Mögöttem a múlás történései állják a sorfalat,
Megint itt van a jó karácsony, biztos lesz otthon jó falat…
Ha már ismét karácsony, akkor ismét számadás,
Bár a legfontosabb, hogy meglegyen a jóllakás…

Őrzőm és virággal szóróm be a múltam útját,
Mindig volt mit ennem, őrizve test egyensúlyát.
Ablakon kinézve, látom minden olyan havas, jeges, tejfehér,
Karácsonykor különösen fontos az étek, tojáshab is fehér.

Jő már az újabb karácsony, szeretteink körében ünneplünk…
Himbálóznak a gyertyafények, asztal terítve, van ételünk.
Lesz, amikor a barátok és senki sem áll majd itt mellettünk?
Karácsonyi asztalnál ne legyen üres hely, ilyen életünk.

Zöld a karácsonyfa és színesek alatta a csomagok,
Vacsoránál együtt ülünk, családtagok és a rokonok.
A fenyőfánkon gyertya serceg, mi régimódiak vagyunk,
Így esik jól az étel, szálkás hallal birkózunk, nyámnyogunk!

Beszélgetünk közben ünnepről és összetartozásról,
De fel lett tálalva, így tovább a harmadik fogásról…
Ajándékot bontja, kiértékeli apraja és nagyja,
Késő lett, jóllakottan, ajándékkal megy mindenki haza.

Ajjaj, milyen küzdelemmel, fájdalommal teli volt az utam.
Most védelmező a konyha tündére, arisztokratikusan.
Mennem kell a jövőbe, az életben nincs már visszautam,
A konyhában van kis maradék, de holnap befalom magam.

Kicsiny szoba rejtek-szegletében szeretetláng tovább lobog…
Konyhánk és a spejz mélyén, az éhezéstől a szemünk nem kopog…
A kandallónk pattogó tüze csendjében, múltról elmélkedek…
Konyha... mosatlanok halmozódva, elmosásban reménykednek…

Adjunk hálát a Teremtőnek, hogy megértük ismét e napot…
Legyünk hálás Teremtőnek, jóllakva láttuk lemenni napot…

Vecsés, 2013. december 15. – Kustra Ferenc József

Eljött a karácsony, a fa díszeleg a szobába
Ködös éjszaka hozta a szentestét, be, lakásba.
Napfény, vette az irányt nyugat felé,
Elmegy, mert este már a hideg lelé.
A mi fánkon a kis csengettyű, az Isten hangja,
Ezen jött el ide hozzánk, esti ajándékba.
A szeretet útján a zene nem rekedt kolomp
De e szeretet a lelkekben szólhat, mint doromb.

A fánkon, míg a gyertyánk oly’ lassan csonkig ég
Magunkban pergessük le múltunkat egyszer még,
Később, este már a Hold nevet be az ablakon,
Nézem… kihunyó gyertyafény táncol a falakon...
Kint sikít a vágtató szél, és a semmibe múl
Álmunk, vágyunk él, a haragunk már semmi, elfúl.
Ez talán az év legszebb ünnepe
Szívünk szeretettel legyen tele.

A fa körül csillogó szemek halmaza, vágyakozón,
S gyermek, felnőtt körbejárja, várva… oly’ álmodozón.
Estefelé már, egyre feszültebb a várakozás,
De alakul az ünnepi hangulat és így már csodás.

Kik, nem szeretnek, azok a kiüresedők,
Legyünk hát mi tán' inkább, boldogságkeresők.
Karácsony-este a boldogság madara ide száll
Szeretetünk csendjén, lelkünkben nagy nyugalmat talál.

Rokonságod körében e napon, békülj ellenséggel,
S a boldogságot megleled, szeretetben, teljességgel.
Lehetnek bár üres szavak és fájhatnak a nappalok
De, szeretetben csillagjaid fent égben nem balekok.

Madár reppent fel, jeges-hideg égben,
Most falevél, nem hull alá a térben.
Igaz szeretet csak terjedjen a légben,
Az igazság szava ne vesszen a régben...

Vecsés, 2012. december 11. – Kustra Ferenc József

Az igazság
Már eltakarja
Saját arcát;
Szégyenli
Hogy mivé degradálták.
Jár-kel a nagyvilágba,
Vagy visszavonul
Egy pusztába
Hol senki sem találja.
Mert a média űzi,
Kergeti,
És sokszor
Hamis vádakkal illeti.
A szenzáció veszett lett-
Az igazság ezért
Inkább elveszett.

Az egyenes mezsgyéjén
Ott lappang a görbület
Lehetősége
Minden atom-pontban
Az abszolút
Irányvonal hajlatán.

Elmék közt
A gondolat-komunikáció
Érzelemtöltéssel
Arányosan finomul
A precizitás skáláján
A szeretet minőségétől
Függően.

Mikor Rád gondolok...
A Te jeled veszem
S így képzeletem
Valós időben
Lelked sugallatára
Alkotott képem.

És hiába kételkedem
Működésében.
Érzelemhullámaink
Attól még
Egy-síkon keveredve
Eljutnak
Szellemünk mélyére.

Akár a térképezett hormonok
Beleszólnak döntések
Végkimenetelébe.

A lényeg belül mélyen lakozik
Ahonnan a jelek
Útjukra erednek
Hogy töltésük párjával
Egyesüljenek.

S a Történetek beteljesedjenek.

Tudom
Ha rám gondolsz
Elküldöd nekem
Szívedből felszálló
Érzelem vegyületed.
Az alkotott kép
Aszociáció
Vetülete tükörként
Veri vissza fényét
Bennem.

Fehér avar lesz a hópelyhekből szőtt terítő,
Én, majd, ha járok a puha hó selymen,
Lépésem zajtalan, puha, nesztelen.
Hópehelyből az avaron lesz fehér terítő.

Apró dombokat, torlaszokat épít szellő,
Hallgasd a végtelen, nem semmi üzenetét,
Milliónyi lélek várja, minden betűjét.
Fentről meg csak zúdul le a sötét hófelhő…

Kerti asztalunkon, hófehér a terítő,
Éjjel van, már fehér dunna borítja kertet,
A kemény hidegben látni a leheletet.
Fehér a föld, a rét, a csalitos, az erdő.

A tél jeges lehelete most a kertész,
Feltámad a szél, de ezt el nem fújja,
Házunk fala a hótorlaszt felfogja.
Nyáron erre gondolva, legott megáll ész.

Lassan úgy érzem, megállt a fehér idő,
Csillagok messze a felhők fölött ragyognak,
Lehet, erőlködnek, de minket nem láthatnak.
Talán, lesz még tavasz és jön a langy szellő…

Vecsés, 2013. január 13. – Kustra Ferenc József - Landi Krisztián „Havazás” c. verse ihletésével.