem jön és nem lesz más…
Ha előbb jön akkor meg az a nagy kérdés, lesz-e támadás?
A tisztástól balra is és jobbra,
Szembe is tömör az erdő fala.
Erdőben van partizánok hada.
Először egy őrmester vágtatott oda, erre jön a német,
Sok gyalogos van Ferdinánddal jönnek, nem hagytak semmi léket…
Meg van még két tank is, többen is látták eme régiféléket.
Még a rádiós felderítők is leadták, nagy csoport német közeleg,
De Iljin parancsnok kétségei dolgoztak... Vártak a lándzsakötegek.
Egyszer csak meglátta, szemben a német a tisztásra érkezett,
Az első majd többi csatárlánc kizúdult tisztásra, mint végzet.
Olyan sokan voltak és úgy jöttek, hogy majd’ elállt a lélegzet.
Töprengeni mérlegelni itt már nem volt idő,
A német sűrűn jött, mint erdőben a sor-fenyő…
A szárnyakon meg három Ferdinánd is... bújt elő.
A csatárlánc elé ért a két harckocsi,
De megjelent még egy csatárlánc, egy kicsi…
Iljin nem adott parancsot: tűzet nyitni!
A Ferdinándok repeszgránáttal, már nagyon lőttek,
De, melléfogtak itt nem találtak menekülőket.
Végül a té-hármas tank is megnyitotta a tüzet.
Az első csatárlánc sűrű géppisztoly tüzet nyitott,
Mire az orosz ágyuk sorozat tüzet… zúdított,
A német csatárlánc közepében németet irtott.
A Tigrisnek eltört a lánctalpa, személyzet ugrott kifelé,
Egy Ferdinánd hamar kigyulladt, így már nem tüzelt Iljin felé…
De a gyalogság nagyon támadott, futott a törzshelye felé.
A régi té-hármas tank a csatárláncot megelőzte,
És csak közeledett folyvást… vaktában folyvást tűzelve.
A csatárláncok már szétszakadtak apró szigetekre.
Két oldalról, orosz géppuskák egyfolytában németre tüzeltek,
A német gyalogosok futottak és megint előre kerültek.
A két Ferdinánd a támadók bal szárnyán… hátrált!
Az erdőig ment, onnan tüzelt... a fák közé állt.
Az ágyúk lőttek rájuk, de, egy lövés sem talált…
A német csatárlánc… apró-szigetek futva jöttek,
A fűben elvágódtak, elestek, hasra feküdtek.
Látták, hogy a tank harcol, ez a példa, ők is jöttek!
Iljin, hol a tüzéreket nézte, hol a harckocsit,
Már nagyon várta, hogy hal mikor kapja be a csalit…
Tűz! A találat a toronyba csapódott… nem rapid.
Füstszag, nagyon terjengett
A mező, a rozs égett…
Sok katona… mivé lett?
Elfogtak egy német őrnagyot,
Aki oroszul is jól tudott.
Beszélt is, igen értelmes volt.
Vállalta, elment, hogy egységével letetesse a fegyvert,
Itt már csak a fölösleges, vesztes vérontás lesz és reggelt
Senki nem érné meg... Akkor kérdik... holnap a Nap, kinek kelt?
Vecsés, 2015. november 24. – Kustra Ferenc József – íródott; Konsztantyin Szimonov: „Az utolsó nyár” c. háborús regénye ihletésével…
Iljin ezredparancsnok a zsákmányolt német motorkerékpárján,
Átjött az egész erdőn és nem látott németet, de ott haladván,
Balról, géppisztolyok tűzét hallotta... Megállt a harcálláspontján.
A zászlóaljparancsnok jelentette a harc-előőrs visszavonul,
Németet nem látnak úgy tűnik, hogy nem mer, tán' nem errefelé nyomul.
A tüzérezred készen állt a tűzmegnyitásra… este már alkonyul…
Előttük egy, kilométeres, hétszáz méter széles tisztás,
Ha, besötétedik, akkor német már nem jön és nem lesz más…
Ha előbb jön akkor meg az a nagy kérdés, lesz-e támadás?
A tisztástól balra is és jobbra,
Szembe is tömör az erdő fala.
Erdőben van partizánok hada.
Először egy őrmester vágtatott oda, erre jön a német,
Sok gyalogos van Ferdinánddal jönnek, nem hagytak semmi léket…
Meg van még két tank is, többen is látták eme régiféléket.
Még a rádiós felderítők is leadták, nagy csoport német közeleg,
De Iljin parancsnok kétségei dolgoztak... Vártak a lándzsakötegek.
Egyszer csak meglátta, szemben a német a tisztásra érkezett,
Az első majd többi csatárlánc kizúdult tisztásra, mint végzet.
Olyan sokan voltak és úgy jöttek, hogy majd’ elállt a lélegzet.
Töprengeni mérlegelni itt már nem volt idő,
A német sűrűn jött, mint erdőben a sor-fenyő…
A szárnyakon meg három Ferdinánd is... bújt elő.
A csatárlánc elé ért a két harckocsi,
De megjelent még egy csatárlánc, egy kicsi…
Iljin nem adott parancsot: tűzet nyitni!
A Ferdinándok repeszgránáttal, már nagyon lőttek,
De, melléfogtak itt nem találtak menekülőket.
Végül a té-hármas tank is megnyitotta a tüzet.
Az első csatárlánc sűrű géppisztoly tüzet nyitott,
Mire az orosz ágyuk sorozat tüzet… zúdított,
A német csatárlánc közepében németet irtott.
A Tigrisnek eltört a lánctalpa, személyzet ugrott kifelé,
Egy Ferdinánd hamar kigyulladt, így már nem tüzelt Iljin felé…
De a gyalogság nagyon támadott, futott a törzshelye felé.
A régi té-hármas tank a csatárláncot megelőzte,
És csak közeledett folyvást… vaktában folyvást tűzelve.
A csatárláncok már szétszakadtak apró szigetekre.
Két oldalról, orosz géppuskák egyfolytában németre tüzeltek,
A német gyalogosok futottak és megint előre kerültek.
A két Ferdinánd a támadók bal szárnyán… hátrált!
Az erdőig ment, onnan tüzelt... a fák közé állt.
Az ágyúk lőttek rájuk, de, egy lövés sem talált…
A német csatárlánc… apró-szigetek futva jöttek,
A fűben elvágódtak, elestek, hasra feküdtek.
Látták, hogy a tank harcol, ez a példa, ők is jöttek!
Iljin, hol a tüzéreket nézte, hol a harckocsit,
Már nagyon várta, hogy hal mikor kapja be a csalit…
Tűz! A találat a toronyba csapódott… nem rapid.
Füstszag, nagyon terjengett
A mező, a rozs égett…
Sok katona… mivé lett?
Elfogtak egy német őrnagyot,
Aki oroszul is jól tudott.
Beszélt is, igen értelmes volt.
Vállalta, elment, hogy egységével letetesse a fegyvert,
Itt már csak a fölösleges, vesztes vérontás lesz és reggelt
Senki nem érné meg... Akkor kérdik... holnap a Nap, kinek kelt?
Vecsés, 2015. november 24. – Kustra Ferenc József – íródott; Konsztantyin Szimonov: „Az utolsó nyár” c. háborús regénye ihletésével…
Jártál szívemben Valéria.
De nem maradt más… anarchia.
Elhagytál, nem vártál,
Az időmúlásnál…
Visszagondolva, paródia?
Jártál lelkemben, Valéria…
Kapcsolatunk múlt… tükörsima.
Nincsen benne semmi…
Haladást jelenti.
Most nézve voltál fantázia?
Jártál eszemben, Valéria.
De, itt hagytál, mentél távolba…
Lassan már kopnak az
Emlékek, sok, amaz…
Emlékezve vagy, vágyam álma.
Vecsés, 2021. július 30. – Kustra Ferenc József – íródott: romantikus LIMERIK csokorban.
De nem maradt más… anarchia.
Elhagytál, nem vártál,
Az időmúlásnál…
Visszagondolva, paródia?
Jártál lelkemben, Valéria…
Kapcsolatunk múlt… tükörsima.
Nincsen benne semmi…
Haladást jelenti.
Most nézve voltál fantázia?
Jártál eszemben, Valéria.
De, itt hagytál, mentél távolba…
Lassan már kopnak az
Emlékek, sok, amaz…
Emlékezve vagy, vágyam álma.
Vecsés, 2021. július 30. – Kustra Ferenc József – íródott: romantikus LIMERIK csokorban.
Jelentése: Sürgős! Azonnal! Sietni!
Bizony állandó a halálmadár, kitartóan lebeg fölöttem,
Még azt is sugallja, hogy itt mi forduljon meg… biza' a fejemben.
El is gondolkoztam, megmaradok? Vagy véget ér rövid életem?
Átölelem én a pillanatot és remegve kérem, hogy engem
Ölelésben élni hagyjon, dideregve túléljem szürkületem!
Erre az oximoron eredetiségre vágyok… ez életem!
Megjöttem az ideérkezett élet-szerelvényem fékcsikorgó zajával,
És rögtön szembesültem a helyszín jégbe-hóba fagyott, elemi bújával…
Időtlenül markolom a pillanatot, ne változzon, az idő múltával…
Láttam a halált, a végső búcsú utáni csendjét,
Láttam az elmúlást, a szenvedés, utolsó percét.
Láttam a hómezők esti fénytáncának meglétét.
Láttam itt a poklot, a frontot, ezt az őrült őrjöngőt,
Láttam itt már napsugaras deleket, mind a tündöklőt.
Láttam én azt is, hogy mily’ a robbanás… nagyon üvöltőt.
Már tudom, hogy itt ez a fronti lét, maga a posvány, a métely,
Már tudom, hogy befészkelte magát agyunkba a konok kétely.
Már tudom, hogy nagy kétség, életben maradunk-e... van ki, némely.
Napon észlelem, nem szállnak fel a boldog dalok,
A fájdalomból kiszakadnak, a csend-sóhajok,
Ha, csak elcsúszol a jégen, halál a kezét nyújtja,
Kit itt baj ér és lefekszik, hódomb az új vánkosa!
Fiatal katonának otthon van a mátkája, a szülei,
Harchelyzetben rájuk gondolni sem lehet, meg postát küldeni…
Ha már a levelet megírtad, tedd a zsebedbe a szíved fölé
De tudd, ha átlőtték, akkor azt a posta már ki, nem kézbesíté…
Katona hamar úgy jár, hogy ölelgeti az idegen földet,
De még jó, ha önszántából és félelmében nagyon remegett.
Itt hamar úgy jár a katona, hogy parancsra idesiet,
De még jó, ha önszántából megvédheti saját életet.
*
(10 szavas)
Itt a vágy fölemelkedik tökélyre,
De megvan-e katona lelki kielégülése?
*
(Haiku)
Halál pillanat
Hómagány-élet vége.
Üzenet haza…
*
(HIAQ)
Behívó érvényben.
Orosszal harc folyamatban.
Fiatal életek…
*
Ki tudja, hogy innen mikor szabadulunk el
Elásnak egy gödörbe, vagy megyünk… élettel.
Itt bizony, erre-arra állandóan vágtat a halál.
Én hazamennék! Jó lenne, ha erre, felém nem kaszál…
Vecsés, 2016. január 3. – Kustra Ferenc József – történelmi emlékezés az ott veszett katonáinkra…
Bizony állandó a halálmadár, kitartóan lebeg fölöttem,
Még azt is sugallja, hogy itt mi forduljon meg… biza' a fejemben.
El is gondolkoztam, megmaradok? Vagy véget ér rövid életem?
Átölelem én a pillanatot és remegve kérem, hogy engem
Ölelésben élni hagyjon, dideregve túléljem szürkületem!
Erre az oximoron eredetiségre vágyok… ez életem!
Megjöttem az ideérkezett élet-szerelvényem fékcsikorgó zajával,
És rögtön szembesültem a helyszín jégbe-hóba fagyott, elemi bújával…
Időtlenül markolom a pillanatot, ne változzon, az idő múltával…
Láttam a halált, a végső búcsú utáni csendjét,
Láttam az elmúlást, a szenvedés, utolsó percét.
Láttam a hómezők esti fénytáncának meglétét.
Láttam itt a poklot, a frontot, ezt az őrült őrjöngőt,
Láttam itt már napsugaras deleket, mind a tündöklőt.
Láttam én azt is, hogy mily’ a robbanás… nagyon üvöltőt.
Már tudom, hogy itt ez a fronti lét, maga a posvány, a métely,
Már tudom, hogy befészkelte magát agyunkba a konok kétely.
Már tudom, hogy nagy kétség, életben maradunk-e... van ki, némely.
Napon észlelem, nem szállnak fel a boldog dalok,
A fájdalomból kiszakadnak, a csend-sóhajok,
Ha, csak elcsúszol a jégen, halál a kezét nyújtja,
Kit itt baj ér és lefekszik, hódomb az új vánkosa!
Fiatal katonának otthon van a mátkája, a szülei,
Harchelyzetben rájuk gondolni sem lehet, meg postát küldeni…
Ha már a levelet megírtad, tedd a zsebedbe a szíved fölé
De tudd, ha átlőtték, akkor azt a posta már ki, nem kézbesíté…
Katona hamar úgy jár, hogy ölelgeti az idegen földet,
De még jó, ha önszántából és félelmében nagyon remegett.
Itt hamar úgy jár a katona, hogy parancsra idesiet,
De még jó, ha önszántából megvédheti saját életet.
*
(10 szavas)
Itt a vágy fölemelkedik tökélyre,
De megvan-e katona lelki kielégülése?
*
(Haiku)
Halál pillanat
Hómagány-élet vége.
Üzenet haza…
*
(HIAQ)
Behívó érvényben.
Orosszal harc folyamatban.
Fiatal életek…
*
Ki tudja, hogy innen mikor szabadulunk el
Elásnak egy gödörbe, vagy megyünk… élettel.
Itt bizony, erre-arra állandóan vágtat a halál.
Én hazamennék! Jó lenne, ha erre, felém nem kaszál…
Vecsés, 2016. január 3. – Kustra Ferenc József – történelmi emlékezés az ott veszett katonáinkra…
(Senrjon trió)
Van bánatmentes, víg nap
Minden év végén: szilveszterkor!
Nagy mulatozás…
Ki nem iszik eleget,
Még józanul is siránkozik.
Buli akadály…
Vágy megfogalmazása,
Bevirslizés csípős mustárral.
Jövőre mi lesz?
*
Jövőre tán’ másképpen látod a világod,
Rá is lelsz mindenre, talán eléred álmod…
Tán’ látod még a kedvesed csillogó, vágyteli szemét,
A már nem létező nagy szerelmed régen eltűnt tükrét…
Éji holdfény alatti sötétben, a sínszálak is összefutnak,
De sajna’ nem jelenti azt, hogy a jók mindig összetalálkoznak…
Ki szilveszter éjjel [ívott, mint a gödény] a kezét felelőtlenül letaposta…
Jogban: {minek ivott szórakozásból annyit a marha!} az a kárát maga látja…
Azokból, jókból, ó, ha tudnám, hogy mi lesz, vagy mi lehet,
Amiket idén átéltünk, megéltünk, mert ezt lehetett?
*
(Senrjú)
Letűnt ezen év,
Még percek vannak hátra…
Koccintás… újhoz!
Vecsés, 2021. december 31. – Kustra Ferenc József – íródott az évváltó szilveszter jegyében…
Van bánatmentes, víg nap
Minden év végén: szilveszterkor!
Nagy mulatozás…
Ki nem iszik eleget,
Még józanul is siránkozik.
Buli akadály…
Vágy megfogalmazása,
Bevirslizés csípős mustárral.
Jövőre mi lesz?
*
Jövőre tán’ másképpen látod a világod,
Rá is lelsz mindenre, talán eléred álmod…
Tán’ látod még a kedvesed csillogó, vágyteli szemét,
A már nem létező nagy szerelmed régen eltűnt tükrét…
Éji holdfény alatti sötétben, a sínszálak is összefutnak,
De sajna’ nem jelenti azt, hogy a jók mindig összetalálkoznak…
Ki szilveszter éjjel [ívott, mint a gödény] a kezét felelőtlenül letaposta…
Jogban: {minek ivott szórakozásból annyit a marha!} az a kárát maga látja…
Azokból, jókból, ó, ha tudnám, hogy mi lesz, vagy mi lehet,
Amiket idén átéltünk, megéltünk, mert ezt lehetett?
*
(Senrjú)
Letűnt ezen év,
Még percek vannak hátra…
Koccintás… újhoz!
Vecsés, 2021. december 31. – Kustra Ferenc József – íródott az évváltó szilveszter jegyében…
A természet mesteri szín orgiáját, szépséget látok,
Ez nagyon különleges látvány, nincsen csak ősszel… mit fájlok.
A múltamból is előhívok ilyen szép szín orgiákat,
Mintának, és sietek ugyanilyenné tenni a mákat!
Bárhol élsz is, veled van, ott él a múltad,
Voltál Te falevél, lengtél, de meguntad?
Múlt, kergetve üldöz amerre a jövőd?
Lesodort az ősz, növő múltad… üldöződ.
*
A kifakult múlt,
Tüllfüggöny mögött zokog.
Álom elmúlt, nincs!
*
Bámul lefelé a múltad, libabőrösen,
Csak remeg ott fent magas esőfellegekben.
Mese, hogy a múltunk nagyon szép és maga a szeretet,
De ott laknak az öregjeink, mind sokat emlegetett.
A múlt tudja, hogy tőle semmilyen visszaút nincsen,
De, ha belemerülök, talán vigaszt nyújt emlékem…
Az új napunk ha, megvirrad,
Kitárul, mint egy vádirat.
Lelked, ha üres és nem ismeri a múltad,
Sepri legalább út porát, mert ez az utad?
Rengeteget gyötrődök, nagy kín szaggatja a lelkemet,
A régen volt múltban, egész másnak képzeltem életet.
Megannyi szépet álmodtam, de közben életet,
A sors nélkülem, egy pillanat alatt… tönkretett.
Ha úgy érzed, fojtogat a múlttól való félelem,
Akkor vagy Te, aki a saját múltadtól védtelen.
Érdek szülötte a sok érvek, mint falon a régi képek,
Lelkedet lehet, hogy nagyon kitöltik a hiány-érzések?
Van rajtad valami, amire szüksége van a jövőnek?
A gyávaság börtönéből a hamis arcok előjönnek!
A múltam fehér, izzított acélként köröttem tekereg,
Kerítést döntenék, jéghegyet, de, mit akarok… gyermeteg.
*
Jelentős homály
Felfedése… tisztázás.
Fáklyalengetés.
*
Az összetört lélek aprócskára tört darabjai,
Az enyémek, örökre, én vagyok a sehonnai…
Itt már a szeretet, együttműködés nem tud adni.
A jövő ködében majd látni, hamis árnyak tűnnek föl,
A szívedet lenyúzza, és a véredet borzolja föl…
Ha, este a kertbe a csillagok bámulnak rám.
Látom, nincsenek is egymás mellett, csak úgy lazán…
Minket ilyenkor nagyon összeköt a múlt-magány.
Reggel, ha felébredek, hallom, vannak kis neszek,
Próbálom megfejteni, ettől aztán felkelek…
Minden fel is merül benne, mit hoznak reggelek.
Vecsés, 2015. szeptember 30. - Kustra Ferenc József - íródott; versben és senrjúban.
Ez nagyon különleges látvány, nincsen csak ősszel… mit fájlok.
A múltamból is előhívok ilyen szép szín orgiákat,
Mintának, és sietek ugyanilyenné tenni a mákat!
Bárhol élsz is, veled van, ott él a múltad,
Voltál Te falevél, lengtél, de meguntad?
Múlt, kergetve üldöz amerre a jövőd?
Lesodort az ősz, növő múltad… üldöződ.
*
A kifakult múlt,
Tüllfüggöny mögött zokog.
Álom elmúlt, nincs!
*
Bámul lefelé a múltad, libabőrösen,
Csak remeg ott fent magas esőfellegekben.
Mese, hogy a múltunk nagyon szép és maga a szeretet,
De ott laknak az öregjeink, mind sokat emlegetett.
A múlt tudja, hogy tőle semmilyen visszaút nincsen,
De, ha belemerülök, talán vigaszt nyújt emlékem…
Az új napunk ha, megvirrad,
Kitárul, mint egy vádirat.
Lelked, ha üres és nem ismeri a múltad,
Sepri legalább út porát, mert ez az utad?
Rengeteget gyötrődök, nagy kín szaggatja a lelkemet,
A régen volt múltban, egész másnak képzeltem életet.
Megannyi szépet álmodtam, de közben életet,
A sors nélkülem, egy pillanat alatt… tönkretett.
Ha úgy érzed, fojtogat a múlttól való félelem,
Akkor vagy Te, aki a saját múltadtól védtelen.
Érdek szülötte a sok érvek, mint falon a régi képek,
Lelkedet lehet, hogy nagyon kitöltik a hiány-érzések?
Van rajtad valami, amire szüksége van a jövőnek?
A gyávaság börtönéből a hamis arcok előjönnek!
A múltam fehér, izzított acélként köröttem tekereg,
Kerítést döntenék, jéghegyet, de, mit akarok… gyermeteg.
*
Jelentős homály
Felfedése… tisztázás.
Fáklyalengetés.
*
Az összetört lélek aprócskára tört darabjai,
Az enyémek, örökre, én vagyok a sehonnai…
Itt már a szeretet, együttműködés nem tud adni.
A jövő ködében majd látni, hamis árnyak tűnnek föl,
A szívedet lenyúzza, és a véredet borzolja föl…
Ha, este a kertbe a csillagok bámulnak rám.
Látom, nincsenek is egymás mellett, csak úgy lazán…
Minket ilyenkor nagyon összeköt a múlt-magány.
Reggel, ha felébredek, hallom, vannak kis neszek,
Próbálom megfejteni, ettől aztán felkelek…
Minden fel is merül benne, mit hoznak reggelek.
Vecsés, 2015. szeptember 30. - Kustra Ferenc József - íródott; versben és senrjúban.
