(Septolet!)
Összetalálkoztunk,
Nem ocsúdtunk,
Végül csalódtunk…

Bálint nap is hatott,
Szerelmünk virágzott.
Világlott,
Lassan elmúlott.

(Senrjon)
Tán’ tévútra kerültünk
És megoldást, messze kerültünk.
Gyönyörű… múlott!

(3 soros zárttükrös)
Mikor kezedet fogtam a szívem is beleremegett,
Sokszor biztosítottalak, hogy bírod a szerelmemet…
Mikor kezedet fogtam a szívem is beleremegett.

Te voltál a közös cselekedet,
Én vagyok már nekünk emlékezet…
Te voltál a közös cselekedet.

Pedig én emlékszem, hogy szép napokat éltünk meg,
Az a fránya sors ellenünk volt, nem könyörült meg.
Mikor szemedbe néztem lelkem szárnyalt élvezettel, sőt repdesett,
Ezt szerettem volna folyton átélni, de fránya, ilyt' nem engedett…

Mosolyod még ma is az íriszemen táncol,
De már nem vagy, hanem mentél... már távol, máshol...
Eltávolodtál, szerelmünk igazságától.

Pedig lehettem volna csak a Te poétád,
Versben írhattam volna meg neked tirádát.
A fránya úttalan útra kényszerített minket…
A fránya, végső magányba kényszerített minket!

(3 soros zárttükrös)
Jön már a Bálint nap, de rád, már csak emlékezni tudok,
Szerelmünk elmúlt, rád szeretettel emlékezni fogok…
Jön már a Bálint nap, de rád, már csak emlékezni tudok.
*
(Senrjon)
Kapcsolat belém égett,
Szívembe örökre benne laksz!
Sorsom, ezt írta…

Vecsés, 2019. február 8. – Kustra Ferenc – íródott Alloiostrofikus versformában.

Falun voltam disznóvágáson,
Részt vettem biz’ a leszúráson.
Áldomás, pálinka,
Nagy-kés ujjam vágta!
Sírva ültem a deszka ágyon!

Vecsés, 2018. augusztus 22. – Kustra Ferenc – emlékem; LIMERIK

A pletykákat az irigyek generálják,
Hülyék elhiszik, az ostobák; továbbadják.

Rettenetesen nagy a tanulság:
Ócsárolni a másikat, miért nagy mulatság?

Micsoda baromság, fölöslegesen dühöngeni?
Mikor fölajánlják akkor kéne hosszan beszélgetni…

Elöntött miattad a mérgem nagyon,
Kicsit belekapartam a tapétába nagyon…

Vannak, kik rögtön megütik másikat,
Ők, ezzel nyomatékolják a vágyaikat.

Csókod tenger, egy nagy lélegzettel,
Erőszakodban keresem levegőt, mély lélegzettel!

Aprócska a bökkenő,
Heveskedő a rémhírterjesztő…
Álhír, gyorsan szárba szökkenő!

Szeretettel törölni rosszt, megtörténtet?
És képmutatásból, el kell dugni emléket?

Változó a világ, egyre romlik,
Tömeg, nem érti… mélyen belealszik…

A pletyka táplálja a gyűlöletet, terjedésben
Mint láng, esőben, fenyőerdőben.

Remegve, még ég a mécses lángja,
Lakást, hideg huzat járja…

Egybevág minden szavunk áhított jövőről,
Eltér szánakozásunk az utcán szenvedőről.

Vecsés, 2019. május 9. – Kustra Ferenc – íródott: oximoronos 10 szavasokban. Az oximoron (látszólag) egymásnak ellentmondó szavakat kombinál. Többsége nem valódi ellentmondás. Inkább kihangsúlyozza a dolgoknak azt a részét, ami valamilyen humoros, jelentőségteljes konfliktusba kerül.

Az író

Ha képzeletről, az alkotás belső lelki folyamatáról
Az íróra gondolunk, és beszélünk, a lelki folyamáról...
A nyelv és a kifejezés olyan szellemet feltételezhet,
Mely nélkül ma, igazi irodalom és író nem létezhet.

A betű és az írás, régen nem volt az irodalom velejárója,
De ma már, megörökítő az írás, mint az irodalom fő fogalma.
Az igazi író... névtelen-tömeg közösséget szolgálja,
És hűségre, igazságra kényszeríti a ragaszkodása.

A közösség alázatos, névtelen szolgálata mellett,
Megjelenik az írói egyéniség, és egyéb helyett
Lelki keletkezés-pillanat tanúi leszünk... felsejlett.

A ma írójánál már végleg elszakadtak a közösséggel őt összekötő szálak.
A ma írója a közösség lelki-életébe, annyira kapcsolódik, muszájnak,
Amennyire maga is a közösség lelki életének a része, ha nem lazsálnak.

A mostani író, már nem igen rejti el önmagát,
Inkább mindent kiad önmagából. Irodalombarát.
Folytonos öntépés, analízis a fegyvere... nahát!

Mindjobban a lélek legmélyére akar behatolni,
Még a tudatalatti bányászását is megkísérli,
Ezzel akar irodalomnak, közösségnek használni.

Ezzel az író nem fordul el az ő közösségétől, sőt most fordul feléje,
És nem hiányzik így belőle a másoló ős-író, közösség tisztelete,
És a régi másoló-írók, önfeláldozó, igazság iránti hűsége.

A jó író nem elégszik meg a nyelv eszközének a felhasználásával,
Nem elég neki az érzés-figyelés, operál a kifejező szavakkal...

A lélekraktára készletéből a jó író jól kiválasztja,
Ami az irodalmivá alakulás, avató motívuma…
Ebben van az író régebbi lelki kincseinek a halmaza…

Trenírozd magadat, a szellemnek és a tudásnak embere leszel,
Írhatsz még olyan műveket, hogy benne a szellemiség magad leszel…
A tudás is látszani fog rajtad és ok nem lesz, többet nem feszengel…

Rengeteg kérdés és sok gondolat, még sarjadhat bennünk,
Amikre a választ, egyedül nekünk kell megkeresnünk.

A jó íróban benne van: a közösség… szabadság…
A hűség… az önfeláldozás… és a tudatosság…

Vecsés, 2015. november 22. – Kustra Ferenc – amikor az emberek még beszélgettek egymással…
Kenyeres Imre: Rejtelmes irodalom c. műve alapján. 1931.

Az alkonyattal mi még vagyunk, de jön a reggel, az ébredés,
Mi megmaradt bennünk az olyan nagyon kicsi, más is és kevés…
Mások lettünk mi egy izzasztó éjszaka alatt?
Mi lesz, most az elhagyott kis szónyomatok alatt?

Holnap már majd nekünk másként süt a nap?
Éjjel a Hold, majd, erre, felénk szalad?
Változnak holnapra a reményeink?
Mikor is maradnak... Lételemeink!

Fura ez a világ, amiben éppen élünk,
Jól, békében vagy háborúban telik létünk?
Haragszunk, veszekszünk, iszunk, és talán remélünk!
A végén persze... úgyis mindannyian lelépünk…

Vecsés, 2015. február 24. – Kustra Ferenc