Az én kincseim különös kincsek,
és nekem olyan fontosak,
mint a levegő, melyet beszívok,
s kitágítja az orromat.
Amikor tépett álmaimból
néha riadtan ébredek,
úgy félek: s álmos tekintettel
bénultan, őket keresem.
Hallom, ahogyan hozzám szólnak
álmomban. Szinte észlelem
minden apró kis mozdulásuk,
pedig már nincsenek velem.
Olyan nehezen múlnak a percek,
pedig az óra úgy ketyeg,
mintha valami itt lüktetne
fejemben. Furcsán, idebent.
Oly messze vannak. És olyan ritka,
amikor velük lehetek!
Olyankor szinte újra élek
minden percet, mely elveszett.
Annyi öröm, és annyi féltés
él bennem, s most is őrizem
elhasznált szívem rejtekében,
mélyen bezárva, idebent.
Istenem! Add, hogy végre egyszer
köztük lehessek, míg lehet!
Hiszen az idő úgy suhan már
fölöttem, mint az éji nesz.
Fehér lepellel, búcsút intve
deret szitál a fák felett,
s messzire tűnik, akár az álom,
amely oly régen elveszett.
és nekem olyan fontosak,
mint a levegő, melyet beszívok,
s kitágítja az orromat.
Amikor tépett álmaimból
néha riadtan ébredek,
úgy félek: s álmos tekintettel
bénultan, őket keresem.
Hallom, ahogyan hozzám szólnak
álmomban. Szinte észlelem
minden apró kis mozdulásuk,
pedig már nincsenek velem.
Olyan nehezen múlnak a percek,
pedig az óra úgy ketyeg,
mintha valami itt lüktetne
fejemben. Furcsán, idebent.
Oly messze vannak. És olyan ritka,
amikor velük lehetek!
Olyankor szinte újra élek
minden percet, mely elveszett.
Annyi öröm, és annyi féltés
él bennem, s most is őrizem
elhasznált szívem rejtekében,
mélyen bezárva, idebent.
Istenem! Add, hogy végre egyszer
köztük lehessek, míg lehet!
Hiszen az idő úgy suhan már
fölöttem, mint az éji nesz.
Fehér lepellel, búcsút intve
deret szitál a fák felett,
s messzire tűnik, akár az álom,
amely oly régen elveszett.
Nézd meg Uram a könny áztatta, kétségbeesett arcokat,
Látod? Tegnap még mindenük volt, s mára már semmi sem maradt.
Tegnap még csillagfényes éj volt, most ében fekete éjszaka,
melynek homálya eltakarja a reményt, s nem tudják, merre van.
Mennyi ártatlan, apró gyermek vágyna, de nem mehet haza,
s ki tudja, holnap mire ébred? Lesz e hazája, otthona?
Oly sok ártatlan ember szenved néhány kegyetlen zsarnokért,
kik pénzéhségből, hatalomvágyból dúlnak. Istenem! Mondd, miért?
Jóság kellene Uram végre! Kérlek! Nyisd meg a szívüket!
Oly sok ártatlan vétlen ember nem leli helyét nélküled.
Hisz az életünk olyan röpke. Úgy száll, akár a porszemek,
miért nem tudjuk békességben leélni ezt a keveset?
Uram! Nem tudod, milyen szörnyű hol sátrat vert már a félelem,
s zokogva, sírva hozzád szólnak, segíts meg minket Istenem!
Ezt a kis időt hadd élhessük azokkal, kiket szeretünk!
Kérlek Uram! Most nézz a földre, s hozd el a békét mindenütt!
Látod? Tegnap még mindenük volt, s mára már semmi sem maradt.
Tegnap még csillagfényes éj volt, most ében fekete éjszaka,
melynek homálya eltakarja a reményt, s nem tudják, merre van.
Mennyi ártatlan, apró gyermek vágyna, de nem mehet haza,
s ki tudja, holnap mire ébred? Lesz e hazája, otthona?
Oly sok ártatlan ember szenved néhány kegyetlen zsarnokért,
kik pénzéhségből, hatalomvágyból dúlnak. Istenem! Mondd, miért?
Jóság kellene Uram végre! Kérlek! Nyisd meg a szívüket!
Oly sok ártatlan vétlen ember nem leli helyét nélküled.
Hisz az életünk olyan röpke. Úgy száll, akár a porszemek,
miért nem tudjuk békességben leélni ezt a keveset?
Uram! Nem tudod, milyen szörnyű hol sátrat vert már a félelem,
s zokogva, sírva hozzád szólnak, segíts meg minket Istenem!
Ezt a kis időt hadd élhessük azokkal, kiket szeretünk!
Kérlek Uram! Most nézz a földre, s hozd el a békét mindenütt!
Nekem nincs halloween, csak halottak napja,
ilyenkor az ember holtait siratja.
Mert ha fájó szívvel vissza gondol rájuk,
újra érzi azt, hogy mit jelent hiányuk.
Amíg velünk voltak, és közöttünk éltek,
nem sejtettük, milyen mulandó az élet.
Mennyi minden van, mit nem mondhattunk már el,
de talán hallhatják odafent a mennyben.
Most pár szál virággal emlékezem rájuk,
s halk imával kérem: legyen szép az álmuk.
Nem halnak meg ők, míg emlékünkben élnek,
s a vén idő szárnyán minden emlék szép lesz.
Istenem! Add azt, hogy nyugodt legyen álmuk,
s erőt, hogy a lelki békénk megtaláljuk.
Hisz hol ők nyugszanak, nem fáj semmi többé,
s az emlékük itt él bennünk mindörökké.
ilyenkor az ember holtait siratja.
Mert ha fájó szívvel vissza gondol rájuk,
újra érzi azt, hogy mit jelent hiányuk.
Amíg velünk voltak, és közöttünk éltek,
nem sejtettük, milyen mulandó az élet.
Mennyi minden van, mit nem mondhattunk már el,
de talán hallhatják odafent a mennyben.
Most pár szál virággal emlékezem rájuk,
s halk imával kérem: legyen szép az álmuk.
Nem halnak meg ők, míg emlékünkben élnek,
s a vén idő szárnyán minden emlék szép lesz.
Istenem! Add azt, hogy nyugodt legyen álmuk,
s erőt, hogy a lelki békénk megtaláljuk.
Hisz hol ők nyugszanak, nem fáj semmi többé,
s az emlékük itt él bennünk mindörökké.
Gyermekkorom emlékei közé tartozott,
hogy vidámak leszünk és boldogok.
Gyermekkorom képei már rég elhagytak.
Vágyaim, álmok immár hallgatnak.
Sors vihara cibálta szét a tetteket.
Ez legyen a vége? Az nem lehet!
Nem gyűrhet le engem a sötét félelem.
Adj hitet, erőt nekem Istenem!
hogy vidámak leszünk és boldogok.
Gyermekkorom képei már rég elhagytak.
Vágyaim, álmok immár hallgatnak.
Sors vihara cibálta szét a tetteket.
Ez legyen a vége? Az nem lehet!
Nem gyűrhet le engem a sötét félelem.
Adj hitet, erőt nekem Istenem!
- Istenem féltékeny és bosszúálló volt,
és egész a vörös tengerig üldözött.
Alkonyatkor úgy tűnt mintha Egyiptom
és Arábia közt a tenger vérrel lett volna elöntve -
az utolsó akadály mellyel még veszkődtem.
Azután a hold lett cimborám amint
tutajjal utaztam át a szembeli partra.
Egy új szabadság ébredt szívemben
mintha egy haragos isten végre békén hagyott,
és egy új szeretőre engedélyt adott.
(Júda, az oroszlán,visszatért a Nílus földjére,
mert vágyakozott Egyiptom bölcsességére.)
- Lásd a folyót és a földet, mondták neki a tudósok,
az istenek saját magzatukkal termékenyítették meg,
és ha gondolataid szárnyat kapnak és elérnek a napig,
Rá, kit az egek istenének hívunk,
dicsőségét részedre is leleplezi,
Ő, a hatalmas uralkodó ki a keleten kell,
és ki a Szahara mögött esténként búcsúzik el.
Memphiszben Júda álmélkodott amint meglátta
a palotákat és templomokat. Hatalmas oszlopokon
melyeken kőbe vésve, és a falakra festve,
Egyiptom gyönyöre ragyogott tágas, színezett vakolaton.
Itt a hieroglifikusok írásai régi titkokról beszéltek.
A halottak birtoka megtestesült Júda benső szeme előtt.
A lélek ítélete és a szív lemérése dramatikus
pontossággal voltak leírva és ábrázolva.
És mikor besötétedett, és Júda felnézett
a ragyogó éjszakai égre, a csillagokat úgy látta
mint mérföld köveket, melyek tisztán szétszóródva
kibetűzték a tér és idő birtokait -
végtelenséggel és örökkévalósággal -
mely megtagadott minden kétséget.
(Júda, az oroszlán, visszatért a tudás ős bölcsőjébe,
hol napról napra, évről évre, vágyakozásait kielégítette.)
De Júda halála után Egyiptomnak is eljött bukása.
Év-ezredes fény-korában értékelve volt
mint egy kehely drága, érett szeszes ital.
De a tanítások megmaradtak papiruszon és kövön,
és a szfinx mely a piramisokat őrzi
nem hagy békén bennünket:
- Keresd a titkokat, és ássál mélyebben -
csak azt kutasd melynek arcát még le nem fátyoloztad.
és egész a vörös tengerig üldözött.
Alkonyatkor úgy tűnt mintha Egyiptom
és Arábia közt a tenger vérrel lett volna elöntve -
az utolsó akadály mellyel még veszkődtem.
Azután a hold lett cimborám amint
tutajjal utaztam át a szembeli partra.
Egy új szabadság ébredt szívemben
mintha egy haragos isten végre békén hagyott,
és egy új szeretőre engedélyt adott.
(Júda, az oroszlán,visszatért a Nílus földjére,
mert vágyakozott Egyiptom bölcsességére.)
- Lásd a folyót és a földet, mondták neki a tudósok,
az istenek saját magzatukkal termékenyítették meg,
és ha gondolataid szárnyat kapnak és elérnek a napig,
Rá, kit az egek istenének hívunk,
dicsőségét részedre is leleplezi,
Ő, a hatalmas uralkodó ki a keleten kell,
és ki a Szahara mögött esténként búcsúzik el.
Memphiszben Júda álmélkodott amint meglátta
a palotákat és templomokat. Hatalmas oszlopokon
melyeken kőbe vésve, és a falakra festve,
Egyiptom gyönyöre ragyogott tágas, színezett vakolaton.
Itt a hieroglifikusok írásai régi titkokról beszéltek.
A halottak birtoka megtestesült Júda benső szeme előtt.
A lélek ítélete és a szív lemérése dramatikus
pontossággal voltak leírva és ábrázolva.
És mikor besötétedett, és Júda felnézett
a ragyogó éjszakai égre, a csillagokat úgy látta
mint mérföld köveket, melyek tisztán szétszóródva
kibetűzték a tér és idő birtokait -
végtelenséggel és örökkévalósággal -
mely megtagadott minden kétséget.
(Júda, az oroszlán, visszatért a tudás ős bölcsőjébe,
hol napról napra, évről évre, vágyakozásait kielégítette.)
De Júda halála után Egyiptomnak is eljött bukása.
Év-ezredes fény-korában értékelve volt
mint egy kehely drága, érett szeszes ital.
De a tanítások megmaradtak papiruszon és kövön,
és a szfinx mely a piramisokat őrzi
nem hagy békén bennünket:
- Keresd a titkokat, és ássál mélyebben -
csak azt kutasd melynek arcát még le nem fátyoloztad.

Értékelés 

