Idő 
Értékelés 
Értékelés …az élet színpadán…
Zarándok lelkem, eredendően, velem együtt útra kélt,
Stikában, bőszen reménykedett, velem együtt jobbat remélt.
Lépteim a színpad deszkáján lépre csalták az éveket,
Jöttek is egymás után, így ők adták össze az életet.
Eljátszom a színpadon, hogy szív romjain születtem,
Életem maga volt az én keserűvíz tengerem…
Fuldokoltam a vad vihar magas légnyomásában,
Mezítláb és boldogan sétáltam, lélek álmában.
Páncélozott szó sem védett soha,
Élet vad volt velem és mostoha…
Sokszor gondoltam én, hogy majd tán' a következő hajnalon
Reménnyel ébredek, s áttörök a festett, díszlet falakon.
Az élet, öblös hangon, lekushadva csak hallgat,
Várnám, hogy vigasztaljon, de ő nem olyan alkat.
A pokol kapuja nekem, velem szemben lévő súgólyuk,
Onnan ordítják, mit akarok én… szól, mint egy robbantólyuk…
Nem hallották meg kesernyés, édes esdésem, tomboltam, sírtam,
Pedig volt, hogy fejemre darabos, szürke, meleg hamut szórtam.
Ordítottam belül, de nem hatott a szavaim fürtös hada,
Mi kellene még, hogy messze hallatszana szavam csengő hangja?
Az életkalitkát a létem, legott rám is zárta, gyorsan…
Én meg dalolgattam csak úgy magamnak, halkan, tán' boldogan…
Amikor megesett, nem volt gumicsizmám, maradtam a sárban,
Egyedül… térdig maradtam, nem múló, gallytörő szélviharban.
Volt, hogy hidegben hallgattam, mit dobolt a didergő fák ága,
Lehet, hogy azért nem aludtam jól, mert jaj, hideg volt a párna?
Látomásomban tüzek gyúltak és láttam, hogy ül tort a halál,
Közben le-föl röpködött egy fekete madár! Ez volt, teszthalál…
Angyalok, lehet, hogy közben pihentek, kószáló felhők szélén,
Füstokádó kéményű házaknak, közben meleg volt a mélyén.
Láttam azt is, hogy csillag-éket vett fel a meleg éjszaka,
Hold meg eljött otthonról, nem volt körülötte az udvara!
Nap is elszundított, ebbe kényszerítette az életemet,
Az volt nekem sorsom, hogy folyton csak kóstoljam a végleteket.
Életem, oly’ derűs időt, halk, selymes fuvallatot nem hozott,
De volt vihar, és fejem fölé súlyos esőfelhőket rakott.
De nagyon szeretném, ha még láthatnám azt a kis reménysugárt…
Ím, vágyálom marad… pedig árgus szemmel figyelem láthatárt.
Reggelenként, ha ébredtem, kinéztem, vagy kimentem udvarra,
Csak hóvihar volt, esőfelhő, jég, így emlékszem pirkadatra.
Lehet, hogy kortyolgatnom kellett volna a reggeli harmatból?
Vagy még van jobb is! Átölelnem egy csokrot a napfény sugárból…
Nem akarok látszani legrosszabbnak, a legjobbnak, vagy másnak,
Csak lenni akarok, csak úgy a világnak, és élni a mának.
Senki sem szólt előre, hogy fájni fog, vagy nem fog fájni,
Nekem még mennyi adatik meg? Lehet, nincs időm várni…
Nem kell majd sírnotok értem, jó emberek…
Öröm lesz majd nektek, ha én már elmegyek…
Majd cinkosan kacsintanak a verebek…
Vecsés, 2015. március 29. - Kustra Ferenc József- írtam: önéletrajzi írásként
Zarándok lelkem, eredendően, velem együtt útra kélt,
Stikában, bőszen reménykedett, velem együtt jobbat remélt.
Lépteim a színpad deszkáján lépre csalták az éveket,
Jöttek is egymás után, így ők adták össze az életet.
Eljátszom a színpadon, hogy szív romjain születtem,
Életem maga volt az én keserűvíz tengerem…
Fuldokoltam a vad vihar magas légnyomásában,
Mezítláb és boldogan sétáltam, lélek álmában.
Páncélozott szó sem védett soha,
Élet vad volt velem és mostoha…
Sokszor gondoltam én, hogy majd tán' a következő hajnalon
Reménnyel ébredek, s áttörök a festett, díszlet falakon.
Az élet, öblös hangon, lekushadva csak hallgat,
Várnám, hogy vigasztaljon, de ő nem olyan alkat.
A pokol kapuja nekem, velem szemben lévő súgólyuk,
Onnan ordítják, mit akarok én… szól, mint egy robbantólyuk…
Nem hallották meg kesernyés, édes esdésem, tomboltam, sírtam,
Pedig volt, hogy fejemre darabos, szürke, meleg hamut szórtam.
Ordítottam belül, de nem hatott a szavaim fürtös hada,
Mi kellene még, hogy messze hallatszana szavam csengő hangja?
Az életkalitkát a létem, legott rám is zárta, gyorsan…
Én meg dalolgattam csak úgy magamnak, halkan, tán' boldogan…
Amikor megesett, nem volt gumicsizmám, maradtam a sárban,
Egyedül… térdig maradtam, nem múló, gallytörő szélviharban.
Volt, hogy hidegben hallgattam, mit dobolt a didergő fák ága,
Lehet, hogy azért nem aludtam jól, mert jaj, hideg volt a párna?
Látomásomban tüzek gyúltak és láttam, hogy ül tort a halál,
Közben le-föl röpködött egy fekete madár! Ez volt, teszthalál…
Angyalok, lehet, hogy közben pihentek, kószáló felhők szélén,
Füstokádó kéményű házaknak, közben meleg volt a mélyén.
Láttam azt is, hogy csillag-éket vett fel a meleg éjszaka,
Hold meg eljött otthonról, nem volt körülötte az udvara!
Nap is elszundított, ebbe kényszerítette az életemet,
Az volt nekem sorsom, hogy folyton csak kóstoljam a végleteket.
Életem, oly’ derűs időt, halk, selymes fuvallatot nem hozott,
De volt vihar, és fejem fölé súlyos esőfelhőket rakott.
De nagyon szeretném, ha még láthatnám azt a kis reménysugárt…
Ím, vágyálom marad… pedig árgus szemmel figyelem láthatárt.
Reggelenként, ha ébredtem, kinéztem, vagy kimentem udvarra,
Csak hóvihar volt, esőfelhő, jég, így emlékszem pirkadatra.
Lehet, hogy kortyolgatnom kellett volna a reggeli harmatból?
Vagy még van jobb is! Átölelnem egy csokrot a napfény sugárból…
Nem akarok látszani legrosszabbnak, a legjobbnak, vagy másnak,
Csak lenni akarok, csak úgy a világnak, és élni a mának.
Senki sem szólt előre, hogy fájni fog, vagy nem fog fájni,
Nekem még mennyi adatik meg? Lehet, nincs időm várni…
Nem kell majd sírnotok értem, jó emberek…
Öröm lesz majd nektek, ha én már elmegyek…
Majd cinkosan kacsintanak a verebek…
Vecsés, 2015. március 29. - Kustra Ferenc József- írtam: önéletrajzi írásként
Szerelmi bájolgás… a szeretetben…
(3 soros-zárttükrös csokor)
Főleg, ha te vagy a legcsodálatosabb, ő meg eszét veszt, mint legmámorosabb,
Érzi is, hogy majdcsak megkap már téged, szereti a lényed, lelked… vágyódosabb…
Főleg, ha te vagy a legcsodálatosabb, ő meg eszét veszt, mint legmámorosabb.
Ő a hevenyedében is érzi, hogy talán jól meg is halna érted,
Szívedet és a lelkedet is szereti, meg az eszed, mind teérted…
Ő a hevenyedében is érzi, hogy talán jól meg is halna érted.
Tudd, hogy lelkedet vágyja... szádat s annak bal sarkába csókot adna, ha lehetne,
Ha tovább is húzod az idegeit, majd jól-szerettel elkap… az eszemente…
Tudd, hogy lelkedet vágyja... szádat s annak bal sarkába csókot adna, ha lehetne.
Néz téged, kiles, amikor te nem is látod, hogy te vagy a legcsodálatosabb,
Ilykor’ mentesül józan eszétől s ezen kész állapotban a legmámorosabb!
Néz téged, kiles, amikor te nem is látod, hogy te vagy a legcsodálatosabb.
Régebben még nagyon is, határozott is volt, de neked most is vitéz-délceg!
Boldogságot veled kergeti, mint a kandúrotok kismadarat… nem félszeg...
Régebben még nagyon is, határozott is volt, de neked most is vitéz-délceg!
Ő most már biztos, hogy lett már a középkori(ú) lovagod,
Tedd meg, nagyon is szeresd vissza, ha lehet, ha nincs más dolgod…
Ő most már biztos, hogy lett már a középkori(ú) lovagod.
**
Nőd szeret
(senrjon csokorban)
Csodálom szíved lelked,
Benned minden tiszta és nemes.
Öröm vagy nekem.
Múltban, most és jövőben,
Ugyanúgy szeretlek szívemben.
Örökkön örök.
Okos vagy, tetszik nekem,
Féleszűt nő nem tűr szívében.
Másfél ész nyerő.
Humorod szívem éke,
Nélküled bú ülne a létre.
Mosolyod kincsem.
Szemüvegemben látom,
Csak te vagy benne a világom.
Mindenhol te vagy.
Mondod: meghalnál értem,
Én inkább élni kérlek értem.
Szeretlek nagyon!
Vecsés, 2025. július 17. – Siófok, 2025. augusztus 13. -Kustra Ferenc József- írtuk 2 szerzősnek. A második blokkot Gránicz Éva írta.
(3 soros-zárttükrös csokor)
Főleg, ha te vagy a legcsodálatosabb, ő meg eszét veszt, mint legmámorosabb,
Érzi is, hogy majdcsak megkap már téged, szereti a lényed, lelked… vágyódosabb…
Főleg, ha te vagy a legcsodálatosabb, ő meg eszét veszt, mint legmámorosabb.
Ő a hevenyedében is érzi, hogy talán jól meg is halna érted,
Szívedet és a lelkedet is szereti, meg az eszed, mind teérted…
Ő a hevenyedében is érzi, hogy talán jól meg is halna érted.
Tudd, hogy lelkedet vágyja... szádat s annak bal sarkába csókot adna, ha lehetne,
Ha tovább is húzod az idegeit, majd jól-szerettel elkap… az eszemente…
Tudd, hogy lelkedet vágyja... szádat s annak bal sarkába csókot adna, ha lehetne.
Néz téged, kiles, amikor te nem is látod, hogy te vagy a legcsodálatosabb,
Ilykor’ mentesül józan eszétől s ezen kész állapotban a legmámorosabb!
Néz téged, kiles, amikor te nem is látod, hogy te vagy a legcsodálatosabb.
Régebben még nagyon is, határozott is volt, de neked most is vitéz-délceg!
Boldogságot veled kergeti, mint a kandúrotok kismadarat… nem félszeg...
Régebben még nagyon is, határozott is volt, de neked most is vitéz-délceg!
Ő most már biztos, hogy lett már a középkori(ú) lovagod,
Tedd meg, nagyon is szeresd vissza, ha lehet, ha nincs más dolgod…
Ő most már biztos, hogy lett már a középkori(ú) lovagod.
**
Nőd szeret
(senrjon csokorban)
Csodálom szíved lelked,
Benned minden tiszta és nemes.
Öröm vagy nekem.
Múltban, most és jövőben,
Ugyanúgy szeretlek szívemben.
Örökkön örök.
Okos vagy, tetszik nekem,
Féleszűt nő nem tűr szívében.
Másfél ész nyerő.
Humorod szívem éke,
Nélküled bú ülne a létre.
Mosolyod kincsem.
Szemüvegemben látom,
Csak te vagy benne a világom.
Mindenhol te vagy.
Mondod: meghalnál értem,
Én inkább élni kérlek értem.
Szeretlek nagyon!
Vecsés, 2025. július 17. – Siófok, 2025. augusztus 13. -Kustra Ferenc József- írtuk 2 szerzősnek. A második blokkot Gránicz Éva írta.
(leoninus)
Az éji lakás-homályban, dolgozik a múlt és idő sötét árnyékába bújt!
Emlékek sötétben is föltolulnak, de már nem elérhetők, s el is torzultak…
Az éji lakás-homályban, dolgozik a múlt és idő sötét árnyékába bújt!
(Tíz szavas)
Az emlékek torz árnya zúg,
Idő homályába bújt múlt hazug.
*
(LIMERIK)
Ketté sodort minket lét… Gyöngyi!
Várom jelentkezést… de semmi!
Pedig emlék tolul…
Nekem vágyam, nem múl.
Emlékeim vannak, de… semmi!
Bár elsodort élet, te drága,
Szívem még mindig csak rád vágyva.
Csendesen megdobban,
Dallamban, sóhajban.
Jelentkezek már, ne légy árva.
*
(HIQ duó)
Este már
Séták sincsenek.
Kisérés?
Újra lesz
Séta csak veled.
És kisérsz.
*
(Bokorrímes)
Várjam még, hogy küldöl Te nékem levelet?
Mert, ma már lovas-hírnök ide nem jöhet!
Ennek oka lehet, hogy már nem kapni fáklyát,
Éjjel lovon vágtatni… a teremburáját.
Nem kell ló, se fáklya már, megy az e-mail, billentyűn koppan ma már minden levél.
Küldök képet, mit hajdan papír vitt, neten suhan, s nem fázik, mint rég a levél kint.
*
(LIMERIK)
Tudod te kedves, édes Gyöngyi?
Nemcsak barátság! De szeretni?!
Éji ölelésben
Pezsegnék véremben…
Már látom… barátság is múlni…
Édes szavad szívembe marva,
Több mint barátság, lelkem tárva.
Nem múlt el semmi sem,
Bírlak téged szívem.
Vágyam nő, pezsgünk majd szikrázva.
*
(senrjon)
Reggel, nehéz ébredni,
Vágyok a nagy barátod lenni…
És szerelem hol?
Könnyű lesz az ébredés,
Mert már nem csak barátom vagy, és...
Nagyon szeretlek!
Vecsés, 2021. június 21. – Siófok, 2025. július 20. Kustra Ferenc József- írtuk: 2 szerzősnek, alloiostrofikus versformában, ötletadó versek használatával, Gránicz Éva szerző-, és poéta társammal.
Az éji lakás-homályban, dolgozik a múlt és idő sötét árnyékába bújt!
Emlékek sötétben is föltolulnak, de már nem elérhetők, s el is torzultak…
Az éji lakás-homályban, dolgozik a múlt és idő sötét árnyékába bújt!
(Tíz szavas)
Az emlékek torz árnya zúg,
Idő homályába bújt múlt hazug.
*
(LIMERIK)
Ketté sodort minket lét… Gyöngyi!
Várom jelentkezést… de semmi!
Pedig emlék tolul…
Nekem vágyam, nem múl.
Emlékeim vannak, de… semmi!
Bár elsodort élet, te drága,
Szívem még mindig csak rád vágyva.
Csendesen megdobban,
Dallamban, sóhajban.
Jelentkezek már, ne légy árva.
*
(HIQ duó)
Este már
Séták sincsenek.
Kisérés?
Újra lesz
Séta csak veled.
És kisérsz.
*
(Bokorrímes)
Várjam még, hogy küldöl Te nékem levelet?
Mert, ma már lovas-hírnök ide nem jöhet!
Ennek oka lehet, hogy már nem kapni fáklyát,
Éjjel lovon vágtatni… a teremburáját.
Nem kell ló, se fáklya már, megy az e-mail, billentyűn koppan ma már minden levél.
Küldök képet, mit hajdan papír vitt, neten suhan, s nem fázik, mint rég a levél kint.
*
(LIMERIK)
Tudod te kedves, édes Gyöngyi?
Nemcsak barátság! De szeretni?!
Éji ölelésben
Pezsegnék véremben…
Már látom… barátság is múlni…
Édes szavad szívembe marva,
Több mint barátság, lelkem tárva.
Nem múlt el semmi sem,
Bírlak téged szívem.
Vágyam nő, pezsgünk majd szikrázva.
*
(senrjon)
Reggel, nehéz ébredni,
Vágyok a nagy barátod lenni…
És szerelem hol?
Könnyű lesz az ébredés,
Mert már nem csak barátom vagy, és...
Nagyon szeretlek!
Vecsés, 2021. június 21. – Siófok, 2025. július 20. Kustra Ferenc József- írtuk: 2 szerzősnek, alloiostrofikus versformában, ötletadó versek használatával, Gránicz Éva szerző-, és poéta társammal.
Hiszed vagy sem… Hannám kedvellek,
Még szeretlek… meg még szeretlek!
Lehet együtt élni?
Boldogságban félni!
Forró csók naponta… szeretlek…
Hiszem bizony... s tudd meg, kedvellek,
Szíved szaván én is merengek.
Lehet együtt élni,
Nem kell már csak félni.
Csókjaidért mindent megteszek.
Pihenjünk együtt az ágyunkban,
Élvezzük, együtt nagy mázlinkban…
Napjaink csókosak,
Szemeid csábosak…
Szemed tükröződne ágyunkban…
Jó veled bújni ágyikóba,
Szívem dobban, mint halk muzsika.
Karodban elcsitul,
Bennem a vágy felgyúl.
Veled élni... ez volna csoda.
Sok csók és benne vagyunk nyárba…
Együtt merülnénk nagy álomba…
Tudom, ez kell neked,
Megélném ezt veled!
Együtt élnénk boldogan… még ma!
Álmokba bújnánk nyár hevével,
Ölelésben remény szelével.
Itt vagyok, csak neked,
Egy a sorsom veled.
Legyünk boldogok… örökléttel.
2023. május 21. – Siófok, 2025. július 2. Kustra Ferenc József – írtuk kétszerzősnek. A páratlanokat én írtam, a párosokat: Gránicz Éva írta szerző-, és poétatársam.
Még szeretlek… meg még szeretlek!
Lehet együtt élni?
Boldogságban félni!
Forró csók naponta… szeretlek…
Hiszem bizony... s tudd meg, kedvellek,
Szíved szaván én is merengek.
Lehet együtt élni,
Nem kell már csak félni.
Csókjaidért mindent megteszek.
Pihenjünk együtt az ágyunkban,
Élvezzük, együtt nagy mázlinkban…
Napjaink csókosak,
Szemeid csábosak…
Szemed tükröződne ágyunkban…
Jó veled bújni ágyikóba,
Szívem dobban, mint halk muzsika.
Karodban elcsitul,
Bennem a vágy felgyúl.
Veled élni... ez volna csoda.
Sok csók és benne vagyunk nyárba…
Együtt merülnénk nagy álomba…
Tudom, ez kell neked,
Megélném ezt veled!
Együtt élnénk boldogan… még ma!
Álmokba bújnánk nyár hevével,
Ölelésben remény szelével.
Itt vagyok, csak neked,
Egy a sorsom veled.
Legyünk boldogok… örökléttel.
2023. május 21. – Siófok, 2025. július 2. Kustra Ferenc József – írtuk kétszerzősnek. A páratlanokat én írtam, a párosokat: Gránicz Éva írta szerző-, és poétatársam.
Gyöngy harmat a fűszálakon felragyog a fényben,
Illan a nyár, párolog már, ősz libben a térben.
Köd paplannal takaródzik, nyirkos már a reggel,
Beleolvad a napsugár, pancsol mikor felkel.
Villany dróton fecske sereg, gyülekeznek szépen.
Bízunk benne vissza térnek a költésre épen.
Erőt vesztett falevelek szelet várják éppen,
Az ágakon meglibbennek landolásra készen.
A darvak is készülődnek, s velük néhány fajta,
Természettől az ösztönük dél vidékre hajtja.
A körforgás tova gördül, változik az arca,
Emberesek a hónapok, színkavalkád rajta.
Nyár idéző röpke napot vénasszonyok hoznak,
Sütkérezve egy kis padon múltról álmodoznak.
Idő íve laposodik, megnyúlnak az esték,
Fellegekből csordogál már a sok színű festék.
Illan a nyár, párolog már, ősz libben a térben.
Köd paplannal takaródzik, nyirkos már a reggel,
Beleolvad a napsugár, pancsol mikor felkel.
Villany dróton fecske sereg, gyülekeznek szépen.
Bízunk benne vissza térnek a költésre épen.
Erőt vesztett falevelek szelet várják éppen,
Az ágakon meglibbennek landolásra készen.
A darvak is készülődnek, s velük néhány fajta,
Természettől az ösztönük dél vidékre hajtja.
A körforgás tova gördül, változik az arca,
Emberesek a hónapok, színkavalkád rajta.
Nyár idéző röpke napot vénasszonyok hoznak,
Sütkérezve egy kis padon múltról álmodoznak.
Idő íve laposodik, megnyúlnak az esték,
Fellegekből csordogál már a sok színű festék.
