Idő 
Értékelés 
Értékelés Minket láthatóan megtámadó a vihar,
Ide fog érni és le is fog gyűrni hamar…
Minket láthatóan megtámadó a vihar.
Ha lett volna periszkópunk, jól, időben láthattuk volna,
Hogy milyen a vihar, milyen fajta, és vajh’ mi a szándéka?
Néztünk a bokrok közül, néztünk egy motoros repülőgépet,
Körözgetett, mert nem tudott leszállni, kereste menedéket?
Próbáltam a nap helyzetét pontosabban vizsgálni,
A felhők, résen át, kevéssé engedték meglátni.
A fele le volt takarva! Napfogyatkozást látni?
Még induláskor, verőfényes nap ígérkezett,
A napsugár csillogott, villogott, így érkezett…
Még induláskor, verőfényes nap ígérkezett.
Időnként, nagy, sötét felhők ráérősen úsztak az égen,
Ilyenkor eltakarták az erőlködő napot, egészen.
Láttuk némely felhő, fekete volt és nedvességgel teli,
Csupán idő kérdése kirándulókra, mikor önti ki.
És lám! Megjelent egy út és csodás buszmegálló,
Még nem áztunk, de megmenekültünk... buszmegálló...
És lám! Megjelent egy út és csodás buszmegálló.
Vecsés, 2019. július 10. – Kustra Ferenc József
Ide fog érni és le is fog gyűrni hamar…
Minket láthatóan megtámadó a vihar.
Ha lett volna periszkópunk, jól, időben láthattuk volna,
Hogy milyen a vihar, milyen fajta, és vajh’ mi a szándéka?
Néztünk a bokrok közül, néztünk egy motoros repülőgépet,
Körözgetett, mert nem tudott leszállni, kereste menedéket?
Próbáltam a nap helyzetét pontosabban vizsgálni,
A felhők, résen át, kevéssé engedték meglátni.
A fele le volt takarva! Napfogyatkozást látni?
Még induláskor, verőfényes nap ígérkezett,
A napsugár csillogott, villogott, így érkezett…
Még induláskor, verőfényes nap ígérkezett.
Időnként, nagy, sötét felhők ráérősen úsztak az égen,
Ilyenkor eltakarták az erőlködő napot, egészen.
Láttuk némely felhő, fekete volt és nedvességgel teli,
Csupán idő kérdése kirándulókra, mikor önti ki.
És lám! Megjelent egy út és csodás buszmegálló,
Még nem áztunk, de megmenekültünk... buszmegálló...
És lám! Megjelent egy út és csodás buszmegálló.
Vecsés, 2019. július 10. – Kustra Ferenc József
Magyarok a Nagy Háborúban…
A csapattestemhez utaztam. Már harmadszor behívtak, mentem a frontra…
A háború már, a harmadik évébe fordult. Ez a katona sorsa.
A vonat, amin ültem, a vasutak vegyes, teher,- és személyvonata.
Komor eltökéltséggel, még a háború első napjaiba,
Lelkes-naiv felháborodással utaztam ki a szerb frontra.
Egy év múlva meg a Kárpátokban, magyar síkságra vezető utat védtem rohamok ellen.
A vadul támadó, de végül is erélytelen orosz csapatok tömkelege volt az ellen.
Most már, új frontra mentem, behívtak immár harmadszorra,
De, már másfelé, délre, az olasz frontra, Doberdóba.
Igen! Három éve még béke volt.
De! Az óta vad háború tombolt.
Doberdó, kis krajnai szlovén falu,
Már lerombolva… a látvány sanyarú.
Nekünk a Doberdó, régen nem csak, egy kisebb helyiséget jelentett,
Hanem az ott elterülő -tizenöt kilométeres ha, lehetett-,
Dél felél nyúló fennsíkot, ahol háborúzni nagyon jól lehetett.
Ez igen gyér növényzetű, szikla, szikla hátán vidék volt,
Vér áztatta terület volt… isonzói szakasz, olasz front.
Mit csapataink végigharcoltak, az a negyedik isonzói csata,
Amit találtunk, színig telt katonakórházak és tömegsírok hada.
Én ahová kerültem, a sereg hegyi dandárja
És lettem én az utász rohamosztag parancsnoka.
Lövések hallatszottak, a légben mind kinyíltak a pamacsok,
Közben az olasz gépek felettünk, csak keringtek, mint a sasok.
Néha, messzebb de, a földön voltak kisebb bombarobbanások.
Arnold, felkalauzolt egy meredek és nagyon csúszós kopár sziklára,
Fent aztán elénk tárult a doberdói fennsík, komor-szépségű tája.
A nap ugyan ragyogott, de a vidéket bevonta a ködszerű pára.
Balra, vakító verőfényben ért össze az éggel az Adria,
Jobbra a kékes messzeségben volt a Keleti-Alpok nyúlványa.
Mögöttünk meg a földig rombolt városok, Görz, Gradiska látványa.
Öt nap múlva lesz, hogy a zászlóaljunkat bevetik a tűzvonalba,
És leváltunk egy elnyűtt csapatot, a doberdói véringoványba…
Vecsés, 2016. augusztus 31. - Kustra Ferenc József – népszerű történelem! Íródott: Zalka Máté: Doberdó c. önéletrajzi-dokumentumregénye alapján.
A csapattestemhez utaztam. Már harmadszor behívtak, mentem a frontra…
A háború már, a harmadik évébe fordult. Ez a katona sorsa.
A vonat, amin ültem, a vasutak vegyes, teher,- és személyvonata.
Komor eltökéltséggel, még a háború első napjaiba,
Lelkes-naiv felháborodással utaztam ki a szerb frontra.
Egy év múlva meg a Kárpátokban, magyar síkságra vezető utat védtem rohamok ellen.
A vadul támadó, de végül is erélytelen orosz csapatok tömkelege volt az ellen.
Most már, új frontra mentem, behívtak immár harmadszorra,
De, már másfelé, délre, az olasz frontra, Doberdóba.
Igen! Három éve még béke volt.
De! Az óta vad háború tombolt.
Doberdó, kis krajnai szlovén falu,
Már lerombolva… a látvány sanyarú.
Nekünk a Doberdó, régen nem csak, egy kisebb helyiséget jelentett,
Hanem az ott elterülő -tizenöt kilométeres ha, lehetett-,
Dél felél nyúló fennsíkot, ahol háborúzni nagyon jól lehetett.
Ez igen gyér növényzetű, szikla, szikla hátán vidék volt,
Vér áztatta terület volt… isonzói szakasz, olasz front.
Mit csapataink végigharcoltak, az a negyedik isonzói csata,
Amit találtunk, színig telt katonakórházak és tömegsírok hada.
Én ahová kerültem, a sereg hegyi dandárja
És lettem én az utász rohamosztag parancsnoka.
Lövések hallatszottak, a légben mind kinyíltak a pamacsok,
Közben az olasz gépek felettünk, csak keringtek, mint a sasok.
Néha, messzebb de, a földön voltak kisebb bombarobbanások.
Arnold, felkalauzolt egy meredek és nagyon csúszós kopár sziklára,
Fent aztán elénk tárult a doberdói fennsík, komor-szépségű tája.
A nap ugyan ragyogott, de a vidéket bevonta a ködszerű pára.
Balra, vakító verőfényben ért össze az éggel az Adria,
Jobbra a kékes messzeségben volt a Keleti-Alpok nyúlványa.
Mögöttünk meg a földig rombolt városok, Görz, Gradiska látványa.
Öt nap múlva lesz, hogy a zászlóaljunkat bevetik a tűzvonalba,
És leváltunk egy elnyűtt csapatot, a doberdói véringoványba…
Vecsés, 2016. augusztus 31. - Kustra Ferenc József – népszerű történelem! Íródott: Zalka Máté: Doberdó c. önéletrajzi-dokumentumregénye alapján.
A halál már, a lépcsőkön lefelé jön, szinte érzem…
Bármit tesz is azonban, nekem ő még biz' nem a fékem.
Mi ketten majd valódi, nagy nászt ülünk, de, majd, ha megérem!
Ő lesz, aki kiüti a dugómat és így már lesz lékem?
Megpályáztam, aspiránsa vagyok a hátralévő létnek,
Még küzdők inkább, tudom, a segéd-kaszások engem félnek…
Hallottam is már róluk, hogy majd, nagy kasza-fenést ígérnek.
Már öreg vagyok, de döntöttem, még húzom a jó nagy igát,
Viszont, már tán' nem én fogom eltüntetni az élet mocskát…
Inkább, esténként megsimogatom a doromboló macskát.
Várj még... előttem az élet, csak győzködőm magamat,
Leélem, ami még van, bár már nem lelek aranyat…
Még van időm... bejárom a saját útvonalakat.
Vecsés, 2016. március 8. - Kustra Ferenc József
Bármit tesz is azonban, nekem ő még biz' nem a fékem.
Mi ketten majd valódi, nagy nászt ülünk, de, majd, ha megérem!
Ő lesz, aki kiüti a dugómat és így már lesz lékem?
Megpályáztam, aspiránsa vagyok a hátralévő létnek,
Még küzdők inkább, tudom, a segéd-kaszások engem félnek…
Hallottam is már róluk, hogy majd, nagy kasza-fenést ígérnek.
Már öreg vagyok, de döntöttem, még húzom a jó nagy igát,
Viszont, már tán' nem én fogom eltüntetni az élet mocskát…
Inkább, esténként megsimogatom a doromboló macskát.
Várj még... előttem az élet, csak győzködőm magamat,
Leélem, ami még van, bár már nem lelek aranyat…
Még van időm... bejárom a saját útvonalakat.
Vecsés, 2016. március 8. - Kustra Ferenc József
„Én megtehetném, és mégsem teszem,
csak tervezem, csak épphogy fölvetem,
játszom magammal, ennyi az egész,
siratni való inkább, mint merész.”
Hah! Most látom csak, esteledik,
Ember lassan a sötétben elbotlik,
Mert a sötétség már térdig ér,
E nap már tevékenységre mit sem ér.
Ó napocska, lebegve tűnsz el a tájba,
Felvett, éj fekete varázsló ruhába,
Álcázod magadat, elbújsz, játszol,
Reggel jössz, látszani fog a jászol.
Az élet szőlő karói közt még lát a lelkem,
De nem sokára sötétben-látót kell felvennem.
Sötétedik, már nem látszanak a délibábok,
Bár a napsugarak még csokorban… tűzvirágok.
Ahogy sötétedik, kövek már nem sütnek talpam alatt,
A mai napból nem maradt hátra, csak egy apró falat.
Lassan elmúlik éltem egy napja, ennyivel is öregszem…
Folyvást térdig járok a gazba… mint az ’indián Öregszem’?
Csendben mélázva, az jár az eszemben,
Holnap, mi vár majd rám, az új reggelben?
Remélem… tovább maradó szellemben…
Lassan elmúlik éltem egy napja,
Én meg térdig járok ama gazba?
Vecsés, 2013. november 19. – Kustra Ferenc József – ’Folytassa’ pályázatra: – Az idézet Pilinszky János: Ne félj c. verséből való.
csak tervezem, csak épphogy fölvetem,
játszom magammal, ennyi az egész,
siratni való inkább, mint merész.”
Hah! Most látom csak, esteledik,
Ember lassan a sötétben elbotlik,
Mert a sötétség már térdig ér,
E nap már tevékenységre mit sem ér.
Ó napocska, lebegve tűnsz el a tájba,
Felvett, éj fekete varázsló ruhába,
Álcázod magadat, elbújsz, játszol,
Reggel jössz, látszani fog a jászol.
Az élet szőlő karói közt még lát a lelkem,
De nem sokára sötétben-látót kell felvennem.
Sötétedik, már nem látszanak a délibábok,
Bár a napsugarak még csokorban… tűzvirágok.
Ahogy sötétedik, kövek már nem sütnek talpam alatt,
A mai napból nem maradt hátra, csak egy apró falat.
Lassan elmúlik éltem egy napja, ennyivel is öregszem…
Folyvást térdig járok a gazba… mint az ’indián Öregszem’?
Csendben mélázva, az jár az eszemben,
Holnap, mi vár majd rám, az új reggelben?
Remélem… tovább maradó szellemben…
Lassan elmúlik éltem egy napja,
Én meg térdig járok ama gazba?
Vecsés, 2013. november 19. – Kustra Ferenc József – ’Folytassa’ pályázatra: – Az idézet Pilinszky János: Ne félj c. verséből való.
Jókra világítottál rá, ezek, hogy tudd, bennem is megvoltak.
Tollam, te sercintgető, markomban foglak, ügyes vagy, "megfoglak"
Poéta társnak, így tudunk szépeket írni, az olvasóknak.
*
Sorok, szépre írtak,
Sugárzó mondanivaló.
Szárnyaló gondolat.
*
Amikor az én tollam sercegett a papíron,
Hangja recsegve sikított, nem volt az bariton!
De a lenyomata! Az örökre maradt betűk és szavak!
Pazarul pergamenre karcolta szavakat, mik nem vadak.
*
Fogyjon el a tenta,
Ürüljön ki kalamáris.
Papír, betűhalmaz.
*
Az utókor, majd vajh' fogja-e olvasni a sorainkat...?
Ezt már nem tudjuk meg... és tán' kezelik-e, mint nyomainkat...?
Vecsés. 2014. november 28. – Kustra Ferenc József – íródott: Versben és HIAQ –ban…
Tollam, te sercintgető, markomban foglak, ügyes vagy, "megfoglak"
Poéta társnak, így tudunk szépeket írni, az olvasóknak.
*
Sorok, szépre írtak,
Sugárzó mondanivaló.
Szárnyaló gondolat.
*
Amikor az én tollam sercegett a papíron,
Hangja recsegve sikított, nem volt az bariton!
De a lenyomata! Az örökre maradt betűk és szavak!
Pazarul pergamenre karcolta szavakat, mik nem vadak.
*
Fogyjon el a tenta,
Ürüljön ki kalamáris.
Papír, betűhalmaz.
*
Az utókor, majd vajh' fogja-e olvasni a sorainkat...?
Ezt már nem tudjuk meg... és tán' kezelik-e, mint nyomainkat...?
Vecsés. 2014. november 28. – Kustra Ferenc József – íródott: Versben és HIAQ –ban…
