A Régiek megmondták;
Más felé fordult a világ!
...csak aggok károgták?!
Haladni kell fejlődve
A mai korral előre!
Az evolúció tetejére?!

Sistereg a rekkenő hőség,
Verejték cseppekből bőség...
Rövidre zsugorodott az árnyék,
Meglapul a tett, a szándék.

Adatrekordot jegyeznek hevesen;
Olvashatod a neten...
Itt a földön ilyen is megterem?!
Születőben van még egyéb más
Sokasodó megjósolt csapás,
Eddig nem tapasztalt változás.

Pilledt a repedt táj délibábja,
Torkát köszörüli hűsítő imára.
Fuldokol mező, erdő, lények,
És emberben a szikkadt lélek.

Hullámzó, ringó aszfalt terek,
Tornyosodó épület-rengetegek.
Táguló légüres térben
Úszik a Föld a szemétben.
Közben csapból folyik el a vére,
Beton kerül amputált tüdejére!

Kórt fecskendez büszkeséggel,
Hiú szakértelemmel,
Ostobaság tüneteivel
A gőgös bölcs-ő-ember.

Földünk embertől haldoklik,
És a nemzedék ha elalszik...
Elalél szikes, kopár talajon!
Nézhet majd az űr-ablakon?!
Tudományát zsebre teheti,
Ha nem lesz idelent senki.

A Föld az otthon, itt a haza,
Ez volt régen az Éden maga!
Valaha...
Hová fejlődik az ember agya?

Nézem, látom, hogy a legtöbb ember margón éli életét.
Kik meg bent szép sorokat írják, ott rögzítik a kilétét.
Itt még az a tintapaca sem középre csebben,
Így igazi lét az első oldalon elcsebben...

Margóra írni sok jegyzetet, nem igen lehet,
Bent, sorok között rejtik a tudáselemeket!
Milyen élet az, amit a lecseppent paca is beborít?
Kis széljegyzetet, így már az olvasás, kissé sem háborít...

Vecsés, 2013. május 8. - Kustra Ferenc József

Az élet olyan, mint egy rossz zongora,
Törött a billentyű, szakadt a húrja.
Monoton zenét játszik, sőt kornyikál,
Sőt, rossz mellett végleg, bőszen kiáll.

Javítani, hangolni ezt nem lehet,
Csak ütni c-t, halkan, mint a lehelet.
Billentyűk közé szorult az ujjam is,
Jó fals hangokat ad ki, csak azért is.

Monoton hangok kavalkádját zengi,
Hogy én dallamra vágytam, nem érdekli.
Lehet, hogy a csellistáknak jobb jutott,
De nekem úgy tűnik, ilyenre futott…

Vecsés, 2006. július 17. –Kustra Ferenc József- íródott: önéletrajzi írásként.

Hétköznapi pszichológia…

(3 soros-zárttükrös)
A magányom terében egyedüli megbilincselt rab vagyok,
Jó lenne táncot ropni, de csak bilincs a párom, mit elkapok…
A magányom terében egyedüli megbilincselt rab vagyok.

Lelkem, kacarászgatva dudorász,
Tűrésem képmutató lélekmáz.
Lelkem… nincs mire, de mindenre vigyáz!
A magányhoz... készen áll, hogy jól megmász.

Magányom, a cella-életem négy sarkában rappelve mulat,
Látom, ahogy négyfelé oszlottak, nézem-vizsgálom arcukat!
Bilincsem nem ad okot aggodalomra,
Mert rozsdamentes ilyen, vég alkalomra!

(Bokorrímes duó)
Úristen! Micsoda féktelen vihánc megy a sarkokban!
Magánylétem úgy tűnik, úgy érzi, így van egy csapatban…
A sarkok nekem úgy tűnnek, nem vannak-vagyunk haragban.

Saroktól sarokig csatangol a bánatában a tudatom,
Reményt végesen elvesztette, emlékeknek él, ő lett vakom!
Itt most csapat-tudati léttel lett társas, bánatos-magányom...

Vecsés, 2020. február 09. -Kustra Ferenc József- íródott: önéletrajzi írásként.

Megjött a tavasz, kivirultak a fák,
Ilyenkor kivirulnak a fapofák.
A macskák és a kutyák levedlenek,
A meleg miatt sok vizet vedelnek.

A tavaszi eső tán’ aranyat ér,
Nagyra növünk, egy zuhé ennyit megér.
Viruljunk mi is, ez a világ rendje,
Élvezzük ki a tavaszt, sorra-rendre.

Vecsés, 2001. május 19. – Kustra Ferenc József