Szófelhő » Inkább
« Első oldal
1
...
of
9
Idő    Értékelés
Még gyermek voltam itt- e honban,
Egyedül éreztem magam családomban.
Beszéltem az éghez, könyörögve kértem,
Kit ott fent hagytam, adja ide nékem.
Emlékszem, tükör előtt álltam sírva kértem,
Mert a fájdalmam, oly nagy volt nékem.
Láttam magam a tükörben,
Tudtam, hogy kettő van belőlem.
Egy ki itt vagyok egyedül,
A másik, kit ott hagytam egyedül.
Hiányérzet fájdalma járta át testem,
De meghallgattatott könyörgésem!
Szóltak hozzám; Tarts ki!
Ikerlángod nem sokára érkezik.
Múlt az idő, az évek teltek,
Ahogy befogadott a föld,
Én úgy fokozatosan felejtek.
Az érzés megmaradt bennem,
Így felnőttként is az igazit kerestem.
Ám nem találtam sehol a másik felem,
Inkább egyedül éltem az életem.
Míg a sors váratlanul hozta elém,
Őt, az ikerlángom másik felét!
A felismerés érzése bennem,
Villámként hasított lelkemben.
Mily gyönyör és fájdalom egyben,
Hiszen előttem áll Ő a másik felem!
Megtaláltam végre, kit egy életen át kerestem,
A sors úgy hozta, hogy már nem érinthettem.
Más utakon járunk itt-e földi világban,
Dolgunk végeztével találkozunk az égi világban.
Most még a fájdalom járja át lelkem,
Tudom, nem lesz könnyű életem.
Míg itt vagyok, mindig hiányzik másik felem,
Soha sem lesz már talán boldog életem.
Várom, hogy lejárjon időm, mit kiszabott sorsom,
Amikor eljön az utolsó órám,
Reményteli lesz távozásom!
Hiszen vár minket oda át az igazi otthon,
Hogy kettészakadt lelkünk örökre összeforrjon!
Beküldő: Poór Edit
Egyedül éltem életem, de boldogan,
Nagy szerelmet jó Isten elém hozta.
Váratlanul bukkant fel életembe,
Miért történt, akkor nem értem.
Különleges, mély érzelem,
Nem szokványos földi szerelem.
Megijedtem, ahogy ráeszméltem,
Imában a jó Istent ezerszer kértem,
Ezt az érzést vegye el tőlem!
Sokáig küzdöttem ellene,
Nem akartam, nem kértem!
Hiába, porba hullott kérésem.
Mind e közben gyötörtek fájó érzések!
Hiányod miatti szenvedések.
Minél inkább próbáltam eltemetni,
Annál inkább kezdett felerősödni.
Nem volt hát mit tennem,
Megadtam magam, s győzött az érzelem!
Kérdéseimre a választ, megkaptam sorban,
Találkozásunk meg volt írva sorsunkban.
Összeköt minket lelkünk egysége,
Rezgésünk egy dallamra szól az égben.
Így még nem szerethettek téged,
Nem felejtelek el, amíg élek!
Beküldő: Poór Edit
Már persze érthető a dallam
fülemnek,
tán nem is akartam
pedig megfakul az árva lélek
és ahogy mondom,
kérve kérve
mint egy fűszálon rigon
ezt a rím miatt írom
neked, ha érted
vagy találsz egy szélmarást,
ami a felhőkbe intene
de ne
de ne
maradj magadnak
vagy inkább sokasodjál
nem érted úgyse
hogy is lehetne másként
mit regélek
csak apró ajándék
gyepűlve talán
mint mikor egy
kisfiú nagyot talál
s ha már értette a szókat
csak így utólag
bizony-
lehet talán valami látomás
amibe repül egy
kavics
kicsit derül
akar, s takar
ahogy egy forgó szél amely elül
de fogadd észrevétlenül
Beküldő: Jan Zsaviczky
Ládák és polcok
Írta: Kovács István
Egy nagy ládában
cipeljük magunkkal a múltat.
Kidobni őket nem lehet,
életünk részei voltak.
Az emlékeket szelektálni
lehet, de feledni nem,
mert ott hátul a kis polcon,
minden- minden ott pihen.

A jelenünk?
Az egy kisebb láda.
Teteje soha nincs zárva,
Rendezkedünk mindig benne,
bár szinte hiába.
Mert a mát holnap át tesszük,
a ?múlt? feliratú ládába.

És a holnap?
Egy kicsinyke doboz,
inkább csak egy zárt boríték.
Tervek vannak benne,
vágyak és titkok,
ezért ők a holnapok.

Reggelente,
ahogy nyílnak a borítékok,
lassan fogynak a holnapok,
rájövünk, már mi is múlt vagyunk.
És ha az utolsó láda is bezárul,
talán emlékei leszünk valakinek,
a polcon, ott, leghátul!






Beküldő: Kovács István
Nagyon régen Budapesten egy felsőfokú intézetben, Lacival cimborák lettünk,
egy csámpás, nagy orrú giliszta srác volt.
A fene sem tudja miért,de bukott rá minden csaj.De Ő inkább a csúnyácskákkal állt le,
a gyönyörű csajokat akik megakarták szerezni szélnek eresztette.
Meg is házasodott egy szemüveges csámpás lapos fenekű kancsal penészvirágot vett feleségül.Akinek csinált nem sokára gyereket,de nem is egyet hármas ikreket.
Nehogy a szavaim összekeverjem,ezen a pasin keresztül ismertem meg egy férjes asszonyt Katit.
Első vagy második látásra beleszerettem,
családos volt, sokat beszélt nekem a férjéről.
Ha lementünk a társalgóba, mondta,hogy a pondró csinált neki több gyereket,de nem foglalkozik velük.
Az anyja neveli őket,hogy tudja elvégezni az egyetemet.
Elengedtem a fülem mellett amit beszélt a pasijáról.
Mondta hova jár melózni,de már elfelejtettem.
Kati tudta van a férjének gyereke is valami külföldi csajtól.

Szerettem volna Katit elhívni szórakozni a városba de mindig elutasított,azt mondta sokat kell neki tanulni.
Orvosnak készült.
Ígérte,hogy majd máskor eljön velem.
A tekintettén láttam,hogy szerelmes belém.Lent a társalgóban mindig néztem ahogy a lába közé húzta a széket és körül fonta combjával mert fordítva ült rá,hogy asztalként használja.
Olyan gyengéden ahogy engem kellett volna. Mardosott miatta a vágy.
Kati csak lopást nézett tetőtől talpig végig rajtam.
Tudta szeretem
persze,hogy tudta,tudta azt is cigány vagyok.
El is nevezett énekes madárnak mert az udvaron dúdolva jártam.
Nagyon tetszett a becenév mert ő adta,ha tehettem cserébe mindig raktam a szőke hajába egy piros rózsát.
Amit az udvaron lévő rózsabokorról csentem ha nem látta senki.
Mert szegény voltam virágra nem volt pénzem.
Gyönyörű volt Kati,pláne rózsámmal a hajában.

Megpofozta Katit valami ünnepségen az a pondró.
Rögtön engem hívott,sírva mondta a telefonba,hogy az a tetű ráborította az asztalt.
Másnap eljött hozzám akkor feküdtem le vele először.Teste olyan volt,vagy még annál is szebb amilyennek elképzeltem.
Boldogan fonta derekamra a gyönyörű combját,nyögött,remegett az egész teste az izgalomtól többször elélvezett,
még én a csúcsra jutottam.
Összeköltöztünk Katival minden házimunkát én végeztem munka és suli után,hogy tudjon tanulni, mert készült a diplomára.
Le is diplomázott.
Nagy harmóniában boldogságban éltünk több éven keresztül.
Még gyanús nem lett a sógora, Kati elmondta bemászott az tetű hozzá a kerítésén amikor aludt.
Emiatt bizalmatlanság alakult ki bennem,amely marta éjjel nappal a szívemet.
Nem tudtam hinni.
Pedig Kati mindig mondta,hogy semmi köze a sógorához.
Ott hagytam,
úgy éreztem mindig,hogy Kati átnéz rajtam.Fogott egy sokkal öregebb szívsebészt.
Akivel megesküdött rövidesen,
ott voltam a templomba mikor esküdtek, menyasszonyi ruhában mikor láttam milyen gyönyörű elbőgtem magam.
Azt gondoltam nekem kellene ahelyett a kukac helyén most Kati oldalán állni.
Katinak nőt a hasa látszott rajta terhes.
Mindig felhívott telefonon mesélt,meséltem,úgy tettem mintha boldog lennék a nem létező barátnőmmel.
Küldtem dísztáviratot mikor a gyerek megszületett.
Meg is látogattam őket,
férje az a hernyó ott forgolódott körülötte,mint valami kis kutya. Házi pálinkával megkínált Kati a szomszéd szobába.
Majd szoptatott láttam a gyönyörű mellét.
Kedélyesen csevegtünk olyan csöndesen gyűlöltem,hogy magam sem hallottam meg.
Messzire elkerültem tőle,
sok-sok idő után találkoztam vele a kórházban.
Mert rákos lett a tüdőm,
fia műtött meg.
Aszott volt Kati melle amit láthattam a fehér köpenye alul.
Szíve a régi maradt,
hullott a könnyei arcomra úgy ébredtem műtéti álmomból,hogy simogatta a fejem.
A fia csodálkozva nézte édesanyját,hogy sír miattam.
A betegtársaim mondták.
Ez a sebész doki úgy hasonlít magára mintha a szájából köpte volna ki.
Akkor értettem meg,hogy a sebész nem más mint az édes fiam.
Beküldő: Debreceni Zoltán
Népszerű fórum témák
Legfrissebb kommentek
Új témák